Esőfelhő. Sötétlő gomolyállat.
Ám másutt a fent szép fehéret láttat.
Az ég olyan most, mint az ember lelke:
kis fény szövődik csüggedt fénytelenbe.

Csigaházam, valaha hittem: kész lesz,
s csillant bentje tél-kihívót, merészet,
míg párnám alatt zöld szunnyad el kékkel,
s vers takar be tűnődő csillagfénnyel.

Egykor hittem: álmodó csigaházam
lesz, amíg lesz, - egy meleg léleknyárban.
Felnéztem erdők, mezők Csillagára,
el nem ért, mégis elérhető Nyárra.

Hittem. Sok mindent el-elhisz az élő,
ki nem is él, ám ezt tudnia késő.
Mindig késő, csak nem gondolja végig:
Szépség-hitét az istenek lenézik.

A Csigaház? Persze, az jó lett volna,
onnan nézni: bogárka röpte-sorsa
ezüstöz el, s hallgatni, hogy a gerlék
búgásán gurul vissza végtelenség.

Visszagurul? Végesség, Végtelenség!
Kinyitjátok és bezárjátok kedvét
annak ki gondol, kutatón, Reátok:
közöskoronás, rejtélyes királyok,

Sziámi Ikrek fekete kabátban!
Csak életet csúfoló elmúlás van
zsebeitekben, s csörren Nincsek lánca:
holt életek remény-szabadulása.

A Csigaház? Nos hát, a patakparton
elnéztem volna, mint színez az alkony
miként világít át egy-egy virágon
pirosa, mely a hajnalnak is álom,

s mint emeli a táj fölé a Szépet
egy Kéz: a hihetetlen Messzeséget,
míg mellettem a kanyargó falaknak
árnyékköszöntést ágak egyre adnak...

Esőfelhő. Múlt kormoz rá a fákra,
szeles tetőkre. Ez a Múlt világa,
s a Múlt: Jelen. Horpadnak régi vértek,
s egész nyilazó magyarig megérted,

ha megérted, hogy osztandó és osztott,
mint változott, s ki lett mindig kifosztott,
ha nem bohócozol együgyűt játszón,
s nem szentezel túl semmit egykor-zászlón,

se mostanin...Ma már, ha megtehetném,
Csigaházban, s csak a Csendet szeretném,
onnan utálnám a sok dobos mellet,
mit, érdek-barmok, oly bolondul vertek!

...szöcske ugorna, íve hídvarázsa
pillanat-éden ékes tükre, mása,
s gyöngydal csillogna rigó sárga csőrén,
s az Érthetetlen ott nem volna törvény, -

csak Érthetetlen... Hártyás tavaszszárnyak
elkezdenének új fénymuzsikákat,
s a Csigaház felett éghozta tájék
libbenne, Kézből pillangós ajándék...

Esőfelhők... Térdig koromban járunk,
s halott házközöny bámul csak utánunk.
Ez a Közöny - van. Szépség nincs. Nem látod?
S rút újmagyar török-harácsvilágod...

Ki benne hisz, az tőlem nagyon távol.
Nem kérek részt karácsonycsillagából,
Nincs-csigaházam míg magamra zárom,
Csillagpiros, álmok között az Álom!