Táltos Ádám még iskolás gyerek volt, amikor Kalászos Éva is az, de három osztállyal lejjebb, mint Ádám.

Ádám később, a városban, továbbtanult, és igen csinos legénnyé vált.

Édesanyja meghalt, később édesapja is, aki erdész volt, de addigra Ádámból is erdész lett, és megörökölte apja állását, továbbá a Nyávogtató hegyen levő háromszobás erdészházat, a hozzá tartozó saját kis erdőrésszel, meg egy tavacskával, ami olyan kicsi volt, hogy fél tucat evezőcsapás után már ki is tárta karjait a túlpart, valamint Harapóst, a nagy kutyát, amelyik inkább csak ugatott, de azt igen fenyegetően, ha idegent látott…

Ádám szerette az erdőt, és az erdő sok mindent adhat annak, aki szereti.

A falu, Kacagókürtös, nem volt ugyan messze, de azért egy kis gyalogjárás kellett a kanyargós ösvényen, vagy okos lovacska, amelyik mindig tudja, hogy hová tegye a négy lábát.

Gyümölcsöt, gombát kínált az erdő, de Ádámnak nem tűnt fel: igen tapintatosan egy falubeli hajadon, a szép Kalászos Éva is kínálgatja magát Ádám szemeinek, szívének, mert a falubeli többi lánynál sokkal gyakrabban tűnik fel az erdőben, és lehetőleg ott, ahol Ádám járja lóháton hivatalos erdészútját.

Nem illendő leánynak bevallania, hogy tetszik neki egy legény, de, ha Éva kicsit bátrabb lett volna: bevallja.

Így azonban Ádám nem figyelt fel Évára. Az Édenkertben könnyebben ment a dolog, mert, a legenda szerint, ott a Teremtő Évát Ádám oldalbordájából alkotta meg, és a saját oldalbordát könnyebb felismerni, ha csak egy legény van, mintha sok.

Éva azonban, bár nem volt ez ügyben túl bátor, de kitartó igen, nem adta fel a dolgot. Úgy vélte: az ő szülei mérsékelten módosak csak, jobb volna, ha Ádámnál volna az a nyúl a bokorban, amelyik kiugorna az ő szépsége, mosolya, vágyakozása láttán.

Táltos Ádám sokféle ismert állatot megfigyelt közelebbről, hiszen azért is erdész valaki, hogy ismerje az erdőt, az állatokat, növényeket, és jelezze a gyanús dolgokat, veszélyeket, még idejében.

Nem unatkozott Táltos Ádám, de azért, egy dúslombú nyári estén, úgy gondolta: ő is tudna egy nagyon szép verset írni a természetről, mint Petőfi tette, mert azt, mármint a Természetet, jobban ismeri, mint a nagy költő maga, utóbbi egyébként a hegyeket nem is szerette, csak csodálta, ő meg a hegyeket is imádja…

Írt is ez a Táltos Ádám egy verset Az én erdőm címmel, annyiban jogosan, hogy tényleg volt egy kis saját erdőrésze is, de a költő egyébként bármelyik erdőt magáénak tekintheti képzeletileg, azt is, amelyik nem az övé.

A vers irodalmi értékét egyelőre csak ő tartotta nagyra, de ilyesmi, saját versnél, más költőknél sem ritkaság. Így szólt a vers, már ha ez annak tekinthető:

Az én erdőm olyan erdő, -
van ám abban fa!
Harkály kopog a nagy fákon:
- Ez igaz ám, na!

Az én erdőm olyan erdő, -
benne gomba van!
Ennyi gombát leszedhetnék,
csak úgy egymagam?

Az erdőmben kismadár szól
szép füttyel, neked, -
légy feleség, köszöntsd csókkal
erdész férjedet!

Szép hajadon! Ezt a verset
viseld szíveden, -
és ne vesszen össze benned
IGEN, és a NEM!

Erdőt szeress! Erdészt szeress,
szép, őzszemű lány!
Ki is írta ezt a verset?
Maradjon talány!

Nem tudni, hogy mi lett volna Táltos Ádám első és egyúttal élete utolsó versének sorsa, ha nem találkozik véletlenül egykori iskolatársával, Bormártásos Jenővel, akinek felolvasta.

Jenő el volt ragadtatva a költeménytől. Még aznap ellopta. Már másnap kiadatta, de nem a saját neve alatt, hanem mint egy névtelen költő munkáját. Utóbbi enyhítő körülmény, - vagy súlyosbító?

Még abban a hónapban ez a vers három házasságot hozott. Nem, nem Bormártásos Jenőnek, ő megmenekült az általa nem kívánt családi boldogságtól! Másik három olyan személynek, akiknek valami közük volt valamelyik erdőhöz, akárcsak annyi, hogy onnan tulajdonították el a téli tűzrevalót, és azt állították hölgyideáljuknak: neki szól a vers, és átadója írta, csak szerényen nem írta oda nevét.

A falu tanítója, Papukaszegi Károly azonban felvilágosította Táltos Ádámot e költeménye és Petőfi versei közötti feltűnő színvonalbeli különbségekről, bár nagylelkűen és nagyvonalúan.

Azt javasolta neki: inkább prózát írjon, ha unatkozik, és olyasféle dolgokról, mint állatok, növények, erdei megfigyelések, azokat, ha ő jónak találja majd, akkor városbeli barátjának is ajánlani fogja, Csigaházy Elemérnek, aki a Lyukasgaras című lap szerkesztője, és kis pénzt is fizet a szerzőnek azért, amit leközöl.

Így tett Ádám, és nem bánta meg, mert a tiszteletdíj ugyan nem volt nagy kalapemelés, de sok kicsi azért ment valamicskére, és egy könyvkiadó is vállalkozott végül Táltos Ádám Erdők-mezők állatkái című könyvének kiadására.

Így hát nem mentek rosszul Ádám dolgai, bár az Erdők-mezők állatkái című könyvében az Ádám által lerajzolt lótetűt egy grófkisasszony, a könyvkiadónál, kikérte magának, nem tudni miért, mert az a lótetű nem is volt annyira ijesztő! No és nem is hasonlított igazából sem lóra, sem tetűre, de még a grófkisasszonyra sem eléggé.

Ám egy nap mi mászott be estefelé az ablakon Ádám erdészlakába?

Nem, nem róka, még csak nem is borzas borz, hanem egy olyan állat, amelyik sohasem volt őshonos azon a vidéken!

Egy kis majom, - ráadásul piros nadrágban! Csinos kis csínytevő pofikájával, ide-oda izgő-mozgó farkával olyan volt, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, de azért nem gyújtotta fel a házat.

Hát ilyen meglepetést!

Ádám éppen tojást evett. A kis majom nagyon udvariasan elvett a konyhaasztalról egy tányért, meg elvett János tányérjáról az öt lágy tojás közül hármat, ami, persze, már illetlenség volt. A három lágy tojást befalta, közben a lágy tojásokból kiömlő sárga tartalommal magát és piros nadrágját bepiszkította, - de az üres tányért visszatette a helyére!

Ádámnak megtetszett a kis majom, akinek bájos pofikája inkább egy kisgyerekére emlékeztetett, mint majoméra. Látszott a viselkedésén: olyan valakié volt, aki szerethette, és sok mindenre megtanította. Talán egy cirkuszban lehet most a gazdája?

Ádám levette a majmocskáról a piros nadrágot, kimosta. A nadrág zsebében kerek érmét talált. Hol szerezhette ez a kis majom? Csente? Kapta? Találta?

Az érmét Ádám feltette a szekrény tetejére, a piros nadrágot pedig kiakasztotta a napra, száradni.

Ádám, ha elment hazulról, a hátizsákjába tette a majmocskát, az onnan nézegetett ki. Nem volt vele semmi baj. Evett, ivott, este elaludt, reggel fára mászott, lemászott. Lyukakba bebújt, lyukakból kibújt.

Harapós, a kutya elfogadta Ádám parancsát: ne bántsa a kis majmot! Hát nem is bántotta, de azért nem is barátkoztak össze. Igaz, a kis majmocska sem ingerelte a nagy kutyát.

Így ment ez egy hétig. Ám később, egy délután, a majmocska, aki a Bebújka nevet kapta, mert, amibe lehetett, bebújt, de ügyesen ki is bújt, - eltűnt.

Azt gondolta Ádám: majd visszajön, ha meg nem, akkor mit tehet? A Lyukasgaras című lapocskának írt a majmocskáról, az közzé is tett egy hirdetményt, amit két másik városi lap is átvett, - de a majom gazdája nem került elő.

Teltek a napok. A faluban, egyik este, Kalászos Éva, aki már lefeküdt, azt álmodta: valami szőrös csiklandozza a lábát.

Tényleg álmodta? Nem tudni, de azt igen: felébredt, és a szőrös matatás a lábfején folytatódott.

Felrántotta a takarót, gyertyát gyújtott. Nem ijedt meg a kis majmocskától, de azért nagyot kiáltott, meglepetten:
- Mama! Egy majom!

Jött is édesanyja, és azt kérdezte:
- Rosszat álmodtál?

Hát, amikor édesanyja meglátta a majmot, ő is nagyot kiáltott:
- Egy majom! Mint került ez ide?

Éva apja is bejött, dörmögött, ezúttal ő már tudósabb volt a női családtagoknál, pedig fordítva szokott lenni:
- Ez a majom Táltos Ádámé! Az erdészé! Ő találta. Nekem is mesélt róla, hívott is, hogy nézzem meg, de más dolgom volt! Tőle szökött meg!

Másnap Éva édesanyja, aki tudott valamit Éva szívügyéről, mert feltűnt neki hajadon lánya sok gomba-, meg erdei gyümölcsszedése, és ezek előtt való hosszas fésülködései, így szólt:
- A kis majom most az almafánkon eszi az almát. Úgy láttam, hogy kedvel téged! Tegyük bele egy kosárba, és vidd el az erdészhez!

Éva megörült a jó ötletnek, felvette a legszebb ruháját, és lehívta a fáról a majmot, akit ő Csikinek nevezett el, mert az este megcsiklandozta a lábát.

A majom beleült a kosárba. Éva rátett egy terítőt.

Három leány is szembejött az utcán, amikor vitte: Klári, Anna, Panni. Kérdezgették: mit visz a kosárban?

- Ördögöt! – válaszolta Éva. Viszem vissza Pokolba, mert nagyon szőrös!

A lányok nevettek, nem hitték el, továbbmentek.

Az erdészház ablakán éppen kinézett Ádám. Látta, hogy Éva jön, egy kosárral, - de hozzá?

Kiderült: hozzá. Meg az is: hozza a megszökött majmocskát.

Azt mondta Éva:
- Erdész Úr, itt hozom a szökevényt!

- Ne urazz engem, Éva, - mondta az erdész, szólíts Ádámnak, egy iskolába jártunk, és gyere be, szívesen látlak, de még magam sütötte mogyorós süteménnyel is megkínállak.

Hát az a sütemény nem volt egy remekmű, de Éva megdicsérte. Utána leültek a díványra, a majmocska meg közéjük ült.

Ádám arra gondolt: sokszor látta ezt az Évát az erdőben, mindig tetszett neki, de nem mert udvarolni. Mekkora szamár is ő! Milyen jó volna egy csók ettől a gyönyörű leánytól!

Éva meg szintén egy csókra gondolt, milyen jó volna, ha ez a legény kissé bátrabb volna vele! Persze, kicsit jobban bátoríthatta volna a véletlen látszatát keltő erdei találkozásoknál…

Amíg ők erre gondolkodtak, a kis majom cselekedett. Megfogta Éva kezét is, meg Ádámét is, és úgy egymáshoz rántotta őket, hogy legényajak és leányajak összeért. Ha már összeért, hosszú csók lett belőle. Utána a szemben levő nagy fali tükörbe pillantottak, és Ádám látta, hogy Éva örül a csóknak, ragyognak a szemei, ezért megszólalt:
- Kinyílt a szívem…

Éva halkan hozzátette:
- Az enyém is…

Ádám felbátorodott:
- No és élne itt velem, Éva, feleségemként, ebben a falutól kissé távolabb álló erdészházban? Szülei nem elleneznék?

Éva látta, hogy itt van élete nagy pillanata, ezért Ádám fülébe súgta:
- IGEN! A szüleim is örülnének!

A majom is örült annak, hogy Ádám és Éva örül. Ádám és Éva erre folytatta a csókolódzást, - hadd örüljön még jobban az a majmocska!

Ádám és Éva lakodalmán a majmocska, aki a férj és a feleség által adományozott nevet egyaránt megkapta, így Bebújka Csiki lett, és mind a Bebújkára, mind pedig a Csikire egyaránt hallgatott, eltulajdonított egy sült libát, de ezt meg kellett osztania Harapóssal, a kutyával, mert a kutya is követelte belőle a maga részét. Igaz, a gyengéd figyelmeztetésben, mindkettő részesült Ádámtól: - Ilyen lipi-lopi nem illik, sem becsületes majmocskához, sem pedig tisztességes kutyushoz!

Az erdészházban a házasság után sem csökkent a boldogság hőfoka, sőt, amikor megszületett a kis Táltos Évike, még fokozódott is.

Így történt, két csók között, hogy Ádámnak, a férjnek, eszébe jutott az a kerek érme, amit egykor Bebújka nadrágjában talált.

Meg is kérdezte a feleségét:
- Drágám, nem találtál egyszer, amikor a szekrény tetején takarítottál, egy kis érmét?

- Találtam! – mondta Éva. Beletettem a varródobozomba, csak elfelejtettem szólni neked erről.

- Én még inkább elfelejtettem ezt! – vallotta be a férje. Ez az érme a majmocska nadrágjában volt.

Este Ádám átvitte az érmét Papukaszegi Károlyhoz, a tanítóhoz. Elmesélte neki a történetet.

A tanító így vélekedett:
- Ádám, lehet, hogy ez az érme elvezethet a majmocska gazdájához. Ehhez nekünk nincs elég pénzünk, meg időnk, te megtetted a majmocska ügyében, amit megtehettél, még az újságok is közölték. Ám mondok valamit, ami furcsa, és talán nevetne rajta mesebeli Julcsa, de a te imádott feleséged, abban az erdős Édenben, Éva, és így felőled Julcsa bármin nevethet!

Mondom is a furcsát!

Koppinczki Károly, akivel egy ideig együtt tanítóskodtunk valamikor, most Amerikában van. Időnként írunk egymásnak levelet. Ez a Károly most egyrészt ügyvéd, és azon a részén ravasz, mint a róka. Másrészt regényíró, és azon a részén tudja, hogy mitől döglik a légy, meg tát szájat az olvasó, és veszi a könyvet.

Lefényképeztetem ezt az érmét mindkét oldaláról, elküldjük neki, az általad megfogalmazott történettel. Ez a Károly nem egy szent, de a nagy gazembertől is távol van. Elképzelhető, hogy kicsit nyomoz a piros nadrágos majmocska előélete után. Ha nem talál semmit, akkor kitalál valamit, amit regénybe tesz.

Így tettek.

Máról holnapra nem vártak választ, - nem is kaptak.

Közben megszületett Táltos Karcsika is, és a Táltos család kapott egy levelet.

Nem, nem Amerikából írták, nem is Koppinczki Károly írta, és nem is az éremről szólt, hanem egy állatkerti igazgató küldte, Keserűkerecsendről, aki azt ígérte: az ő állatkertjükben Bebújka Csiki legénymajom választhat magának feleséget a majomlányokból, és azzal élhet együtt Kacagókürtösön, ha ez a Táltos-családnak is megfelel.

Azt mondta Ádám Évának:
- Ez nagy szerencse, mert már két gyermekünk van, és, ha két kismajom van, akkor azon könnyebb lesz megosztozniuk, mintha csak egy!

Ezzel Éva nagyon egyetértett.

A keserűkerecsendi állatkertben Bebújka ugyan eleinte nem tudott dönteni két majomleány között, hogy melyik legyen a felesége, de az állatkert igazgatója nevetett, és azt mondta:
- Maradjon csak egy feleség, mert kettőnél már feneség!

Ebbe Bebújka Csiki belenyugodott, és megelégedett egy feleséggel.

Végül azonban a tanító nem levelet kapott barátjától, egykori tanítótársától, hanem, nagy meglepetésére, maga Koppinczki Károly érkezett meg, személyesen! Elhozta Papukaszegi Károlynak dedikált tizenkét regényét, és azt mondta, miután Táltos Ádám és annak felesége is átjött a tanítóhoz:

- Gyerekek! Pszt! Bízzatok bennem, ha nem is vagyok mindig bizalomgerjesztő! Kiderítettem: a majmocska gazdája nagyon gazdag ember volt. Végrendelete szerint, - és hát, sajnos, szegény meghalt, - a majmocskára egy bank széfjében értékes dolgokat hagyott, de meg külön pénzt is. Az értékek és a pénz azé, aki a majmocskát megtalálta és gondjaiba vette. Utóbbiakat tanúkkal kell igazolni.

Persze, ez egy olyan bonyolult ügy, amiből nekem is részesednem kell, és ismeritek a mondást: nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. Egyelőre tartsátok titokban a dolgot, sok pénzt jelenthet ez mindegyikünknek, de meg egész Kacagófalvának is hasznot hozhat.

Hozott is, de ez már egy másik történet.

(2020)

Illusztráció: Pixabay.