Feltöltve: 2020-07-12 13:23:32
Megtekintve: 5666
A hegy szemei
Igazából azt kellett volna írnom címnek: „A hegy szemüregei”.
A Nézegető nevű hegyről van szó, amelyik Kakukkhangos falu határán állt, de úgy, hogy a felére egy másik falu, Patakpartos is igényt tartott. Valójában két egymás melletti szemüreg volt a hegyen, és mindegyikbe bele lehetett ülnie egy embernek.
Hát, mi tagadás, megszántam ezt a mesebeli hegyet. Kicsit szépítettem a dolgon, de egyébként, nagyon távolról, a két egymás melletti üreg valóban úgy nézett ki, mintha azok mindegyikében a szemgolyó is ott lett volna.
Sem Kakukkhangos, sem Patakpartos népe nem szokta gyakran felkeresni a hegy csúcsa alatti szemüregeket, és még kevésbé azok valamelyikébe belecsücsülni, de Selyemakácos Éva, ez a szép leány, rászokott erre délutánonként, és párnát is vitt magával, meg könyvet. A párnát a feneke alá tette, hogy ne nyomja az üreg köves alja, a könyv tartalmát pedig a fejébe. Nem csak szép leány volt, de helyére is tudta tenni a dolgokat.
A mostani könyvet, amit magával hozott, Kicsikertem János írta, CSÓKOT KÉRŐ LEGÉNYSZÍVEM címmel, és Évának tetszett a tartalma, amit gondolatban tovább írt, ő volt, leányként, egy kicsi, de igen szép kertben, ahová beszökött egy csinos legény, aki megcsókolta őt, de azután a legény megbűnhődött, mert akkora pofont kapott e szemtelenségért Évától, hogy az nem volt kicsi!
Hát, hogy mi minden előfordul a világban, még egy hegyen is!
Jött egy fütyörésző legény, olyan ösvényen, amelyen régóta senki sem járt, és ez a legény csinos volt, és hátizsákos, de valószínűleg nem volt vadász, mert nem volt puskája. Ha meg mégis vadász volt, akkor a puskáját otthon hagyta. Azt, hogy legény, onnan lehetett sejteni: házasembert már nem nagyon enged el a felesége, hogy ilyen vidáman járja erdőt-mezőt.
Udvarias legény volt, így szólt Évához:
- Kerteketszerető János vagyok, kiránduló, aki ide rándult ki Patakpartosról. Megengedi a kisasszony, hogy leüljek a másik hegyi szemüregbe? Nem akarom zavarni, csak ülök, nézegetem a tájat.
A legény tényleg csak ült, nézegetett, a tájat is, de lopva azért Évára is vetett egy-két eltitkolt pillantást. Éva pedig elmélyedt a könyvben, de nem annyira, mint máskor.
Elmélyedni valamennyire elmélyedt, de azért ábrándozott is. Nini, itt ez a csinos fiatalember, aki beleillik a könyvben levő kertbe is, meg az ő képzeletbeli kertjébe is, de milyen mafla, meg sem szólal!
Már éppen azon volt, hogy szóra bírja, amikor a mellette ülő csinos nadrágos megkérdezte:
- Úgy látom, hogy a kisasszony olvas. Tetszik ez a könyv?
Éva úgy vélte: ennyit bevallhat. Igen, tetszik neki ez a könyv. Azt nem kell e János orrára kötnie, hogy ez a János is tetszik neki. Ilyen bevallás nem illendő, de meg vigyázni is kell ismeretlen legényekkel!
Azt mondta:
- Én Kakukkhangoson lakom, és mennem kell haza, mert vár az édesanyám. Ön nem látszik nagy betyárnak, de azért nem bízom magában, mert olyan érzésem van: Ön meg akart csókolni! Mármint képzeletben! Ha tényleg megpróbálta volna, nagy pofont kapott volna. Ne tagadja, hogy egy csókra gondolt. Édesanyám is mondta: ilyenek ezek a legények! Meg ennek a könyvnek az írója is, Kicsikertem János is bevallotta. A könyvben.
A legény nagyon elpirult:
- Nem szoktam hazudni, de kicsit túl szigorú hozzám! Ha azt mondanám, hogy eszembe sem jutott egy csók, amikor a kisasszonyra néztem, akkor jó pontot szereznék Önnél? Ön gyönyörű, és több csók is eszembe jutott, de az nem, hogy Önt megbántsam! Én nem vagyok egy városi aszfaltbetyár! Ám a kisasszony könyvéből kiesett egy könyvjelző. Ön rajzolta rá ezt az érdekes ábrát? Ez tetszik nekem! Hazakísérhetem?
Éva úgy gondolta: nem kell ilyen szigorúnak lennie ezzel a kicsit mafla, de jóképű legénnyel, viszont túlzott önbizalmat sem kell adnia neki.
Utóbbi okból így szólt:
- A hegy lábáig elkísérhet! Ám két-három lépéssel mögöttem jöjjön, mert, ha mellettem jön, akkor talán magába bújik az ördög, és megcsókol. Már úgy értem, hogy Ön, és nem az ördög!
Engedelmeskedett ez a János, - de lehet mindent előre látni?
A szakadék szélét nem közelítették meg túlságosan, de mi történt?
Éva lába elé csúszott egy kígyó. Ártalmatlan fajta, de a leány az ártalmatlan fajta kígyókat is utálta, meg nem is volt magas szinten kígyóismerete, és ráadásul rálépett a kígyóra, annak bőrén meg is csúszott.
Igen, de János elkapta a leányt, hogy az ne essen bele a szakadékba, viszont közben ő is megcsúszott a kígyó testén. Mindketten a földre estek, Éva Jánosra, a legény arca a leányéhoz ért, és hirtelen csókban forrtak össze.
A csók valójában közös csók volt, de János lovagiasan teljesen átvállalta:
- Bocsánatát kérem, Éva kisasszony, az Ön életét akartam megmenteni, de közben a szívem is a kisasszony felé húzott…!
No, itt volt a nagy kérdés: ki a bűnös? Persze, János, de még inkább a kígyó, akinek tetemét János hátizsákjába rakta.
Éva azt mondta:
- A csókért nagy pofont érdemel, mert az szemtelenség, de az életem megmentése miatt nem adok pofont, mert az szemfülesség volt.
A hegy lábánál elbúcsúztak. Ott János térden állva kért bocsánatot, bár az is igaz, hogy bocsánatkérés közben Éva lábait is gyönyörűnek találta, de ezekre a szépséges végtagokra nem mert udvarló szavakat mondani.
Ám aznap Éva nem találta a helyét.
Édesanyja ezt észrevette, mondta is neki:
- Te találkoztál egy legénnyel, aki ki akar csalogatni csigaházadból?
Éva nevetett:
- Vagy talán én akarom becsalogatni őt az én csigaházamba… Úgy hívják: Kerteketszerető János! Patakpartoson lakik!
- No, akkor, - mondta édesanyja, - el kell mennünk délután Pityipatyi nénihez, Patakpartosra! Az mindent tud, még azt is, amit nem! Ez az igazi tudás!
Pityipatyi néni Patakpartoson éldegélt, elmentek hozzá, és a néni nagy szeretettel fogadta őket. Talán volt ebben kis pletykaszeretet is, - de hát miben nincsen?
Amikor később szóba került Kerteketszerető János, akkor Pityipatyi néni elővett egy rézmozsarat.
Gyermekkoromban nekünk is volt ilyen pompás rézmozsarunk, szerettem kongatni a benne levő réz mozsártörővel, de ezt nem mindenki szerette. Meg veszélyes is egy ilyen rézmozsár, mert a szülőnek, vagy nagyszülőnek eszébe juthat, hogy a gyerekkel törethet is benne valamit, és, ugyebár, az ilyen családi közmunka, amit akkor másnak hívtak ugyan, munkára nevelésnek…
Pityipatyi néni azonban egy igen érdekes dallamot vert ki a rézmozsáron annak törőjével, amire valahonnan hasonló rézhangok válaszoltak…
A néni mindjárt le is fordította az üzenetváltás értelmét:
- Azt üzeni Butulka néni, hogy mindjárt átjön, azzal a nagy, bamba kutyájával, Bugrissal… Nála szállt meg Kicsikertem János, merthogy ti a nevét annak a fiatalembernek rosszul értettétek, nem Kerteketszerető János az! Az a János az ő unokaöccse!
Nemsokára jött is Butulka néni, meg a kutya. A Bugris. Arról kiderült: nagyon tud bámulni, és nagyon tud kunyerálni a szemeivel.
Hát, hogy mi mindent megtudtak erről a Kicsikertem Jánosról! Író, mert könyveket ír. Festő, mert képeket fest! Kicsit szobrász is, mert kis szobrokat is készít. Legény is, mert még nem hódították meg a szívét a lányok…
- Igaz, - mesélte Butulka néni, - tegnap volt valami kígyós kalandja ennek a Jánosnak. A Nézegetőn! Egy leánnyal, de hogy került Jánoshoz az a szétlapított kígyó, amelyiknek, állítólag, egy csókot köszönhet? A kígyót ki is húzta a hátizsákjából. Azt már nem értettem, hogy miért tette bele a hátizsákjába, de hát egy nagynéni sem érthet mindent. Ilyen különc lett ez a János?
Éva és édesanyja erről a két nénit nem világosította fel, de kárpótlásul megették Pityipatyi néni finom süteményét, mindet. Persze, fizettek érte, mert elmesélték mindazt, amit Kakukkhangos bírójának kényes ügyéről tudtak, vagy legalábbis feltételeztek.
Másnapra már megvolt Éva szív-terve, - ami az észt sem nélkülözte!
Felmegy egy Kicsikertem János-könyvvel a kezében, és leül. Ez egy.
Megvárja, amíg Kicsikertem János is megjelenik, ez a szerény legény, akiből majd később ki kell irtani ezt a túlzott szerénységet, de nem most. Kicsit bátorítani kell, hogy rájöjjön: Selyemakácos Éva nem az a leány, akiből tizenkettő egy tucat minden bokorban, hanem olyan, amilyenből tizenkét leánybokorban egy sincsen, annyira kiváló, szeretnivaló leány. Ez kettő.
Utána meg kell ijednie valamitől, hogy János erős karjaival megvédhesse. Ez három.
Még utána le kell térdeltetni ezt a Jánost, de nem csak az ő lábait nézegettetni vele, hanem leánykéz kérés céljából. Ez négy.
Ezt követően elől és hátul ki kell tenni Jánosra a „FOGLALT!” táblát, hogy ebből más leányok értsenek. Ez öt.
A táblakitétel után gyorsan elintézni esküvőt, lakodalmat, örök boldogságot. Ez hat.
Nincs ebben semmi hamisság, ennyi leányravaszság ellen, ha szívből jön, még az angyalok sem emelhetnek kifogást!
János meg is jelent a hegyen. No és már Éva arcán is látta, hogy a leány igen jó hangulatban van. A neki szedett, tüskétlenített vadrózsa csokrot is kedvesen, leányos szendeséggel vette át. Kicsikertem János másik könyve volt most a leány kezében, a HALLGASD MEG A SZÍVEM! című, benne egy rajzos könyvjelzővel, de a legény most sem dicsekedett a könyv szerzőségével, csak megjegyezte: az ő szíve is nagyon dobog a leány közelében.
Erre Éva megjegyezte:
- Mostanában az enyém is nagyon dobog. Meg akarja hallgatni, János? Persze, csak ruhán keresztül teheti, de úgy is jól hallható!
A legény, persze, nagyon is akarta!
Sok mindenről beszélgettek, és Éva megengedte, hogy János Évának szólítsa, és végül azt is: hazáig kísérheti.
El is indultak, de milyen félelmetes fenevad jelent meg, tőlük egyelőre tisztes távolban?
Egy kutya, akit Éva ijedten, „Veszett, kóbor kutya!” felkiáltással fogadott.
A nagy kutya kíváncsian körül is nézett, hogy hol van a veszett, kóbor kutya, de ilyet nem látott, ezért csak bámult.
A leány azonban János erős legénykarjainak védelmébe menekült, és végül nem volt ugyan világos: ki fizetett csókokkal a védelemért, a védett, a megvédő, vagy mindketten, de mindketten elégedettek voltak.
Ám annyi biztos: a Bugris névre hallgató kutya, mint statiszta, megkapta csemegekolbász tiszteletdíját, és a „Haza, Bugris!” legényparancsra engedelmesen elkullogott.
A leányt hazakísérő Jánost pedig Éva édesanyja behívta beszélgetni, és mazsolás kalácsot enni, meg kakaót inni, és János meghívást kapott másnapra, teázásra, és teázás után Éva megmutatta a leányszobáját, meg otthoni rajzait, festményeit, amelyeket János egy szerelmes festő szemével ítélt ugyan meg, de, ettől függetlenül, nem voltak rosszak, és ha egy legény egy leány leányszobájának gyakori látogatója lesz, hát akkor sokat megtudhat a leányról, meg a leány is sokat megtudhat a legényről.
Így lesz esetleg egy leányból és egy legényből, esküvő után, lakodalom után, nászutazás után, nem kétlaki, hanem három laki házaspár.
A Kicsikertem-házaspár ugyanis a városban, Birkabundabandában is lakott, egy szerényen csak háromszobás lakásban, de nem tellett többre, mert Kakukkhangoson is megvettek egy négyszobás eladó házat, mivel az Éva édesanyjának háza mellett volt, és Patakpartoson is venniük kellett egy házat, mert ott Butulka néni, János nagynénje, ragaszkodott hozzá: vegyék meg azt a kertes házat, amit ő, potom pénzre, már lealkudott nekik…
Így hát itt is laktak, ott is laktak, városon is, falun is, és falun háromszorosan is házasok voltak, a városban, ahol szintén volt lakásuk, igaz, csak egyszeresen…
Kicsikertem János könyveit és festményeit nagyon vették, Kicsikertem Jánosné, született Selyemakácos Éva festményeit, rajzait, ha nem is vették annyira, mint férje munkáit, azért időnként vették, és lánykori nevén kiadott könyvét, a Boldogságot Hozó Kígyót mégis gyakran megvették, bár volt, akinek el kellett magyarázni: nem a Biblia Kígyójáról van szó benne, amelyik az Édenben arra az Almafára Évát és Ádámot rászabadította…
Különben, ha az utóbbi bibliai történetre gondolok, a Tudás Almájának megkóstolása tényleg nem volt okos dolog, mert mi a csudára jó egy harapás a Tudás Almájából, - de mit kellett volna tenniük az Emberiség őseinek? Talán felfalniuk a Tudás Fájának többévi gyümölcsét, hogy a dolognak valami komolyabb látszata legyen?
Ezt nem tudni, csak az bizonyos: az Emberiségen még ma sem látszik meg az, hogy a Tudás Almájából torkoskodott…
Ki a felelős ezért?
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
A Nézegető nevű hegyről van szó, amelyik Kakukkhangos falu határán állt, de úgy, hogy a felére egy másik falu, Patakpartos is igényt tartott. Valójában két egymás melletti szemüreg volt a hegyen, és mindegyikbe bele lehetett ülnie egy embernek.
Hát, mi tagadás, megszántam ezt a mesebeli hegyet. Kicsit szépítettem a dolgon, de egyébként, nagyon távolról, a két egymás melletti üreg valóban úgy nézett ki, mintha azok mindegyikében a szemgolyó is ott lett volna.
Sem Kakukkhangos, sem Patakpartos népe nem szokta gyakran felkeresni a hegy csúcsa alatti szemüregeket, és még kevésbé azok valamelyikébe belecsücsülni, de Selyemakácos Éva, ez a szép leány, rászokott erre délutánonként, és párnát is vitt magával, meg könyvet. A párnát a feneke alá tette, hogy ne nyomja az üreg köves alja, a könyv tartalmát pedig a fejébe. Nem csak szép leány volt, de helyére is tudta tenni a dolgokat.
A mostani könyvet, amit magával hozott, Kicsikertem János írta, CSÓKOT KÉRŐ LEGÉNYSZÍVEM címmel, és Évának tetszett a tartalma, amit gondolatban tovább írt, ő volt, leányként, egy kicsi, de igen szép kertben, ahová beszökött egy csinos legény, aki megcsókolta őt, de azután a legény megbűnhődött, mert akkora pofont kapott e szemtelenségért Évától, hogy az nem volt kicsi!
Hát, hogy mi minden előfordul a világban, még egy hegyen is!
Jött egy fütyörésző legény, olyan ösvényen, amelyen régóta senki sem járt, és ez a legény csinos volt, és hátizsákos, de valószínűleg nem volt vadász, mert nem volt puskája. Ha meg mégis vadász volt, akkor a puskáját otthon hagyta. Azt, hogy legény, onnan lehetett sejteni: házasembert már nem nagyon enged el a felesége, hogy ilyen vidáman járja erdőt-mezőt.
Udvarias legény volt, így szólt Évához:
- Kerteketszerető János vagyok, kiránduló, aki ide rándult ki Patakpartosról. Megengedi a kisasszony, hogy leüljek a másik hegyi szemüregbe? Nem akarom zavarni, csak ülök, nézegetem a tájat.
A legény tényleg csak ült, nézegetett, a tájat is, de lopva azért Évára is vetett egy-két eltitkolt pillantást. Éva pedig elmélyedt a könyvben, de nem annyira, mint máskor.
Elmélyedni valamennyire elmélyedt, de azért ábrándozott is. Nini, itt ez a csinos fiatalember, aki beleillik a könyvben levő kertbe is, meg az ő képzeletbeli kertjébe is, de milyen mafla, meg sem szólal!
Már éppen azon volt, hogy szóra bírja, amikor a mellette ülő csinos nadrágos megkérdezte:
- Úgy látom, hogy a kisasszony olvas. Tetszik ez a könyv?
Éva úgy vélte: ennyit bevallhat. Igen, tetszik neki ez a könyv. Azt nem kell e János orrára kötnie, hogy ez a János is tetszik neki. Ilyen bevallás nem illendő, de meg vigyázni is kell ismeretlen legényekkel!
Azt mondta:
- Én Kakukkhangoson lakom, és mennem kell haza, mert vár az édesanyám. Ön nem látszik nagy betyárnak, de azért nem bízom magában, mert olyan érzésem van: Ön meg akart csókolni! Mármint képzeletben! Ha tényleg megpróbálta volna, nagy pofont kapott volna. Ne tagadja, hogy egy csókra gondolt. Édesanyám is mondta: ilyenek ezek a legények! Meg ennek a könyvnek az írója is, Kicsikertem János is bevallotta. A könyvben.
A legény nagyon elpirult:
- Nem szoktam hazudni, de kicsit túl szigorú hozzám! Ha azt mondanám, hogy eszembe sem jutott egy csók, amikor a kisasszonyra néztem, akkor jó pontot szereznék Önnél? Ön gyönyörű, és több csók is eszembe jutott, de az nem, hogy Önt megbántsam! Én nem vagyok egy városi aszfaltbetyár! Ám a kisasszony könyvéből kiesett egy könyvjelző. Ön rajzolta rá ezt az érdekes ábrát? Ez tetszik nekem! Hazakísérhetem?
Éva úgy gondolta: nem kell ilyen szigorúnak lennie ezzel a kicsit mafla, de jóképű legénnyel, viszont túlzott önbizalmat sem kell adnia neki.
Utóbbi okból így szólt:
- A hegy lábáig elkísérhet! Ám két-három lépéssel mögöttem jöjjön, mert, ha mellettem jön, akkor talán magába bújik az ördög, és megcsókol. Már úgy értem, hogy Ön, és nem az ördög!
Engedelmeskedett ez a János, - de lehet mindent előre látni?
A szakadék szélét nem közelítették meg túlságosan, de mi történt?
Éva lába elé csúszott egy kígyó. Ártalmatlan fajta, de a leány az ártalmatlan fajta kígyókat is utálta, meg nem is volt magas szinten kígyóismerete, és ráadásul rálépett a kígyóra, annak bőrén meg is csúszott.
Igen, de János elkapta a leányt, hogy az ne essen bele a szakadékba, viszont közben ő is megcsúszott a kígyó testén. Mindketten a földre estek, Éva Jánosra, a legény arca a leányéhoz ért, és hirtelen csókban forrtak össze.
A csók valójában közös csók volt, de János lovagiasan teljesen átvállalta:
- Bocsánatát kérem, Éva kisasszony, az Ön életét akartam megmenteni, de közben a szívem is a kisasszony felé húzott…!
No, itt volt a nagy kérdés: ki a bűnös? Persze, János, de még inkább a kígyó, akinek tetemét János hátizsákjába rakta.
Éva azt mondta:
- A csókért nagy pofont érdemel, mert az szemtelenség, de az életem megmentése miatt nem adok pofont, mert az szemfülesség volt.
A hegy lábánál elbúcsúztak. Ott János térden állva kért bocsánatot, bár az is igaz, hogy bocsánatkérés közben Éva lábait is gyönyörűnek találta, de ezekre a szépséges végtagokra nem mert udvarló szavakat mondani.
Ám aznap Éva nem találta a helyét.
Édesanyja ezt észrevette, mondta is neki:
- Te találkoztál egy legénnyel, aki ki akar csalogatni csigaházadból?
Éva nevetett:
- Vagy talán én akarom becsalogatni őt az én csigaházamba… Úgy hívják: Kerteketszerető János! Patakpartoson lakik!
- No, akkor, - mondta édesanyja, - el kell mennünk délután Pityipatyi nénihez, Patakpartosra! Az mindent tud, még azt is, amit nem! Ez az igazi tudás!
Pityipatyi néni Patakpartoson éldegélt, elmentek hozzá, és a néni nagy szeretettel fogadta őket. Talán volt ebben kis pletykaszeretet is, - de hát miben nincsen?
Amikor később szóba került Kerteketszerető János, akkor Pityipatyi néni elővett egy rézmozsarat.
Gyermekkoromban nekünk is volt ilyen pompás rézmozsarunk, szerettem kongatni a benne levő réz mozsártörővel, de ezt nem mindenki szerette. Meg veszélyes is egy ilyen rézmozsár, mert a szülőnek, vagy nagyszülőnek eszébe juthat, hogy a gyerekkel törethet is benne valamit, és, ugyebár, az ilyen családi közmunka, amit akkor másnak hívtak ugyan, munkára nevelésnek…
Pityipatyi néni azonban egy igen érdekes dallamot vert ki a rézmozsáron annak törőjével, amire valahonnan hasonló rézhangok válaszoltak…
A néni mindjárt le is fordította az üzenetváltás értelmét:
- Azt üzeni Butulka néni, hogy mindjárt átjön, azzal a nagy, bamba kutyájával, Bugrissal… Nála szállt meg Kicsikertem János, merthogy ti a nevét annak a fiatalembernek rosszul értettétek, nem Kerteketszerető János az! Az a János az ő unokaöccse!
Nemsokára jött is Butulka néni, meg a kutya. A Bugris. Arról kiderült: nagyon tud bámulni, és nagyon tud kunyerálni a szemeivel.
Hát, hogy mi mindent megtudtak erről a Kicsikertem Jánosról! Író, mert könyveket ír. Festő, mert képeket fest! Kicsit szobrász is, mert kis szobrokat is készít. Legény is, mert még nem hódították meg a szívét a lányok…
- Igaz, - mesélte Butulka néni, - tegnap volt valami kígyós kalandja ennek a Jánosnak. A Nézegetőn! Egy leánnyal, de hogy került Jánoshoz az a szétlapított kígyó, amelyiknek, állítólag, egy csókot köszönhet? A kígyót ki is húzta a hátizsákjából. Azt már nem értettem, hogy miért tette bele a hátizsákjába, de hát egy nagynéni sem érthet mindent. Ilyen különc lett ez a János?
Éva és édesanyja erről a két nénit nem világosította fel, de kárpótlásul megették Pityipatyi néni finom süteményét, mindet. Persze, fizettek érte, mert elmesélték mindazt, amit Kakukkhangos bírójának kényes ügyéről tudtak, vagy legalábbis feltételeztek.
Másnapra már megvolt Éva szív-terve, - ami az észt sem nélkülözte!
Felmegy egy Kicsikertem János-könyvvel a kezében, és leül. Ez egy.
Megvárja, amíg Kicsikertem János is megjelenik, ez a szerény legény, akiből majd később ki kell irtani ezt a túlzott szerénységet, de nem most. Kicsit bátorítani kell, hogy rájöjjön: Selyemakácos Éva nem az a leány, akiből tizenkettő egy tucat minden bokorban, hanem olyan, amilyenből tizenkét leánybokorban egy sincsen, annyira kiváló, szeretnivaló leány. Ez kettő.
Utána meg kell ijednie valamitől, hogy János erős karjaival megvédhesse. Ez három.
Még utána le kell térdeltetni ezt a Jánost, de nem csak az ő lábait nézegettetni vele, hanem leánykéz kérés céljából. Ez négy.
Ezt követően elől és hátul ki kell tenni Jánosra a „FOGLALT!” táblát, hogy ebből más leányok értsenek. Ez öt.
A táblakitétel után gyorsan elintézni esküvőt, lakodalmat, örök boldogságot. Ez hat.
Nincs ebben semmi hamisság, ennyi leányravaszság ellen, ha szívből jön, még az angyalok sem emelhetnek kifogást!
János meg is jelent a hegyen. No és már Éva arcán is látta, hogy a leány igen jó hangulatban van. A neki szedett, tüskétlenített vadrózsa csokrot is kedvesen, leányos szendeséggel vette át. Kicsikertem János másik könyve volt most a leány kezében, a HALLGASD MEG A SZÍVEM! című, benne egy rajzos könyvjelzővel, de a legény most sem dicsekedett a könyv szerzőségével, csak megjegyezte: az ő szíve is nagyon dobog a leány közelében.
Erre Éva megjegyezte:
- Mostanában az enyém is nagyon dobog. Meg akarja hallgatni, János? Persze, csak ruhán keresztül teheti, de úgy is jól hallható!
A legény, persze, nagyon is akarta!
Sok mindenről beszélgettek, és Éva megengedte, hogy János Évának szólítsa, és végül azt is: hazáig kísérheti.
El is indultak, de milyen félelmetes fenevad jelent meg, tőlük egyelőre tisztes távolban?
Egy kutya, akit Éva ijedten, „Veszett, kóbor kutya!” felkiáltással fogadott.
A nagy kutya kíváncsian körül is nézett, hogy hol van a veszett, kóbor kutya, de ilyet nem látott, ezért csak bámult.
A leány azonban János erős legénykarjainak védelmébe menekült, és végül nem volt ugyan világos: ki fizetett csókokkal a védelemért, a védett, a megvédő, vagy mindketten, de mindketten elégedettek voltak.
Ám annyi biztos: a Bugris névre hallgató kutya, mint statiszta, megkapta csemegekolbász tiszteletdíját, és a „Haza, Bugris!” legényparancsra engedelmesen elkullogott.
A leányt hazakísérő Jánost pedig Éva édesanyja behívta beszélgetni, és mazsolás kalácsot enni, meg kakaót inni, és János meghívást kapott másnapra, teázásra, és teázás után Éva megmutatta a leányszobáját, meg otthoni rajzait, festményeit, amelyeket János egy szerelmes festő szemével ítélt ugyan meg, de, ettől függetlenül, nem voltak rosszak, és ha egy legény egy leány leányszobájának gyakori látogatója lesz, hát akkor sokat megtudhat a leányról, meg a leány is sokat megtudhat a legényről.
Így lesz esetleg egy leányból és egy legényből, esküvő után, lakodalom után, nászutazás után, nem kétlaki, hanem három laki házaspár.
A Kicsikertem-házaspár ugyanis a városban, Birkabundabandában is lakott, egy szerényen csak háromszobás lakásban, de nem tellett többre, mert Kakukkhangoson is megvettek egy négyszobás eladó házat, mivel az Éva édesanyjának háza mellett volt, és Patakpartoson is venniük kellett egy házat, mert ott Butulka néni, János nagynénje, ragaszkodott hozzá: vegyék meg azt a kertes házat, amit ő, potom pénzre, már lealkudott nekik…
Így hát itt is laktak, ott is laktak, városon is, falun is, és falun háromszorosan is házasok voltak, a városban, ahol szintén volt lakásuk, igaz, csak egyszeresen…
Kicsikertem János könyveit és festményeit nagyon vették, Kicsikertem Jánosné, született Selyemakácos Éva festményeit, rajzait, ha nem is vették annyira, mint férje munkáit, azért időnként vették, és lánykori nevén kiadott könyvét, a Boldogságot Hozó Kígyót mégis gyakran megvették, bár volt, akinek el kellett magyarázni: nem a Biblia Kígyójáról van szó benne, amelyik az Édenben arra az Almafára Évát és Ádámot rászabadította…
Különben, ha az utóbbi bibliai történetre gondolok, a Tudás Almájának megkóstolása tényleg nem volt okos dolog, mert mi a csudára jó egy harapás a Tudás Almájából, - de mit kellett volna tenniük az Emberiség őseinek? Talán felfalniuk a Tudás Fájának többévi gyümölcsét, hogy a dolognak valami komolyabb látszata legyen?
Ezt nem tudni, csak az bizonyos: az Emberiségen még ma sem látszik meg az, hogy a Tudás Almájából torkoskodott…
Ki a felelős ezért?
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!