Már fecskét hívó kékben éltek
hófolt villantó messzeségek,
s a táj fénylelke egyre szebben
gyúlt ki sasszárnyú fenyvesekben.

Minden úgy volt, ahogy regéltem
zászlót, szívet lobbantó szélben:
madárhang, visszhang, kürtös távol,
lépvesszőkön csöppnyi madártoll,

megindultak gyorsvizű rétek,
gyönyörű gyümölcsök beértek,
de könny csillant tündér szüretben,
vér szivárgott rejtett sebekben,

s hegyek intettek tiltón csendet
akkori regösénekemnek.
Most szólhatnék, de mindhiába:
győzött álarcosok világa,

rablóvárak állnak sötéten
virágdermesztő gúnyos szélben,
szajkóhang, visszhang, semmi, semmi
sem úgy volt, mint bérlantos zengi,

csak én, kopott ruhás poéta
bontom a csaló varázst néha,
s egy tündér szüretről regélek,
amelyben öröm, bánat ébredt,

s álmodtak sokan piros álmot,
a csend-szivárványból kivágyót,
de könny csillant tündér szemekben,
vér szivárgott elrejtett sebben,

zászlók lankadtak, messzeségek
csüggedt szavakkal visszatértek,
halkult a piros álmú ének,
s árulók földjén semmivé lett.

Kecskeszakáll, keringő bölcsek
jövendöltek és jövendölnek.
Szajkóhang, visszhang, kürtös távol,
lépvesszőkön csöppnyi madártoll,

bérlantosok zengnek az égig,
de semmi sincs úgy, mint regélik:
jogot harsogók hamis földjén
a Görbe Kéz a legfőbb törvény.

Egyszer majd alkony száll a tóban,
s a Nagy Varázsló távozóban,
egyszer majd hajnal jön az égen
a fellélegző messzeségben,
egyszer majd ujjongó tavaszban
új dalok rügye fényre pattan,
egyszer majd dalok csillagárja
felnéz a Szépség Csillagára,
egyszer jövőt kérő szívekben
piros béke lesz, hihetetlen,
dalok, virágok táncba fognak,
boldog halak kivirágoznak.

(1990-es évek)

Illusztráció: Pixabay.