Van úgy, hogy valaki felfedez valamit, de felfedezését nem méltányolják.

Hát, ilyesmi már sokszor előfordult a világban. Egyébként nem is minden felfedezés érdemel méltánylást, van, amelyik egészen mást érdemelne.

Özvegy Kottyantó Jánosnéról nem állítható, hogy nagy boszorkány volt, ha a tündértől eléggé távol állt is, de egykor, hajadonként, csinos leányságában, voltak sikerei. Úgy tudott szavakat tűvé alakítani, hogy, ha azok végén gyógyító orvosságos fecskendő lett volna, akkor sokan kigyógyultak volna ebből-abból. Ám, mit tagadjuk, nem gyógyszeres fecskendő volt a másik végükön, bár nem is halálos méreggel telt, csak egy kis enyhe bosszúságot okozó folyadék sietett ki a tű hegyén, másba át. Igaz, hatása olykor sokáig tartott.

A csinos leányság is hervadozó virággá alakul idővel. Lehulló-kihulló szirmai már nem olyan szépek. Férje azonban, feleségének köszönhetően is, a Mennyországba tudott elmenekülni. Szent Péter, aki talán hallott valamit az illető feleségéről, egyből beengedte, még kapupénzt sem követelt tőle.

Így nyerte el Kottyantó Jánosné az „özvegy” címet, amit jobban felhasznált, mint más idős hölgyek a bárónőit. Csak hát a szószúrások végül népszerűtlenné tették, és a fiatal pletykafészkek lakói sem kedvelték a szószúró vetélytársat, mert az ifjúság szeret törtetni, és az idősek nyakát kitörni. Nem csak önérdekből, hanem a törtetés szeretetéből is!

Így került özvegy Kottyantó Jánosné Álombálon városkában egy vadszőlővel befuttatott kis házikóba, ahol férje után kapott kegydíjából és kis örökségéből eléldegélt, de a házikó ablakából csak a városvégi Nyulasdombig látott el, a kissé távolabbi faluig, Kacsabacsáig nem egészen jól, mert idős korban már a szem is elkezd az emberrel szemtelenkedni. Még az is, amelyik addig másokkal szemtelenkedett!

Ez a Kottyantó Jánosné, - és ezt dicséretére írom! - segített magán, nem csak szemüveggel, amit akkoriban sokszor inkább pápaszemnek neveztek, hanem az akkori technika egyik vívmányával: egy látcsővel.

Ez nem az a közönséges színházi látcső volt, amellyel a nézőtérről a férfiak nézik a színpadon ugráló színésznők testrészeit élvezeti okokból, vagy a nők ugyanazt, csak lenézési élvezeti okokból, - dehogy!

Ez a látcső, vagy, más szóval, távcső, egy pompás katonai távcső volt. Kottyantó Jánosné nem hogy a Nyulasdombig jól ellátott, ahová eddig is, de most már egészen a kissé távolabbi faluig, Kacsabacsáig is!

Nem csak ellátott, de az ottani, szerinte gyanús eseményekről, tapintatosan, névtelen levélben, tudósította az álombáli CSIRIPELTETŐ elnevezésű lapot, amelyik csipkedtetést is végzett. Persze, nem ingyen, de a névtelen levelek íróit nem kellett fizetnie.

Ám Kottyantóné első felfedezését nem e távolabbi faluban tette, Kacsabacsán, hanem a városvéghez tartozó Nyulasdombon. Azt írta, szerényen, névtelenül, a Csiripeltetőnek:
- Egy szép leány időnként, minden nap, benézeget a Nyulasdomb egyik kertjébe, a kerítésen át. Mit akarhat ellopni? Ki kellene ugrasztani a nyulat a bokorból!

A Csiripeltető szerkesztője már ismerte özvegy Kottyantó Jánosné kézírását, ha nevét és egyéb személyi adatát nem is, és nem érdekelte a dolog, csak annyiban: nem az ő leányáról van szó?

Felesége megnyugtatta:
- A mi lányunk nem nyulasdombi legény után fut, hanem itt csábítgatja a szomszédban azt a mafla Faragóssy Pistát, és igen ügyesen, a legény már horogra akadt, a lányunknak csak meg kell rántani a zsinórt, és máris ott van, Pistával együtt, az Édenben, ahol még a Kígyó bőrét is megvehetik!

Erre a Csiripeltető szerkesztője megnyugodott, és a papírkosárba dobta Kottyantó Jánosné névtelen levelét.

Ám, ha tudta volna, - de nem tudta!

Az a leány, aki benézegetett a nyulasdombi ház kertjébe, nem akárki volt, hanem a báróságot is kapott Kéremszépen Károly bankigazgató leánya, Kéremszépen Éva. Ha ezt a Csiripeltető szerkesztője tudta volna, akkor esetleg pénzzé tette volna a hírt, vagy így, vagy úgy.

Özvegy Kottyantó Jánosnénak, persze, ha ezzel a névtelen levelével nem is, de volt sikere néhány másikkal. Így vitték el, az ő névtelen levelének hatására, a kacsabacsai bírót, igaz később elengedték, és visszaülhetett a bírói székbe, de azért ez is siker volt, ha nem is teljes. A kisebb sikereket is meg kell becsülni!

Annak, hogy Kéremszépen Éva minden nap, jól kiválasztott időben, a Nyulasdomb felé járt, tulajdonképpeni oka két dolog volt, az Álombáli Engemolvass Magazin egyik cikkírója, meg egy kis nyilazó csintalan, Ámor, a szerelem istennője, akit Cupidonak is neveznek.

Mint került össze, okként, ez a kettő?

Hát úgy, hogy a fentebb említett városi magazinba egy mitugrász firkász cikket írt Kutyás Ádámról, aki nagy tanárnak és tudósnak egyaránt, és „Állatok és növények társulásai” címmel könyvet írt, ami erősíti a Tudomány oszlopát.

Ez a cikk önmagában nem lett volna baj, mert a legtöbb hölgy nem rajong sem a tanárokért, sem a tudósokért, sőt, aki egyszerre tanár és tudós, az általában még visszariasztóbb számukra. Kéremszépen Éva azonban nem tartozott a leányok „legtöbbje közé”, de meg az újságban fénykép is volt Kutyás Ádámról, és az igen délceg fiatalembernek ábrázolta.

Itt jött be, láthatatlanul, ahogy szokott, Ámor elröppenő nyílvesszője, de még nem talált célba, csak a cél felé tartott.

Éva felkereste egykori padtársnőjét, Cseppentő Juliskát, aki most a városi könyvtár munkatársa volt. Azt mondta Éva Juliskának, miután átölelték és csókkal üdvözölték egymást:
- Barátnőm! Te kis Könyvtáros Mindentudó! Mint állnak ügyeid? Kérhetek Tőled egy nagy szívességet?

- Kérhetsz! – mondta, kis nevetéssel fűszerezetten, Juliska. Csak Csiga Tónit ne kérd, szívszerelmem és vőlegényem, és akivel rögtön megesküszünk, mihelyt én itt igazgatóhelyettes leszek, vagy Tóni a városházán levéltárosból fő levéltáros. Persze, ezt nem azért mondom, ne értsd félre…

- Nem értettem félre, hanem mindkettőt gondosan feljegyeztem! – mosolygott Éva. Neked szegezhetem a kérdést: mit tudsz Kutyás Ádámról?

- Mindent nem, de azért eleget ahhoz, hogy feljegyzéseid honoráljam! - közölte Juliska. Nyilván azt már tudod a városi magazinból, hogy tanár és tudós. Állatok és növények társulásai című könyve állítólag külföldön, ahol lefordították angolra, nagy sikert aratott, ám magyarul sem tartozik legelhanyagoltabb könyvtári könyveink közé, mert az utóbbi három évben kétszer is kikérték, igaz, hogy ezek egyike maga a szerző volt. Hát, mindjárt kikeresem neked, szép képek vannak benne növényekről, állatokról, és oly sok benne a latin szó, hogy lefekvés előtt altatóként is használható, virágos álmokat is hozhat.

Ám most mondom azt, ami titok, tokban, de én kinyomoztam, mert, ugyebár, ily délceg legény, akinek még pápaszem sem kell, nem fordul meg túl gyakran a Tudás e kis polcos birodalmában. Nem volt könnyű kideríteni azt, amit rajtam kívül senki sem tud, és csak neked árulok el: az ESTÉTŐL REGGELIG című könyvet, amit úgy vesznek a könyvesboltokban, pult alatt, szintén ő írta, csak Macskás János álnéven. Kölcsönadom neked, de a véleményem is megmondom. Ez a délceg legény szerintem nem valódi élményeit írta meg, hanem a vágyait. Azokat nem tartja egy tudóshoz méltónak, de azért ott vannak benne. Sipőczki Gábor, városunk közismert feljelentgetője, fel is akarta jelenteni Macskás Jánost szeméremsértésért, de azután letett róla, talán azért, mert illetékes helyen már megunták a feljelentéseit.

Hát, kedves Évám, itt van ez a könyv, odaadom, valójában nem szeméremsértő azzal, ami benne van, csak hát, ha egy leány hozzá képzeli azt, amit úgyis elképzel magának… Éhes disznó makkal álmodik, de mit ér az olyan éhes disznó, legénynek is, amelyik makkról még álmában sem álmodik?

Ám lehet, Évám, egy igazi baj, amitől óvni szeretnélek! Nem, ne arra gondolj, az segítene a dolgon, hanem a családi bíróságotokra! Édesapád a kulisszák mögött és előtt a város első embere, nyilván nem a polgármester az valójában, hanem ő, báróként és bankigazgatóként. Talán édesanyád sem ilyen kutyás vőre számít, hanem tekintélyesebbre…

Kéremszépen Éva nevetett:
- Igazad van, Juliskám, de megoldható a dolog, ha úgy alakul. A mamát megnyerem, a mama megnyeri a papát, csak a húgocskám lesz nehéz megnyerni, ezt a kis csintalankodót, aki jól tanul, vág az esze, és hát olyasmibe is belevág, amibe nem kellene… Mi ketten, Valika és én, sok borsót törtünk egymás orra alá… Most viszont lehet, hogy szükségem lesz Valikára is…

Miként ment tovább, a szerelem felé, Kéremszépen Éva sétaútja?

Szó szerint sétákkal, mert olyankor sétált a Nyulasdomb felé, amikor Kutyás Ádám is hazafelé tartott. Mindig összetalálkoztak, köszöntek egymásnak kedvesen, Éva kezében ott volt egy piros napernyő, vagy kék esernyő, attól függően, hogy milyen időre lehetett számítani, ez jelezte: sétál, tisztességes kisasszonyként. Éva mindig nagyon szép ruhába öltözött, és megpróbált úgy köszönni, hogy az bíztató legyen Ádámnak a további beszélgetésre, de ezek a beszélgetések később is főként csak a jelenlegi vagy a várható időjárásra vonatkoztak. Ádám szavaiból ugyan érezhető volt egy rajongással vegyes tisztelet is ezeknél, de azért az nem mert elmenni a rejtetten udvarló szavakig sem. Érdekes, - gondolta Éva, - miként írhatta ez a legény az Estétől reggelig című könyvet, amiben oly sok rész utal egy szerelmespár éjszakájának részleteire?

- A nyúl majd kiugrik a bokorból! – vélte Éva. Pirulhatok, ha nálam ugrik ki, de a lényeg, hogy kiugorjon.

A nyúlkiugrásra akkor jött meg az alkalom, amikor Éva észrevette, hogy már nem egyedül van Ádámék kertjében Konok, a fekete-fehér bundájú kutya, hanem három kiskutyájával. A testükön fekete és fehér foltok váltakoztak, de a feje a három kutyusnak eltért, mert egyiken fekete sapka volt a bundás kobakján, a másiknál fehér, a harmadik „sapka” pedig félig fekete volt, félig fehér. Éva önkéntelenül is ezt költötte ki, bár nem volt versíró:

Három sapkás kiskutya.
Ádám, ne légy butuska!
Ne ugass rám, udvarolj!
Látlak, s szívem zakatol.

Hát ez csacska kis döcögős versike volt, el is mosolyodott rajta. Ám fogta magát, becsöngetett, és azt mondta özvegy Kutyás Ferencnének, vagyis Kati Néninek, Ádám édesanyjának:
- Én nem vagyok becsengető kis gyerek betyár, aki becsenget és elfut, csak nagyon meg szeretném nézni a kutyusokat. A nevem Kéremszépen Éva.

Azt válaszolta Ádám édesanyja:
- Én meg nem vagyok szép leányokat elkergető boszorkány, és jöjjön be a kisasszony, szívesen látom, megmutatom a kutyusokat, de még kávét vagy kakaót is kaphat mazsolás kaláccsal, ha igényt tart rá. Ha pedig szeretne egy kutyust ajándékba, arról is szó lehet, de meg kell várnunk a fiamat, Kutyás Ádámot, aki nemsokára hazajön.

Hát a kutyusnézés ürügyén Éva oly sok mindent megtudott Ádám gyerekkoráról. majd legénykoráról, hogy a végén még azt is meg merte kérdezni: udvarolt-e Ádám Sipsay Évának.

Kati Néni nevetett:
- Ezek szerint a kisasszony olyasvalamit tud, ami kétszeresen is titok. Az a leánynév a fiam Estétől reggelig című könyvének leányfőszereplőjéé, a könyvet fiam Macskás János álnéven írta, és az egészet csak kitalálta, és nem is udvarolt még leánynak soha. Most van egy kis készülő, de becsületes kalandja, egy szintén Éva nevű gyönyörű leánnyal, aki hol piros napernyőt visz magával, hogy kék esernyőt, és ráférne arra a csacska fiamra egy igazi szerelem, nem kitalált, mert a tudomány nem boldogít mindig önmagában, és hát ő is csak olyan legény, akiben egy éhes disznócska makkal álmodik, de az én megboldogult, szeretett férjem is ilyen volt, szerencsére! Nem rossz dolog éhes disznót makkal etetni az etetőnek sem!

Éva lehajtotta a fejét, és halkan mondta:
- Én vagyok az a leány! Elfogadna menyének, ha sikerül megszereznem a fia szívét?

Ádám édesanyja megölelte:
- El, sőt, édeslányomnak tekintenélek! Ám vigyáznunk kell, mert mi is büszkék vagyunk, meg a te családod még inkább az. Örülnék, ha boldognak látnám a fiamat, és te is boldog lennél vele! Ám okosan kell viselkednünk! Ne válassz ma rögtön kiskutyát, húzd el a választást, akár hetekig, addig kiugorhat a bokorból a nyúl a fiamnál is.

A következő hetekben a nyúl Ádámnál is kidugta a fejét. Ezt látta Éva, és ő is közelebb hozta a legényhez a sajátját, míg végül a két nyuszi úgy megcsókolta egymást, hogy az egész sor csókot szült. Ezt Ádám édesanyja az ablakból látta, de úgy tett, mintha nem vette volna észre.

Otthon Éva így szólt nála hét évvel fiatalabb húgához, Kéremszépen Valériához:
- Valika, időnként borsot törtünk egymás orra alá, te még iskolás vagy, de már nem olyan kicsi, hogy ne értsd meg: legyünk szövetségesek, most az én szívügyemben, idővel majd pedig a tiédben! Tudom, hogy jól tanulsz, de ha kicsit romlanának az érdemjegyeid, meg egy kicsit úgy csibészkednél, mint régebben, az hozna neked valamit, ami megérné. Elintézném a mamánál, hogy vegyen neked egy pónilovat. Ha a mama nem venne a saját pénzéből, akkor megveszem neked az enyémből. Mindezért csak annyit kell tenned, hogy követeld a mamánál: hetente háromszor két óráig Kutyás Ádám tanár úr tanítson téged nálunk. Ez a póni ennyit megér neked, meg a szövetségünk, meg éles eszed van, és sejted, hogy miért szeretném ezt az egészet!

Húga vigyorgott:
- Nem sejtem, hanem tudom, mert hiába dugtad el Macskás János Estétől reggelig című leányszerelmes könyvét, én átkutattam a szobád, és megtaláltam. A két óra között tanítási szünetet szeretnél, mint tanfelügyelőm, és akkor a tanár úrral csókolódzni fogtok! Jó, de a póni mellé még azt is kérem, hogy ajándékozd nekem azt a cicás nyakláncod, amin gyémánt is van, és ez nem nagy ár a szerelmedért, mert én ügyesebben szoktam borsot törni a te orrod alá, mint te az enyém alá.

Nővére ugyan kedvelte ezt a nyakláncát, de egy röpke sóhajjal beleegyezett.

Itt jött be egy meglepetés, de már akkor, amikor egy hónapja Ádám Éva kishúgát tanította. Valika ugyanis úgy megszerette Ádámot, hogy abbahagyta iskolás és iskolán kívüli csínyeit, és nem csak újra jól tanult, hanem jobban, mint valaha, pedig addig is jól tanult, mert igen jó eszű volt, és az igazgató azt mondta Valika édesanyjának:
- Méltóságos Asszonyom, a kislánya olyan jól tanul, hogy minden tanárja elámult a tudásán, de még a csínyei is szelídebbek lettek! Gratulálok Önnek, Ön pompás nevelő!

Az édesanya elpirult a dicséretre, és hálásan gondolt a fogadott tanárra, Kutyás Ádámra.

Csak hát az anyai szív a másik leányánál is megérzett valami változást. Ennek megérzése elvezetett a leselkedésig. A leselkedés elvezetett egy csók születésének meglátásáig.

Ám Éva édesanyja nem csak büszke báróné volt, hanem okos is. Arra gondolt: inkább négyszemközt beszéli meg a dolgot idősebbik leányával. Ő is a szívére hallgatott annak idején, nem csak a pénzre, meg a bárói címre. Férje akkoriban egyébként még nem is volt báró, csak egyszerű bankigazgató. Nem jó egyből leleplezni ezt a szerelmi históriát, hátha elmúlik magától, ha meg nem múlik el, akkor is elviselhető egy délceg tanár a családban, aki tudós is, és nem kell a boldogsághoz pénz, mert az már ott van a bankban.

Így tehát azt mondta leányának:
- Titok maradjon a tokban, jobb, ha egyelőre ott van! Ha ezt megtudja édesapád, rögtön keserű apád lesz, és gőgjében ki tudja, hogy mit fog csinálni!

Igen, de itt jött volna be a történetbe egy csinos fiatal gróf. Igaz, családjának már csak ötszáz hold földje volt, meg egy kisebb erdeje, de úgy tudott szónokolni, hogy azzal is sokra viheti a hiszékeny világban, meg kedves volt, udvarias. Éva apja beleszeretett a lehetőségbe, hogy gróf legyen a veje.

A családi tanács összeült, de mindenki mást emlegetett: Éva a saját boldogságát, felesége leánya boldogságát, férje a család érdekét és tekintélyét, Valika, akit nem is hívtak meg, fiatal korára való tekintettel, olyan szavakat, amelyek nem is illendőek egy leányhoz, de főleg valami pónilovat. Apja a pónilovat nem értette, de mivel Valika nagyon zavarta a tanácskozást, a pónilovat megígérte neki, ha bemegy a szobájába, és ott csendben marad. Erre Valika diadalmasan elvonult.

Ám az apa, báró Kéremszépen Károly, nem csak a bankigazgató volt, hanem eszes is, és azt sejtette: itt valami titok lappang, amit nem akar az orrára kötni sem a felesége, sem a leánya, de még ráadásul kisebbik leánya miért is emlegette a pónilovat?

Ilyen rejtélyek kideríthetőek, ha van rájuk pénz. Az egy bankigazgatónak ne lenne? Mire való a nyomozóiroda? Az diszkréten nyomoz, mert, ha nem, engedélye bánja!

Így báró Kéremszépen Károly mindent megtudott a magánnyomozótól, és a következő napon Kéremszépen Károly nagyon szépen megköszönte Kutyás Ádám eddigi fáradozását Valika érdekében, biztosította arról, hogy hálájára bármikor számíthat, és egy olyan vastag borítékot adott át neki, hogy abban talán több pénz volt, mint amin egy aranyórát lehet venni, bár toronyórát lánccal valószínűleg mégsem.

Meg kell adni, hogy Kutyás Ádám is szépen viselkedett, és néhány latin nyelvű közmondással búcsúzott, ezeket a báró nem értette ugyan, mert az iskolából csak a császári mondás, a „Veni, vidi, vici” (Jöttem, láttam, győztem) maradt meg emlékezetében, - de kell egy ilyen mondásnál több egy igazi bankhadvezérnek?

A vastag borítékot azonban Ádám Valika kis asztalkájára helyezte, szemlátomást egy gőgös, báróságot lenéző tekintettel, és eltávozott.

Minden rendben volt?

Ó, dehogy!

A bajok máris elkezdődtek, egészen váratlan bajjal, mert Valika kijelentette: ha a papa felmondott az ő tanárjának, akkor neki már nem kell az a póniló sem, és majd meglátják, hogy mi mindent fog csinálni az iskolában, meg iskolán kívül! Ez a tanár az első, aki őt igazán kedvelte, és ő is a tanárt! Minden tanár utálatos, és csak Kutyás Ádám kivétel!

Valika vallomása mindenkinek váratlanul jött.

Az, persze, várható volt, hogy nővére, Éva, bemegy a szobájába bőgni, de apja úgy gondolta, bőgje csak ki magát, és később, lehet, félig-meddig ki is bőgte magát, viszont még az este eltűnt, és csak egy levelet hagyott hátra, amelyben ez állt: „Most jön a folyó!”.

Ez a levél kissé rejtélyes volt, mert Álombálon városkánál folyó nem volt, de azért megnyugtató nem, mert tó igen.

Hol keressék Évát, és mi legyen, ha megtalálják?

Itt már gyorsan peregtek az események. Károly felesége megértette férjével, hogy, amennyiben leányuk szerelmi bánatában belefúl a tóba, akkor ő is beleugrik a tóba, és egy ilyen történet nem fog jót tenni sem férje bárói hírnevének, sem a bankjának, legjobb, ha feleségére bízza a parancsnokságot, és megelégszik a bankbeli császársággal.

Ezt értelmes férje gyorsan belátta, és máris három helyre adott telefonparancsot: vegyék körül a városi tavat, és lélek a tóba se be, se ki, de főleg be nem, és akkor, ha nőnemű!

Valika azt mondta:
- Én tudnék segíteni, de akkor nem elég a póni, meg az ékszer, amit kaptam Évától, hanem ennél több kell, és eskü, hogy mindent megkapok, amit kérek, mert én tudom, hogy Éva most hol van, estétől reggelig. No és a tanárom is visszakapom, és ezen túl csak az lehet gőgös, akinek én engedélyezem!

Mindenki olyan ijedt volt, hogy mindenbe beleegyeztek, és apjának ki kellett hozatnia az autót a garázsból, és beleültek, de a sofőrt is ki kellett ugrasztani az ágyából, és máris mentek, négy keréken, a Nyulasdombra.

Ez alatt mi történt?

Kuyás Ádáméknál megjelent Éva, vörösre kisírt szemekkel, és mindent elmesélt Ádámnak, és kérte, hogy Ádámmal tölthesse az éjszakát, amint az Ádám, azaz Macskás János könyvében van, az Estétől reggelig címűben!

Ádám azonban azt mondta neki:
- Nagyon szeretlek, és nagyon kívánlak, de nem akarok így bánni a családoddal! Valika is szeret téged, édesanyád is, és a papád is szeret, még ha más jövőt is képzelt is el neked. Ha átgondolod a dolgot, és hajlandó vagy hozzám jönni feleségül, akkor sem fogunk éhen halni, ez a ház öt szobás, van félretett pénzünk, de meg tanári diplomámmal másutt is taníthatok. Most jobb, ha édesanyámmal alszol egy szobában, majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. Itt adok neked eljegyzési csókokat, és becsületszavam, arra, hogy szeretlek, bár az előtted, meg édesanyám előtt nem is kétes!

Évát Ádám édesanyja átölelte, és lefeküdtek, együtt, az édesanyja szobájában. Ádám a saját szobájába ment.

Azt hitték: ezen az éjszakán már nem lesz újabb meglepetés.

Ám lett, mert autó pöfögése hallatszott és ilyen jármű csak néhány volt a városban, majd pedig megszólalt a csengő.

Ádám meglepetten látta, hogy kik állnak a kapu előtt!

Valika beterelte családját a kertbe, és így szólt:
- Tanár Úr! Ön azt mondta nekem, hogy a háborúnál jobb a béke, de béke legyen igazi. Én most csináltam egy kis igazi békét! Mama jött puszit adni, szívből, papa jött puszit adni félig szívből, félig érdekből és kényszerből, én jöttem puszit adni, és megköszönni, hogy több pónilovat is nyertem ezen a békén. Hol van az elrabolt nővérem, Éva?

Ádám nevetett:
- Év bent alszik édesanyámmal, aki nagyon megszerette. No és most már ne menjenek haza, éjjel, mert nálunk öt szoba van, egyikben most édesanyám alszik Évával, egyben elhat a mamája a papájával, a mellettük levő szobában pedig egy talpraesett leány, aki Valikának hívnak, negyedikben a sofőrjük, és az ötödikben én. Aki pedig éhes, ne szégyellje, hanem menjen a konyhába, de csak azokból válasszon, amit ott talál. Holnap pedig csináljunk úgy, mintha a tegnapi nap nem is lett volna, ne is emlegessük! Ha jól átgondolom, mindegyikünknek igaza volt a saját szemszögéből. Az igazság megoszlott, mert a mögötte levő valóság is.

Báró Kéremszépen Károly tudta, hogy leánya és Ádám házasságával miként kell családja és bankja dicsőségét szolgálni, szerényen, ezért csak tizenkét hazai és hét külföldi lapban szerepelt Kutyás Ádám, mint a hazai és a világtudomány tiszteletre méltó kutatója. Érkeztek is vendégek, még külföldről is heten, igaz, azok valamiféle tudományos kérdésen úgy összekülönböztek, hogy a többi násznép csak nézett, egy szót sem értett a vitából, de azt látta: a tudós mégiscsak tudós, nem tépi meg az ellentétes véleményért szomszédja szakállát, csak szeretné, de még le sem köpi, csak szeretné.

A három fekete-fehér kiskutyán megosztoztak: egy Valikáé lett, egy Éva édesanyjáé, egy pedig az új Kutyás-családé.

Kutyás Ádámné, született Kéremszépen Éva pedig az esküvő utáni reggelen megcsókolta férjét, és azt mondta neki: megszerezted magadnak a cicát, te Macskás János, elégedettebb vagy vele, mint a képzeleted által alkotottal?

Ádám ekkor hat csókot is adott feleségének, testének különböző helyeire, és azt mondta:
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire! Az első Macskás János regényét nem is értem, hogy miért vették és veszik annyira, ez a mostani folytatása, a valóság-regénye lesz az igazi!

Még csak két hónap telt el, de Éva máris férje fülébe súgta az ágyban:
- Amikor engem csókolsz, most már két cicát csókolsz, egy nagyot és egy kicsit!

Ennek Ádám úgy megörült, hogy kiugrott az ágyból:
- Akkor máris szólok Macskás Jánosnak, hogy írja meg az első könyv folytatását, Reggeltől estig címen!

Felesége azonban szelíden visszahúzta az ágyba:
- Az nem olyan sürgős! Messze még a reggel, addig foglalkozz velünk, a cicáiddal…

(2020)


Illusztráció: Pixabay.