Csengős Pista nem volt buta legény, csinos is volt, kedves is, de elég különc. Egyedül szerette járni az erdőt-mezőt, amikor tehette.

Írt is időnként erdőről, mezőről, csörgedező patakokról, fára fel- és lefutó mókusokról, fekete-fehér madarakról, meg színes tollruhába öltözöttekről.

Volt egy irigyelendő tudománya: gyorsan fel tudott mászni bármelyik fára.

Ezt a tudományát egykor iskolás társai irigyelték tőle. Az irigység olykor olyan, mint a mirigység, ami kijön belőle, nem szép. Persze, nem minden irigység, - irigység, mögé kell nézni, mert az irigységet okozó dolgok sem mindig szépek, sőt, gyakran nagyon csúnyák! Ám ez a kis irigység még belefért az iskoláskor mindennapjaiba.

Pista azonban ezt a fáramászási szokását annyiban legényként is megtartotta, hogy a Nyúlkergető erdőben, amelynek fái magasak voltak, volt egy különösen magas, sudár fa, azt Pista nagyon szerette. Felmászott, onnan messzire látott, szép volt a táj, hegyekkel, dombokkal, két patakkal, de még lelátott a fáról egészen a faluba is, ez nem az ő faluja volt, mert azt Eperbokrosnak hívták, hanem az a falu Kanalazó névre hallgatott, még akkor is, amikor nem hallgatott, mert a kutyákra rájött a bolondóra. Felmászott, álmodozott, ébredezett, lemászott, de csak akkor, ha erre ráért, mert apja nem adott neki munkát Eperbokroson.

Hát, mi tagadás, elvégezte a munkát is, ha nem tudta kikerülni. Néha nem, néha igen. Ha az ember nincs otthon, mert elszólítja valami más kitalált kötelesség, akkor az otthoni munka nem találja meg. Persze, lehet, hogy bevárja a munka, de a munka türelme sem mindig rózsát terem, hanem néha be nem várást is. Ilyenkor, türelmetlenségből, apja elvégezte helyette a teendőket. Később apja kicsit morgott, de egyébként nem annyira, mint egy mérges medve, akitől elvették a lépes mézet, amit ő vett el a vadméhektől.

Most ez a Csengős Pista érdekeset látott, mert, a fa magasából, egy falusi udvarban olyan leányt, akit még sohasem. Hát, ha szép egy ilyen leány, akkor az mindjárt legényszemeket vidámíthat. Vidámított is. Ám a leány bement a házba, - és mit látott Pista a magasból?

Az udvaron egy buta libára nagy kosár dőlt rá, és nem tudott a kellő ésszel nem rendelkező, hosszú nyakú állat kibújni alóla, így keletkezett egy libalábon ide-oda járkáló kosár. Persze, ha a liba okos lett volna, talán akkor is utoléri e kosaras baleset…

Hát létezik kacsalábon forgó kastély a mesékben, az nyilván érdekesebb, de azért egy libalábon járkáló kosár is valami. Legénykoromban én is tanulmányoztam azt a fontos tudományos kérdést: buta-e a liba? Igaz, nem voltam még nagylegény, csak a nagy és a kicsi közötti, és szigorú szüleim nem szerették libás kísérleteimet. Ám annyit így is kiderítettem: a liba tényleg buta, legalábbis a macskához és a kutyához képest. Igaz, utóbbiak emlősállatok, a liba meg… Nem akarok nagyon visszamenni saját múltamba, mert azután nehéz lesz visszajönnöm ebbe a jelenbe, annál inkább, mivel nincs is kedvem ilyenkor a visszajövetelhez…

Pista tovább figyelte a falusi udvart Kanalazóban, és észrevette: kijött a házból az a szép leány!

Minden szép volt a leányon, a lábán levő szandáltól kezdve a lába, meg mindene, feljebb is, és Pista eltűnődött: szeret-e bálba menni az a két szép leányláb? Ha igen, akkor a leány, bár minden testrésze szép, nem az ő esete, mivel ő nem tud táncolni, csak tánc közben a vele táncoló leány lábára ugrani, viszont, ha a ilyen leány hajlandó mással is táncolni, olyannal, aki tud táncolni is, - hát neki olyan leány nem kell, mert akkor azt eltáncoltatja más!

Ez a leány elment a libalábon mászkáló kosár mellett, amely kosár alatt a liba megunta a járkálást, úgy látszik: lecsücsült libafenekére. Most már csak a kosár volt látható!

A leány kijött a kertből, átment a réten, átugrott az egyik patakon, utána a másikon, és eltűnt Pista szeme elől az erdőben.

Pista még nem döntötte el, hogy mi lesz: vadász, halász, vagy madarász, így egyelőre volt min tűnődnie, ha eltűnt is a leány.

A rákász foglalkozás akkorra már kiment a divatból, mert megfogyatkoztak a rákok. A halászat sem volt túl csábító ezen a tájon, mert a két patakban csak kisebb halak voltak, azok is utálatosak, Pista horgáról sokszor leették a csalétket, ahelyett, hogy bekapták volna a horgot… A madarász madarakat fog, abból él, de a madarakat lépvesszővel fogják vagy hálóval, és Pista lépvesszője nem a madarat fogta meg, hanem a legény nadrágját, a madárháló meg úgy rátekeredett, hogy apjának kellett kiszabadítania. Így Pista afelé hajlott, hogy inkább vadász lesz, mert az egyszerűbb: beleteszi a puskába a töltényt, jön egy szarvas, és bumm!

Hát, a vadászat érdekes dolog, férfias, és az, aki jól bánik a puskával, az sok mindenbe belelőhet, ha pedig később katona lesz, még több mindenbe, de az erdész másodszorra már nem adta kölcsön Pistának a puskát, azzal az átlátszó indokkal, hogy az első kölcsönadás majdnem végzetadás lett!

Hát ez nagyon csúnya dolog volt attól az erdésztől, örök hála helyett! Neki köszönheti az erdész a családi boldogságát!

Az erdész ugyanis először a kezébe adta a puskát, és azt mondta: várjon, ő majd kijelöli a célpontot!

Pistát azonban elfogta a türelmetlenség, amikor zörgött a bokor. Az gondolta: ott őz lehet, legrosszabb esetben csak nyúl! Övé lesz a vadászdicsőség!

Belelőtt a bokorba!

Nem nyúl volt a bokorban, de egy őzszemű leányszépség. az még jobb is, mint az őz, meg szebb is, bár az őzike sem csúnya! Igaz, a leány hátizsákja csak némi kárt szenvedett a lövéstől, de a leányt már e hátizsákja kis balesete is megijesztette, ami nem volt nagy, mert befoltozható, és a leány az erdész, Puskás Márton karjaiba menekült. E kaland véget vetett Puskás Márton legényéletének, de boldogságáért mégsem volt elég hálás Pistának, sőt, többé a puskáját sem adta kölcsön.

Most azonban Pista ismét megpillantotta az ismeretlen, szandálos szépséget, mert az megjelent a nagy fa alatt, a fán meglátta Pistát, tévesen madárfészek kirablójának vélte, és azt mondta:
- Akárki is maga odafent fiatalember, azok védett madarak! Ne bántsa őket!

Pista leszólt a fáról:
- Akárki is Ön, Kisasszony, téved! Én nem vagyok fészekrabló, nem vagyok leányrabló, de még kapcabetyár sem! Én Csengős Pista vagyok, és úgy mászok fel a fára, meg le a fáról, mint a mókus! Bemutassam a tudományom?

Azt mondta a leány:
- Én Kontyos Kati vagyok, most jöttem Kanalazóra tanítónőnek, és az a véleményem, hogy a fáramászás nem ilyen nagy legényhez illő, hanem kisebbhez, és maga nem tud olyan gyorsan felfutni a fára, mint a mókus, de meg a fára mászás egy legények nem jó semmire! Ám ettől még bemutathatja!

Lemászott Pista és bemutatta.

A leány kicsit elpirult, de nem nagyon. Közben egy másik fára felfutott egy mókus, és a leány rámutatott:
- Ez a mókus gyorsabb volt, mint maga! Különben szomorú vagyok, mert gombát jöttem szedni az erdőbe, de eltűnt a kosaram, és most kereshetem itt, ahol túl sok a fa, bokor, és a kosár elrejtőzött!

Azt mondta Pista:
- Kisasszony, ebben is téved! Nem igaz, hogy a fára mászás semmire sem jó, mert én tudom, éppen e fáramászás miatt, hogy a kisasszony lent felejtette a kosarát a faluban, az udvaron, és az ráesett egy libára, és a kosár libalábon mászkált, és most is ott van az udvarukon, ha nem tűnt el a liba, kosarastól! No és a kisasszonynak nagyon csinosan pisze az orra, de ne hordja annyira fent, még ha tanítókisasszony is! Különben megengedi, hogy hazakísérjem, ha már megunta az erdőt?

A leány most már jobban elpirult, mert tetszett neki, hogy a legény dicsérte az ő orrát, de azt mondta:
- Nem kísérhet el, mert mit mondanának a faluban, hogy most jöttem, és máris egy kanalazói legény kísérget? Gombát jöttem szedni, de most mibe szedjem? Itt csak fák, bokrok… Azok nem jók semmire…

- Ha azt mondják, hogy a kisasszonyt egy kanalazói legény kíséri, akkor ők is tévednek majd, mert én nem kanalazói legény vagyok, hanem eperbokrosi, és a fák, bokrok helyettesíthetik a kosarat, mert vágok a kisasszonynak vékony ágakat, és van nálam zsineg, rákötjük a talált gombákat, az erdőszélig segítek vinni, ott átveheti, hazaviheti, és én eltűnök ott, mint szürke szamár a ködben, ha a kisasszony szégyell engem, de nekem megtetszett a kisasszony két boszorkányosan bűvös szeme, és ajándékoznék később a kisasszonynak egy fekete macskát, ha nincs cicája… Meg ezt a versikét is odaadom, egy könyvben olvastam:

Nagy banya, kis banya,
nagy cica, kis cica, -
mindkettő de szép cica!
Ki jön velem lagziba?

Most már a leány egészen belejött a pirulásba, és azt mondta:
- Maga éles nyelvű legény, de ne nyíljon ki mindjárt a zsebében a bicska, nem azért mondom, az előbb hasznosan nyílt ki, mert ágakat vágott nekem, és tényleg nincsen macskám, az apám vet nekem egy kis házikót, itt, Kanalazón, , mert itt fogok tanítani, és ne haragudjon, de bizalmatlan vagyok a legényekkel, szemben, mert van olyan legény, aki semmire sem jó, ezt nem magára mondom, bár magában sem bízom meg teljesen, de van…

- Olyan legény, aki semmire sem jó, valamire mindig jó! – mondta Pista. Az a nagyobb baj, ha a legény rossz, de a semmire sem jó legény nem feltétlenül rossz, és megjavítható. Miként javítható meg? Hát hol szívvel, hol ésszel, hol kedves beszéddel, hol csókokkal, hol a felsoroltakkal együtt.

Azt kérdezte a leány:
- Jól értettem a maga nevét, hogy Csengős Pista, vagyis Csengős István? Nem rokona véletlenül annak az írónak, akinek a verseit olvasgattam a Pöttyöspettyes Csipkerózsika című gyereklapban, a vonaton?

Megdöbbent Pista: ezek szerint közölték a verseit? Ennek örül, de nem jó dolog dicsekedni. Ha meg jó is, nem illő. Azt mondta:
- Nem rokonom, de, ha szép versek voltak, akkor én is elolvasnám! Nekem is kölcsön adná a kisasszony a lapot, ha már kiolvasta?

- Szépek a versek, nekem nagyon tetszettek! – vallotta be a leány. Engem is megtaníthatna valaki verset írni! A lapot, amit a vonat indulása előtt vettem az állomáson, odaadom, cserebere alapon. Ön hozza ajándékba a fekete macskát, én adom az újságot!

Meglepődött, mi? Azt hitte, hogy lenéztem magát, mint ahogy maga lenézett engem a fa tetejéről, amikor az udvaron jártam, kanalazói házikómban? Várom a fekete macskát! Maga még nem ismer engem, lehet, hogy boszorkány vagyok, és csak a fekete macskára várok? Én nem bízok ismeretlen legényekben, magában sem, de azt sem várom, hogy maga ismeretlen leányban megbízzon, vagyis bennem…

Hát két hét múlva, amikor Katalin kiment az állomásra, megint látta a Pöttyöspettyes Csipkerózsika című lapot, ezúttal a szerző fényképe is ott volt a lapban, a mese mellett: Sátán Berci és a fekete macska… Hű, azt a csuda budáját, meg Buda csodáját, milyen szerény volt ez az érdekes legény!

Óvatosan kérdezgette Pista felől Köntös Károlynét, az iskola igazgatónőjét.

Azt mondta az igazgatónő, leánynevén Töttömpöttöm Rozália:
- Katikám, a Csengős család módos család, rendes, de a fiuk eddig igen magának való legény volt, azaz inkább úgy mondanám: erdőnek-mezőnek való… Ha tehette, a tájakat járta. Most a falujában, úgy hallottam, Eperbokroson, ez a szomszéd falu, ide nagyon közel van ide, szinte Kanalazó szájában, írnok lett a fiuk, a jegyző mellett… Hát, úgy látszik, kezd megkomolyodni ez a kis erdei, mezei lókötő…

Két nap múlva beállított Kontyos Katalinhoz Pista, egy gyönyörű fekete cicával, amelyet kék masnival díszített fel…

Azt mondta Katalin:
- No, megjött az én boszorkánycicám, de tetszik-e még magának az én pisze orrom? Vagy azóta átpártolt más leányorrhoz?

Most Pista pirult el:
- Hát, mit mondhatok erre? Ha azt mondom, hogy tetszik, az kevés! Ha elmondom az igazat, hogy mennyire tetszik, és nem csak az a pisze orra, akkor nem fogja elhinni! A kisasszony mesebeli szépségű hölgy… Mi vagyok én a kisasszonyhoz képest? Kis erdei bunkócska…

- No, azért az én szívem is elkezdett mocorogni… - vallotta be a leány. Már akkor, amikor a magas fa alatt beszélgettünk… Ebédre itt maradhatna nálam… Katinak is szólíthat, és tegezhet, Pista… Nálam van egy eperfa, nem túl magas… Én is lehetek mókus, egy ilyen fa kapaszkodót ad a felmászáshoz… Ebéd után felmászhatunk rá, ha nem is túl sűrű a lombja, a többi fa elfedi a kíváncsi szemek elől…

Megörült Pista nagyon, mert, ha ez a leány felmászik az eperfára, akkor bolond lenne, ha nem mászna ő is fel, majd vigyáz, hogy ne essen le a leány, ha esni akar, átöleli, és még egy csók is megeshet…

Meg is esett, nem is egy…

Meg az is megesett, hogy a legény utána gyakran jött el eperfára mászni, és nem csak akkor, amikor sütött a nap, hanem akkor is, amikor az eső esett… Meg hát, amikor esett az eső, és nem az eperfára másztak fel, akkor, bent a házban is sok minden megesett…

Mondta is a leány Pistának:

Eső nem hiába esett!
Ez is, az is de megesett!
Ha megesett, hát megesett!
Legény, kérhetsz leánykezet!

Hozzátette:
- No mint tetszik ez a tréfás versike, ami komoly?

Megörült Pista, nagyon, madarat lehetett volna vele fogatni, de az udvaron csak egy tyúk volt, arról pedig egy orosz cár egykor azt mondta, hogy a tyúk nem madár.

Hát a cár nagy úr volt, addig, amíg nem jött a forradalom, de Pista kapott a dolgon, mert mindjárt átölelte a szépséges tanítókisasszonyt.

Azt mondta:
- Itt van a kézkérő csók! Te, Kati, használni tudnál egy ilyen semmire se jó írnokot, mint én?

A leány nevetett:
- Hát, egy dologra igen, ha esetleg másra nem is, - férjnek! Persze, most hirtelen rájöttem: még arra is, hogy versírást taníts nekem! Ha jól tanítasz, akkor később kapsz tőlem egy kisbabát, és babázhatok, mint kislánykoromban. azaz, - együtt babázhatunk!

Felmásztak az eperfára, amikor pedig lejöttek, Pista azt mondta:
- Fekete cicához fekete kutya illik! Holnap hozok egyet! Milyet szeretnél?

- Gyere be a házba, Pista! – mondta a leány. Van egy képeskönyvem a kutyusokról, abból együtt kiválaszthatjuk! Mikorra szeretnéd az esküvőnket?

- Azt minél előbb! – vallotta be Pista. Meguntam a legényéletet, már nem legénykedem!

No, minden lett. Esküvő, lakodalom, később kisbaba, versírás, gyereksírás, gyereknevetés, nagykanállal evés Kanalazón, még később pedig így intette Csengős Istvánné, született Kontyos Katalin, gyermeküket, már saját versikéjével:

Udvarunkon eperfa.
Kati, ne mássz fel arra!
Majd, ha leszel nagyleány,
csücsülhetsz az eperfán!

Hát, kicsit később, akkor a kis Csengős Katalin még csak alig múlt el négyéves, és a hozzájuk a szomszédból átjött Karay Karcsi is csak ötéves, - mit lát a nagy Kati?

Mindkét csemete ott csücsül az eperfán. Karcsi odakiáltotta:
- Kati Néni, innen még Pattanyús Bácsi disznóólját is látom!

A nagy Kati nevetett:
- Korán kezditek a fáramászást, gyerekek!

Hát korán kezdték, de további tizenkét év múlva ez a fáramászás is jól végződött.

(2020)

A képen:
Fekete eperfa, az ágak az érési időszakban, a sötét szemek ehetőek, édesek, Miloslav Bahna felvétele, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_eperfa#/media/Fájl:Ripe_fruit_of_morus_nigra.JPG