Kapufogó Pista csinos legény volt, kedves is, azzal a kis hibával, hogy dolgozni nem szeretett, viszont heverészni igen, de talán enyhítő körülmény, hogy a munkára való tárgyak sem szerették őt, - miért várhattak volna viszont szeretetet?

Például kapája, ásója, baltája nyele egyaránt meglazult a vasból készült részben és ott lötyögött. Pista e szerszámokat megrovásban részesítette, de attól nem javultak meg. Úgy viselkedtek ezek a szerszámok, mint bizonyos népek, akiknek beszélhet az ember, egyik fülükön be, a másikon ki, de még a két fül közötti úton sem hallgat semmi feddő szóra az a töltelék. Hát jobb is a töltött csirke tölteléke!

Kapufogó Pista azonban heverészhetett, még a nyitott kapuig sem kellett kimennie, nem halt éhen, mert a faluban több leány is úgy gondolta: csinos ez a legény, kedves ez a legény, még a töltött káposztának is tud szépeket mondani bekebelezés előtt, hát arról a lustaságról majd leszoktatja őt, amikor a férje lesz! Hoztak neki a lányok titokban elég szájba tehetőt, mert ilyen jószívű leányok éltek abban a faluban, Nagybundáson.

Igen, de Pista házikója is rendetlenkedett. Megdőlt a fala, és az nem illik egy házikónak, még ha nem is palota. A falu bolondja ugyan a ház falát kerítéslécekkel megtámasztotta, amelyeket a bíró kerítéséből szerzett, bár a bíró tudta nélkül, ám később a bíró is rájött: foghíjasabb lett a kerítése.

Ez a faltámogatás egy ideig használt valamit, de később már semmit sem, mert a ház összerogyott. Ezt azonban humánusan tette, mert akkor, amikor a legény a kertben heverészett, és gyönyörködött a galambbúgásban.

No, most már nem az éhenhalásról volt szó, hanem a ház nélküliségről. Utóbbin a lányok nem segíthettek. A falubeli legények, persze, építhettek volna új házat Pistának, de azok úgy gondolkoztak: Pista nem tud fizetni az új házért, nekik meg minek olyan vetélytárs, aki nemcsak, hogy nem fizet, de még egy leányt majd, jóképűségével és udvarló szavakkal, le is csap a kezükről?

A lányok, persze, nem tudták felépíteni Pista házát, de amikor látták, hogy a legény vándorútra készül, többen is hoztak neki hímzett tarisznyát, telis-tele mindenféle jóval. Ilyen tarisznyából hét is lett neki, de mit tegyen, ha a leányok lovat nem adtak alája?

A lovon való világjárás nemcsak rangosabb, de könnyebb is, mint a két lábon való kutyagolás, bár utóbbi az égnek talán tetszőbb, hiszen a gyalogló ember az „apostolok lován” közlekedik, amikor a két lábán.

Pista azért segített magán, mert, ugye, az ég is beláthatja, hogy nem cipelhet hét teli tarisznyát gyalog a nagyvilágban! Eltulajdonított hát egy gondosan kiválasztott lovat a bíró istállójából, ami akár a „lókötő” megnevezést is kiválthatta volna a bíróból, ki is váltotta, egyéb cifra megnevezésekkel együtt, de a bíró nem tudta biztosan, hogy Pista volt a tettes, mert Pista a búcsúzó lányoknak nem lóhátról integetett a hét tarisznyával, hanem gyalogosan, viszont azt meg a lányok nem látták, amikor egy ligetben, később, felült az addig ott tárolt, elkötött lóra.

No, most azért ne gondolja senki, hogy a lovon való világjárás csak élvezet! Jó, jó, élvezet volt addig, ameddig a hét teli tarisznya tartalma tartott, és volt a lónak legelő, de mi van akkor, amikor elfogy a hét tarisznya tartalma, és a legelő is másutt van már, azaz nincs is, mert köröskörül csak egy város van?

A városnak szép neve volt, egy meséből vett: Terüljasztalkám. Ám kiderült: utálatos város ez, itt mindenért pénzt kérnek, de még azt sem szeretik, ha valakinek a lova, hátsó felével, letiszteli a főtéren annak a szobrát, akit a város hősnek tart, hiába van a szobor kezében kard. Ilyen letisztelés csak a madaraknak megengedhető, mert azok el tudnak repülni, vagy egy táltos paripának, amelyiknek szárnya van…

Ám, néha, ha ott a kellemetlenség, a kellem is ott, és a kellemesség enyhítheti a kellemetlent… A városban ugyanis vásár volt, az meg mindig érdekes.

A vásárban egy nagy hasú ember, a céllövöldés kiabálta:
- NYERHET NYERGET, S FELNYERGELHET! MEGNYERT BOGYÓS BIGYÓT NYELHET! HA MEG SEMMIT EL NEM TALÁL, AZÉRT SEM JÁR EMBERHALÁL! KÉT EZÜSTPÉNZ CSAK AZ ÁRA, AZ IS CSAK SZEMVAKÍTÁSRA! FŐNYEREMÉNY: MOCSKOS MACSKA, TIGRISNÉL NEM NAGYOBBACSKA!

Pistának nem volt két ezüstpénze, - honnan lett volna? Pénzt nem tettek egyik tarisznyába sem azok a gondatlanul feledékeny lányok! Most jó volna a pénz, befizetne a céllövöldébe, és több mindent megnyerhetne! Honnan szerezzen két ezüstpénzt?

Először arra gondolt, hogy egy szépen felöltözött nénike pénzes zacskójából becsületesen kiudvarolja a két ezüstpénzt, vagy még többet is. Ám hirtelen rájött a megoldásra: minek neki hét ÜRES tarisznya? Elég egy üres is!

Elkezdte kiabálni:
- EZEK CSODATARISZNYÁK! MINDET RÁKOLLÓK SZABTÁK! EGY EZÜSTPÉNZT MEGÉR ÁRA, S A SZERENCSE ÖNT BEVÁRJA!

Az emberek elkezdtek felsorakozni a tarisznyavásárra. Csoda történt?

Nem történt csoda. Sokan tudták: ilyen szép, értő leánykezekkel kihímzett tarisznyák legkevesebb két-három ezüstpénzt is megérnek. Arra gondoltak: ezeket a legény nyilván lopta, és most igyekszik megszabadulni a bizonyítékoktól, nehogy fülön csípjék! Persze, honnan tudhatta volna Pista a tarisznyák értékét, ha még egyet sem készített, egyet sem vett, hanem az öregapjától örökölt tarisznyát használta, amelyik gyermekkorában még csak mérsékelten volt lyukas?

Így Pista hat ezüstpénzt is szerzett, és igen büszke volt saját nagy eszére! Jól becsapta azokat a városi tökfejeket!

Éhes nem volt már, mert szerzett egy adag sült kolbászt az egyik bódénál. Igaz, e sült kolbász miatt egy ártatlan kutya kikapott, de hát elszenvedtek ártatlanok ennél nagyobb sérelmeket is ezen a kikapós világon.

A két ezüstpénzért a céllövöldés a kezébe adta a puskát, a három tölténnyel.

Hát, ugye, minden kezdet nehéz, de azért az első lövés nem járt messze a céllövöldés bódétól. Egy nagy kalapot hordó hölgy fejéről lerepült ugyan a kalap, aki csodálkozott: miért is repült le a kalapja, ha nincsen szél? A kalapon levő lyukat csak később, otthon vette észre…

A legény második lövése sikeresebb volt, mint az első, ezt teszi a gyakorlat! A céllövöldés ügyesen, villámgyorsan a pult alá dugta a fejét, így a golyó nem az ő fejét érte, hanem a bohócbábuét, akinek automataszerkezete pokoli röhögést hallatott.

A céllövöldés, józan fejjel, rögtön döntött, és, bár kissé sápadtan, azt mondta:
- Uram! Ön nyert! Megnyerte a főnyereményt, a mocskos macskát! Ilyen főnyeremény nyerésnél az a szokás, hogy a nyertes örömében az ég felé fordítja a puska csövét, és elsüti.

Pista engedelmesen az ég felé tartotta a puskát, elsütötte, és hát az ég is megjutalmazta lövéstudományát, mert ledobott neki az égből egy vadkacsát.

A céllövöldés gyorsan bezárta a lövöldéjét. A vadkacsát a város határában megsütötték, buzgón forgatták a nyárson. Később a tűzoltók is kijöttek, de akkor ők már nem ott voltak, hanem egészen másutt. Egy kis vadkacsahúst adtak a főnyereménynek, a mocskos macskának is.

A macska egyébként, tényleg nem volt nagyobb egy tigrisnél, de azért, macskának, nagy. Nem lehetett tudni, hogy csíkos-e vagy foltos, mert barna és vörös csíkok és foltok váltakoztak a bundáján. Kétségtelenül nagyon piszkos volt, de az vitatható: e piszkosság elérte-e a mocskosság mértékét? No és azt sem lehetett tudni: attól a zsáktól lett-e piszkos, amiben a céllövöldés átadta Pistának, és amin külön lyuk volt a macskának a kikukucskálásra, - vagy valami mástól?

Egy azonban biztos: a macska ezzel a fura külalakjával igen szeretetre méltóan bájos volt, úgy bumfordi, hogy azt sem lehetett tudni: mitől olyan nagyra értékelhető, mint egyes festők különc alkotásai, amelyeknél különc és kolonc úgy összekevert, hogy a legbeképzeltebb műértő sem tud arra rájönni, mitől remekmű, de azért úgy tesz, mintha rájött volna.

A céllövöldés búcsúzóul azt mondta:
- A macskát egy bolondtól vettem, aki az állította: jó egerésző, amit valószínűleg a macskára értett. Még azt is mondta: egerekkel telt nagy háza volt vagy van, Kisbundáson. Neki vagy a macskájának? Mindenkit kérdezgettem: hol van Kisbundás? Hát, hogy milyen tudatlanok az emberek! Senki sem hallott Kisbundásról… Bolondnak tartottak, pedig nem vagyok az, mert a mocskos macska főnyereményként való emlegetése sok bolondot becsalt a céllövöldémbe. Egyébként nem bánom, hogy maga megnyerte, mert egy ilyen macska bármilyen más macskával pótolható, csak mocskossá kell tenni. Nos, van elég mocsok ebben a mocskos világban, az még nem hiánycikk!

Hát, alighogy elváltak, ahogy a zsákot cipelte Pista, hirtelen a homlokára csapott. Hű! A lovát kikötötte a városban egy kertből kikacsintgató orgonabokorhoz, - hát azt biztosan ellopták! Most nézhet másik ló után, végül lecsúszik a lótolvajok közé! Azt nem szeretné, mert az első a becsület, vagy legfeljebb a második, harmadik!

A kérdéses kertnél az orgonabokornak csak szegényes maradványait találta, de egy jószívű, görbe orrú nénike felvilágosította:
- Azt az orgonafaló pacit bevitték a talált lovak menhelyére. Legyen óvatos, mert a lova nem akarta abbahagyni az orgonázást, és kényes helyen rúgta meg azt, aki oda akarta vinni. Ám szerintem mégis oda vitték, és a megrúgott embert pedig a kórházba… Megmondjam, hogy hol van a kórház?

A legény ezt nagyon köszönte, mert jó tudni, hogy hova ne menjen az ember. Így a ló menhelyre ment, de közben gondolkodott: jó ötlet azt a lovat keresni, aki egy embert, ráadásul kényes helyen, megrúgott? Ha úgy vesszük, az nem is az ő lova volt, ő csak használta egy ideig, nem is törvényesen…

Tekintettel arra, hogy még négy ezüstpénze volt a tarisznyaeladásokból. előbb összeismerkedett a ló menhely gondnokával, akit meghívott egy kis italozásra. A borozgatás után Pista arra gondolt: lóváltás is lehet a dologból. Utóbbi okból nem a saját lovára mutatott, joggal, mert az sohasem volt a sajátja, hanem egy szórakozott gróf városban felejtett versenyparipájára, azon a nyereg is szebb, előkelőbb volt.

Hát ez a Pista, a versenyló hátán, tovább gondolkodott- Ő Nagybundáson született, ott lakott, háza összedőléséig. Ha van Nagybundás, akkor lennie kell Kisbundásnak is, hiszen a nagy bundás medvének is van gyakran kis bundás bocsa… Nagy ez a világ, sokféle bunda belefér!

Hát belefér, belefér, csak az a baj: sok a tudatlan ember ebben a világban! Az ember megkérdezi tőlük: - Hol van Kisbundás? Azok meg bámulnak, mint borjú az új kapura…

A mocskos macska egyébként megkedvelte Pistát, talán azért, mert nem akarta erőszakkal megfürdetni, de még szelíd szavakkal rábeszélni sem ilyesmire. A macska nem szereti a vizet, csak a vízben élő halért rajong, ha az már vízen kívül van.

Hát fekete hollók között is lehet fehér hollóra lelni, ha valaki sokáig keresi, és nem hal meg előbb, mintsem rátalálna! Tudatlanok között ott lehet a tudós, akár észrevétlenül!

Egy keresztútnál, az Isten háta mögötti helyen, lapos fehér kövön, igen hosszú fehér szakáll tulajdonosa üldögélt, mellette vastag bot hevert, előtte meg kalap, a kalap mellett nagy tábla, az alábbi szöveggel:

„GAZDAG VOLTAM, MOST KOLDUS VAGYOK! NE LÉGY HITETLEN!
Az VAGYOK, KOLDUS!
HA VALAKI MÉGEGYSZER KIS RÉZPÉNZT MER A KALAPOMBA DOBNI, AZT EZZEL A BOTTAL ÚG FEJBEVÁGOM, HOGY BELESÁNTUL!

LÉGY BŐKEZŰ ADAKOZÓ, MERT UTOLÉR A BAJ!

Szent Teodórusz Lopkodórusz”

Kapufogó Pista azt mondta a kövön üldögélő, kissé kopott ruhás embernek:
- Maga elég furcsán koldul! Ám én nem alázom meg kis rézpénzzel, mert egyrészt egy rézfityingem sincsen, másrészt nem félek az engem utolérő bajtól, mert nekem Nagybundáson már összedőlt a házam. Ám miként jutott eszébe e különös kolduló felirat?

Azt mondta a hosszú fehér szakállát meglengető ember, barátságosan:
- Van egy közmondás: szemérmes koldusnak üres a tarisznyája. Én nem szemérmeskedem! Továbbá: mit kezdenék egy árva rézpénzzel, azzal az illető előttem nem vágta ki a rezet! Harmadszor: az utolsó mondat már nem fenyegetés, hanem jóslat: előbb- utóbb mindenkit utolér valamiféle baj, kicsi, közepes, nagy, - ez színigaz! Legvégül: bár maga nem kérdezte, hogy ki az a Szent Teodórusz Lopkodórusz, de, elárulom, mielőtt megkérdezné, hát az én vagyok koldusként felvett névvel, mert egyébként, amikor gazdag voltam, akkor Megcsináloménaztis Rosszfás Kleofás volt a nevem, de ahhoz nem járt a „Szent”!

Pista úgy gondolta, hogy ilyen érdekesen agytekervényes ember talán azt is tudja, hogy hol a csudába van az a Kisbundás. Ezt meg is kérdezte, de nem remélt igenlő választ.

Ám a hosszú fehér szakállas nagyot nevetett:
- Én ne tudnám? Ott voltam gazdag! Az csak egy tréfás falunév, becenév, igazi neve, jól jegyezze meg: Bundátmondómondogatómacskásmondáska, ott főzik a világ legjobb kásáját, amit forrón is lehet enni, csak megégeti a szájat, de meg ott olyan örvényes a törvény, hogy kifog minden törpén. Kicsit furák az ott élők, mert azon röhögnek, amin sírniuk kellene, igaz, később sírnak is, de már csak akkor, amikor kiderül az igazság, ami a vakablakból is látható lett volna, de nem látták! Vagy csak nem akarták látni? Ott repült a szájamba a sült galamb… Persze, a sült túzok jobb, de azt fel kell daraboltatni a szakácsnővel…

Gyanút fogott Kapufogó Pista, - ez az ember tényleg tud valamit, amit mások nem?

Kivette a zsákból a mocskos macskát, - hát mi történt!

A macska átugrott a koldus ölébe, és rögtön dorombolni kezdett!

Megörült a macskának a koldus, megölelte Pistát, és azt mondta:
- Fiam, te elhoztad a macskát, elhoztad a reményt, nevezz Kleofásnak! Ez az én macskám volt, a neve Pimaszka, egy céllövöldésnek adtam el, végszükségben, nem akkor, amikor gazdag voltam, hanem akkor, amikor már szegény, mert ez a Pimaszka minden kutyát felbőszített, megkarmolt, - nem bírta a szegénységet! Megszámoltam, legutóbb tizenkét felbőszített kutya futott utánunk, még szerencsénk volt, hogy nem tizenhárom, mert az baljós szám! A céllövöldés mentett meg minket, a puskájával. Pimaszka olyan macska, aki minden tejfölös köcsögbe kész bedugni a fejét. Igaz, kihúzza, amikor már nincsen a köcsögben tejföl… Nos, én már az éhhalál szélén böjtöltem, amikor eladtam Pimaszkát a céllövöldésnek… Később megtudtam, hogy valaki elnyerte a cicát főnyereményként, igaz, a ló menhelynek meg volt egy mellékvesztesége, amikor egy bolond gróf versenylova… Nem az Ön lova az, amelyik ott legel?

Utóbbi kényes kérdésre Pista nem válaszolt.

A koldus, Kleofás, folytatta:
- Tudod mit, fiam? Én még abban sem vagyok biztos, hogy gazdagból szegény lettem, mert lehet, hogy nem a mi palotánkat árverezték, csak a mi személyzetünk odament egy kis csetepatéra, más árverezőket verni, szórakozásból… Te, fiam, nekem ottmaradt a leányom, hát az olyan gyönyörű, hogy, ha meglátod, le nem tudod venni róla a két szemed, úgy rátapad mindkettő! Az a leány olyan kedvesen beszél mindenkivel, mint egy mesebeli tündér… Igaz, ami igaz, olyan lustácska, hogy délig hever az ágyon…

Azt mondta Pista:
- Úgy gondolom, Kleofás úr, hogy a leánya nagyon hasonlíthat rám… Én is – a lányok szerint – csinos legény vagyok… Én is – a lányok szerint – kedves vagyok… No és Nagybundás egész falunépe tanúsíthatja, hogy olyan lusta vagyok: reggeltől ebédig is elheverek az ágyon, de, ha az ágyba hozzák a reggelit, meg az ebédet, akkor… Ám nekem van lovam, magának meg, Kleofás úr, nincsen, és amíg egy lóra valót összekoldul…

Kleofás azonban nem esett kétségbe, hanem így szólt:
- Erre járt egy indiai maharadzsa, most jut eszembe, az okos fejedelem volt, jól elbeszélgetett velem, a szent koldussal, csak búcsúzáskor kicsit feledékeny volt, mert elfelejtette, hogy az övéről leesett a pénzes zacskója… Itt van, ni! Igaz, nincsen benne annyi arany, hogy egy ménest vegyek rajta, de azért egy lóra elég, még marad is… Hát, több aranyat is beletehetett volna, - nem értem, hogy miért volt ilyen skót önmagához, ha tényleg maharadzsa volt… Várjon meg itt, mindjárt jövök, hozok mindent, mert Kisbundás nincs közel!

Vissza is jött, pompás lóval, pompás felszereléssel…

Mi tagadás: Kisbundás tényleg nem volt közel, csak az a kérdés, hogy mihez? Meg az is kiderült: Megcsináloménaztis Rosszfás Kleofás úgy koldus – gazdagként! Meg úgy nincs egy vasa sem, hogy mindenütt van teli kincseskamrája. Hát így könnyű koldusnak lenni! Bár, - ki tudja?

Kisbundáson kiderült: megvan a palotaháza is, de most is csak hét torony van rajta, mint amikor, téves hiedelemből, koldusként elment. A tornyok nem szaporodtak meg.

A leánya is megvolt, hat az, amikor meglátta apját, a legénnyel, meg Pimaszkát, a cicát, ha addig heverészett is, felugrott, átölelte a cicát, és örömkönnyek között mondogatta:
- Ó, cicuskám, te Egyetlenem! Te szerelmetes Szépbundácskám! Te világ gyönyörűsége! Te cicák Királykisasszonya! Te ötletes pimaszok Legpimaszabbja!

Ám azt mondta neki az apja, szigorúan:
- Hátrébb az agarakkal! Más az agár, más az egér, megint más a macska! Pimaszka már ezé az úré, ezé a legényé, Kapufogó Pistáé!

A leány azonban nem esett kétségbe, mert látta Pista szemgolyóit, amint folyamatosan az ő szépséges alakján gurultak ide-oda, ámuló tekintettel. Így szólt:
- Kapufogó lehet, lehet, de minek neki a kaput fogni? Engem is megfogat, bátran, mert leányszívem pont ilyen kakasra várt. Fiatal szívem ilyennek tartogattam, ezért vagyok még leány, de már nem sokáig. Kész a tervem, nem is titkosítom. Ez a legény úgy megtetszett egyből, hogy a kettőt meg sem várom, magamba bolondítom. Igaz, ez nem lesz nehéz, mert én is egyből belébolondultam, és ez a legény egy hős, a Szívem Hőse, hiszen visszahozta Pimaszkát! Megkéretem Pistával leánykezem, de a többi testrészemet is neki ajándékozom! Házasságkötésünk után Pimaszka közös tulajdon lesz, de én is szülök Pistának egy pimaszkát, utána még egyet. Pimaszka is szül kis pimaszkákat, majd kiválasztja magának a kedvére való kandúrt.

Kleofás, még leányapaként, Pistára nézett:
- Szerinted megcsinálja ezt az én leányom?

Pista nevetett:
- Szerintem már meg is csinálta, csak még nincs meg rá a papír, a nagy pecséttel! Látja? Pimaszkát már együtt simogatjuk, legénykéz és leánykéz együtt udvarol egymásnak a cicabundán, meg a cicának! Később majd kezet mosunk, ott már először csak a legénykéz udvarol a leánykéznek, de annak is ott lesz a folytatása…

Kleofás, apaként is, nagyon örvendezett:
- Megismertem a gazdagságot! Megismertem a szegénységet! Megismertem a bánatot! Megismertem az örömet! Megismertem azt, amit addig is ismertem: a Világot!

Itt azonban hirtelen megállt egy pillanatra:
- No és önmagam is megismertem? Erre válaszoljon igazmondó varázstükrünk!

Az igazmondó varázstükröt azonban nem látta a helyén…

Leánya, némi kis bűntudattal, bevallotta:
- Apus, amíg te távol voltál, történt egy kis tükörbaleset… A lényeg azonban az, hogy hazakerült Pimaszka, nekem elhoztad ajándékul Pistát, én Pistának odaajándékoztam magamat… Különben az igazmondó varázstükör, úgy láttam, kezdett leszokni az igazmondásról…

Azt mondta legutóbb:
- Szép vagy, Éva, mint az édenkerti rózsa, és messze még a sziromhullásod, de azért nem ártana már egy kis bimbót is bimbóztatnod! Keress megfelelő oltóvesszőt…

Ekkor, mi tagadás, mérges lettem, mert kivel bimbóztassak, ha nincs kedvemre való bimbóztató?

Most már van, mert itt van ez a Pista… Utólag kiderült az igazság, amit ez a varázstükör megálmodhatott, de most már ez a szegény tükör nem álmodik tovább…

Ám a tükörcserepeit szép helyen temettettem el, mert a palotakerti rózsabokrok mellett, jó mélyen… Piros szirmok, fehérek, zöld levelek… Nincsen rózsa tövis nélkül, de a tükörcserepek ezt már nem érzik… Álmukban a türelem majd rózsát terem, a mélyben… Ott vannak igazán jó helyen…

(2020)

Illusztráció: Pixabay.