Okos nép lakott Kutyafáspusztán már a háború előtt is, - vagy csak a háború után lett azzá?

Nos, ezen majd máskor tűnődöm el, de tény: amikor a gróf a félreesett bombáktól erősen megrongálódott kastélyát meglátta, rögtön összeszedte maradék aranyait, és igazat adott Töpörtyűs Mari cigánykisasszony kártyáinak, de még ezt-azt meg is sejtett hozzá: egy nagy utazás várja nyugaton, ahol még lehet új kastélya, de itt keleten felkelő kellemetlenségek érhetik, ha itt marad.

Ilyen okos volt a gróf, vagy a cigányleány kártyái ilyen jövőbe látóak? A gróf egyébként összeszedte értékeit, és elutazott, ahogy a nép mondta, az „ótómobilján”.

Az okossá lett nép is belátta: szépek a grófi park fái, de télen csúnya hideg is lehet. Lett is, de a falu népe kivágta a kastélypark fáit, és annak tüzén kitelelt Kutyafáspuszta népe. Még a félig romossá lett kastély is nagylelkűen, a gróf távollétében, odaajándékozta tüzelőnek antik bútorait. Akkoriban még minden bútor fából készült.

A romos kastély tovább romosodott. Mögötte, távolabb, bokrokkal erősen körülnőtten, volt egy platánfa, amelyikből délceg platánóriás is lehetett volna, de, szerencséjére, nem lett, és így, kissé csenevészen, a fakivágási időszakot elkerülte. Sőt, még az alatta rejtőzködő pad is!

Ebben a fákra bajt hozó baltás időben a történet szereplői, Peckes Pista, meg Kovácsoló Juli, még gyermekek voltak. Juli kisebb, de Pista sem sokkal nagyobb éveit illetően.

Később Pista szép szál legény lett, de Juli sem maradt kislány, hanem olyan gyönyörű nagylánnyá vált, hogy sok legény belesett volna a szerelem vermébe, ha nem derül ki: azt a vermet Juli csak Pistának ásta. Pista egyből beleesett, persze, lehet, hogy egy szépséges leánykéz picikét meg is lökte, de nem baj, ha így történt is, mert az a kéz is Julié volt.

Ide, ettől a faluszemektől elzárt helyre, a platánfa alá járt Juli és Pista csókolódzni, de fortélyos kerülő úton, mert nem jó az, ha a csókolódzó helyet más csókolódzók elbitorolják.

Itt, a platánfa alatt, került szóba, egy piros szemű alkonyaton, két csók között: mi is a fa neve, ami alatt ajkaik oly buzgón találkoznak?

Ezt Juli nem tudhatta, mert ő a park fáinak végzete előtt még nagyon kislány volt, még babázott, de már akkor is egy nadrágba öltöztetett babával, aki a mostani Pistára hasonlított.

Pista azonban már hallotta a fa nevét valamikor, de az nem akart visszaballagni az emlékezetéből.

Így tűnődött:
- Patámfa?

- Patámfa nem jó név, - nevetett Juli, - mert az én lábfejem sem túl nagy, de a tiéd meg, szerencsére, jó nagy! Legény vagy a talpadon, megállsz a magad lábán, ha most ülsz is, velem az öledben!

Pista makacsul tovább gyötörte emlékezetét:
- Nolámfa?

Juli megint nevetett ezen, de a nevetést egy csókkal enyhítette:
- Nolámfa sem jó, bárki láthatja, hogy ez fa, nem kell csodálkoznia: „No, lám…!”.

Pista azonban mindenáron vissza akarta forgatni az idő kerekeit az egykor hallott fanévig:
- Netánfa? Talánfa?

Julinak azonban a „netán”, meg „talán” hallatán az jutott az eszébe, átforgatja ezt a bizonytalan” talánt” a saját javára, biztosra. Neki nem fanév kell, hanem házasság, Pista már egy éve udvarol neki, jobb, ha az udvarból beljebb kerül: a házba, a házasságba!

Azt mondta:
- Hűséges kakasom vagy, Pista, és a bűneidről nem kell lista, mert csak egy van, de azt megbocsájtom, ha megkéred, most és mindjárt, a két kezem. Le is térdelhetnél előttem leánykérőként, mint Menyecskés Mátyás Ne röppenj el, leánygalamb! című könyvének főszereplője, de mivel olyan jó helyen vagyok most itt, az öledben, a térdelést elengedem, az úri móka! Ám a leánykéz kérést nem!

Azt mondta erre Pista, de nagyon óvatosan, csak három röpke csók után, amelyiknek mindegyike úgy röppent, hogy gyorsan, de mindegyik hosszan a leányajkon maradt:
- Igazad an, Juli, csak arra gondolok: nem vagyok én még éretlen a házasságra? Nem jó leszedni az éretlen almát, hadd süssön még rám gyönyörű mosolyod napja, hadd érleljen!

Utóbbi költői szavakat Pista egy regényből vette, amit egy nénike a vonaton olvasott, és ő unalmában beleolvasott a könyvbe a nénike háta mögül, de a nénike becsukta a könyvet, és inkább a bóbiskolást választotta. Zötyögő vonaton néha nehéz az olvasás, még az is álmosító!

Juli azonban nem osztotta Pista almaérési gondolatait, mert emlékezett arra: apai nagymamája valahonnan olyan téli almát szerzett, viaszos héjút, amit papírba kellett csomagolni még nem egészen érett állapotában, és feltenni a szekrény tetejére.

Juli gyors észjárású volt: Pista is lehet ilyen „téli alma”, a szekrény teje pedig a „házasság”, és a szekrény tetejéről egy másik leány nem tudja olyan könnyen lelopni az almát, még ha az Pista is, mert, még ha leány almalopós is, ahhoz fel kell ágaskodnia, no meg hosszú kéz is kell hozzá, és addigra ő, akár a konyhából is, a sodrófával vagy más alkalmatos eszközzel…

No, szóval Juli kötötte az ebet a karóhoz ebben a leánykérés dologban, ahol az ő kezéről volt szó, és el is mesélte szívszerelmének nagymamája téli almáját, és elmagyarázta: jókor mondja ezt, mert még szinte nyár van, vagy legalábbis mosolygós ősz, és később már esetleg nem mosolyog az ősz, meg télen sem fog kihűlni a szerelmük, és ide nem jöhetnek megfagyni, de házastársakként az ágyban sok mindent csinálhatnak… No és Juli nem tette hozzá, de azért észben tartotta, hogy Pista már egy év óta hetenként háromszor velük vacsorázik, az ő szüleivel, igaz, a hét másik három napján, meg Pista szüleit boldogítják a vacsorával,de azért addig üsd a vasat, amíg meleg! Ha meg házastársak, akkor a szülők összeadják nekik a pénzt arra szép háromszobás házra, és attól még vendégeskedhetnek mindkét családnál… Mit mafláskodik ez a Pista? Mi lehet e feltámadt maflaság mögött?!

Felugrott Pista öléből, és mérgesen így kiáltott:
- Ha visszakéred, kutya lesz a véred!

Hirtelenében ez jutott eszébe gyermekkorából, és elkezdett szaladni.

Pista nagyon megijedt, rögtön utánaszaladt, de Juli gyorsabban szaladt, meg még gyorsabban elbújt valahol.

A legényt meg elérte a nagy bánat: jaj, mi lesz vele Juli nélkül?!

Leült egy lapos kőre, gondolkodni, de azon a lapos kövön hangyák voltak, azokat nem szerette, ha a testén futkosnak, igaz, a hangya nem olyan szemtelen, mint a piaci légy, de a hangyák sem hagynak senkit gondolkodni, ha rajta futkosnak.

Átült egy nem lapos kőre, ott nem voltak hangyák, de az meg alulról nyomta, igaz, nem felülről, de az is zavarja a gondolkodást.

Eltűnődött saját szerencsétlenségén:
- Mit adott ő Julinak, amit az visszakér?

Itt jutott eszébe, hogy Juli egy gyerekkori, közismert gyerekversikéből mondta azt, amit mondott:

Cserebere, fogadom,
többet vissza nem adom,
ha visszakéred, -
kutya lesz a véred!

Ebből idézett Juli! Arra nem jött rá, hogy mit adott ő Julinak, amit az visszakérhet. Gyűrűt még nem, hát az illendő lett volna, eljegyzési gyűrű, de Juli is csak a leánykéz kérést sürgette, gyűrűt nem kért, mert a faluban csak közvetlenül a házasságkötés előtt volt szokás az eljegyzés, amit rendszerint mindjárt az esküvő követett, a lakodalommal…

Ezalatt Juli kibújt a bokorból, és szaladt tovább, de nem a saját anyjához, hanem Pista édesanyjához, Kati Nénihez, mert a saját anyja ugyan jobban tudott volna együtt sírni vele, - de itt most cselekedni kellett!

Bajban van, mert ő továbbra is Pistát szereti, nem mást! Kati Néni jól nevelte ezt a Pistát, és a legény kezes is volt eddig, ő rontotta el ezt a dolgot, nem úgy kell erőltetni ez a házasságkötést, ahogy ő csinálta, hanem másképpen! Hogyan is?

Rögtön elmesélte Pista édesanyjának ezt az egész platános históriát, bár a platánfa helyes megnevezése nélkül, csak itt-ott színezte ki az ilyenkor kötelező leánysírással, meg azzal: ha Pista nem szereti őt, akkor beleugrik a Bugyros folyóba…

Egyébként a Bugyros folyócska jámbor kis vízfolyam volt, legmélyebb részén is csak derékig ért benne a víz egy felnőtt embernek, persze, ha valaki nagyon erőszakos öngyilkos lett volna, akkor talán a Bugyrosra is rájött volna a tehetetlenség, de így inkább csak fenyegetésként szerepelt időnként…

Azt mondta Julinak Pista édesanyja:
- Ne sírj, te kis csacsibuba! Én elrendezem a dolgotokat, úgy beszélem le Pistát erről a házasságról, hogy közben gondolkozzon, vagyis valójában rábeszélem, de még ezt sem fogja megtudni, azt hiszi majd: magától jött rá!

Ide egy puszit az arcomra, mert édeslányomnak tekintelek! Ügyesen bánsz ezzel a Pistával, de meg kell értened: kicsit jogosan fél a házasságtól!

Férjem is félt, de én is csinos leány voltam, mint te, elintéztem. Megmondtam neki, házasság előtt: vagy én, vagy a kocsma. Szerencsére addig sem volt kocsmázó, de legjobb a világos beszéd! Nekem nem kell boros, sörösöző, vagy pálinkázó ember! Megmondtam neki: utálom a dohányzó férfiakat, - vagy én, vagy a dohányzás! Addig sem dohányzott, de nem is mert rászokni! Legjobb a világos beszéd! Megmondtam neki: más nőkre még behunyt szemekkel sem nézhet, csak rám. Addig sem nézett, de legjobb a világos beszéd! Megmondtam neki: a pénzt én kezelem, mert nekem szebb a kezem, és a pénzhez is értőbb. Ebbe is beleegyezett, belátta: legjobb a világos beszéd!

No, most, ugye, azt el kell ismernünk, hogy Pista délceg legény, kedves legény, nagyon szeret téged, de némi joggal fél a házasságtól, mert az ilyen nőknél, mint te, meg én, akik szépek is, okosak is, azoknál a házasság nem csupán az esküvőbe való beleegyezés, hanem tulajdonképpen mindenbe való beleegyezés, amit a felesége akar. Ám mit akarunk mi? Te azt akarod, hogy Pista boldog legyen, mert szereted, és elégedetten kukorékoljon! Én is ezt akarom a férjemnél, és majd mi ketten együtt vigyázunk a kakasokra! Nem akarjuk, hogy boldogtalanok legyenek, ha egyszer beleegyeztek a boldogságba.

Pista vissza fog menni a fátok alá, bánkódni. Ma csak lesd meg, észrevétlenül. Hadd szálljon magába!

Holnap elkezdheted betakarítani a téli almát, de ne ragaszkodj ahhoz, hogy Pista térden állva kérjen tőled bocsánatot. Legjobb a nagyvonalúan, szívvonalúan adott bocsánat!

Pista késő este jött haza. Mély bánatán még a neki, kedvenc mély tányérjában, félretett pompás paprikás csirke is csak mérsékelten enyhített. Bánatában minden galuskát megevett hozzá, azt is, amit nem neki tettek félre.

Azt mondta édesanyjának:
- Julival mindennek vége, mert a talánfából nem lett kapámfa!

Azt hitte, hogy az édesanyja majd tovább kérdezgeti, de az úgy tett, mintha belenyugodott volna.

Ezen Pista csodálkozott, azon viszont még jobban, hogy az anyja később megdicsérte:
- Büszke vagyok rád, fiam! Legény vagy a talpadon! Így kell bánni a lányokkal! Igaz, de ezt csak mellékesen említem, mert én az igazat mondom, nincs nála szebb leány a környéken, de nagyon fennhordja az orrát…

Pista arra gondolt: Juli nem hordta fenn az orrát, hiszen még akkor is az ő orra mellett volt az a gyönyörű leányorr, amikor ma este megorrol rá, az ő butasága miatt…

Édesanyja hamarosan folytatta fia dicséretét:
- Látszik rajtad, hogy az én fiam vagy! Okos, gondolkodó! Lányokkal keményen bánó! Juli, tudom, hűséges volt hozzád egy évig, de ki tudja: tartott-e volna tovább a hűsége? Gombház, ha leszakad lesz más… Gomboló Mariska sem csúnya leány, - és milyen takarékos!

Itt megint nagyot ugrott Pista szíve, - csak visszafelé! Gomboló Mariska ugyan nem volt csúnya leánynak mondható, de azért szépsége elég észrevehetően elmaradt Julisé mögött… Ám a takarékossága? Nem nagyon bíztató az, ha már az udvarló legény bőrére is takarékoskodik egy olyan leány, aki nem szegény, márpedig Kicsikulcsos Jani, aki csak kétszer volt náluk, mit is mesélt arról az íztelen zabkásáról?

Így folytatta Pista édesanyja legénygyermeke szívvigasztaló felmagasztalását.

Sikeresen, mert végül a fiú a ház mögött felpofozta saját magát (de azért nem verte a fejét a falba, mert a házfalak sem mindig megbízhatóak). Eldöntötte: ma is, holnap este is, és ezen túl minden reggel és minden este a fa alatt fogja várni Julit, hátha odahozza egy jó tündér a leányt, és az ő bűnbánó karjaiba löki…

A fél sötétben anyja még látta, megelégedetten, hogy a fia nem a Bugyros irányában távozott, hanem a félig romos kastély felé ment…

Hát, azt nem tudni, hogy Julit egy jó tündér hozta-e oda, de másnap már korán reggel ott ült a szokott helyen…

Pista gyorsan odaszaladt és megkérdezte:
- Ha egy buta legény megkérné a kezed, itt a pad mellett, fél térden, akkor hány pofon után kaphatna tőled bocsánatot, ha saját magát előzőleg már felpofozta?

Azt mondta neki a leány:
- Ez már érett legénybeszéd! Ám nem kell letérdelned, nem vagyok én kényes városi kisasszony, hanem én kérem el tőled mindkét kezed! Ide velük!

Pista odaadta, a leány meg odatette, ahol a szerelmes legénykezek legjobban szeretnek lenni a szeretett leány testén, és a platánfa úgy megszűnt talánfa lenni, hogy máris ott volt a bizonyosság.

Együtt mentek utána, kéz a kézben, előbb Juli szüleihez, akik a tegnapi kis nézeteltérésükről nem is tudtak, utána meg Pista szüleihez, ahol Pista édesanyja rákacsintott Julira, az boldogan visszakacsintott, és a legény e két kacsintást észre sem vette.

A lakodalmon Hörpintő Kálmán tanító úr, miután néhány pohár nemes borral leöblítette a pecsenyét, elmondta: annak a fának a neve platánfa, és ő is kedvelne ilyen fát, mert levelei igen nagyok, törzse az itt-ott leváló kéregdarabok miatt foltos, mint a zsiráf nyaka, játékosan lelógó érett termésgömbjei pedig, ha szétmorzsolják, kitűnő viszketőpor, és amennyiben leánynyakra kerül, úgy, a viszketés miatt, a kisasszonyt vetkőzésre kényszeríti…

Itt a tanító elmélázott, mintha valami emlék jutott volna az eszébe…

Ennél többet a tanító nem mondott a platánfáról, csak egy városból jött rokona jegyezte meg a viszketőporra: vigyázni kell a nép oktatásával, mert az ördög nemcsak az iskolai nebulókba bújhat bele, hanem a már iskolát kijárt legényekbe is…

(2020)

A képen:
Közönséges platánfa (juharlevelű platán, platán), Sten at da felvétele, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9ges_plat%C3%A1n#/media/F%C3%A1jl:Platanus-hispanica.JPG