Hát, mielőtt a Kettősördögig jutnánk el, Aranyollós Jánossal kell kezdenünk. Annak ilyen szép nevű volt az apja, és így ő maga is, de nem volt náluk aranyból az olló, és nem volt aranytojást tojó tyúkjuk sem, viszont az sem állítható: földhözragadt szegények voltak.

Azt mondta János apja, Aranyollós Károly:
- A nevünkben lehet, hogy jóslat van: ha János kitanulja a szabóságot, talán olyan híres mester lesz belőle, akit a király arany ollóval tüntet ki! Meghúzzuk a nadrágszíjat, kitaníttatjuk Jánost szabónak!

János nem szabódott ez ellen, mert szép az ollócsattogtatás, ha nem is becsülik akkorára, mint a kardcsattogtatást.

Ki is taníttatták, nem is keresett rosszul ez a János, de azt mondta szüleinek:
- Azt a pénzt, amit eddig összegyűjtöttem, itt hagyom maguknak!

Elmegyek egyéves vándorútra. Ha visszajövök, azt jelenti: megtaláltam a szerencsémet, és hazahozom maguknak. Ha nem találom meg, akkor még két évig próbálkozom, mert egy próba nem próba, de három próba már majdnem körbeszimatolt róka! Ha nem találom meg három évig sem a szerencsém, akkor sem esek kétségbe: egy szabó mindenütt szabó, ha van mit szabnia! Majd megtanítom én a Szerencsét, hogy a saját pacijával packázzon, - ne egy Aranyollóssal!

Édesanyja sírt, persze, részben azért, mert aggódott a fiáért, de ha nem aggódott volna, akkor is sírt volna, mert ilyenkor így illendő, és, ha nem sírt volna, akkor szájára veszi a falu, - de sírt. Apja nem sírt, mert az nem illő férfiemberhez, de azért ő is aggódott a fiáért, ha nem is mutatta ki.

János, mielőtt útra kelt volna, vásárolt egy vég szövetet, meg egy lovat. Ollója, gyűszűje, tűje, cérnája és más szabókelléke már volt. Tarisznyájába szalonnát, kenyeret, hagymát tett, felugrott a lóra, és már ott se volt. Nem jó elnyújtani a búcsúzást, nem rétestészta az!

A Szerencse, úgy látszik, megijedt János fenyegetésétől, hogy leszoktatja a packázásról, és már az első városban nagy sikere volt, amikor a vásárban hirdette:
- ARANYOLLÓS SZABÓ VAGYOK, NAGY URAKNAK IS SZABHATOK! FÉRFISZABÓ, NŐI SZABÓ, - MIT ÉN SZABOK, AZ CSUDAJÓ! KIMONDOM ÉN, BÁTRAN, NYERSEN: NYEREK BÁRMILY SZABÓVERSENYT!

Mérgesek lettek a városka szabói mind, és feleségeik is, mind, és a leányaik is mind, és a fiaik is mind, - meg az egész rokonságuk! Agyon kell verni ezt a hencegő szabót!

Mégsem verték agyon, sőt, még meg sem verték, mert a várablakból kiszólt a herceg felesége, leánynevén Szépencsengőssy Klára:
- Gyere, csinálj nekem egy csodaruhát, hadd derüljön ki: hencegő vagy-e vagy olyan szabó, akinek kézcsókra nyújthatja a kezét egy hercegnő is! Ha kész a befejezés, jöhet vagy a lefejezés, - vagy a felfedezés!

Nem tetszett ez az ajánlat sem a szabóknak, sem a szabófeleségeknek, sem népes rokonságuknak, de mit tehettek? Most már csak a reményük maradt, hogy ez az aranyollós szabó felsül, és akkor botokkal kergethetik ki a városból.

Igen, de Aranyollós János nem sült fel, hanem finom sültet evett, meg tortát habbal, és olyan ruhát készített a herceg feleségének, hogy az nagyon tetszett a hölgynek, igaz, János is tetszett neki, de két tetszés megfér egymás mellett ugyanabban a személyben, nem úgy, mint a mondásbeli két dudás ugyanabban a csárdában…

Így János hintón távozott a várból, és csak az erdőszélen ült át saját lovára. Kapott a szép ruháért egy hímzett erszényt, aranyakkal teltet, de ő is adott a herceg feleségének búcsúzóul olyan tiszteletteljes kézcsókot, hogy az titokban kevésbé tiszteletteljes csókok iránt is elkezdett vágyakozni. Ám azokat már a herceg kapta.

Ami egyszer bejön, akárhányszor bejöhet! Be is jött, bár kiderült, hogy nem csak a szép hölgyek udvarlói, de a szabók sem szeretik a versenytársakat. Ám addigra Jánosnak már elegáns ruhája, kardja, pisztolya volt, és nem is gondolták volna róla, hogy ő Aranyollós János, szabó, amíg a foglalkozását nem mondta. Akkor sem hitték el, hogy az, továbbra is álruhás úrnak gondolták. Meg egy kissé különcnek is, akinek az a mániája: udvarlásként gyönyörű ruhát készít a hölgyeknek. Ilyen mániát!

Hát szép vagy kevésbé szép nevű városok, falvak után elérkezett Aranyollós János Büdöskútfalvára.

Miért nem változtatták meg itt a falu nevét szebbre?

Ez egy rejtély, hiszen maga a vidék varázslatosan szép volt. A kis tavacska úgy nézett vissza a szemekbe tiszta időben, mint egy mosolygó kék leányszem. A hegy úgy nézett le a falura, mint a jóindulatú óriás, aki a törpéknek megengedi: felmásszanak rá, de még a fején levő erdőkorona ágai között is sétálhatnak. A mező körbeszalagozta a falut, és bár masnit nem kötött rá, de milyen csodaszépen volt zöld! A patak szorgalmasan hajtotta a vízimalmot, és csak nagyritkán ment be, áradáskor, a faluba, megnézni: minden rendben van-e az istállók környékén? Egyébként csak egy kút volt nagyon büdös, a falutól távolabb, a dögkút, de az is csak akkor bűzlött, amikor eltűnt róla a fedele. Igaz, gyakran eltűnt, mert mindig, mindenütt van valami elfedni, befedni való…

Hát, mi tagadás, ezen a szép vidéken is nagy sikert aratott Aranyollós János, aki már ekkorra módosnál is módosabb volt. Itt mindenki szerette valamiért: a feleségek azért, mert szerették volna, ha elveszi a leányukat, és akkor a leányuk mellé János a fiuk lesz, vőként. Jó, hogy itt van a faluban, reményként! Az apák is szerették volna, ha elveszi a leányukat, és akkor csak a saját feleségükkel kell kijönniük. Jó, hogy itt van a faluban, reményként! A legények szerették volna, ha a lányok eldöntik maguk között: kinek a menyasszonya legyen Aranyollós János, és akkor tisztábban láthatják az udvarlási listát, lehetőségeiket. Még a kutyák is szerették Aranyollós Jánost, mert mindegyiknek adott néha egy-egy jó falatot, és az ilyen eb megbecsüli a hűséget, sokszor jobban, mint ebeknek való emberek!

Aranyollós Jánosnak nagyon tetszett ez a vidék, tetszettek a falubeli leányok, meg azok is, akik más falvakból jöttek át ruhacsináltatás ürügyén, de nem felejtette el édesanyja intő szavát:
- Fiam, ne felejtsd el, hogy te aranyollós vagy, nem favágó, ne vágd nagy fába a fejszéd! Délceg kakas vagy, de légy okos is, nem kell neked egy egész baromfiudvarnyi tyúk, elég egy is, a szíved szerinti, látod, nekem is elég volt az apád, az egyet kukorékolt, és megkapta azt, amit kívánt, ha megkapta! Ha meg nem kapta meg, akkor abba is belenyugodott.

Hát Jánosnak is feltűnt, hogy az ő szíve dobog, dobog a szép leányok láttán, de nem kezd olyan vad vágtába, mint ahogy azt titokban egy-egy leány megkívánta volna. Ezen okból sokszor nem a falubeli lányokkal cicázott, hanem Patakhajtó Pistával, egy másik legénnyel horgászott időnként, ám a lányok akkor is szóba kerültek kettőjük között. Egyelőre csak szóba.

Azt mondta Pista:
- Az én szívszerelmem Kosaras Juli, hát az leány a talpán! Szókimondó! Azt mondta nekem: - Te, Pista, igaz, hogy már három legény is kosarat kapott nálam, de neked nem fogok kosarat adni!

Megrökönyödtem, mert Juli kitűnő kosarakat készít, többek között kosárfonó is, de hát, mint lehet, hogy már három legénynek is adott kosarat, nekem meg nem ad, nekem, aki ráadásul már minden második nap náluk ebédelek, hogy ne kelljen Julinak a szüleivel hármasban?

Juli nevetett és azt mondta nekem:
- Nem azokra a kosarakra gondoltam, te csacsi! Tudod, hogy szeretlek, de nem lehetek örökre leány, mert akkor te, bár csinos legény vagy, miként leszel férj?

No, már most: miért mesélem ezt el neked? Hát egyszerűen azért, mert ez a Juli, meg a bíró leánya, Kettősördög Éva, barátnők. Éva szép is, gazdag is, okos is, sőt, ravasz is, de a legényekkel nem cicázik, aki nem tetszik neki, azt nemhogy udvarolni nem engedi, de még az udvarukra be sem. Eszembe jutott, ahogy ezt mesélem, hogy még nem is udvarolt neki senki… Nem hiszem, hogy a kutyájuk miatt, bár az harapós… Hát, a múltkor megyek Kettősördögékhez, mert nekem szabad, mint mondtam, Éva, meg Juli, barátnők, és mit hallok az egyik ablakból, bár nem is nagyon füleltem a rózsabokor mögött annyira, mint máskor szoktam.

Éva azt mondta Julinak: - Nekem már nagyon kell ez a János, mert belém bújt az ördög! A szívemre ment, szívembe ment…

Azóta is tűnődöm, hogy melyik falubeli Jánosról lehetett szó? Évának nem udvarol a tíz falubeli Jánosból egy sem, hiszen a tízből hat már házasember, az a másik négy meg más lányoknak udvarol. Ezt már az ujjaimon kiszámoltam, és hat meg négy, hát az tíz, ha az iskolai számtan nem változott.

Már most, ne haragudj meg, pajtás, de arra kell gondolnom: te vagy az a János, a tizenegyedik, aki néhány hónapja jöttél ide, és nem szerepelsz a tősgyökeres falubeli Jánosok között, de Éva oda bejánosozott . Ha akarod, akkor szólok Julinak, hogy tapogassa ki a dolgot!

Megegyeztek. János részéről könnyen, mert halat csak Pista fogott, hármat is, és Jánosnak valamivel meg kellett vigasztalódnia. No és hirtelen eszébe villant: ez a leány lehet az a remek női alkotás, akinek a hajában a kék szalagot látta, és annak kedvesen pisze az orra, nem kampósan görbe, mint egyes boszorkányoké. Minden egyéb is remek volt rajta, még a szoknyája is milyen büszkén lengett!

Azt mondta János Pistának:
- Én már emlékszem arra az Évára, és igen tetszik a vezetékneve, a Kettősördög, de meg, ha az ördög azért bújt bele, hogy felém hajtsa leányszívét, hát az rendes attól az ördögtől! Bevallom, azt a leányt az én szívem is megkívánta. Szőröstül-bőröstül- ördögöstül! Juli tapogassa ki a dolgot ennél az Évánál, nem leszek hálátlan, férfiszabó is vagyok, olyan nadrágot kapsz baráti fél áron, hogy abban még Juli is háromszor újra megcsodál majd!

Hát már másnap hozta is Pista azt, amit Juli kiderített, örömmel:
- Te, János, hogy te milyen szerencsés fickó vagy! Azt üzeni Juli, hogy, ha itt maradsz a faluban szabómesternek, akkor alkalmazz engem inasodnak, úgyis barátok vagyunk! Nekem akkor meg kell kérnem Juli kezét, de nem fogok tőle kosarat kapni a kézkérésre, hanem a csókok mellé külön lánykéz kérési csókot! Ám még azt is üzeni Juli, hogy Évából ne verd ki egyből az ördögöt, mert az nem való! Különben is: azóta ördögös mióta te a faluba jöttél, tehát te vagy az oka a nyavalyájának! Éva holnap este sétaútra megy a faluban, amikor a toronyóra hármat üt, és, ha te is akkor sétálsz, véletlenül találkozhattok. Utána véletlenül a falu végén levő padra le is ülhettek, azt ugyan benőtték a bokrok, de nem csak szabóolló van a világon, hanem nyesőolló is!

Hát a találkozás sikeres volt, a nyesőolló lehetővé tette a padra való leülést, és a beszélgetésben is úgy elmerültek, hogy az rögtön több is lett, mint baráti. A következő napokon ez megismétlődött, és János azt mondta Évának:
- Azt mondod, hogy az ördög ott van álmaidban? Erre legjobb ördögellenes szer a csókkúra, az ördög nem szereti azt, ha a leányt, akibe belebújt, csókolgatják!

Éva elpirult ugyan, de nem mondott ellent. A csókkúrák egy darabig mentek, de János hamarosan így szólt:
- Az ördög visszajöhet álmaidba! Ezt azonban meg tudjuk akadályozni: nekem adod a kezed, megesküszünk, és akkor az ágyban, ha visszajönne az ördög álmodban, én csókjaimmal mindjárt elűzöm! Kívánod-e ezt?

- Gyógyítóm, megmentőm! – kiáltotta Éva, és mindjárt úgy átölelte Jánost, hogy abból több lett, mint egyszerű beleegyezés!

Így jött az esküvő, a lakodalom, és minden rendeződött.

Éva szülei ajándékoztak Évánk és Jánosnak egy szép házat, amelyben tágas, szabóműhelynek való hely is volt, Juli és Pista esküvőjén pedig a két feleség és a két férj örök barátságot fogadott. János szülei annyi pénzt kaptak fiuktól, hogy abból nyugodtan éldegélhettek, akár a falujukban, de Büdöskútfalván, Éva és János is fenntartott János szüleinek egy muskátlivirágos ablakú szép szobát, amelyik az egyik szőlősdombra nézett…

Eltelt egy elégedett esztendő, és Éva János fülébe súgta az ágyban:
- Az álmaimba már nem jön az ördög, de ördög nélkül is csókolgathatsz, amikor akarsz! No és úgy érzem, hogy bennem egy kisördög van már, és az is ok a csókra!

Igaza lett Évának, a kisördögöt illetően?

Nem egyszerűen igaza, hanem kettős igaza, mert két kis ördög született egyszerre: egy leányka, meg egy fiúcska.

No és mi lett csuda a csintalan csodára?

Hát az, hogy később a leányka lett a nagyobb ördögöcske a csintalankodásban, nem a fiúcska!

Vagy ez nem is mindig akkora csoda? Volt már ilyen más családban is?

(2020)

Illusztráció: Pixabay.