Feltöltve: 2020-05-02 14:41:27
Megtekintve: 5625
Anyák
Közeledik az Anyák Napja, de ennek a kis írásnak nem sok köze van ehhez az ünnephez, melynek jogosultságát ugyan mindig elismertem, de sohasem szerettem. Nem kedvelem az „illem” köntösében megjelenő kampányokat, szükséges voltukat viszont - tekintettel a tömegek szellemi színvonalára - nem tagadom. Figyelemfelhívások egy-egy fontos dologra, de egyúttal gyakran a felejtést is szolgálják. A nép azt, amit ma megtanul, másnapra rendszerint elfelejti. Miért? Többek között azért is, mert a nevezetes napon sem tanulta meg, nem tanították meg neki jól.
Annyi azonban mindenképpen igaznak látszik: a legtöbb anya, a társadalom által biztosított keretektől, lehetőségektől is befolyásoltan, - jó anya. Szerepet játszik ebben az is, hogy a terhesség, majd a szülés mélyből jövő érzéseket szabadít fel. A jó apában is jelentkezik ilyen érzés gyermeke születésekor, de a jó apák valamivel ritkábbak lehetnek a jó anyáknál. Mennyire ritkábbak? Erre talán vannak tudományos kutatások, de most nem jut eszembe, hogy olvastam volna ilyeneket, vagy mégsem.
Voltak, vannak rossz, vagy bizonyos mértékig rossz anyák is, de a „jó” és „rossz” csak konkrét esetben vizsgálható. Az ember felelőssége magatartását illetően gyakran megosztott, van, amikor az egyén, van, amikor a társadalom felelőssége áll előtérben. Olykor a kettő együtt, különböző arányban.
Ezt a kis írást tulajdonképpen, bár nyilvánossá teszem, magamnak írom. Az emlékezés kis ellobbanó mécsese ez, néhány sor Anyámról. Mindarról, amit gyermekként tapasztaltam.
1945 nevezetes évszám nemcsak a magyar történelemben, hanem a legtöbb hazai család életében is. Anyám és anyai nagymamám ment „batyuzni” vidékre, pár napra, az éhező Budapestről, hihetetlenül túlzsúfolt vonaton, és ágyneműért, evőeszközökért, edényekért élelmet szerezni, csere révén. Hoztak is hatalmas, szinte malomkerék nagyságú fehér kenyeret, lisztet, valamint szalonnát. Valószínűleg más élelmiszert is, de ezekre emlékszem.
Később is szűkösen éltünk, mint a legtöbb akkori család, majdnem mindenki. A háztartási kiadásokról gondos családi könyvelést kellett vezetni, a legszükségesebb dolgok beszerzése is nehézségekbe ütközött. A „tisztes szegénység” (az anyagiakat illetően) általánossá lett.
1945-től a „koalíciós évek” pártharcai következtek (nagyjából 1948 végéig). Anyám a lakóhelyünkön jelentős társadalmi tisztséget viselt és - helyileg – nagy szerepe volt a koalíciós évek társadalmi küzdelmeiben (egy lexikonszerű tematikus összeállításban is szerepel neve, tisztségei). Ez irányú szerepét nem részletezem itt, de rá kell mutatnom annak fontosságára: a család sokat tehet azért, hogy a gyermek (gyermekek) társadalmi problémák iránti érzékenységét felkeltse, fejlessze, megismertesse a gyermeket az alapvető társadalmi fogalmak (így a haza fogalma) helyes értelmezésével. (Ennek ügye ma igen rosszul áll Magyarországon, amiből az ország rengeteg kára következett, következik, és előreláthatóan fog is következni.)
Anyámnak (és Apámnak) sokat köszönhetek gyermekkoromból e téren is. Virágrajongó Anyám nagyon kedves volt, de a hibák említésekor éles szavú. Csínytevéseimnél is, jogosan.
Ezt a szókimondást, mint tulajdonságot, én is örököltem, szerintem főleg Tőle, de ugyanakkor családon belül el is tanultam, bár az irodalmat és történelmet szerető Apám Anyámnál rendszerint tapintatosabban, diplomatikusabban, szépirodalmian fejezte ki magát.
A mai világra tekintve úgy látom, hogy a szókimondásban, élesebb fogalmazásban, a stílust tekintve, inkább Anyámnak volt igaza. Ma is ez kellene, például olyan ostobaságok helyett, hogy a „barátságos hangulat” érdekében egy szépirodalmi fórum inkább nem közöl a hazáról verset, amelyik mond is valamit, nehogy a társadalmi kérdésben történő szókimondás sértse a „politikamentességet szerető” olvasók és szerzők érzéseit (miközben címtárában viszont szerepel a haza). A haza nem csak földrajzi terület, hanem lelki környezet is, az állampolgárnak is vannak jogai és kötelességei, de a hazájának is!
Nem véletlenül írtam Anyám emlékére egyik versemben (Pünkösdirózsák, interneten: https://edesszomorufuzike.blogspot.hu/2013/05/lelkes-miklos-punkosdirozsak.html), idézem:
„Nagy Ég-ablakban Anyám újra látom.
Pünkösdirózsa bont ki éneket
egy-egy virágán, s a bimbókon másutt
harmatgyöngyök dúdolnak, fénylenek.
Az Ég-ablakban Anyám gyönyörű szép.
Tavasz-szavában kedves nyár meleg.
...de volt úgy: szava villant, éle sebzett.
Szenvedéllyel gyűlölt és szeretett.
Egyszer talán majd verset írok Róla,
nem magamnak vagy másnak: Senkinek,
a Nincsnek, aki bús, könnycseppes isten
- és kigúnyolják látszat-istenek.”
Halottaim c. versemben (interneten: https://www.poet.hu/vers/98080) is feltűnik – tetteikre utalóan – Anyám és Apám arca, idézem:
„Apám, anyám sokszor jött haza későn,
túl fáradtan, de olykor célig érőn,
melyben reménylett másik, olyan holnap,
mely jobbat ad, - és egyre-egyre jobbat!
Korai volt ez, de gyönyörű álom,
s míg átvágtak sebet osztó csatákon,
s legyőztek már-már elcsüggedő kedvet, -
a küzdők mennyi mindent építettek!
Csak maguknak? Ó, dehogy! Egy hazára,
szebbre, szavazott szívük választása,
szívdobbanásuk, gondolatuk, tettük, -
s tévedésük is! Kik jöttek helyettük?
Hallottaim, a látó szemek látják:
volt-tetteitek kik, miért gyalázzák!”
Jobb Anyákat, jobb Apákat, és jobb felnövő gyermekeket egy jobb világ, jobb ország teremthet. Nagy kár, hogy ezt ma még oly kevesen értik meg Magyarországon (és a világban). Erre utal 2016-ban írt Anya c. versem:
Emberként ez szívbéli fogalom,
és benne ott van öröm, fájdalom,
gond, szeretet, győzelem, áldozat,
s vereség is - világ-égbolt alatt.
Gyakran felejtik gyermekek, apák,
- és anyák is! - azt a másik anyát,
aki (több okból) sokszor rossz anya
gyermekeihez. A neve: haza.
Hibátlan anya nincs, de a Hazánk
talán egyszer lehet még jó Anyánk,
s remény: lesz is, ha újul Eszme, hit,
s látni engedi a gyermekeit!
Most egy ilyen Anyára gondolok,
ki szépséges kezével Csillagot
emelt fölénk, védett és szeretett..
Volt intő jele egyre kedvesebb!
Eddigi életemben három Anya szívbéli jósága, szépsége ragyog fel: anyai Nagymamámé, Anyámé, és Feleségemé. Utóbbi, szerencsére, még él, mesebeli Anya Ő is.
(2018)
Illusztráció: Pixabay.
Annyi azonban mindenképpen igaznak látszik: a legtöbb anya, a társadalom által biztosított keretektől, lehetőségektől is befolyásoltan, - jó anya. Szerepet játszik ebben az is, hogy a terhesség, majd a szülés mélyből jövő érzéseket szabadít fel. A jó apában is jelentkezik ilyen érzés gyermeke születésekor, de a jó apák valamivel ritkábbak lehetnek a jó anyáknál. Mennyire ritkábbak? Erre talán vannak tudományos kutatások, de most nem jut eszembe, hogy olvastam volna ilyeneket, vagy mégsem.
Voltak, vannak rossz, vagy bizonyos mértékig rossz anyák is, de a „jó” és „rossz” csak konkrét esetben vizsgálható. Az ember felelőssége magatartását illetően gyakran megosztott, van, amikor az egyén, van, amikor a társadalom felelőssége áll előtérben. Olykor a kettő együtt, különböző arányban.
Ezt a kis írást tulajdonképpen, bár nyilvánossá teszem, magamnak írom. Az emlékezés kis ellobbanó mécsese ez, néhány sor Anyámról. Mindarról, amit gyermekként tapasztaltam.
1945 nevezetes évszám nemcsak a magyar történelemben, hanem a legtöbb hazai család életében is. Anyám és anyai nagymamám ment „batyuzni” vidékre, pár napra, az éhező Budapestről, hihetetlenül túlzsúfolt vonaton, és ágyneműért, evőeszközökért, edényekért élelmet szerezni, csere révén. Hoztak is hatalmas, szinte malomkerék nagyságú fehér kenyeret, lisztet, valamint szalonnát. Valószínűleg más élelmiszert is, de ezekre emlékszem.
Később is szűkösen éltünk, mint a legtöbb akkori család, majdnem mindenki. A háztartási kiadásokról gondos családi könyvelést kellett vezetni, a legszükségesebb dolgok beszerzése is nehézségekbe ütközött. A „tisztes szegénység” (az anyagiakat illetően) általánossá lett.
1945-től a „koalíciós évek” pártharcai következtek (nagyjából 1948 végéig). Anyám a lakóhelyünkön jelentős társadalmi tisztséget viselt és - helyileg – nagy szerepe volt a koalíciós évek társadalmi küzdelmeiben (egy lexikonszerű tematikus összeállításban is szerepel neve, tisztségei). Ez irányú szerepét nem részletezem itt, de rá kell mutatnom annak fontosságára: a család sokat tehet azért, hogy a gyermek (gyermekek) társadalmi problémák iránti érzékenységét felkeltse, fejlessze, megismertesse a gyermeket az alapvető társadalmi fogalmak (így a haza fogalma) helyes értelmezésével. (Ennek ügye ma igen rosszul áll Magyarországon, amiből az ország rengeteg kára következett, következik, és előreláthatóan fog is következni.)
Anyámnak (és Apámnak) sokat köszönhetek gyermekkoromból e téren is. Virágrajongó Anyám nagyon kedves volt, de a hibák említésekor éles szavú. Csínytevéseimnél is, jogosan.
Ezt a szókimondást, mint tulajdonságot, én is örököltem, szerintem főleg Tőle, de ugyanakkor családon belül el is tanultam, bár az irodalmat és történelmet szerető Apám Anyámnál rendszerint tapintatosabban, diplomatikusabban, szépirodalmian fejezte ki magát.
A mai világra tekintve úgy látom, hogy a szókimondásban, élesebb fogalmazásban, a stílust tekintve, inkább Anyámnak volt igaza. Ma is ez kellene, például olyan ostobaságok helyett, hogy a „barátságos hangulat” érdekében egy szépirodalmi fórum inkább nem közöl a hazáról verset, amelyik mond is valamit, nehogy a társadalmi kérdésben történő szókimondás sértse a „politikamentességet szerető” olvasók és szerzők érzéseit (miközben címtárában viszont szerepel a haza). A haza nem csak földrajzi terület, hanem lelki környezet is, az állampolgárnak is vannak jogai és kötelességei, de a hazájának is!
Nem véletlenül írtam Anyám emlékére egyik versemben (Pünkösdirózsák, interneten: https://edesszomorufuzike.blogspot.hu/2013/05/lelkes-miklos-punkosdirozsak.html), idézem:
„Nagy Ég-ablakban Anyám újra látom.
Pünkösdirózsa bont ki éneket
egy-egy virágán, s a bimbókon másutt
harmatgyöngyök dúdolnak, fénylenek.
Az Ég-ablakban Anyám gyönyörű szép.
Tavasz-szavában kedves nyár meleg.
...de volt úgy: szava villant, éle sebzett.
Szenvedéllyel gyűlölt és szeretett.
Egyszer talán majd verset írok Róla,
nem magamnak vagy másnak: Senkinek,
a Nincsnek, aki bús, könnycseppes isten
- és kigúnyolják látszat-istenek.”
Halottaim c. versemben (interneten: https://www.poet.hu/vers/98080) is feltűnik – tetteikre utalóan – Anyám és Apám arca, idézem:
„Apám, anyám sokszor jött haza későn,
túl fáradtan, de olykor célig érőn,
melyben reménylett másik, olyan holnap,
mely jobbat ad, - és egyre-egyre jobbat!
Korai volt ez, de gyönyörű álom,
s míg átvágtak sebet osztó csatákon,
s legyőztek már-már elcsüggedő kedvet, -
a küzdők mennyi mindent építettek!
Csak maguknak? Ó, dehogy! Egy hazára,
szebbre, szavazott szívük választása,
szívdobbanásuk, gondolatuk, tettük, -
s tévedésük is! Kik jöttek helyettük?
Hallottaim, a látó szemek látják:
volt-tetteitek kik, miért gyalázzák!”
Jobb Anyákat, jobb Apákat, és jobb felnövő gyermekeket egy jobb világ, jobb ország teremthet. Nagy kár, hogy ezt ma még oly kevesen értik meg Magyarországon (és a világban). Erre utal 2016-ban írt Anya c. versem:
Emberként ez szívbéli fogalom,
és benne ott van öröm, fájdalom,
gond, szeretet, győzelem, áldozat,
s vereség is - világ-égbolt alatt.
Gyakran felejtik gyermekek, apák,
- és anyák is! - azt a másik anyát,
aki (több okból) sokszor rossz anya
gyermekeihez. A neve: haza.
Hibátlan anya nincs, de a Hazánk
talán egyszer lehet még jó Anyánk,
s remény: lesz is, ha újul Eszme, hit,
s látni engedi a gyermekeit!
Most egy ilyen Anyára gondolok,
ki szépséges kezével Csillagot
emelt fölénk, védett és szeretett..
Volt intő jele egyre kedvesebb!
Eddigi életemben három Anya szívbéli jósága, szépsége ragyog fel: anyai Nagymamámé, Anyámé, és Feleségemé. Utóbbi, szerencsére, még él, mesebeli Anya Ő is.
(2018)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!