Egy virág, ha magányos,
mégis sziromszemét
csend vigasztalja, s kéken
le-lenéz rá az ég.

Lepke is rátalálhat,
fent szállón, és a nap
elhozhat pilleszárnyon
pikkely csillagokat.

Az a magányos ember
is sokféle lehet…
Csend vigasztalhat, s bánthat,
hozhat könnycseppeket,

de tűnődést is hozhat,
múltat, jelent, jövőt
(az elfogyó jövőből)
úgy összeötvözőt,

hogy enyhül álombánat,
ha nem is lesz öröm,
s átszökik volt varázslat
a csillagközökön.

Virág, ember, varázslat, -
szívben forog a kör…
S milyen rejtély a lélek,
mit ember örökölt!

Ha egy-egy múlt virágra
tűnődő visszanéz,
múlt, jelen, jövő, álom
fájón lehet egész!

(2020)

Az illusztráció DORA WIESZT felvétele.