Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2020-04-21 19:17:54
Megtekintve: 5568
Tavaszi erdő
Virág velem együtt lépegetett.
A vadzab kalászfület hegyezett.
Zöld gyíkmanó surrant álomba át,
s fehér bölcsőt ringatott kék világ.

Fehér bölcsőben fények gyermeke!
Jó volna hinni: az élet mese,
minket mesél a madárszárnyas ég,
míg közelhez hajol át messzeség..

Ösvény sietett. Eltűnik a nyom
volt életekről, habár elhalón
visszaszólnak, ha továbbjut a táj,
s a fatörzseken bírói talár.

Visszaszólnak, de újra zár a csend,
s múltakról hazugságot megteremt.
Állnak szigorú sziklák: érdekek,
s fehér bölcsőkben új fénygyermekek.

Lehet, egyszer a világvégi szél
mámoros földnek igazat mesél,
csak hát kérdés, hogy honnan szerzi be,
ha már mindenütt ott hamis mese?

Pilátus Úr mind azzal remekel:
amit mond, Kalifással kezdi el,
s nem a tőrrel a köntöse alatt,
mit Róma küldött, gőgös pillanat..

Kalifás, Krisztus, Róma régen egy.
S csodálom: ezt fel nem ismeritek!
Tavaszi erdő, avar, gombaszag..
A múlt terhéből túl sok ottmaradt.

Égi szekeret húz rabszolga ló,
s a földieknek kell-e a való?
Ha vért kívánnak arany alkonyok,
babonás est denevértáncba fog.

Tavaszi erdő, bánatod velem!
S Veled, Vers, másra vágyó szerelem.
A fogyó hold szívemből egy szelet,
és körülöttem árnyékemberek.

Holdív, ragyogj! Most utam úttalan,
s egy volt útnak nem szűnő búja van,
de néha mégis követ egy virág,

s olykor látom egy Csillag mosolyát.

(2016)

Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!