A pitypang, mikor álmodik
kis fehér termésgömbje,
emlékeztet, még nappal is,
a holdarcú örömre,

s miként a szív, estére vár,
amelyben csend és béke,
s futnak a csendben csöpp neszek
egy vágyott messzeségbe.

Elért odáig valaki?
Én elértem, - és mégsem.
Indult az út, de már sehol
csillagos messzeségem.

Ám tudom: minden álmodik.
Álomszemű a bánat,
s bennünk, felettünk, mindenütt
a lét ilyen varázslat.

A lét ilyen, s a vér, s a dal,
s alkonyszövet a tájon,
s a bogárcsápos mozdulat
kis tükrös csillogáson…

Az életem: felismerés, -
ma még nem kell a Lélek,
de, ha nem kell, akkor a hold
miért gyújt gyöngy fehéret?

S miért egyesül annyi fa
a kezdődő sötétben?
S hová vitte gonosz sötét
egykori messzeségem?

A meg nem fejtett titkokat
hol felismertem, hol nem,
s hold ragyogott, elragyogott
egy álommal szívemben.

Két szív még véd, - a többi már
elragyogott varázslat,
csalódásként álomvaló,
csak bánat, bánat, bánat…

Tudom: álom a bánat is,
de mégiscsak fáj itt benn
nem egy csalódás-tőr, s piros
vér még kiált szívemben…

Mi fáj, most hiába kiált,
s hiába tudom: álom,
ha egy álom, rút és gonosz,
úr lett a valóságon…

Életünk: pici szív-sziget,
és minden, amit tettünk,
valahol van, valahol él, -
és ítél is felettünk.

Valahol van, valahol él
kis-, s nagy tettek világa,
mulasztott szó, volt félelem,
volt öröm fénye, árnya,

s a szél, ha fú, pitypang fehér
gömbjéből annyi gyermek
szétszáll, felnő, új tájra néz,
s ringat virágszerelmet!

Két szív még véd, a többinél
megváltozott a lélek,
de azt kívánom, jobb Idő,
jöjj el, s őket is védd meg!

Ha engem még két szív szeret,
az is fényarcú álom,
s lehet sötét, bármily sötét, -
él még Csillagvilágom!

(2020)

Az illusztráció DORA WIESZT felvétele.