Erdőnéző Ádámnak minden iskolaévben azt mondta tanítója, újra és újra:
- Ádám, nem vagy jó tanuló, de a rosszak közé sem tartozol. Nem kapsz dicséretet, de a bukást is elkerülöd. Nincs pedig rossz fejed, az élre ugorhatnál, ha akarnál, mint a kenguru!

Miként képzelte el a kenguru élre ugrását a tanító úr, nem tudni, de az tény: Ádám nem sietett ezzel az ugrással. Addig-addig késlekedett, hogy a végén már kijárta az iskolát.

Azt mondta neki a tanító úr, búcsúzóul:
- No, kenguru, az ugrás elmaradt, de ebben az évben mégis megdicsérlek, két dologért. Egyrészt, el kell ismernem: sokat tudsz az erdő, mező életéről, másrészt az a mese, amit a múltkor kitaláltál, gyönyörű volt. Lehet, hogy egy író veszett el benned, fiam! Próbáld megkeresni, hátha csak eltévedt lelked erdejében..

Legénnyé lett Ádám, de nem ért rá kenguruzni, mert apja-anyja hamarosan meghalt. Rá maradt a ház, a hatalmas kert, meg egy kevés földecske.

Nekiállt gazdálkodni. Először szerzett egy macskát. Minek nevezze el? Miután észrevette, hogy a cica hol az egyik egérlyukhoz fut, hol a másikhoz, az Ide-oda macska nevet adta neki. Kicsit meg is rótta: miért nem marad türelmesen az egyik lyuknál?

Utóbbira a cica jó magyarázatot tudott volna adni, mivel az egérlakáshoz mindkét kijárat hozzátartozott, hol itt mocorgott az egér, hol ott, - de nem adott, mert nem volt beszélő macska.

A házhoz kutya is kellett, az öreg Bundás, sajnos, kimúlt. Az új kutyust Ádám Mindigugatónak nevezte el. Kicsit szemére is vetette: miért ugat a kutyus ok nélkül mindenre?

Utóbbira a kutya jó magyarázatot tudott volna adni, mert nem ugatott ok nélkül, csak hát a gyanús emberre éppen úgy rá kell ijeszteni, mint a verebekre, de meg azt sem lehet ugatás nélkül hagyni, ha egy sündisznó olyan disznó, hogy már némi szagolgatásért is megszúrja a kutya orrát. Adhatott volna magyarázatot, de nem adott, mert nem volt beszélő kutya.

A kakas becsületes kukurikúval köszöntötte a hajnalt, de Ádám már hajnal előtt mindig talpon volt, így a kakast Későnkukorékolónak nevezte el.

Gazdálkodott Ádám, sikerrel, ha nem is ikerrel, de egyszer csak levelet kapott.

Nagynénikéje, Körömvirágos Rozália nagyon kérte: látogassa meg. Nem először kérte, így Ádám nénikéjét tréfásan Folytonhívogatónak nevezte el, de a levélben csalogató szavak voltak nagy erdőkről, pisztrángos patakokról, barlangos hegyekről.

Erdő ugyan ott is volt, ahol Ádám lakott, bővizű patak is, de erdő és erdő között különbség lehet, patak és patak között is, hegy pedig Ádám falujában, Dióspatkóson nem volt. No és kíváncsi lett Ádám a nénikéjére is, aki kis kastélyban lakott, mindössze tízszobásban. A kis kastélyhoz viszont nem kis birtok tartozott, hanem nagy. Hátha elsajátíthat ott néhány dolgot, és azoknak az ő öt hold földjén is hasznát veheti!

Bezárta Ádám a ház ajtaját, ablakát. Hátizsákjába tette a macskát, tarisznyájába a kakast. Nem volt könnyű betennie egyiket sem, mert már sok mindent beléjük tett a disznóból, így füstölt sonkát, kolbászt, szalonnát.

Felült a szamárra, a Kétfülűre. A kutya a szamár mellett kutyagolt, lehetőleg minél közelebb a hátizsákhoz és a tarisznyához.

Falvak jöttek, falvak mentek. Ballagott a csacsi, rajta legénnyel, macskával, kakassal. A kutya kutyagolt. Végül beérkeztek a nagynéni falujába, Hétszilváteszegetőre.

Szép kis falu volt. A nagynéni kastélyocskája a dombról nézegetett le, két nagy hegy társaságában. A faluban meg a szamáron lovagló Ádámra nézegettek kíváncsian leányok, nénikék, legények, öregemberek, és még nem is olyan öregek. Ádámnak az egyik leány nagyon megtetszett, de azután elfordította a fejét: ez, öltözete szerint, kisasszony lehet, és így nem valószínű, hogy az ő paraszti bókjaira várna!

No, nem valószínű, hogy valakit valaha is nénikéje, Körömvirágos Rozália olyan örömmel fogadott volna, mint Ádámot! A kastély legszebb két szobáját kapta, mindegyik a hegyre nézett, a vacsora pedig olyan pompás volt, hogy jobbat elképzelni is nehéz.

Másnap a nagynéni összetalálkozott az utcán Tölgyes Klárikával, a falu tanítónőjével. Klárika megkérdezte:
- Ki az a csinos legény, aki szamáron jött hozzád tegnap, Rozália néni? Nagyon bámult rám, de, igaz, ami igaz, én sem hunytam be a szemem, amikor megpillantottam..

- Az unokaöcsém, Erdőnéző Ádám. Jó humorú, kedves, de nem az a művelt legény, aki hozzád illik, Klári, mert eddig csak földet művelt. Te tanítónő vagy, ő meg csak egy parasztlegény, de bevallom neked: összes rokonom közül őt kedvelem legjobban. Az iskolában ez a fiú nem remekelt, de nem is bukott meg sohasem. Ám erdőről, mezőről, növényekről, és az ott élő állatokról sokat tud. Őszinte, egyenes lelkű, jószívű, a lányokhoz ugyan nem ért, kicsit mafla, de itt, a mi falunkban, talán megokosodik, és a szíve is megszólalhat egy leánynak, aki segíti az okosodást.

- Nekem megtetszett ez a legény, amikor elszamaragolt mellettem, kutyája kíséretében! - mondta Klárika. Ha esetleg holnap leküldenéd hozzám egy könyvért, vagy másvalamiért, szívesen megismerkednék vele. Nem hordom én olyan magasan az orrom, hogy orra bukjak! Jobb egy jószívű, becsületes parasztlegény, mint egy szélhámos, rátarti úrfi a városból!

- Holnap megkérem őt, hogy hozza el tőled Kikaparinczky Károly NE LÉGY SZAMÁR! című könyvét. Az biztosan megvan neked, hiszen a múltkor te adtad nekem kölcsön, elolvastam, visszaadtam. A címe talán figyelmezteti erre-arra Ádámot, hát még, ha bele is olvas! - mosolygott Rozália néni.

Másnap Ádám becsöngetett Klárikához. Így szólt, kissé félénken:
- Ne haragudjon, kedves Kisasszony, a zavarásért, de a nénikém szeretné elolvasni Kikaparinczky Károly NE LÉGY SZAMÁR! című könyvét. Ha a kisasszony volna olyan szíves kölcsönadni neki..

- Volnék! - válaszolta Klárika. Ám megkínálhatom Önt egy kis kakaóval és mazsolás kaláccsal?

- Hát.. - tétovázott Ádám - nem szeretném fárasztani a kisasszonyt, de ha a kisasszony olyan kedves volna..

A kakaó és a mazsolás kalács mellett elbeszélgettek erről-arról. A leány hamarosan az erdőre terelte a szót. No, akkor mintha szárnyakat kapott volna!

Itt volt a jó alkalom Klárika számára. Megkérte a legényt: vasárnap kísérje el gombakereső útján.

A leány füzetet és ceruzát is vitt magával, a két kosár mellé. Leírta mindazt, amit a legény mondott, és közben csodálkozott. Milyen jó megfigyelő ez az Ádám, és milyen ügyesen fogalmaz! Igaz, ő is sok érdekes dolgot említett Ádámnak, és azokat is lejegyezte.

Hamarosan kiderült: a legény gyönyörű meséket is tud. A meséket később együtt ötlötték ki: a legény elkezdte, Klárika folytatta. A leány ezeket is lejegyezte egy másik füzetbe.

Egyre gyakrabban találkoztak. Egy napon, hatalmas tölgyfa alatt, azt mondta Klárika:
- Kiderült: nem csak én vagyok tanítónő, hanem te is tanító vagy, mert sok mindenre megtanítottál! Azt javasolom: mostantól, Ádám, szólíts Klárikának, és tegeződjünk!

Megörült ennek Ádám csudamód, a köszönöm mellett más is kiszaladt a száján:
- Halihó, csuda jó! Maholnap talán még az udvarlód is lehetek!

- Már az vagy! - nevetett a leány. Nagy meglepetésben lesz részed, meghívlak vacsorára!

Este Ádám izgatottan csengetett Klárika kapuján. Mi lehet a meglepetés?

Kiderült: Klárika mindkét könyv kéziratát összeállította, és felírta rájuk szerzőként:
- Írta: Erdőnéző Ádám.

Ádám elkomorodott:
- Ezt nem fogadhatom el! A két könyvhöz te is sokat adtál tudásodból, nem csak az én szavaimat írtad le! Ez álljon rajtuk:
- Írta: Tölgyes Klára és Erdőnéző Ádám. Nekem ez volna az igazi megtiszteltetés.

- Ez nagyon szép tőled, Ádám, de akkor legyen így: Erdőnéző Ádám és Tölgyes Klára! - mondta a leány.

Ádám nem akart engedni a sorrendből.

Ezen kissé tréfásan összekoccantak, de Klárika végül felkiáltott:
- Békepipa helyett békecsók!

Az indiánok szokták elszívni közösen a békepipát, a barátság vagy békekötés jeléül, de ezúttal a legény is, a leány is rádöbbent a csók után: ez nem baráti csók volt már, hanem a szerelmeseké.

A legény egészen felbátorodott:
- Egy békecsók helyett több, - és még gyönyörűbb a béke!

A leány nem ellenkezett. Néhány szenvedélyes csók után hozzátette:
- Holnap talán még a kezem is meg fogod kérni, és a szívem úgy elbolondítottad, hogy a végén odaadom neked!

- Tévedsz! - nézett a leányra örömtől csillogó szemekkel Ádám. Nem holnap fogom megkérni a kezed, hanem most, mindjárt! Megkérem, mert beléd szerettem!

- Én meg beléd, ezért most rögtön odaadom, a tiéd! - nevetett Klárika.

A lakodalom után Ádám eladta kis házát, földjét Dióspatkóson, és Hétszilváteszegetőre költözött. Klárika házát megnagyobbították, abban laktak.

A nagynéni örült, hogy kedvenc unokaöccse a faluba költözött. Egyből megtette főintézőjének, és végrendeletében, titokban, örökösének is, arra az esetre, ha ő eltávozna ebből a világból.

Ádám azt mondta Klárikának, most már, mint feleségének:
- Holnap, ha beleegyezel, a városba megyek, és megnézem: az itteni munkám mellett miként tanulhatnék tovább? Rájöttem: jogosan korholt Keménybükkfás István bácsi, a tanító, amikor még iskolás gyerek voltam.

Klárika egy csókkal beleegyezését adta. Éppen ebben a percben a postás is csengetett, levelet hozott.

Nem vártak levelet, csodálkoztak.

Nem akármi volt abban a levélben! A KEREKERDŐ KÖNYVKIADÓ igazgatójától jött, és arról szólt: mindkét könyvüket elfogadták, és szívesen látnának további kéziratokat is erdőkről, mezőkről, valamint képzeletük csodálatos mesevilágáról.

Örömükben megcsókolták egymást. Klárika felkiáltott:
- Rozália néninek néhány hete kölcsönadtam két könyvünk kéziratát és, lám, mi lett belőle!

Erdőnéző Ádám a két könyv megjelenése után találkozott volt tanítójával. A bácsi megveregette Ádám vállát:
- No, ha kicsit később is, de eljött a nagy kenguruugrás! Sőt, kettő is, párosban! Szívből gratulálok neked is, de annak a bájos kengurunak is, a feleségednek. Két könyv, két ugrás, de úgy sejtem: jön utánuk még több is! Ha egy kenguru elkezd ugrálni..

(2014)

Illusztráció: Pixabay.