Ha jő a Húsvét, nem létező Isten
itt-ott megállít. Elmosolyodom.
Ha létezne, hozzám hasonló volna,
s megértené könnycseppes bánatom.

Megértené: hazudnak életéről.
A Rosszat gyűlölő a Szeretet, -
és nem Szeretet az, mi újra s újra
egy csőcseléknek ad fegyvereket.

Ő értené: a Nénit, ki imákkal
védené meg családját, s önmagát, -
nem hibáztatnánk e szív-csacskaságért.
Ilyenné tette Őt az a világ,
ahol most is „kakastollak cicáznak”,
s Tolvajt szolgál harang, litánia,
mert üzlet volt a Nagy Folyóhoz küldés,
s a küldő nem volt nemzet „hős fia”.

Persze, hogy nem volt. S ki volt a Keresztfán?
Az Emberség! S az embertelenek
a gyáváktól még ma is tapsot kapnak?
E kis ország szánandóan beteg!

A Nénit értjük, nem létező Isten,
habár a jó szándékú szeretet,
amit árul kis imás-üzletében,
csak hullatni segít könnycseppeket, -

s így rosszat tesz. A nem létező Isten
nem létező, de mégis van, - halott
imákból is Krisztus-korbács kicsaphat,
ha kín majd felszikráztat csillagot.

A nem létező Isten furcsa Eszme:
kimondja azt, amit mindenki tud,
legbelül, mégis fél, mert nem ért véget
a sötét középkori alagút.

Én megértem a nem létező Istent,
s Ő is engem. Neki is fáj nagyon
ez a világ, e könnycseppes varázslat,
s az Ő Csillaga az én Csillagom.

Megértjük egymást: én sem létezem már.
Az öröklét is úgy van: nincs. Halott.
Szív mélyén mégis Eszmét, halhatatlant,
őriznek, védnek Idő-hajnalok.

S megvédenek majd. Itt most hamis Húsvét,
és mennyi tolvaj markába röhög! -
de itt vagy Te is, nem létező Isten,
Eszme-híd Idő-hajnalok között!

(2020)

Illusztráció: Pixabay.