Végül nyárban is felvesszük nagykabátunk,
mert didergünk, öregen, s meghalunk.
A másik táj lehetett volna Éden,
de most már, sajnos, mit ér a szavunk?
Az ok? Egyszerű. Nem volt elég nagy Éden,
s nem védhette meg a Becsület szava,
s fegyveres kaméleon köntösében
közelebb jött fasiszta éjszaka.
Vad lovon vágtat a Látszat, összevissza,
s költőt oktat keresztes borlovag.
Kereszt ölel át most horgas keresztet, -
egy ország ismét horogra akadt!
Az emberekből meg kibújik az állat,
mi ott volt, Don feletti fellegek
alatt, butító arany fénykeretben,
s kért új, meg új fagyott tetemeket?
S a Kereszt? Igen. Az is mindent kiszolgált, -
akárcsak most. A középkor szagát
visszafújja a szél, s máglyákon átlép,
s Giordano Brunokon e most-világ?
Ó, átlép, igen! Így új máglyákig ér el?
Tolvajkulcsok és tolvaj kódszavak…
S mit ér a szó, a magánynak kimondott:
- Amíg vagy, Világ, addig védd magad?!
Most élek még és didergek, nagykabátban,
s Húsvét mindjárt itt, s csacska ima-dalt
nyöszörögtet a kormány-zeneláda.
S hogy volt-e Isten, s mi csudát akart?
Ő lenne Isten, földi Bálvány, e Senki?
Beteg agyú, kinek bandája lop?
Szánom, mert hiszem: e totális Szerzés
nem olyan, amit ép ég adhatott…
Rossz ösztön ez, és a rossz ösztönű állat
segítő kezet gyakran átharap.
Mindent elpusztít: Csillagot, Keresztet,
tegnapot éppúgy, mint holnapokat.

Hímes Tojás, Te, egy más Ünnep szülötte,
Húsvétkor is pihenj meg szívemen!
Pihenj, álmodj, volt tájat, csodaszépet, -
egy volt Haza csillog, könnycseppesen!

Már felvettem a megkopott nagykabátom, -
itt didereg most egy álmodó halott.
Lehet, a nyárig talán még elérek.
Nem félek: kétszer meg nem halhatok.
Az örök élet? Az mit érne, ha volna?
Anyag mosolyog a Halálon át.

Tényleg! Mit érne, ha az emberektől
egy Kéz elvenné a halál jogát?

(2020)

Illusztráció: Pixabay.