Feltöltve: 2020-04-03 13:43:09
Megtekintve: 5683
Gazsi
Van egy közismert dalocska: „Én vagyok a falurossza, engem ugat minden kutya…”.
No, ez a dalocska, ha nem is teljesen, de ráillett Kormoskomondoros falu iskolájának egyik diákjára, Korsós Gáborra, vagyis Gazsira.
Hát rá már ki kiskorában azt mondták: „Még a szeme sem áll jól…”.
Olyan csintalanul csillogtak ugyanis a szemei, mint akitől minden csíny, kópéság kitelik.
A látszat azonban néha csal. Gazsi esetében ugyan nem csalt teljesen, de azért nem ugatta őt minden kutya, ez nem volt igaz. Egyes kutyák ugatták, mások nem. Egyesek joggal, mások jogtalanul.
Ám ne szaladjunk annyira előre. Gazsit ezzel-azzal gyanúsították, de óvatosan. Mamája, özvegy Korsós Mártonné, vagyis Mari néni, ugyanis bizalmi állásban volt a helyi iskolában. Ő olyan pedellusféle volt, de jobban tisztelték, mint akármelyik tanárt. Mari néninek ugyanis nagy szája volt, de csak az igazat mondta. No meg értett a gyógyfüvekhez. Még a bíró is rászorult olykor, amikor a falu feje úgy köhögött, hogy az nemhogy a kutyáknak, de még a macskáknak sem tetszett. Legtöbbször ki is derült ezekben a gyanúsításokban Gazsi ártatlansága, de mire kiderült, ki emlékezett már a dolog elejére? Meg a velejére?
A falu iskolájába új tanár érkezett, és egyenesen az igazgatói székbe: Harapós Gergely.
Harapós Gergely tanár urat megelőzte a híre. Az úgy szólt: ez a tanár, még amikor nem is volt igazgató, a vétkeseket egyből kettéharapta.
Ezt el is hitték mind, diákok, tanárok, tanárnők, falubeliek, szomszéd falubeliek, mindenki.
Egyedül Mari néni, a pedellus merte négyszemközt azt mondani az igazgatóvá lett úriembernek:
- Az Igazgató Úr szíve olyan jó, hogy még egy jámbor lónak sincs ekkora nagy szíve!
Megijedt az igazgató, de a négyszemközt, hát az nem olyan veszélyes, ha a falnak nincs füle. Mari néni azonban az iskolafalakról minden fület eltávolított, hogy az ő füléé legyen az egyeduralom.
Azt mondta az igazgató Mari néninek:
- Pszt! Ha ezt, amire rájött, elárulja, végem, de nem csak nekem! Terjessze továbbra is, hogy én, nevemhez méltóan, harapós vagyok. Maga okos asszony, de még okosabbnak kell lennie. Ketten úgy elvezetjük ezt az iskolát, hogy még a Jóisten is csodálkozni fog! Én becsületes ember vagyok, nem kellenek a besúgók! A tanácsai viszont kellenek, kedves Mari néni!
Hát egy tanács már jött is! Melyik házat vegye meg az Igazgató Úr a faluban? Éppen eladó a Kékhegyháti Éva tanárnő háza melletti ház. Az egy csendes, félénk, szemérmes leány, nem kell ijesztgetni, mert magától is meg tud ijedni! Igaz, szép leány, de az ilyen félénk, visszahúzódó, csigaházas, szende teremtés kinek kell, mármint a falubeli legények közül?
Az igazgató meg is vette a Kékhegyháti Éva melletti házat. Fél évig Éva félt is, de miután látta, hogy Harapós Gergely nem harapta még le az orrát, átvitt neki egy olyan csirkepörköltöt, amit ő maga készített. Hát az olyan jó volt, hogy akármilyen kényes kutya megnyalta volna utána a száját, - ha kapott volna belőle.
A leány megemlítette Harapós Gergelynek, hogy aggódik az igazgató úr egyik tanítványa miatt. Korsós Gábornak hívják ezt a fiút. Nem vádolja semmivel, de tegnap még négy csirke kapirgált a kertjében, most már csak három. Persze, a róka is lehetett…
Azt mondta neki az igazgató:
- Kedves Kolléganő! Korsós Gábor tanítványomnak rossz ugyan a híre, de nem minden hír állja meg a helyét! Ez a fiú nagy matematika tehetség, és más tárgyakból is jól tanul.
Ezt követően az igazgató levágott a rózsabokráról egy szál rózsát, gondosan tüskétlenítette és átnyújtotta a leánynak. Az úgy elpirult, hogy még Petőfi egyik versében a Világszabadság zászlója sem volt élénkebben piros színű…
Az igazgató pedig eltűnődött. Három tyúk ott kapirgál a tanárnő kertjében. Egy tyúk valamilyen tolvaj áldozata lehetett, ő Gazsit ezzel nem gyanúsítja. Ám miből készült az a remek csirkepaprikás, amit kapott? Csirkéből, csakis! Hát három tyúk a kertben, egy csirkepaprikássá változottan, de ha meg egyet elvitt a róka, akkor ez hány tyúk összesen? Négy vagy öt? Hát ez nem tartozik rá, hiszen nem kötötték a dolgot az orrára!
Mindenesetre az iskolában elvette Gazsitól azt a légpisztolyt, amit nem is gondolt tyúkvadászat eszközének, de az iskolába nem szabad légfegyvert bevinni, ez nem légből kapott óvatosság, biztos, ami biztos!
Egy hét múlva azonban ismét megjelent a szomszédból Kékhegyháti Éva. Ezúttal egy libacombot és fél libamellet hozott, krumplival és salátával. Hát, ugye, az igazgató is, hiába igazgató, csak megnézi a másik combot, meg a másik mellet is egy jól álcázott pillantással, ami most is ott van, csak nem a libán…
A tanárnő most is, félénken, megemlítette Gazsit. Aggódik a fiúért! Nem vádolja semmivel, de tegnap még négy liba legelt a kertjében, most már csak három. Persze, a róka is lehetett…
Az igazgató azonban most is megvédte Gazsit:
- Én nem hiszem, hogy Gazsinak bármi köze volna a libaeltűnéshez! Nem azért mondom ezt, mert a fiú tegnap megnyerte a megyei matematikai versenyt, ami többet ér a falunak, de még az iskolának is, mint egy kisebb libanyáj, ha viszont a versenyre készült, akkor miként jutott volna ideje még libaeltüntetésre is? Ám azért kedves a tanárnőtől, hogy így aggódik Gazsiért!
Ezt követően az igazgató levágott a rózsabokráról egy szál rózsát, gondosan tüskétlenítette és átnyújtotta a leánynak. A leány most sem hagyta cserben Petőfi zászlójának színét, mármint azét, amelyik az Egy gondolat bánt engemet… című költeményben van… Ám, mintha más gondolatokhoz is kezdett volna közelebb kerülni…
Az igazgató pedig eltűnődött. Három liba sétál a tanárnő kertjében. Egy liba valamilyen tolvaj áldozata lehetett, ő Gazsit ezzel dehogy gyanúsítja! Ám miből készült az a remek sült libacomb, amit kapott? Libából, nem másból! Hát három liba a kertben, egy sült libává változottan nála, de ha meg, egyet elvitt a róka, akkor ez hány liba összesen? Négy vagy öt? Hát ez nem tartozik rá, de milyen ördöngösek ezek az itteni számtanfeladatok!
Mindenesetre az iskolában a gyerekekkel kirakatta azt, ami a táskájukban volt, és Gazsitól is elvette azt a pompás csúzlit, ami akár egy libát is képes szédelgőssé tenni, ha kavicsot röpít ki! Biztos, ami biztos!
Két hét nem hosszú idő, csodaalmákból pedig, ha a tésztáját jól kinyújtják, elbűvölő ízű almás rétes készülhet. Készült is, hozott belőle a szomszéd, ez a tanárnő, aki mintha már nem volna olyan félénk. Persze, megemlítette, a fáján ötven alma volt, most meg huszonöttel kevesebb van, ő nem mondja, hogy Gazsi érdemel huszonötöt a fenekére, de valaki igen.
A tanárnő megkapta a rózsaszálát, tövisek nélkül, és Harapós Gergely igazgató úr elhatározta: - Sok, ami sok! Még gyanúsításokból is! Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél! Persze, a harasztot más is zörgetheti, mint a szél… Akár szélsebesen is…
Nem jó azonban ajtóstól rohanni a házba. Tulajdonképpen az iskola is ház, a Tudás Háza, mint ahogy a templomot az Isten Házának is mondják…
Rádördült Gazsira, de csak ennyit:
- TYÚK!
Elpirult-e Gazsi?
Nem pirult el, úgy kivágta a feleletet a biológia tankönyv szerint, hogy még annak szerzője is elcsodálkozott volna.
Újabb dörgés következett:
- LIBA!
Erre is megkapta a szabályszerű feleletet.
No, most jött a harmadik dörgés:
- AZ ALMÁRÓL, UGYE, NEM TUDSZ SEMMIT?!
Elpirult Gazsi, de inkább a haragtól:
- Bözsi Néni árulkodott? Hát ez nem volt tőle szép! Igaz, hogy levettem öt csábító almát a fájáról, de segítettem előtte vizet hordani, fát is vágtam a kisbaltával… Meg, amikor meglátott az almafáján, nevetve mondta: - Látlak, látlak, te kis zsivány, de kiérdemelted!
Itt viszont Harapós Gergely igazgató úr vágott olyan képet, mint aki úgy érzi a számtanpéldánál: most áll, mint a szamár a hegyen. Visszakérdezett, de már csendesen:
- Nem Éva néni almafáján voltál?
Ekkor különös dolog történt. Fülig szaladt Gazsi szája, úgy vigyorgott.
Azt mondta:
- Az Igazgató Úr most nem ért egy több ismeretlenes egyenletet! Én tudom a rejtély megoldását e szavakra: tyúk, liba, alma. Ám csak akkor mondom meg, ha a Tanár Úr visszaadja az elkobzott légpisztolyom, meg csúzlim, és a többieknek is a csúzlit, és csak annyit ehhez, hogy többet nem visszük be az iskolába!
Harapós Gergely elnevette magát:
- Rendben, te kis zsaroló, ha a megfejtést másnak nem mondod el! Mancsot rá!
Gazsi vigyorgások közepette mondta:
- Hát az úgy volt, hogy a tanári szoba előtt füleltem. Mindig fülelni kell ilyenkor, bár magából a benyitásból nem lehet nagy baj, ám ha az ember az osztálynaplót is meg akarja nézni, a beírt jegyekkel… Én csak akartam, mert nem mentem be, ám odatapasztottam a fülem az ajtóhoz, mint az indiánok. Egyszerre csak hallom, hogy Kékhegyháti Éva tanárnő így szól valakihez, panaszosan:
- Beleszerettem az igazgatóba, most mit csináljak? Se éjjelem, se nappalom!
Erre megszólal a másik hang, ebben meg anyáméra ismertem, a pedelluséra:
- Te kis csacsi! Szép is vagy, lány is vagy, ártatlan is vagy még, de még egy ilyen leány is magához tudja csábítani a legényt, ha jobban kimutatja neki a szívét. Ez az igazgató pont hozzád való! Jószívű, csak itt az iskolában játssza a szigorút, ami kell is, de még a pletykás Panninak sem ártott. Ám, erről, - pszt!, - én parancsolom. Az igazgató nem nőcsábász, de azért, szerintem, nem is halvérű. Vigyél neki ezt-azt, hiszen remek szakács vagy, tudom! No és keress valami ürügyet, hogy átmehess hozzá, ezen felül is. Itt van a fiam, Gazsi, ez a kis kópé, akiről azt hiszik, hogy nagy lókötő, pedig dehogy az! Arra ráfoghatsz gyanús dolgokat, eddig is ráfogtak, nem ártott neki. Patyi tanárnő mondta is a múltkor, hogy ez a kópéság Gazsi nimbusza, - vagy grimbuszt mondott? No, mindegy! Ám jól vigyázz, nehogy jókat mondj valahol Harapós Gergelyre, mert ő akkor tud jó lenni a jó szívével, ameddig elhiszik róla: rossz! Már ilyen ez a világ, sajnos! Mit gondolsz, miért vette meg Harapós Gergely a melletted levő házat? Abban is benne van a kezem!
Harapós Gergely bement a tanáriba, és már hozta is ki a légpisztolyt, meg a csúzlit. Azt mondta:
- Gazsi fiam, szájon lakat, és ne lődd le az ártatlan madárkákat! Csak célba lövésre használd a légpisztolyt, meg a csúzlit!
Kékhegyháti Éva aznap buktát sütött, lekvárosat, kétfélét. Vitt belőle a szomszédnak, Harapós Gergely igazgató úrnak, aki igen szívélyesen fogadta, és tréfásan mondta:
- Itt jön a buktám, talán nem lesz buktám!
A leány ezúttal egy egész csokor rózsát kapott.
Azt mondta neki Gergely:
- Ezek a bukták olyan gyönyörűek, kedves Éva, hogy meg szeretném csókolni érte. Csak hát, ha ezt merészelném, kapnék egy nagy pofont, azt persze, kibírnám attól a bájos kacsójától, de, ha meg is haragudna rám, azt nem élném túl!
Éva elpirult, de látszott, inkább az örömtől, és azt mondta, kicsit szégyenlősen:
- Nem vagyok én olyan pofozkodós, meg olyan sértődős sem, ha olyan adja a csókot, aki ellen a szívem nem tiltakozik! Persze, kényes az én szívem…
Több se kellett Harapós Gergelynek, úgy átölelte Évát, hogy jobban nem is lehetett volna, és úgy megcsókolta: azt sem lehetett volna jobban!
Azt mondta Gergely:
- Hát ez a csók közös vallomás volt! Legjobb, ha egyből elintézzük a dolgot, akkor kettőből már nem szükséges. Itt van egy naptár, mikor legyen az esküvő, meg a lakodalom?
Hát minden ment, mint a karikacsapás.
Egy év múlva pedig egy baba nagy titkot tudott volna meg, ha már értette volna a beszédet. A bölcsője mellett ugyanis azt mondta neki a már a városban tanuló Korsós Gábor nevű fiatalember:
- Tudod, Harapós Gazsi, kis druszám, félretettem neked egy légpisztolyt, meg egy kitűnő csúzlit. Ám nem helyes az ártatlan madárkákra lövöldözni! Viszont nem minden madárka ártatlan, bár a kertekben többnyire ilyenek röpdösnek. Viszont egy légpisztollyal, meg egy jó csúzlival még mi minden mást is lehet csinálni! Néhány évet nősz, és megtanítlak mindenre!
(2020)
Az illusztráció DORA WIESZT munkája.
No, ez a dalocska, ha nem is teljesen, de ráillett Kormoskomondoros falu iskolájának egyik diákjára, Korsós Gáborra, vagyis Gazsira.
Hát rá már ki kiskorában azt mondták: „Még a szeme sem áll jól…”.
Olyan csintalanul csillogtak ugyanis a szemei, mint akitől minden csíny, kópéság kitelik.
A látszat azonban néha csal. Gazsi esetében ugyan nem csalt teljesen, de azért nem ugatta őt minden kutya, ez nem volt igaz. Egyes kutyák ugatták, mások nem. Egyesek joggal, mások jogtalanul.
Ám ne szaladjunk annyira előre. Gazsit ezzel-azzal gyanúsították, de óvatosan. Mamája, özvegy Korsós Mártonné, vagyis Mari néni, ugyanis bizalmi állásban volt a helyi iskolában. Ő olyan pedellusféle volt, de jobban tisztelték, mint akármelyik tanárt. Mari néninek ugyanis nagy szája volt, de csak az igazat mondta. No meg értett a gyógyfüvekhez. Még a bíró is rászorult olykor, amikor a falu feje úgy köhögött, hogy az nemhogy a kutyáknak, de még a macskáknak sem tetszett. Legtöbbször ki is derült ezekben a gyanúsításokban Gazsi ártatlansága, de mire kiderült, ki emlékezett már a dolog elejére? Meg a velejére?
A falu iskolájába új tanár érkezett, és egyenesen az igazgatói székbe: Harapós Gergely.
Harapós Gergely tanár urat megelőzte a híre. Az úgy szólt: ez a tanár, még amikor nem is volt igazgató, a vétkeseket egyből kettéharapta.
Ezt el is hitték mind, diákok, tanárok, tanárnők, falubeliek, szomszéd falubeliek, mindenki.
Egyedül Mari néni, a pedellus merte négyszemközt azt mondani az igazgatóvá lett úriembernek:
- Az Igazgató Úr szíve olyan jó, hogy még egy jámbor lónak sincs ekkora nagy szíve!
Megijedt az igazgató, de a négyszemközt, hát az nem olyan veszélyes, ha a falnak nincs füle. Mari néni azonban az iskolafalakról minden fület eltávolított, hogy az ő füléé legyen az egyeduralom.
Azt mondta az igazgató Mari néninek:
- Pszt! Ha ezt, amire rájött, elárulja, végem, de nem csak nekem! Terjessze továbbra is, hogy én, nevemhez méltóan, harapós vagyok. Maga okos asszony, de még okosabbnak kell lennie. Ketten úgy elvezetjük ezt az iskolát, hogy még a Jóisten is csodálkozni fog! Én becsületes ember vagyok, nem kellenek a besúgók! A tanácsai viszont kellenek, kedves Mari néni!
Hát egy tanács már jött is! Melyik házat vegye meg az Igazgató Úr a faluban? Éppen eladó a Kékhegyháti Éva tanárnő háza melletti ház. Az egy csendes, félénk, szemérmes leány, nem kell ijesztgetni, mert magától is meg tud ijedni! Igaz, szép leány, de az ilyen félénk, visszahúzódó, csigaházas, szende teremtés kinek kell, mármint a falubeli legények közül?
Az igazgató meg is vette a Kékhegyháti Éva melletti házat. Fél évig Éva félt is, de miután látta, hogy Harapós Gergely nem harapta még le az orrát, átvitt neki egy olyan csirkepörköltöt, amit ő maga készített. Hát az olyan jó volt, hogy akármilyen kényes kutya megnyalta volna utána a száját, - ha kapott volna belőle.
A leány megemlítette Harapós Gergelynek, hogy aggódik az igazgató úr egyik tanítványa miatt. Korsós Gábornak hívják ezt a fiút. Nem vádolja semmivel, de tegnap még négy csirke kapirgált a kertjében, most már csak három. Persze, a róka is lehetett…
Azt mondta neki az igazgató:
- Kedves Kolléganő! Korsós Gábor tanítványomnak rossz ugyan a híre, de nem minden hír állja meg a helyét! Ez a fiú nagy matematika tehetség, és más tárgyakból is jól tanul.
Ezt követően az igazgató levágott a rózsabokráról egy szál rózsát, gondosan tüskétlenítette és átnyújtotta a leánynak. Az úgy elpirult, hogy még Petőfi egyik versében a Világszabadság zászlója sem volt élénkebben piros színű…
Az igazgató pedig eltűnődött. Három tyúk ott kapirgál a tanárnő kertjében. Egy tyúk valamilyen tolvaj áldozata lehetett, ő Gazsit ezzel nem gyanúsítja. Ám miből készült az a remek csirkepaprikás, amit kapott? Csirkéből, csakis! Hát három tyúk a kertben, egy csirkepaprikássá változottan, de ha meg egyet elvitt a róka, akkor ez hány tyúk összesen? Négy vagy öt? Hát ez nem tartozik rá, hiszen nem kötötték a dolgot az orrára!
Mindenesetre az iskolában elvette Gazsitól azt a légpisztolyt, amit nem is gondolt tyúkvadászat eszközének, de az iskolába nem szabad légfegyvert bevinni, ez nem légből kapott óvatosság, biztos, ami biztos!
Egy hét múlva azonban ismét megjelent a szomszédból Kékhegyháti Éva. Ezúttal egy libacombot és fél libamellet hozott, krumplival és salátával. Hát, ugye, az igazgató is, hiába igazgató, csak megnézi a másik combot, meg a másik mellet is egy jól álcázott pillantással, ami most is ott van, csak nem a libán…
A tanárnő most is, félénken, megemlítette Gazsit. Aggódik a fiúért! Nem vádolja semmivel, de tegnap még négy liba legelt a kertjében, most már csak három. Persze, a róka is lehetett…
Az igazgató azonban most is megvédte Gazsit:
- Én nem hiszem, hogy Gazsinak bármi köze volna a libaeltűnéshez! Nem azért mondom ezt, mert a fiú tegnap megnyerte a megyei matematikai versenyt, ami többet ér a falunak, de még az iskolának is, mint egy kisebb libanyáj, ha viszont a versenyre készült, akkor miként jutott volna ideje még libaeltüntetésre is? Ám azért kedves a tanárnőtől, hogy így aggódik Gazsiért!
Ezt követően az igazgató levágott a rózsabokráról egy szál rózsát, gondosan tüskétlenítette és átnyújtotta a leánynak. A leány most sem hagyta cserben Petőfi zászlójának színét, mármint azét, amelyik az Egy gondolat bánt engemet… című költeményben van… Ám, mintha más gondolatokhoz is kezdett volna közelebb kerülni…
Az igazgató pedig eltűnődött. Három liba sétál a tanárnő kertjében. Egy liba valamilyen tolvaj áldozata lehetett, ő Gazsit ezzel dehogy gyanúsítja! Ám miből készült az a remek sült libacomb, amit kapott? Libából, nem másból! Hát három liba a kertben, egy sült libává változottan nála, de ha meg, egyet elvitt a róka, akkor ez hány liba összesen? Négy vagy öt? Hát ez nem tartozik rá, de milyen ördöngösek ezek az itteni számtanfeladatok!
Mindenesetre az iskolában a gyerekekkel kirakatta azt, ami a táskájukban volt, és Gazsitól is elvette azt a pompás csúzlit, ami akár egy libát is képes szédelgőssé tenni, ha kavicsot röpít ki! Biztos, ami biztos!
Két hét nem hosszú idő, csodaalmákból pedig, ha a tésztáját jól kinyújtják, elbűvölő ízű almás rétes készülhet. Készült is, hozott belőle a szomszéd, ez a tanárnő, aki mintha már nem volna olyan félénk. Persze, megemlítette, a fáján ötven alma volt, most meg huszonöttel kevesebb van, ő nem mondja, hogy Gazsi érdemel huszonötöt a fenekére, de valaki igen.
A tanárnő megkapta a rózsaszálát, tövisek nélkül, és Harapós Gergely igazgató úr elhatározta: - Sok, ami sok! Még gyanúsításokból is! Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél! Persze, a harasztot más is zörgetheti, mint a szél… Akár szélsebesen is…
Nem jó azonban ajtóstól rohanni a házba. Tulajdonképpen az iskola is ház, a Tudás Háza, mint ahogy a templomot az Isten Házának is mondják…
Rádördült Gazsira, de csak ennyit:
- TYÚK!
Elpirult-e Gazsi?
Nem pirult el, úgy kivágta a feleletet a biológia tankönyv szerint, hogy még annak szerzője is elcsodálkozott volna.
Újabb dörgés következett:
- LIBA!
Erre is megkapta a szabályszerű feleletet.
No, most jött a harmadik dörgés:
- AZ ALMÁRÓL, UGYE, NEM TUDSZ SEMMIT?!
Elpirult Gazsi, de inkább a haragtól:
- Bözsi Néni árulkodott? Hát ez nem volt tőle szép! Igaz, hogy levettem öt csábító almát a fájáról, de segítettem előtte vizet hordani, fát is vágtam a kisbaltával… Meg, amikor meglátott az almafáján, nevetve mondta: - Látlak, látlak, te kis zsivány, de kiérdemelted!
Itt viszont Harapós Gergely igazgató úr vágott olyan képet, mint aki úgy érzi a számtanpéldánál: most áll, mint a szamár a hegyen. Visszakérdezett, de már csendesen:
- Nem Éva néni almafáján voltál?
Ekkor különös dolog történt. Fülig szaladt Gazsi szája, úgy vigyorgott.
Azt mondta:
- Az Igazgató Úr most nem ért egy több ismeretlenes egyenletet! Én tudom a rejtély megoldását e szavakra: tyúk, liba, alma. Ám csak akkor mondom meg, ha a Tanár Úr visszaadja az elkobzott légpisztolyom, meg csúzlim, és a többieknek is a csúzlit, és csak annyit ehhez, hogy többet nem visszük be az iskolába!
Harapós Gergely elnevette magát:
- Rendben, te kis zsaroló, ha a megfejtést másnak nem mondod el! Mancsot rá!
Gazsi vigyorgások közepette mondta:
- Hát az úgy volt, hogy a tanári szoba előtt füleltem. Mindig fülelni kell ilyenkor, bár magából a benyitásból nem lehet nagy baj, ám ha az ember az osztálynaplót is meg akarja nézni, a beírt jegyekkel… Én csak akartam, mert nem mentem be, ám odatapasztottam a fülem az ajtóhoz, mint az indiánok. Egyszerre csak hallom, hogy Kékhegyháti Éva tanárnő így szól valakihez, panaszosan:
- Beleszerettem az igazgatóba, most mit csináljak? Se éjjelem, se nappalom!
Erre megszólal a másik hang, ebben meg anyáméra ismertem, a pedelluséra:
- Te kis csacsi! Szép is vagy, lány is vagy, ártatlan is vagy még, de még egy ilyen leány is magához tudja csábítani a legényt, ha jobban kimutatja neki a szívét. Ez az igazgató pont hozzád való! Jószívű, csak itt az iskolában játssza a szigorút, ami kell is, de még a pletykás Panninak sem ártott. Ám, erről, - pszt!, - én parancsolom. Az igazgató nem nőcsábász, de azért, szerintem, nem is halvérű. Vigyél neki ezt-azt, hiszen remek szakács vagy, tudom! No és keress valami ürügyet, hogy átmehess hozzá, ezen felül is. Itt van a fiam, Gazsi, ez a kis kópé, akiről azt hiszik, hogy nagy lókötő, pedig dehogy az! Arra ráfoghatsz gyanús dolgokat, eddig is ráfogtak, nem ártott neki. Patyi tanárnő mondta is a múltkor, hogy ez a kópéság Gazsi nimbusza, - vagy grimbuszt mondott? No, mindegy! Ám jól vigyázz, nehogy jókat mondj valahol Harapós Gergelyre, mert ő akkor tud jó lenni a jó szívével, ameddig elhiszik róla: rossz! Már ilyen ez a világ, sajnos! Mit gondolsz, miért vette meg Harapós Gergely a melletted levő házat? Abban is benne van a kezem!
Harapós Gergely bement a tanáriba, és már hozta is ki a légpisztolyt, meg a csúzlit. Azt mondta:
- Gazsi fiam, szájon lakat, és ne lődd le az ártatlan madárkákat! Csak célba lövésre használd a légpisztolyt, meg a csúzlit!
Kékhegyháti Éva aznap buktát sütött, lekvárosat, kétfélét. Vitt belőle a szomszédnak, Harapós Gergely igazgató úrnak, aki igen szívélyesen fogadta, és tréfásan mondta:
- Itt jön a buktám, talán nem lesz buktám!
A leány ezúttal egy egész csokor rózsát kapott.
Azt mondta neki Gergely:
- Ezek a bukták olyan gyönyörűek, kedves Éva, hogy meg szeretném csókolni érte. Csak hát, ha ezt merészelném, kapnék egy nagy pofont, azt persze, kibírnám attól a bájos kacsójától, de, ha meg is haragudna rám, azt nem élném túl!
Éva elpirult, de látszott, inkább az örömtől, és azt mondta, kicsit szégyenlősen:
- Nem vagyok én olyan pofozkodós, meg olyan sértődős sem, ha olyan adja a csókot, aki ellen a szívem nem tiltakozik! Persze, kényes az én szívem…
Több se kellett Harapós Gergelynek, úgy átölelte Évát, hogy jobban nem is lehetett volna, és úgy megcsókolta: azt sem lehetett volna jobban!
Azt mondta Gergely:
- Hát ez a csók közös vallomás volt! Legjobb, ha egyből elintézzük a dolgot, akkor kettőből már nem szükséges. Itt van egy naptár, mikor legyen az esküvő, meg a lakodalom?
Hát minden ment, mint a karikacsapás.
Egy év múlva pedig egy baba nagy titkot tudott volna meg, ha már értette volna a beszédet. A bölcsője mellett ugyanis azt mondta neki a már a városban tanuló Korsós Gábor nevű fiatalember:
- Tudod, Harapós Gazsi, kis druszám, félretettem neked egy légpisztolyt, meg egy kitűnő csúzlit. Ám nem helyes az ártatlan madárkákra lövöldözni! Viszont nem minden madárka ártatlan, bár a kertekben többnyire ilyenek röpdösnek. Viszont egy légpisztollyal, meg egy jó csúzlival még mi minden mást is lehet csinálni! Néhány évet nősz, és megtanítlak mindenre!
(2020)
Az illusztráció DORA WIESZT munkája.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!