Feltöltve: 2020-03-12 17:54:07
Megtekintve: 6099
A Jó ember és a Rossz ember
Ó, a rajz ne tévesszen meg senkit, ahol – a véletlen szükségszerűségéből – a képen látható Jó és Rossz ember találkozott, ott, az álomban, nem volt igazi cápás akvárium, hanem az Álomrajzoló olyan ügyesen dolgozott: igazinak látszott. Valójában csak kép volt, nem volt rajta fenyegető élő cápa, valamint megkocogtatható, tengervízzel telt medence, aranyhalakkal.
A Rossz ember a jobboldali volt (ehhez fordulatot kell tenni, vagyis hátrafordulni), az, aki rosszat tett, mérgezte, dohánytermékkel önmagát, mert cigarettázott. A Jó ember, a baloldalon, viszont ellenezte a dohányzást, és ő maga is jó példát mutatott. Hát, szóval, az oldalak világos látásához olykor meg kell fordulni, de erről majd máskor írok, mert egy álom sem tarthat a végtelenségig, - az ember máris felébred, még rosszabbra…
Kérdés, persze, hogy mire ébred… Voltak itt már Ébredő… Ó, nem is írom ide, hogy milyen nációjúak, - de szándékosan nem nemzetiséget írok. Hát azok még álmukban is…
Miként keveredett az asztalkánál ülő Jó ember és Rossz ember vitába?
Hát ezt sem részletezem, vissza kellene menni a témával az őskorszakba is, pedig még ki sem jutottunk belőle…
Azt mondta a Jó ember a Rossz embernek:
- Az a Jó ember, aki irtja a rosszat. Mindent, ami rossz! Így a világban végül nem lesz semmi rossz, és a Rossz emberekből is Jó lesz, mert, ha nincs rossz, akkor nem tudnak rosszalkodni, - nincs mivel!
Ilyen okos volt a Jó ember. Azt írhatnám: akárcsak én, és én nem csak álmomban! Ám közismerten nagyon szerény vagyok, - ezért nem írom.
Ám a Rossz ember visszavágott:
- A Jó embernek is kell valami rossz, mert, ha nem tehet rossz fát a tűzre, akkor kivágja a jó fát, és az máris nem jó egy idő után, mert végül nem lesz fa, és akkor egy összetett szónál csak annyit lehet mondani, írni, hogy ..szkalap! Az pedig értelmetlen!
A Jó ember azonban nem hagyta magát, mert tudta a bölcs könyvekből (mint én is, ám nem akarok dicsekedni, mert azt utálom!), hogy mindennek meg lehet találni az értelmét, - még az értelmetlenségnek is, de azt egy bizonyos tájon nem célszerű hangoztatni, mert akkor nem a vírus viseli büszkén a koronát, hanem az értelmes dolgot hangoztató kap koronát, és eljátszhatja Dózsa Györgyöt a Kormányszínházban, fején tüzes koronával, tüzesen.
Azt mondta tehát a Jó ember a Rossz embernek:
A ..szkalap is kaphat értelmet, még eredeti értelmét is visszakaphatja a kétharmadosan csalafinta Házban, már egy idő óta így, rokkant kanrészként is, csak egy Lex …szkalap kell hozzá, hiszen annak a győri vitéznek is tudnia kell, hogy mit mivel csinál, ha újra azon a drogimádó luxushajón évődik az Évákkal, és a kan disznónak is van makkja, kalapként, a … Ha nem makkegészséges dolog is ott makkoltatni…
A Rossz ember azonban utálatos volt, mert egy ilyen egyszerű, logikusan lógó dolgot is el akart kussoltatni, nem csoda akkor, hogy más dolgokkal…
Azt mondta ez a Rossz ember a Jónak:
- A világot a Rossz emberek viszik előre, nem a Jók! A Rossz emberek termeltetik például a fegyvereket, mégpedig a Termelés Csúcsán a csúcsfegyvereket is, és a fegyverek arra vannak, hogy megoldják a dolgokat! Az atombomba, bár a mai színvonalhoz képest még szerény hatásfokú bombácska volt, mégis bombasiker lett, megoldotta, hogy ne kelljen nagy véráldozattal elfoglalni azokat a fanatikus buzgóságú japán szigeteket, azt a szigetnyájat, amelyik ott legelt az óceánon. No és tulajdonképpen a Jó embereket is a Rossz emberek csinálják, mert a sok Rossz felnyitja az alvó Jó emberek szemét a jóra, - és ott a Forradalom! A Forradalmat a Legjobb Emberek csinálják, ha nincs ott a Forradalom, akkor a Világ rossz marad! A Rossz termeli a Jót! A jó szabadságharcost is, például. mert mire menne a szabadságharc előzetes rabság nélkül?
A Jó ember azonban ezzel nem értett egyet, sőt, még nullát vagy annál kevesebbet sem, mert nem egy egyszerű Jószívű ember volt, mint a Nyájas Néne, aki vakhittel vakon forgatja imamalmát az interneten is, pedig ez nem is Tibet!
Nem!
A jóember akkor is kivágta a rezet, ha a réz sokszor kivágta őt, meg az a tőr is megtette a magáét nála, hátulról, azzal a Kézzel, de csak azért is kiállt másokért, nem csak magáért:
- Ha sok Jó ember lesz, akkor a Rossz emberek megijednek, már nem verik úgy a mellüket, hogy ők mennyi jót tettek saját maguknak, miközben a többségnek borzasztóan sok rosszat, rémes dolgokat, és akkor jön a Forradalmi Fordulat (az igazi!), és a Rossz emberek egy része megkapja a maga nyaktilóját, mint a Nagy Francia Forradalomban is, de a Rossz emberek nagyobb része, szokás szerint, ilyen Fordulatnál azt füllenti, hogy ő Jó ember, és színlelésből úgy is viselkedik, mint a Jók, de később annyira megszokja a Jó színlelését, hogy már nem is színlel: tényleg Jó ember lesz, - csak hát ehhez idő kell, és, ha közben, a Forradalom Kerekét a Rossz emberek visszaforgatják…
A Rossz ember erre nevetett, és azt mondta a Jó embernek:
- Hát van valami abban, amit mondasz, Távolról Sem Elvtársam, te Jó ember, te hasznosan hasztalan!
Ha fordulna megint a Kerék, a Történelem Kereke, igazad van, én is mást színlelnék, még szegénységi fogadalmat is tennék, hiszen a Főnököm is, az a Nagyonsokmiliárdos Színlelő már majdnem minden színt végigszínlelt, - de azért, annyit mondok Neked, Te Jó ember, hogy, ha tőlem vissza akarjátok kérni azt a sok lopott cuccot, amit meglovasítottam, hát akkor én sokkal nagyobb hős leszek, mint az a nevének végén ipszilonos lovas tengerész, akinek sírjára az a láz záras ember virágot vitt, - hanem én téged az első fára…
- Hát igen, - mondta a Jóember a Rossz embernek, - de ne fáraszd magad, mert én nem ijedek meg tőled, mert Te, meg a híres Társaságod, azzal a mostani érdekesen alacsony szintű szellemi szintjével akkora bunkó, hogy még azt sem tudja eldönteni egy erdőben, amíg az utolsó előtti fát ki nem vágatta, hogy melyik az első fa… Ó, a Főnököd még azt sem tudja már, hogy melyik volt az első eltűnt köz milliárd, és honnan származott…
A Rossz ember ezt kénytelen volt elismerni, de kivágta az adut, mivel az nála volt, dugiban, bár elég rosszul eldugottan, hiszen más a cinkelt kártya, és megint más az aranyozott:
- No és akkor mi van?! Akkor sincsen semmi, mert felülünk a többszörösen titkosított szuperrepülőgépre, a sokszorosan titkosított bankszámlákkal, valamint az ezer évre titkosított ügyek esze tokjával, és nem Rodostóba fogunk menni, mint az idióta Fejedelem a hozzá hű Mikes Kelemennel, a Márvány tenger partjára, hanem máshova, oda, ahol már ott egy berendezett Éden, elintézték a Kígyók, a Keresztes Viperával az élükön. No és nem olyan Éden lesz az, mint az idétlen egyszerűségű bibliai, amiről erdő-mező prédikál, mert az a diktált prédikált csak blablai, hanem Igazi Prédai Éden, ahol nem Éva lesz fügefalevéllel, hanem… No, szóval olyan Éva, amelyik nem levelez, hanem… Meg fügét sem mutat, ha megmutatjuk a lóvét…
A Jó ember tudta, hogy a Rossz embereknek valóban így lesz, még a legrosszabb esetben is, ezzel szemben ennek a szegénnyé tett, tönkretett tájnak az, ami itt marad…
A Jó ember ezt tudta, - ám nem vágyott abba az Édenbe, és nem szerette a Kígyót, még ha érdekesnek találta is a viperát kereszttel, de ne szerette sem keresztényi szeretettel, sem materialista-ateista szeretettel, és nem gondolt szépeket azokról sem, akik nagyon csúnyán… Már ő ilyen volt, és nem másmilyen. No és nem vágyott arra, hogy a Rossz emberek szeressék…
Igaz, ami igaz: a Jók sem szerették a Jó embert, mert a Rossz emberek Főnöke azon a tájon a Szeretetet is betiltotta (kivéve annak üres, semmit mondó hangoztatását), így a Jó emberek sem merték szeretni azt, ami érdekükben állt volna, meg azt, aki tenni is akart volna értük valamit, és Núbia párduca annyi gyáva nyulat szült, hogy Berzsenyi Dániel sírva fakadt. Egy darabig magában sírt ez a Dániel, és kérte, hogy inkább, mint azt a Dánielt, vigyék a vérszomjas oroszlánhoz, - de azután beletették a NAT-ba, hát ott meg mi lett vele? Elfogta a hányinger, el sem eresztette…
Mások? Mindenki remegett, mint a miskolci kocsonyában az a mondásbeli béka…
Sőt, az a béka talán nem is remegett egykor olyan nagyon… Igaz, zöld volt…
(2020)
Az illusztráció DORA WIESZT munkája.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!