Széppatakos Károly egyszerre volt írnok, író és boszorkányfaragó. Hol volt e háromféle tevékenységgel?

Hát nem másutt, mint egy vadregényes tájon, Kakukkbújtatón. A községházán volt írnok, odahaza, munka után regényíró, ha pedig a regényírást megunta, akkor kerti szobrokat készített fából, bevonta őket esővédő mázzal. Messze földön híresek voltak ijesztő kinézetű boszorkányai. A tündéreket is vették olykor, de a boszorkányok jobban elkeltek.

Nevetett is ez a Károly:
- Módos legény előbb tündért vesz szíve hölgyének, amikor udvarolgat, a házasság után egy idő múlva, ha vesz is valamit, akkor inkább boszorkányt, de még azt is kimagyarázza: nem a feleségének szól az intő fizimiska, hanem a annak szomszédasszonynak, akit a felesége nem kedvel!

Károly felesége, Dóra Néni, tanítónő volt az iskolában, otthon viszont fiát, lányát, a két iskolást, tovább tanította. Mondta is néha a fiú is, a leány is, tréfásan, bár olykor icipici bosszúsággal is: - Jó Anyácskánk, aki Dóra, itthon is megy a tanóra?!

Apjuk, amikor ezt hallotta, nevetett:
- Én is ismerek valakit, aki, engem, hű de tanít! Erre oktat, arra oktat, van úgy néha: órák hosszat!

A fiú keresztneve Karcsi volt, apja után, a leány keresztneve pedig Dóra, az édesanyja után. Meg művész is volt ez a Dóra Néni, mert annyi mindent kihozott a kertjéből, hogy azokon a zöldségeken még a zöld gyík is csodálkozott. No és rajzolni is úgy tudott, hogy az angyalok is megcsodálták, de még az ördögfiókák is tapsoltak!

Karcsi az iskolában kicsit rossz kisfiú volt, de a környéken, erdőn, mezőn, hegyen, völgyön állítólag nagyon jó. Ezt, persze, azért lehetett állítani, mert Karcsi tetteiről erdő, mező, hegy, völgy egyaránt hallgatott. Ami nincs, azt ne keresd, ezt üzeni Nekeresd! Bár a hallgatás mögött sokszor van olyasmi is, amit nem is jó keresni…

Dóra viszont az iskolában nagyon jó kislány volt, de otthon még jobb. Már, persze, ha az irodalomszeretet nézzük.

Apja könyveit olvasgatta, de meg azokat is, amelyeket ismeretlen bácsik, nénik írtak. Át is írta az elolvasott történeteket, így kis színdarabok születtek, amelyeknek önkéntes vagy kevésbé önkéntes szereplői lettek: Buksi, a kis kutyus, utóbbi nem volt nagy, de három kutya helyett is tudott ugatni, ha azt mondták neki: - Ugass, Buksi! Meg Cecília, a cica, amelyik nagyon lusta volt, ezt az egerek készségesen megbocsájtották neki, csak gazdasszonya, Dóra Néni korholgatta időnként:
- Szép vagy, cicánk, Cecília, de a lustálkodás, hiba!

No és még más szereplők is voltak, mert mindenki kapott szerepet, aki megfordult a házban. Még a felfordulás is kapott! Meg volt, aki a fejéhez kapott…! Még a vendégek közül is!

A színdarabokon Dóra édesapja jókat nevetett. Büszkén mondta:
- Ez a leány az én leányom!

Felesége, Dóra néni viszont rávágta:
- Az enyém is, de most látom, hogy a konyhánk egy rémálom! Ez a színdarab most bukás, túl nagy lett a felfordulás! Hová ment el a nagyfazék? Sok elégből végleg elég!

Ám azért a mamája sem haragudott olyan nagyon. A mamák ritkán tudnak igazán haragudni, még csemegét csenő csemetéjükre sem!

Ám a konyha rendbe rakta magát a mamai két kézzel, - a nyitott ablakon pedig kecsesen besiklott egy papírrepülő.

Hát, ha visszaemlékszem a gyermekkoromra, úgy tűnik, mintha néha én is készítettem volna papírrepülőt, amelyik szépen siklott. Igaz, olyat többször, amelyik nem siklott szépen, hanem csúnyán lezuhant. Ám inkább szerettem azt a hurkapálcikára felszerelt fém propellert (légcsavart), amelyik, ha ügyesen sodorták meg a hurkapálcikát, nagyon magasra tudott felemelkedni… Csak hát azt pénzért árulták, a boltban, de azért néhányszor tudtam venni belőle…

Ám térjünk vissza ehhez a jól sikerült papírrepülőhöz, amelyet egy kisfiú készített, Kukkantó Jancsi, aki szintén iskolás volt, és Széppatakos Karcsi padtársa az iskolában.

A padtárs, - hát azt néha akár padtestvérnek is lehetne nevezni! Meg sorstársnak. Néha együtt kapnak intőt, máskor együtt kapnak dicséretet.

Kukkantó Jancsi nem volt nagyobb kópé, mint Karcsi. A papírrepülőn ez állt:

GYERE KI A FÜLE DOMBRA!
NE LEGYEK OTT EGYMAGOMBA!

Karcsi mamája nem tiltakozott fiúgyermekének a Füle dombra való távozása ellen, ahová Jancsi készült, de az „egymagomba” szót kijavította papírrepülőn piros irónnal, hogy helyesen, bár még úgy is régiesen: egymagamba’.

Nemsokára megérkezett Jancsi, de nyafogó kisebb iskolástestvérével, Kukkantó Mariskával. Mariska azért nyafogott, hogy Jancsi és Karcsi őt is vigye magával a Füle dombra!

No, erre Széppatakos Dóra is elhatározta: ő is nyafogni fog, hogy a fiúk őt is vigyék magukkal a Füle dombra, mert ott színházat akar alapítani!

A fiúk nem lelkesedtek a lányokért, de Dóra Néni megoldotta a dolgot:
- Ha viszitek a lányokat is, akkor a lányok visznek palacsintákat is, a lányok által vitt palacsinták, pedig, mint közismert, a Füle dombon a legízletesebbek még akkor is, ha nem ott teremtek, hanem ebben a bűvészkedő művészkonyhában!

No, ez már más! Fejenként három-három palacsinta, hát az még a fejetlenség ellen is jó gyógyszer!

Így azután elindult a két nagyobbacska fiú, meg a két kettő évvel kisebb leány, békességben. Buksi, a kutya is hozzájuk szegődött, ezért a „vadászkutya” megtisztelő címmel tüntették ki.

A békesség ugyan majdnem felborult, mert Széppatakos Karcsi útközben azt mondta: ő felmászik Vilmos Bácsi almafájára, szed a még éretlen zöld almából, és utána a kis Lapos láposnál felmászik a fára, onnan, a fáról, megdobálja a dagonyázó vaddisznókat, mert ő még eddigi életében nem látott dühös vaddisznót. Házi sertést igen, de a megvadított házi disznó nem igazi vaddisznó…

Ez Kukkantó Jancsinak tetszett, mert, ugye, akkor ő is felmászik a fára, és ő is dobálja a vaddisznókat, és azok nem tudnak fára mászni, - hát azon nagyokat lehet nevetni!

A lányoknak azonban nem tetszett az ötlet, talán azért nem, mert nem tudtak olyan jól fára mászni, mint a fiúk, - vagy talán sajnálták a vaddisznókat, és ezért tiltakoztak?

Ám a vaddisznók megoldották a dolgot, mert nem dagonyáztak, hanem valahol, a sűrűben, lustálkodtak.

Hát a Füle dombon első pillanatra nem sok újság volt, csak a Kakukkbújtatói Hírharsona egy eldobott példánya, de ahhoz nem nyúltak, mert nem volt teljesen tiszta, a bokor tövében valaki már felhasználta valamire.

Ám új dolgot mégiscsak találtak, bár nem volt világos, hogy melyikük először, vagy mind együtt, így kié az érdem: egy üreget, amelyik barlang nyílása is lehetett volna, mert mélynek látszott.

A fiúk bátrak voltak, de nem fértek be a nyíláson. A lányok kisebbek voltak ugyan, de nem sokkal, így, szerencséjükre, nekik sem kellett szégyellni magukat gyávaság címén.

Jancsinak azonban támadt egy jó ötlete:
- Buksi befér a nyíláson, és mivel okos vadászkutya, kizavarja a rókát, ha róka van az üregben. Ha borz, hát azt is kizavarja! Ha meg semmi sincs az üregben, akkor nincs mit kizavarni. Medve nem lehet az üregben, mert az nem férne bele, ha mi sem férünk. Ám kötelet kötünk Buksi lábára, és, ha veszélybe kerül, akkor visszahúzzuk! Nálam mindig van kötél! Az sok mindenre kellhet, nem csak a kötélhúzáshoz…

Buksi okos kutya volt, bebújt a lyukon, de az üreg nem volt túl mély, alighogy eltűnt a sötétben, már jött is vissza. Ezek szerint az üreg csak üreg volt, és nem egy barlang kezdete! Így semmisíti meg az élet a kívánt kalandokat, de még, sokszor, nem kívánatosakat hoz helyettük!

Hát, amíg tartott az iskola, sok papírrepülő készült, azok sok mindenről hírt adtak, a Széppatakos házban is, az ablakon keresztül, a Kukkantó család ablakain át nem különben.

Hanem hát a fiúk előbb végeztek az iskolával, a lányok még tanultak, de azután mind megnőttek, a lányok is. Kiérdemelték a „gyönyörű hajadonok” dicséretet is!

Széppatakos Karcsi külföldre utazott művészettörténetet tanulni, amit a falusiak némi lenézéssel vettek tudomásul, de azért inkább csak magukban.

Széppatakos Dóra pedig a városba ment tanulni, tanítónő lett, de visszahúzta a szíve Kakukkbújtatóra. Ott lett tanítónő. Ám gyakran kiült a Füle dombra.

Nos, ha ő kiült, hát egyszer csak ki ült le melléje?

Kukkantó Jancsi. Hát most már ő volt az írnok a községházán, mivel Dóra édesapja olyan híres író lett, hogy abból is meg tudott élni, nagyon is!

Azt mondta Jancsi Dórának:
- Hiányzik nekem a testvéred, bár tegnap is kaptam tőle levelet. Ám még valaki más is nagyon hiányzik. Nos, te már tanítónő vagy, talán még olvasni is megtanultál!

Azt mondta erre Dóra:
- Megtanultam olvasni, de előbb neked kell megtanulni írni, még akkor is, ha már írnok vagy!

Ettől fogva gyakran találkoztak a Füle dombon. Azt mondta egyszer csak Jancsi:
- A szívemre egy kérdést írtam!

Dóra elnevette magát:
- Már elolvastam! A válaszom: - IGEN! IGEN! IGEN!

A lakodalomra Karcsi is hazajött. Mariska mellett jelölték ki a helyét az ünnepi asztalnál. Jogosan, mivel rokon lett.

Azt mondta Mariska:
- Te, Karcsi, legény vagy a talpadon, hallom, hogy híres tudós lettél! Miért vagy még mindig legény?

Karcsi így szólt:
- Az egy leány miatt van! Egy leány miatt, aki most nagyon közel ül hozzám! Mi annak a leánynak a válasza ezekre a szavakra?

Mariska nagyot sóhajtott:
- Előbb-utóbb megjön az élettől a válasz!

Karcsi szomorú lett, de azért igyekezett nem mutatni. Még táncolt is Mariskával.

Reggel azonban egy papírrepülő siklott be a nyitott ablakon.

A repülő szárnyán három boldog leányarc volt, mindegyik ugyanazt a leányt mutatta, meg alattuk három ugyanazon szó: - IGEN! IGEN! IGEN!

Felugrott Karcsi, és máris ugrott át Mariskáékhoz.

Mariska anyja és apja nevetett:
- Most már elárulhatjuk neked, fiam, hogy amióta elmentél, Mariska rá se tudott nézni más legényekre! Mindig rólad beszélt, utánad vágyott. No, és tudod, hogy mire gondolok? Az üreg, amit egykor négyen felfedeztetek a Füle dombon, lehet, hogy mégis egy barlang bejárata… Így véli egy tudós városi barátom is, aki egy hete meglátogatott, és méréseket végzett…

(2020)

Az illusztráció DORA WIESZT munkája.