Csaba, a gondnok, magas, vékony testalkatú középkorú fickó, az öltöző felé tartott.Reggel ötkör kezdett, így érthető, hogy délután háromra elege volt a robotolásból.Kiszállt a liftből, sietősen végigtrappolt az orvosi szobák előtt.
Sok dolga volt még aznap, itt is, ott is dolgozgatott munkaidő után.Kellett a pénz.
Az öltöző előtti ablakoknál tolószékes idős úr állította meg.Két lábát még a katonáskodás idején
vesztette el, a Don-kanyarban, amikor aknára lépett.Rémálom-élményeit azóta is keserűen emlegeti:
- “Mi voltunk a golyófogók!”
A tolószékes úr mereven Csabi szemébe nézett:
-Hallgass rám, fiam, mert jót akarok! Csak neked mondom…
-Mit, Gyuri bácsi? - szakította félbe Csaba értetlenül.Az öreg közel hajolt hozzá és fülébe súgta:
-Ne bízz meg a kollégáidban! Ne higyj nekik!
-Hogyhogy?! - csodálkozott Csaba.
-Azt fecsegik, hogy nem töltöd ki a munkaidőd, jóval előbb mész haza! - közölte az öreg
diadalmasan-bizalmasan.
-Tényleg?! De alávalóak! - döbbent meg Csaba.Káromkodni akart, de azután elharapta az ajkaira
toluló szavakat.
-De ez köztünk maradjon! Hallod-e?! - tette hozzá az öreg.
Csaba köszönésfélét mormogott, legyintett, de azután belül lassan marni kezdte a düh.E szerencsétlen nyomorék előtt így beszélnek tehát róla a munkatársai…
Belépett az öltözőbe, azaz az öltözőnek kinevezett koszfészekbe.A padlót már napok óta nem mosták fel.Sáros cipők nyomai, az egyik eldugult vécéből áradó rossz szagok jelezték a higiénia teljes hiányát.A látványt egy törött ablak és a kisérteties fénnyel vibráló neonlámpa tette dekadens festők ecsetjére kívánkozóvá.Leghátul egy szakállas munkás, idült alkoholista, csavarta körül testét a kétes tisztaságú törülközővel.Alighogy benyitott, a szakállas máris kötekedni kezdett vele:
-Mi van, fiam?! Te még itt vagy? Ez valami új szokás?!
Csabát úgy érte ez, mint váratlan tőrdöfés, de gyorsan reagált:
-Addig maradok, amíg kell! Egyébként kinek mi köze hozzá!
Bosszantotta a ruharaktárban dolgozó férfi megjegyzése, de folytatta a vetkőzést.
-Én akkor se értem… - értetlenkedett tovább a munkásban az alkoholszint.
Csaba válaszra sem méltatta.Ekkor a háttérből megszólalt egy hang.Vilmos, a boncmester, a vécén ült, onnan kiabált kifelé:
-Csabikám, mi van veled mostanában?! Úgy elhagyod magad…
Látszataggódása mögül kiérzett a kötekedés vágya.Vilmos imádott kötekedni.
Csaba már kész volt a vetkőzéssel.Kezében a szappannal elindult a zuhany alá.Az öltözőasztalnál
két szerelő falatozott.Néhány lépésre tőlük Ferenc, az egyik betegszállító pacsmagolta magát kölnivel.Csaba egyikőjüket sem méltatta figyelemre, a boncmesternek sem válaszolt.Kétségbeesetten nézegette viszont a hiányzó csapok helyét.A kilincsek egyrészét ismét leszerelték, elvitték a tolvajok, pedig nemrégen pótoltatta ezeket az ajtókon.
Különleges intézmény volt pedig az övék, biztonsági őrök helyett igazi egyenruhás rendőrök etették
az udvaron a két szélsőséges tábort: a macskákat és a galambokat. Node mit tehet a rendőr a benti
tolvajokkal szemben?
Ferenc, az egyik betegszállító, az idősebbik szerelőt, Pista bácsit vette célkeresztjébe:
-Mi van, Pista Bá?! Szarul élsz, mint mindig, mi?! Reggel-este szalonna! Na, meg rizs! Kínai vagy talán?
-Csönd legyen! - mondta keményen az idős, ősz hajú gépész. Én már ötvenhatba Molotov-koktéllal dobáltam az orosz tankokat, amikor te még meg sem születtél!
A fiatal betegszállító elvörösödött, másról kezdett beszélni:
-Van egy zenész haverom, az aztán tud enni! Bevág egy félkiló disznósajtot kenyérrel, megiszik rá egy nagyüveg kólát.
-Na, persze! - vakkantotta el magát Pista Bá mérgesen.Nem lehetett tudni kire haragszik jobban: Ferencre vagy annak nagyétkű zenészbarátjára.
Ismét Vilmos kapta el a beszélgetés fonalát:
-Tudjátok mi történt Csoki Józsival?! Az egyik beteg névtelen levélben feljelentette az igazgatónál!
-Miért?! - kérdezte Pista Bá.
·…hát mert munkaideje alatt csokoládét árul és ez a betegszállítás rovására megy! - közölte Vilmos a jólinformáltság diadalával.Biztosan otthagyta a liftnél azt az öreg tolószékest, az meg beárulta. A többiek hümmögtek.Tetszett nekik az új pletyka, amely továbbadható.
-Egyébként nekem is van portékám, - folytatta a boncmester - de én nem csokit, hanem egy üveg whiskyt árulok.Ötezer forintot ér, de én nektek háromezerötszázért odaadom.Az egyik betegtől kaptam, de, tudjátok, én inkább bort, sört iszok.Azt is csak akkor, ha van.
-Nekem, sajnos, nincs ennyi pénzem - vallotta be az egyik szerelő.Ha volna, akkor is másra kellene.A többiek viszont udvaroltak kicsit Vilmosnak, mondogatták, hogy ők bizony megvennék, ha vastagabb lenne a pénztárcájuk.Viszont alig távozott el a boncmester, máris megfordult a szél.
-Ez a senkiházi nem tudja hol a határ! A piacon megveszi a szeszt kétezerötszázért, nekünk meg el akarja adni egy ezresért drágábban. A mocsok! - berzenkedett a gépész.
A többiek helyeseltek.Nem szerették Vilmost, aki a konyha egyik főpotyázója volt.
-Vilmos nemrégen még rendszeresen lejárt a konyhára ingyen zabálni! Egyszer el is zavarták a szakácsnők.Kata, tudjátok, az a kövér nő, felháborodott, mert Vilmos azzal a hullás kezével belenyúlt az almakompótba.No és az egyik konyhalánynak még a mellét is megfogdosta! - bátorodott fel a boncmester-csepülésben az egyik betegszállító.Társa sem hagyta háttérbe szorítani magát:
-Bolond az! Persze, nem is csodálom! Azt a sok hullát nézegetni, trancsírozni egész nap! Ha találkozom vele úgy néz rám, mintha a belső szerveimet vizsgálgatná a szemével.Belát a hasüregembe, képzeletben talán már fel is boncolt…
Mindenki nevetett, egyikük úgy, hogy könnycseppet gördített ki szeméből a féktelen jókedv.Ám a vidámodás nem tartott sokáig.Árnyékosabb témák következtek: ki kinek tartozik, hány forinttal, ki kivel jár vagy szeretne járni, hálószobatitkok…
Közben két ápolófiú is megérkezett az öltözőbe.Nem ismerték a beszélgetés előzményeit, így egymást heccelték.Egyikük zselével kenegette a haját és közben olyan táncmozdulatokat tett, mintha ő lenne Elvis Presley.A tragikusan elhúnyt világhíresség, ha élt volna, azt hiszem, nemigen vállalta volna vele a hasonlatosságot.Társa a húszforintosokat számolta a markában.
-Na, milyen a frízurám?! - kérdezte a zseléshajú kihívóan és hülye vigyorral gyötörte az előtte levő repedezett szélű tükröt.Vállait közben idétlenül jobbra-balra rázta, egy általa elképzelt zene ütemére.
Barátja futó pillantást vetett rá és flegmán válaszolt:
-Buzis…
-Milyen?! Mondd csak mégegyszer! - követelte a fickó meglepetten és felháborodottan.
-Bu… ÁÁÁ! Miért ütöttél meg?! - kapott fejéhez a társa.A húszforintosok kihulltak a kezéből és szerteszét gurultak.
-…hogy ne ugass! - hangzott a komor válasz.
A társaság kilépett az öltözőből, szétszéledt.Egyedül Csaba maradt, de ő is elkészült az öltözködéssel.
Megnyugodott már, néhány, tárcájából elővett fényképet nézegetett.Már vissza akarta tenni ezeket, amikor hirtelen felordított:
-A kurva életbe, hogy itt egy percig sem lehet megbízni senkiben! Hol az éves bérletem?! Valamelyikük ellopta.Csak tudnám melyikük!
Elkeseredésében rugdosni kezte a vasból készült öltözőszekrényt.Sok minden megfordult a fejében: levelet ír az igazgatónak vagy lesben áll, csapdát állít a tolvajnak…Persze, tudta, hogy egyiknek sincs értelme, némi látszat-sajnálatot kapna és a háta mögött kinevetnék.Nagy kár érte, éppen most, amikor amúgyis nehéz helyzetben van, szüksége volna minden forintra…Kinézett a kis ablakocskán.Az udvari virágágyásoknál két rendőr etette a galambokat.Idillikus kép volt ez, festő vásznára kívánkozó, de neki semmi kedve sem volt most ilyenekben gyönyörködni.Leült a padra és arcát két tenyerébe temette.