Kettőskutas András író volt, de nem azon szegény betűvetők egyike, akik városi padlásszobában nyomorognak, legtöbbször korgó gyomorral.

Utóbbinak oka több mindenben lett volna keresendő annak, aki keresi, de nemigen kereste senki. Kettőskutas András könyveit viszont igen keresték, vették a városban, Kutyaharapóson is, de más városokban is, aminek további oka abban rejlett, hogy íróként nagyon jól ismerte a legtöbb olvasó ízlését, sőt, még ötvözni is tudta ilyen városi és falusi olvasók igényeit is. Másrészt Kettőskutas András már legényélete kezdetén örökölt egy ötszobás, tornácos házat Cseresznyeszemezőn, a faluban, a faluvégi szőlősdombok egyikén pedig, a dombbal együtt, egy házikót, de azt is inkább háznak nevezhetnénk, mert három kis szobája volt, és még egy mini konyhája is. Ott is volt kút, meg természetesen a faluban levő nagyobb házánál is. Így a neve még több joggal volt Kettőskutas, ha nem is ugyanott volt a két kút. Volt egy kis földje is, no, csak öt hold, de azt kiadta felesbe Kérdő Jani Bácsinak, a növénytermesztés tudósának, meg szüleitől egy kis pénzt is örökölt, ami a bankban fiadzott. Így, minden összevéve, nem volt ugyan gazdag, de az írók között nem kellett a sírók között lennie.

Kettőskutas András Cseresznyeszemezőn lakott, onnan járt be időnként a városba, Kutyaharapósra, az ügyeit intézni. Útközben mindig látott az egyik kertben egy nagyon szép leányt, titokban igencsak megnézte, de nem merte ismeretlenül megszólítani. Egyik nap azonban a leány nagyon szomorúan állt a kert rózsái között.

Az író gondolt egyet, kettő lett belőle: egy köszönéssel együttes bemutatkozás, meg egy kérdés.

Azt mondta:
- Ne haragudjon, gyönyörű kisasszony, hogy így, ismeretlenül, megszólítom! Nem vagyok aszfaltbetyár! Kettőskutas András vagyok, író, és azt látom az arcán: nagyon szomorú. Nem illik kutatnom a szomorúsága okát, de, ha segíthetnék valamiben, boldog lennék!

A leány leült egy kerti székre, és zokogni kezdett.

Kis idő múlva összeszedte magát, és azt mondta:
- Nem akarom az urat a gondjaimmal terhelni!

Az író azt mondta:
- Mondjon el mindent! A gondjait beleteszem egy regénybe, a regényt kiadják, beleteszik a könyvkirakatba, az olvasók megveszik, elolvassák, ők is zokognak, - de hátha jó lesz a könyv vége mindenkinek. A boltos örül, az olvasók örülnek, az író, mármint én, Kettőskutas András, szintén örülök, hogy mások zokogtak, de a végén örülnek, illetve örülök: most már zokogás helyett örülnek. Az író a könyveivel gyógyíthat is. Ha megengedi, bejövök a kertbe Önhöz!

A leány nem válaszolt semmit, ezt András beleegyezésnek vélte. Bement, leült egy másik székre. A leány, Tóringató Teréz, egy darabig sírt még, szégyenkezett, de azután elmondta: a ház, kert már nem az övé, három nap múlva mindent elárvereznek, ő pedig foghatja a koldusbotot!

Az mondta neki András:
- Ilyet már írtam egyszer, kicsit furcsa címet adtam annak a regénynek: Leány a végtelenben. A vége annak is jó lett, igaz előbb rossz dolgok kellettek bele, mert azok nélkül nem lehet a történet vége jó. Ne értse félre a dolgot, csak azért vallja be legényszívem, hogy Ön mindig tetszett nekem, amikor erre lovagoltam, és megláttam, mert nem akarom becsapni, mint Futó Miska tette a Csiricsáré Csárda ajtajával, amikor helytelenül rontott be e helyre, Nevetséges zsiványok című könyvemben.

Három nap sok idő! Ma pihenjen. Holnap jövök Önhöz, mindent összecsomagolunk, feltesszük egy kétlovas szekérre, és átvisszük az én szőlődombi, üresen álló házacskámba.

Másnap ott elrendezzük a dolgokat. Harmadik nap már jöhet itt, a városban, az árverés, ezt majd elintézi az a felkötni való Kispali Pál, a barátom. Úgy felveri az árat, hogy a kisasszonynak még pénze is lesz belőle, nem adóssága. Most már meleg tavaszidő van, a hideg ősz, havas tél még messze, addig tízszer is kigondolhatunk valami okosat. Ha nem sikerül okosat kigondolnunk, akkor együtt fogunk zokogni, és versenyezni: ki zokog hangosabban, ki szebben, ki szívre hatóbban?

A lány könnyein keresztül most már elmosolyodott:
- Olvastam az úr egyik regényét, a Tótündérek táncát, hát abban minden jóra fordult! Ám én nem tudok Önnek fizetni a szőlősdombi lakásért!

A legény nevetett:
- Én nem kérek Öntől, kisasszony, pénzt, nem kérek semmilyen viszontszolgálatot! Később lehet, hogy megkérem a kezét, de nem köteles odaadni, ha a szíve mást mond. Utóbbi esetben is lakhat tovább a házacskában. Még az olvasóm is lehet, ingyen, mert odaadom új regényem kéziratát, olvashatja!

Hát, hogy ez az András milyen ügyesen rendezte el a dolgokat a leány, Tóringató Teréz ügyében! Másnap mindent összecsomagoltak, és egy hórihorgas ember, Teringette Tóni segítségével, mindent felraktak a kétlovas szekérre, még a bútorokat is, ügyesen, nemcsak az útiládákat. Sőt, a kert rózsáit is kiásták, földdel együtt, becsomagolták, - azokat Teri ültette, hadd menjenek vele a szőlősdombra!

Az árverésen Kispali Pál úgy felverte a ház és a kert árát, hogy azok, akik olcsón szerettek volna megkapni valamit, csak néztek! Igaz, Kispali Pál nem is volt olyan ember, aki hagyja magát, néhány városbeli úgy vélte: jobb, ha a Sors veri őket, mintha Pali. Így a leány pénzecskéje háromszor annyi lett, mint Pali nélkül lett volna, de azért, persze, az sem volt valami nagyon sok.

Azt mondta András a leánynak:
- Holnap elültetjük a rózsákat a szőlősdombon, és ősz felé majd találkozik a szépen szóló szőlő az édenkerti rózsával. Hozok egy komondort, az kedves, hűséges, ugatós kutya. Az fogja a kisasszonynak vigyázni a házat. Kap még tőlem puskát, töltényeket, de ne lőjön le senkit az „Állj! Kivagy?” felszólítás nélkül, vagy a felszólítással rögtön egyidejűleg. Egyébként errefelé nincsenek már nagy zsiványok, azok mind beköltöztek a városba. A kút vize iható, csak a veder kicsit csorgós, holnap kicserélem. Fát is vágok. Macskát majd együtt nézünk a faluban, a kisasszony olyat választhat, amilyen megtetszik. Szólíthatom Terikének? No, úgy értem, a kisasszonyt, nem a cicát! Engem meg szólítson a kisasszony Bandinak!

A leány szemlátomást nem bánta, hogy a legény Terikének szólítja.

Azt mondta:
- Lehetek Terike, Bandi! Meg is teríthetek, mert azért kis pénzecskémből még futotta a mai napra egy kis kenyérre, vajra, sonkára.

Meg is terített. Ám reggeli után Bandi felugrott:
- Hú, micsoda jó ötletem támadt! Terike, maga lehetne az én előolvasóm! Megfizetném. Én megírom a regényt, mint író. Elhozom. Terike elolvassa, mint előolvasó. Utána megint jövök én, mint író: - Mi a tanácsa, Terike kisasszony, min kellene változtatnom? Ön elmondja, becsületesen, nem kímél engem, mint írót, hanem kimondja azt, amit gondol, hiszen ezért fizetem! Ön, Terike, kap tőlem, minden alkalommal, őszinte véleményéért egy kis pénzt. Sok kicsi nem feltétlenül megy sokra, de a semminél mégis többre!

A leány így szólt:
- Én ingyen is szívesen elolvasom a regényeit, Bandi, hiszen azzal is nekem kedvez, nem volna szép tőlem, ha ezért még pénzt is elfogadnék. Holnap, ha bemegyünk a faluba, vegyünk néhány tyúkot, parasztleány leszek, lesz tojásom! A tojást el is cserélhetem másra. Meg palántákat is elültethetnék a ház körül, ha megengedi. Úgy látom, hogy kapa, ásó itt is van, hiszen a szőlőt néha kapálnia kellett…

Bandi ragaszkodott ahhoz, hogy a leány az ő „fizetett olvasója és véleménymondója, kritikusa” legyen. A leány végül beadta a derekát, mármint átvitt értelemben.

Hát, hogy milyen jól működött a leány, mint előolvasó és tanácsadó, azon Kettőskutas András, mint író, elámult!

A leány becsületes volt, és olyan jó tanácsokat kapott tőle, hogy, ha azok mind kaláccsá lettek volna, hát elmehetett volna kalácsárusnak. Utóbbira azonban nem szorult rá, mert könyveit eddig is vették, mint a cukrot, most viszont még inkább vették!

Egy napon Bandi nagy köteg üres papírt adott át a leánynak:
- Terike, ezen a sok papíron nem az én új könyvem van most, láthatatlan szellemként, hanem azért üresek, mert ma álmomban leszállt egy angyal az ágyam elé és a fülembe súgta… Nem, ne piruljon el, Terike, nem azt súgta, amire már angyal nélkül is gondoltam, de még most sem merem kimondani! Nem! Azt súgta: Terike is írhatna, ha kedve van, abban a kis háromszobás házban egy nagy regényt, sőt, akár hármat is! Tehetséges leány!

Terike egy darabig kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő csak egy butuska leány, de nem csupán Bandi, hanem a hűséges komondor is kérő szemekkel nézett rá. Így később gondolt egyet: próba szerencse! Hiszen itt az alkalom, hogy sok mindent leírhasson városi életéről, mostani falusi életéről, meg szívének vágyairól, - és mindezt úgy teheti, hogy nem kell kiadnia, elárulnia titkait, hiszen kitalált regényalakokat szerepeltethet!

El is készült a regény A város és a falu madárkája címmel.

A legény átvette, elvitte. Hová vitte, mit csinált vele? A leány kíváncsi volt, de nem mert kérdezősködni. Feltűnt azonban neki, hogy Bandi milyen csodáló, szerelmes tekintettel néz rá időnként, és mintha mondani szeretne volna valamit. Hát az ő szíve sem volt kőszív ilyen érzésre, olyannyira nem, hogy ezt egy kívülálló talán egyből észrevette volna.

Egy nap lovas ember nyargalt a szőlősdombon, és amikor a ház elé ért, bekiáltott:
- Itt lakik Tóringató Teréz írónő?

A leány kidugta a fejét az ablakon:
- Engem így hívnak, de nem vagyok írónő!

Az ember leugrott a lóról, nevetett, és bemutatkozott:
- Bölcsvölgyi Tamás vagyok, én kicsit tamáskodom most abban, hogy Ön nem írónő! Nagyon is az, csak a dolgot most tudta meg. Én a Mindentudó Bagoly Könyvkiadó tulajdonosa vagyok, és szívesen megvenném A város és a falu madárkáját! No, nem akarom ketrecbe zárni, hanem inkább repültetni, az igényes olvasókhoz. Azok nincsenek ugyan olyan sokan, mint barátom, Kettőskutas András regényeinek rajongói, de azért nem fogunk ráfizetni a könyvre, ha megjelenik! Elhoztam a szerződést!

Elámult a leány, és azt mondta:
- Kösse ki a lovát, hadd legeljen! Önnek meg szívesen készítek szalonnás rántottát, és, bár én nem iszom bort, a pincében van egy kis hordóban, ha az úr nem veti meg, hozok abból is!

Bölcsvölgyi Tamás, úgy látszik, éhes is volt, meg szomjas is, mert ezekbe egyből beleegyezett, köszönte.

Néhány pohár borocska után mesélni kezdett:
- Hát ez a Bandi, képzelje el kisasszony, nem tud leszokni a becsületességről! Elküldte az Ön regényét a pályázatunkra. Talán azt hitte, hogy Ön nem fog nyerni, mert egy szóval sem árulta el: ismeri Önt. Ám mi történt? Ő volt a héttagú bíráló bizottság elnöke. Három bizottsági tag a kisasszony regényét javasolta az első díjra, három meg Csibebaba Máriáét, aki álnéven írta regényét, és ez volt az első műve, de azért tudtuk, hogy kicsoda. Ilyen szavazati aránynál az elnök szavazata dönt.

Ám Bandi, a Becsület Lovagja, felállt és kijelentette:
- Elfogultságot jelentek be önmagam ellen! Ismerem a szerzőt, és nem volna becsületes, ha mellette szavaznék, ellene viszont nem vagyok hajlandó szavazni. Nem gondoltam, hogy így alakul a dolog. Lemondok!

Így új elnököt kellett választani. Hát kit választottak? Azt a Bátranboros Rudolfot, aki igen féltékeny Bandi sikereire, szinte Bandi ellensége! Még Bandi is rá szavazott!

Most jön a majom, aki a mondás szerint a vízbe ugrik. Bátranboros Rudolf elolvasta az Ön regényét, és váratlanul azt mondta:
- Tóringató Teréz regénye sokkal jobb, mint Kettőskutas András bármelyik könyve, amit eddig írt, vagy ezután fog. Nem egy paraszthajszállal jobb, hanem egy borzas hajú paraszt egész hajkoronájával. Ne gondolja ez a Bandi, hogy engem legyőzhet a Becsület Mezején, mert nem vagyok olyan ostoba, hogy ott sétafikáljak! Csibecsaba Máriához való rokoni kapcsolatom nem tagadom, de most, mivel ez élete első műve, elég lesz neki a második díj is. Na! Jó napom van. Rúgtam egyet Kettőskutas Andrásba, irodalmi vetélytársamba! Jó pontot szereztem a Becsület Mezején, ahol nem is jártam soha, és a leányom két-három napig talán durcáskodni fog, amiért nem kapta meg rögtön az első díjat, - de azt ki fogom bírni. A feleségem szemrehányását pedig majd lehányom a szememről! Ne felejtsék el: legközelebb Csibecsaba Máriáé legyen az első díj, mert kárpótolni kell valamivel a kis második díjas félig-meddig mellőzöttet!

Hát képzelje csak el a kisasszony! A bírálóbizottság akkorákat röhögött Bátranboros Rudolf szavain, hogy még az ablakok is beleremegtek! Szent volt a béke!

Bölcsvölgyi Tamás végül lóra ugrott és elnyargalt. A szerződést otthagyta. Nézze át a leány, beszélje meg Bandival!

Délután megjelent a szőlődombon Kettőskutas András. A leány odament hozzá:
- Bandi! Akar Ön madarat fogni? Ha igen, akkor most foghat!

Felcsillant Bandi mindkét szeme:
- Még hogy akarok-e? Azt akarok csak igazán! Megfogom, és utána mindjárt meggyűrűzöm, és nagyobb kalitkába teszem át: a szívembe!

Jól sikerült a madárfogás!

Az esküvő és a lakodalom után három madárka is született a falusi fészekben egymás után. Két kiskakas, meg egy tyúkcsibe. Mindhármat Kettőskutasnak hívták!

Jogosan, mert mindháromnak két kútja volt, egy a faluban, egy a szőlősdombon.

(2020)

Az illusztráció DORA WIESZT munkája.