Felette szeles kékség
fényesíti a dalt.
Hó álmú télből indult, -
de a tavaszba tart.

Vizeken felragyognak
aranyló szigetek,
s ő legelső virágként
a tavaszra nevet.

A nevetése élet
ahogy télből kilép:
benne csengő fehéren
remény és messzeség.

Sodródnak fehér felhők.
Lent még fekete fák,
de már madárhang-hívó
a megindult világ.

Lehet, hogy minden látszat:
felhő, virág, a fény,
s a tavasz is, egy álom
aranyló szigetén.

Mégis, a szemnek, szívnek,
virág kell, s kell a fény,
a dal, - és kell az égi:
remény, remény, remény.

Ám, remélem, megérted
e csend-fényéneket:
bízó reményhez kell még
a tett, a tett, a tett!

A képen:
Kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis), Allie_Caulfield felvétele, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3vir%C3%A1g#/media/F%C3%A1jl:Galanthus_nivalis_2010-03_M%C3%BCnchen.jpg