Feltöltve: 2020-01-20 11:41:55
Megtekintve: 5664
Haza és hazugság
Látszólag könnyű válaszolni arra, hogy mi a haza. Ám a mindennapokban ezer és ezer jelét látom annak: a haza alatt sokan nem azt értik, amit én.
Vannak, persze, szép számmal, akik egyes fogalmak jelentésén nem is tűnődnek el, csak használják ezeket, úgy, ahogy mások a szájukba adták. Nem kevesen vannak viszont, akik tudatosan értelmeznek másként egy fogalmat, például a hazáét, - önérdek-fogalomként.
A haza - számomra - nem csupán az országhatáron belüli tájakat, a társadalmi, politikai, közéleti /és ezek által is befolyásolt magánéleti/ viszonyokat, a ma élő embereket tevékenységeikkel, törekvéseikkel, vágyaikkal jelenti együttesen, hanem, ezzel a mai hazával való összefüggésében igazi történelmét is, felesleges, sőt, esetleg káros önmarcangolás nélkül, de ugyanakkor elvetve azokat a szóvirágos, nagyhangú, giccses, - és nagyon-nagyon káros - szépítéseket, történelemhamisításokat, hazugságokat /bármilyen társadalmi rendszerben fordultak elő!/, amelyek manapság is divatosak, de az ország történetében-történelmében, sajnos, sok tekintetben még inkább sors-meghatározók, tragédiákat hozók voltak, - és ma is azok.
Az én szememben a "hazafiaskodás" nem a hazaszeretet jele, bár, elismerem, sok árnyalata-változata van, viszonylag jámbornak tűnő is, jóindulatúan naiv is.
Továbbá: a "nagy hazafiak" túlzásba vitt tisztelete valójában rájuk nézve is sértő.
Hús-vér emberek voltak ők is, hibákkal, megtorpanásokkal, tévedésekkel. Kritikátlan dicsőítésük, gyerekes egyoldalúsággal, valójában nevetséges - és káros.
Csak a legenyhébb példaként hozom egyetlen nagy tettét gróf Széchenyi Istvánnak /miközben sok volt: amikor birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia alapítására, ez nagyon szép volt tőle, de egyrészt mindenekelőtt abban az összehasonlításban, hogy a hazai arisztokraták általában nem voltak hozzá hasonlóan nagylelkűek /sőt, minél inkább megkapargatjuk ezt az arisztokrata-oldalt, annál inkább csúnya dolgok derülnek ki!/, másrészt Széchenyi tulajdonképpen abból adott, amit a haza előzőleg adott neki.
Széchenyi, persze, mégiscsak Széchenyi. Más történelmi személyiségekre, eseményekre nem térek ki, nem akarom "felborzolni a kedélyeket", de éppen elég esemény van történelmünkben ahhoz, hogy ezen a vonalon tovább gondolkozhasson az, - aki valóban gondolkozni akar.
A magyar történelemben nagyon sok erkölcsileg-emberileg szégyenletes esemény van, de erre a megjegyzésemre ne izgassa fel magát senki. Más nemzeteknél is így van, az ángliusoké, szerintem, még sokkal szégyenletesebb, azután mégis milyen büszkén "hazafias" az átlag ánglius!
No, igen, de én az ő kritikátlan büszkeségét sem hazafiasnak nevezném, hanem valami egészen másnak.
A jelenlegi hazai "politikai" élet színvonaláról, úgy érzem, nem szükséges sokat írnom, még egy jóérzésű, értelmesebb kis elemista is kellő ítéletet tudna mondani róla. Ezt a politikai miliőt importáltatták az országgal. Lenézés és szánalom van bennem egyszerre, ha a valamelyik oldalon ugrálókra gondolok, bár, jól tudom, jelentős részük saját /valódi vagy vélt/ érdekében ugrál, amely érdek aligha esik egybe a többség érdekével.
Nagy bajok vannak azonban a tömegek erkölcsi és szellemi színvonalával is. Igazi hazafival ma alig-alig lehet találkozni.
Az igazi hazafi saját érdekét összeegyezteti a többség érdekével és, amennyiben lehetősége van rá, szót emel itt-ott egy becsületesebb "mai hazaért".
Egyelőre hiába emel szót, az álszent képmutatás és a hazugság az úr, a mostani "szólásszabadságnak" semmi köze az igazi szólásszabadsághoz. Nem félszemű az a gonosz Küklopsz a Nagy Világbarlangban, hanem millió szeme van, - és jól tudja: mit engedhet meg magának!
Az én szememben a tárgyilagosság és a becsület testvérek. Haza /legalábbis az, amit én hazának szeretnék/ és hazugság összeférhetetlen.
No és nem csak a honpolgárnak vannak kötelességei, hanem a hazának is honpolgáraira nézve. Persze, jogai is, mindkettőnek. Itt vagy ott csak az egyiket hangsúlyozni, vagy az egyiket túlhangsúlyozni, nevetséges, és legtöbbször becstelen is.
A világ nagy változások előtt áll. Európa /nem csupán a kis Magyarország!/ egyre inkább elöregedik, lakossága a legóvatosabb becslés szerint is jelentősen megfogyatkozik majd, már a XXI. század első felében, - de ennél sokkal nagyobb változásokat, kihívásokat hoz majd a "fejlődő világ" népességének óriási mértékű megnövekedése, a "népek tengere".
Bizony, bizony, jobban össze kellene hangolni az értelmes "hazaszeretet" a "világhelyzettel"! Azzal nem megyünk semmire, ha egyre több a Petőfi versbeli "magyar nemes", akinek fogason függ ősi kardja és arra vár, hogy majd a mennybe vigyék az angyalok. Őszinte szembenézés kellene nem csupán a múltbeli erényekkel, hanem a hibákkal is, a nagyhangú "hazaffyaskodás" helyett!
Tudom, hogy sok szamár van, sajnos, a tollforgatók között is, aki mindjárt a "mennyezetig ugrik", személyeskedik, gyalázkodik, ha valaki másképpen vélekedik, mint ő, akár olyan fogalmakról is, mint a haza. Tapasztaltam.
Ez a kis netnapló-bejegyzésem egyáltalán nem a hazaszeretet ellen szól, hanem éppen ellenkezőleg: a múltját-jelenét hazugságoktól, megkövesedett előítéletektől megtisztított hazát szeretnék minden magyar számára /beleértem e kis ország minden lakóját!/.
No, ha ezt szeretném /márpedig ezt!/, akkor a lehetetlent szeretném. Tudom, hogy belátható időn belül nem lesz ilyen haza. Talán sohasem. Ám azért, titkon, remélem, hogy a vágyat iránta nem sikerül kiirtani a magyarság egy részének szívéből. Amint egykor írtam A forrás énekében (https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-a-forr%C3%A1s-%C3%A9neke.410/):
"...s tudtam: hűtlen hazán túl
van egy másik Haza
a szívekben, s felette
a Szépség Csillaga."
No, az, hogy "tudtam" /tudom/ kétségkívül "költői túlzás", de azért, ha irrealitása miatt kissé naiv is ez a remény, - remélem.
/Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból./
(2014)
A képen:
Széchenyi István Béla fiával megtekinti az épülő Lánchidat, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/26/Grof_Sz%C3%A9chenyi_Istvan_B%C3%A9la_fiaval_megtekinti_az_%C3%A9p%C3%BCl%C5%91_L%C3%A1nchidat.jpg (Sterio Károly rajza, színezett kőnyomat, Az utolsó láncszem beszerelését 1848. július 18-án kezdték meg a Lánchíd építésekor. Mindhárom hídnyílásban négy-négy láncfelhúzásra kellett sort keríteni. Tizenegy gond nélkül ment végbe, azonban az utolsónál baleset történt. A láncot felhúzó csigasor egyik láncszeme szétpattant, a lánc rázuhant az úszóállványra, melyet összetört, majd beleesett a Dunába. A műveletet az állványról szemlélő emberek, köztük Széchenyi István, szintén a Dunába estek.) (http://autovezetes.network.hu/kepek/erdekessegek/grof_szechenyi_istvan_bela_fiaval_megtekinti_az_epulo_lanchidat_sterio_karoly_rajza_szinezett_konyomat_forras_fszek_budapest_gyujtemeny)
Vannak, persze, szép számmal, akik egyes fogalmak jelentésén nem is tűnődnek el, csak használják ezeket, úgy, ahogy mások a szájukba adták. Nem kevesen vannak viszont, akik tudatosan értelmeznek másként egy fogalmat, például a hazáét, - önérdek-fogalomként.
A haza - számomra - nem csupán az országhatáron belüli tájakat, a társadalmi, politikai, közéleti /és ezek által is befolyásolt magánéleti/ viszonyokat, a ma élő embereket tevékenységeikkel, törekvéseikkel, vágyaikkal jelenti együttesen, hanem, ezzel a mai hazával való összefüggésében igazi történelmét is, felesleges, sőt, esetleg káros önmarcangolás nélkül, de ugyanakkor elvetve azokat a szóvirágos, nagyhangú, giccses, - és nagyon-nagyon káros - szépítéseket, történelemhamisításokat, hazugságokat /bármilyen társadalmi rendszerben fordultak elő!/, amelyek manapság is divatosak, de az ország történetében-történelmében, sajnos, sok tekintetben még inkább sors-meghatározók, tragédiákat hozók voltak, - és ma is azok.
Az én szememben a "hazafiaskodás" nem a hazaszeretet jele, bár, elismerem, sok árnyalata-változata van, viszonylag jámbornak tűnő is, jóindulatúan naiv is.
Továbbá: a "nagy hazafiak" túlzásba vitt tisztelete valójában rájuk nézve is sértő.
Hús-vér emberek voltak ők is, hibákkal, megtorpanásokkal, tévedésekkel. Kritikátlan dicsőítésük, gyerekes egyoldalúsággal, valójában nevetséges - és káros.
Csak a legenyhébb példaként hozom egyetlen nagy tettét gróf Széchenyi Istvánnak /miközben sok volt: amikor birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia alapítására, ez nagyon szép volt tőle, de egyrészt mindenekelőtt abban az összehasonlításban, hogy a hazai arisztokraták általában nem voltak hozzá hasonlóan nagylelkűek /sőt, minél inkább megkapargatjuk ezt az arisztokrata-oldalt, annál inkább csúnya dolgok derülnek ki!/, másrészt Széchenyi tulajdonképpen abból adott, amit a haza előzőleg adott neki.
Széchenyi, persze, mégiscsak Széchenyi. Más történelmi személyiségekre, eseményekre nem térek ki, nem akarom "felborzolni a kedélyeket", de éppen elég esemény van történelmünkben ahhoz, hogy ezen a vonalon tovább gondolkozhasson az, - aki valóban gondolkozni akar.
A magyar történelemben nagyon sok erkölcsileg-emberileg szégyenletes esemény van, de erre a megjegyzésemre ne izgassa fel magát senki. Más nemzeteknél is így van, az ángliusoké, szerintem, még sokkal szégyenletesebb, azután mégis milyen büszkén "hazafias" az átlag ánglius!
No, igen, de én az ő kritikátlan büszkeségét sem hazafiasnak nevezném, hanem valami egészen másnak.
A jelenlegi hazai "politikai" élet színvonaláról, úgy érzem, nem szükséges sokat írnom, még egy jóérzésű, értelmesebb kis elemista is kellő ítéletet tudna mondani róla. Ezt a politikai miliőt importáltatták az országgal. Lenézés és szánalom van bennem egyszerre, ha a valamelyik oldalon ugrálókra gondolok, bár, jól tudom, jelentős részük saját /valódi vagy vélt/ érdekében ugrál, amely érdek aligha esik egybe a többség érdekével.
Nagy bajok vannak azonban a tömegek erkölcsi és szellemi színvonalával is. Igazi hazafival ma alig-alig lehet találkozni.
Az igazi hazafi saját érdekét összeegyezteti a többség érdekével és, amennyiben lehetősége van rá, szót emel itt-ott egy becsületesebb "mai hazaért".
Egyelőre hiába emel szót, az álszent képmutatás és a hazugság az úr, a mostani "szólásszabadságnak" semmi köze az igazi szólásszabadsághoz. Nem félszemű az a gonosz Küklopsz a Nagy Világbarlangban, hanem millió szeme van, - és jól tudja: mit engedhet meg magának!
Az én szememben a tárgyilagosság és a becsület testvérek. Haza /legalábbis az, amit én hazának szeretnék/ és hazugság összeférhetetlen.
No és nem csak a honpolgárnak vannak kötelességei, hanem a hazának is honpolgáraira nézve. Persze, jogai is, mindkettőnek. Itt vagy ott csak az egyiket hangsúlyozni, vagy az egyiket túlhangsúlyozni, nevetséges, és legtöbbször becstelen is.
A világ nagy változások előtt áll. Európa /nem csupán a kis Magyarország!/ egyre inkább elöregedik, lakossága a legóvatosabb becslés szerint is jelentősen megfogyatkozik majd, már a XXI. század első felében, - de ennél sokkal nagyobb változásokat, kihívásokat hoz majd a "fejlődő világ" népességének óriási mértékű megnövekedése, a "népek tengere".
Bizony, bizony, jobban össze kellene hangolni az értelmes "hazaszeretet" a "világhelyzettel"! Azzal nem megyünk semmire, ha egyre több a Petőfi versbeli "magyar nemes", akinek fogason függ ősi kardja és arra vár, hogy majd a mennybe vigyék az angyalok. Őszinte szembenézés kellene nem csupán a múltbeli erényekkel, hanem a hibákkal is, a nagyhangú "hazaffyaskodás" helyett!
Tudom, hogy sok szamár van, sajnos, a tollforgatók között is, aki mindjárt a "mennyezetig ugrik", személyeskedik, gyalázkodik, ha valaki másképpen vélekedik, mint ő, akár olyan fogalmakról is, mint a haza. Tapasztaltam.
Ez a kis netnapló-bejegyzésem egyáltalán nem a hazaszeretet ellen szól, hanem éppen ellenkezőleg: a múltját-jelenét hazugságoktól, megkövesedett előítéletektől megtisztított hazát szeretnék minden magyar számára /beleértem e kis ország minden lakóját!/.
No, ha ezt szeretném /márpedig ezt!/, akkor a lehetetlent szeretném. Tudom, hogy belátható időn belül nem lesz ilyen haza. Talán sohasem. Ám azért, titkon, remélem, hogy a vágyat iránta nem sikerül kiirtani a magyarság egy részének szívéből. Amint egykor írtam A forrás énekében (https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-a-forr%C3%A1s-%C3%A9neke.410/):
"...s tudtam: hűtlen hazán túl
van egy másik Haza
a szívekben, s felette
a Szépség Csillaga."
No, az, hogy "tudtam" /tudom/ kétségkívül "költői túlzás", de azért, ha irrealitása miatt kissé naiv is ez a remény, - remélem.
/Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból./
(2014)
A képen:
Széchenyi István Béla fiával megtekinti az épülő Lánchidat, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/26/Grof_Sz%C3%A9chenyi_Istvan_B%C3%A9la_fiaval_megtekinti_az_%C3%A9p%C3%BCl%C5%91_L%C3%A1nchidat.jpg (Sterio Károly rajza, színezett kőnyomat, Az utolsó láncszem beszerelését 1848. július 18-án kezdték meg a Lánchíd építésekor. Mindhárom hídnyílásban négy-négy láncfelhúzásra kellett sort keríteni. Tizenegy gond nélkül ment végbe, azonban az utolsónál baleset történt. A láncot felhúzó csigasor egyik láncszeme szétpattant, a lánc rázuhant az úszóállványra, melyet összetört, majd beleesett a Dunába. A műveletet az állványról szemlélő emberek, köztük Széchenyi István, szintén a Dunába estek.) (http://autovezetes.network.hu/kepek/erdekessegek/grof_szechenyi_istvan_bela_fiaval_megtekinti_az_epulo_lanchidat_sterio_karoly_rajza_szinezett_konyomat_forras_fszek_budapest_gyujtemeny)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!