Feltöltve: 2020-01-18 11:11:25
Megtekintve: 5635
Legény a kapunál
Dicsérő mondás, hogy „legény a gáton”. Ám ragaszkodjunk az igazsághoz: Rózsalángos Katica kapuja előtt állt a legény, nem a gáton, gát nem is volt a faluban, csak egy nagyon kis patak, picike halakkal.
Katica portája pedig állt: egy vályogházból, egy kertből, amin öt almafa volt, még érőben levő almákkal, és a kertben három tyúk kapirgált. A ház és a kert pedig már annyira a falu végén volt, hogy már szinte az erdőben.
Legény nem szokott Katica kapujánál álldogálni, mert a falu gazdái módosak voltak, és Katica meg szegény, nem annyira, mint a templom egere, mert utóbbinak nincs egy tyúkja sem, de azért éppen eléggé.
Egyébként Katica szép volt csudamód, de a legények tudták: nem jutnának nála hízelgéssel semmire, mert rendes leány, aki nem hancúrozik a legényekkel. Így a legények feléje sem néztek Katica portájának, csak elmentek mellette, azt is ritkán, inkább kerülő úton megkerülték. Nem jó nézni más baját, szegénységét!
Katica sírt, mert tegnap még három tyúkja volt, de abból egyet elvitt a róka. A róka ugyanis szívesebben lopott faluvégen lakó szegényektől, mint a faluban beljebb levő gazdagoktól, mert így közelebb volt hozzá az erdő, amiben eltűnhetett zsákmányával.
A kapunál álló legényről Katica a könnyein keresztül is látta, hogy csinos valaki, öltözete egyszerű, de jó minőségű anyagból van. Nem lehet ez a legény olyan szegény, mint ő, és talán nem is legény már.
A legény azt mondta a kapunál:
- Adna a kisasszony egy pohár vizet egy szegény vándorlegénynek, aki nagyon megszomjazott?
Katica letörölte a könnyeit:
- Egy pohár vizet akkor is adok, ha nem szegény, ha nem is legény, és nem is vándor!
A kerti kútnál a legény nem olyan arccal itta a vizet, mint akit elepeszt a szomjúság, és így szólt:
- Legény is vagyok, a gazdagokhoz képest szegény is vagyok, és Pista is vagyok, legyen most a nevem Szomorú Pista! Ám, ha Ön, kisasszony, adna nekem valami munkát, akármilyen kis pénzért, mindjárt gazdagabb lennék, és talán a keresztnevem elől a szomorú vezetéknevet is levenném!
Azt mondta a leány, Katica:
- Én magának semmiképpen nem adok munkát, egyrészt nincs pénzem arra, hogy megfizessem, de, ha volna, akkor sem venném igénybe a szolgálatát, több okból sem, - és most menjen el!
- Jó! – válaszolta a legény. Elmegyek, de a kisasszony jobban indokolja meg azt, amiért így, egyből, elutasított!
- Jó! – válaszolta a leány, mérgesen. Ön hazudós, mert nem is volt szomjas, de meg elég úrias ruhában van is, és én csak egy parasztleány vagyok, mégis kisasszonynak szólít, és legfőképpen a keze árulja el magát, az nem paraszti kéz! Ahhoz túl finom, nem szokott az hozzá a paraszti munkához!
A legény elmosolyodott:
- Valóban nem a vízre voltam annyira szomjas, hanem az Ön szépségének látványára, de egy ilyen kis füllentés még nem túl nagy hazugság, amiért egy legényt keresztben le kell nyelnie, és a ruhám nem hivalkodóan úrias, csak nem annyira pórias, mint a kisasszony szeretné, a kezem pedig azért nem paraszti kéz, mert én nem szántok, vetek, hanem papirosra írok, de az is egyfajta szántás, vetés, már megírta ezt egy nagy költő is… Úgy érzem, hogy a kisasszony kicsit rátarti, ha nem is a szépségére, mert az igen nagy, és arra joggal lehet az, de a szegénységére…
Ezzel a legény fogta magát, és elment.
Rózsalángos Katica pedig eltűnődött: becsületes volt ezzel a legénnyel? Hát, igaz, ami igaz, de a három tyúkból egyet elvitt a róka…
Másnap azonban ismét sírhatott, mert a két tyúkból is eltűnt az egyik… Lehet, hogy azt is a róka vitte el, de nem biztos, mert vannak más tyúktolvaj állatok is… Bizony! Még tyúktolvaj emberek is!
Sírt, azután kapálta a kertet, még utána meglepődött, mert a tegnapi legény újra ott állt a kertkapunál, és odaszólt neki:
- Erre jártam, mert abban reménykedem, hogy kissé megbánta tegnapi hevességét… Ha adna nekem valami munkát a ház körül, elvégezném, és fizethetne egy mosollyal is!
Rózsalángos Katica elpirult:
- Hát nem voltam magával teljesen igazságos, elismerem, maga jóképű legény, de én szegény leány vagyok, és ha maga körülöttem legyeskedne munka címén, akkor lehet, hogy magába szeretnék, maga meg nem szeretne belém, nem venne el feleségül, és szerelmi bánatomban ugorhatnék, bele a kútba!
A legény elnevette magát:
- No és én nem mondhatnám el ugyanezt magamról? Én is beleszerethetnék Önbe, kisasszony, Ön viszont nem szeretne esetleg belém, hiába kérném meg a kezét, és akkor én ugorhatnék a kútba, de mivel nekem nincs kutam, kénytelen lennék a maga kútjába ugrani!
Katica elkezdett könnyezni erősen, és azt mondta:
- Menjen el az úr! Menjen el!
A legény elment. Ám Katicát most is elkezdte furdalni a lelkiismeret: miért bántotta meg ezt a legényt? Jó humorú a legény, türelmes, kedves, jóképű… Persze, persze, jobb megelőzni a rossz szerelmet, - de miből lehet tudni minden szerelemnél, hogy rossz lesz belőle, mikor nem is mindegyikből lesz rossz? Fancsali Jutka már kétszer is boldog házasságban élt, legalábbis a falubeli javasasszony így mondta, az elsőben is a férjével, azután, mikor a férje meghalt, a következővel is…
Másnap megint volt oka a sírásra, mert az utolsó tyúkja is eltűnt, és a tyúktalanság tojástalanságot is jelentett…
Sírt-sírt, utána sírt a kertben és kapált, majd pedig sírás nélkül kapált, de igen szomorúan…
Egyszer csak, ni-ni! Ott van a kapunál a legény!
A legény ezúttal egy nagy fehér kutyával jött, amelyiknek, mint kiderült, Bundás volt a neve, hát az elég egyszerű paraszti kutyanév, de igen kedves, barátságos kutya volt.
Azt mondta a legény a leánynak:
- Hozza, kisasszony, a sodrófát, vagy más legényfejre verőnek alkalmas szerszámát! Ki kell verni egy legény fejéből azt, hogy belebolondult egy furcsán viselkedő szép leányba! Úgy látom azonban, hogy az utolsó tyúkja is eltűnt, pedig elhoztam Bundást, kölcsönbe, hogy vigyázzon a házra!
Most már Katica is elmosolyodott:
- Hát az a leány is megérdemelne egy kis popsira ütögetést, de hagyjuk utóbit, meg a sodrófát is!
- Na, kisasszony, ez már értelmes beszéd, szólítson Pistának! Kigondoltam valamit! Itt hagyom, kölcsön, Bundást házőrzőnek, és holnap hozok három tyúkólat tele tyúkokkal! Nem, ne utasítsa el mindjárt! Nem kell értük fizetni, csak akkor, ha összegyűlik annyi tojás, amivel érdemes beszekerezni a városba. Eladjuk a tojásokat, azok árából kifizetjük a tyúkólakat, tyúkokat, és megy tovább minden, mint a karikacsapás! Ha pedig beérik a kertjében az öt fán az alma, akkor, mivel félszemmel is látni, hogy csodaalmák, azok is pénzt hoznak. Beleegyezik, Katica kisasszony?
- Makacs legény maga, Pista! Ám tudni szeretném, hogy maga mit kér mindezért? – mondta Katica.
- Hát semmi olyat, amit a kisasszonynak, vagy nekem szégyellnie kellene! Ha akar, rám mosolyog, ha nem, hát nem! Lehet, hogy a végén szerelem lesz belőle, összeveszünk, és együtt ugrunk boldogtalanságunkban a maga kútjába, Katica, merthogy nekem kutam nincsen!
Ezen már a leány is nevetett.
Összegyűlt a tyúkoktól ötszáz tojás, a legény meg szerzett egy kétlovas szekeret, bevitték a tojásokat egy távolabbi kisvárosba, Gombosgombócra, a vásárra. Hát alighogy kitették, és elkezdték árulni, megjelent egy úriasan öltözött ember a feleségével, meg két szolgálóleánnyal. Az ember barátságosan kérdezte, hogy mennyi darabja ezeknek a gyönyörű tojásoknak.
Mielőtt Katica megszólalt volna, Pista máris rávágta az árát, ami háromszorosa volt a Katicával megbeszéltnek.
A jól öltözött ember, akit a körülötte levők nagyon süvegeltek, azt mondta:
- Ilyen olcsók? Hiszen ezek olyan szépek, hogy egy aranytojást tojó tyúk is elvörösödne irigységében! Száz darabot mindjárt meg is veszünk!
Az ott álldogálók meghallották az úr szavait, és ők is venni akartak. A többi tojásáruló kofaasszony csak nézett!
Az úriasan öltözött ember, meg a felesége, el is beszélgettek Katicával tyúkokról, tojásokról, szép időről, rossz időről, erdőről, mezőről, a legényt, Pistát, is vállon veregette az úr, kissé leereszkedően, de barátságosan.
Jó vásár volt ez! Azt mondta Pista:
- A tyúkketrecek és a tyúkok árát még nem kell kifizetni, megegyeztem az eladókkal: ha majd az almák beérnek, és azok is elkelnek a piacon, akkor fizethet, Katica!
A leány csodálkozott. Ilyen ügyes ez a legény?
Sok alma termet a fákon, nagyok, szépen sárgák, bűvös ízűek voltak, mint máskor. Ez nem volt csoda Katicának.
Ám az már igen, hogy a gombosgombóci vásárban megint megjelent az úriasan öltözött ember a feleségével, meg két szolgálóleánnyal. Az ember barátságosan kérdezte, hogy mi az ára ezeknek a csodálatosan gyönyörű almáknak.
Mielőtt Katica megszólalt volna, Pista máris rávágta az árát, ami háromszorosa volt a Katicával megbeszéltnek. A jól öltözött ember, akit a körülötte levők nagyon süvegeltek, azt mondta:
- Ilyen olcsók? Hiszen ezek olyan szépek, hogy talán még az Édenkertben sem voltak ilyenek! Két kosárra valót most mindjárt meg is veszünk!
Az ott álldogálók meghallották az úr szavait, és ők is venni akartak. A többi almát áruló kofaasszony csak nézett!
Az úriasan öltözött ember, meg a felesége el is beszélgetett Katicával almákról, körtékről, szép időről, rossz időről, szálló fecskékről, csevegő patakról, a legényt, Pistát, is vállon veregette az úr, kissé leereszkedően, de barátságosan.
Azt mondta otthon Katica:
- No, most már számoljunk el, Pista, mert nem szeretek adósa maradni senkinek! Mennyit kell fizetni a tyúkketrecekért, meg a tyúkokért?
Pista elmosolyodott:
- Hát, azt majd a harmadik vásár után mondom meg! Hanem arra nem kell sokat várnod, Katica, és csak őszinte szóval fizethetsz! Én megkérem most a kezed, te odaadod, és minden rendben. Ha nem adod a kezed, akkor beleugrom a kútba!
A leány felkiáltott:
- Ne bolondozz, Pista! Nem adhatom neked a kezem, mert én szegény vagyok, igaz, most már, hála neked, nem annyira, mint amikor először láttalak, de azért…
Pista, elkezdett a kút felé szaladni.
Katica nagyon megijedt, felkiáltott:
- Jaj, Pista, ne! Szeretlek, majd meghalok érted, de nem adhatom neked a kezem, mert…
Erre Pista megállt, és boldogan mondta:
- Ha haldokolsz, az más! Ide a két lábad! Viszlek a paphoz, megesküszünk!
Felnyalábolta a leányt, és már vitte is. A leány tehetetlen volt az erős karokban, de szemlátomást nem is akart azokból olyan nagyon kiugrani.
Azt mondta Pista a papnak:
- Főtisztelendő Uram, ez végszükség! Ez a leány haldoklik, meg kell esketnie minket!
A pap nevetett:
- Jól van, fiam, sokféle szükség van, de a végszükség, - hát az előnyt élvez!
- Jaj, jaj, Főtisztelendő Úr, ez a legény még be sem mutatott a szüleinek! - mondta Katica rákvörösen.
- Hát akkor ez tényleg különös dolog, - hagyta rá a pap, - de mivel Hegyháti Pista szülei lesznek a házassági tanúk, ez nem lehet akadály. Különben sietnünk kell, mert az esküvőt mindjárt követi a lakodalom a hegyháti kastélyban, magam is hivatalos vagyok oda!
Ekkor megjelent Hegyháti Pista édesapja és édesanyja, és mindketten megölelték Katicát.
Pista apja azt mondta:
- Nem hazudott a fiú, ő tényleg csak egy szerény író, most jelent meg legújabb regénye, a KATICÁVAL A SZÉPSÉG ORSZÁGÁBAN címmel. Jó olvasmány lesz a mézeshetek után! A fiam valóban szegény, csak egy háromszobás házikója van a Kutyafüle dombon, meg azon egy kis ligetecske, kútja sincsen, valóban, de a forrásvizet bevezettettem a házba, és idős dadusa még nem olyan idős, hogy ne tudna ott sütni-főzni. A tyúkokkal, Katica, majd elvesződik a dadus férje, Károly bácsi, meg serdülő kislányuk… A faluvégi házacskához építtetek egy szobát, konyhát, hogy, ha ott akartok kicsit nyaralni…
A lakodalom után csók csókot követett, majd Pista megjegyezte:
- Itt már nem kerülhet sor boldogtalan szerelemre, e Kutyafüle dombon, Katica, mert, látod, itt nincs is kút, mibe ugorhatnánk bele? A forrás ilyesmire nem alkalmas!
Rózsalángos Katica elnevette magát:
- Úgy gondolom, Pista, hogy a boldogtalanságot nem is kell erőltetni… A kút pedig nem arra való, hogy emberek ugorjanak bele, mert nehéz onnan kiugrani…
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Katica portája pedig állt: egy vályogházból, egy kertből, amin öt almafa volt, még érőben levő almákkal, és a kertben három tyúk kapirgált. A ház és a kert pedig már annyira a falu végén volt, hogy már szinte az erdőben.
Legény nem szokott Katica kapujánál álldogálni, mert a falu gazdái módosak voltak, és Katica meg szegény, nem annyira, mint a templom egere, mert utóbbinak nincs egy tyúkja sem, de azért éppen eléggé.
Egyébként Katica szép volt csudamód, de a legények tudták: nem jutnának nála hízelgéssel semmire, mert rendes leány, aki nem hancúrozik a legényekkel. Így a legények feléje sem néztek Katica portájának, csak elmentek mellette, azt is ritkán, inkább kerülő úton megkerülték. Nem jó nézni más baját, szegénységét!
Katica sírt, mert tegnap még három tyúkja volt, de abból egyet elvitt a róka. A róka ugyanis szívesebben lopott faluvégen lakó szegényektől, mint a faluban beljebb levő gazdagoktól, mert így közelebb volt hozzá az erdő, amiben eltűnhetett zsákmányával.
A kapunál álló legényről Katica a könnyein keresztül is látta, hogy csinos valaki, öltözete egyszerű, de jó minőségű anyagból van. Nem lehet ez a legény olyan szegény, mint ő, és talán nem is legény már.
A legény azt mondta a kapunál:
- Adna a kisasszony egy pohár vizet egy szegény vándorlegénynek, aki nagyon megszomjazott?
Katica letörölte a könnyeit:
- Egy pohár vizet akkor is adok, ha nem szegény, ha nem is legény, és nem is vándor!
A kerti kútnál a legény nem olyan arccal itta a vizet, mint akit elepeszt a szomjúság, és így szólt:
- Legény is vagyok, a gazdagokhoz képest szegény is vagyok, és Pista is vagyok, legyen most a nevem Szomorú Pista! Ám, ha Ön, kisasszony, adna nekem valami munkát, akármilyen kis pénzért, mindjárt gazdagabb lennék, és talán a keresztnevem elől a szomorú vezetéknevet is levenném!
Azt mondta a leány, Katica:
- Én magának semmiképpen nem adok munkát, egyrészt nincs pénzem arra, hogy megfizessem, de, ha volna, akkor sem venném igénybe a szolgálatát, több okból sem, - és most menjen el!
- Jó! – válaszolta a legény. Elmegyek, de a kisasszony jobban indokolja meg azt, amiért így, egyből, elutasított!
- Jó! – válaszolta a leány, mérgesen. Ön hazudós, mert nem is volt szomjas, de meg elég úrias ruhában van is, és én csak egy parasztleány vagyok, mégis kisasszonynak szólít, és legfőképpen a keze árulja el magát, az nem paraszti kéz! Ahhoz túl finom, nem szokott az hozzá a paraszti munkához!
A legény elmosolyodott:
- Valóban nem a vízre voltam annyira szomjas, hanem az Ön szépségének látványára, de egy ilyen kis füllentés még nem túl nagy hazugság, amiért egy legényt keresztben le kell nyelnie, és a ruhám nem hivalkodóan úrias, csak nem annyira pórias, mint a kisasszony szeretné, a kezem pedig azért nem paraszti kéz, mert én nem szántok, vetek, hanem papirosra írok, de az is egyfajta szántás, vetés, már megírta ezt egy nagy költő is… Úgy érzem, hogy a kisasszony kicsit rátarti, ha nem is a szépségére, mert az igen nagy, és arra joggal lehet az, de a szegénységére…
Ezzel a legény fogta magát, és elment.
Rózsalángos Katica pedig eltűnődött: becsületes volt ezzel a legénnyel? Hát, igaz, ami igaz, de a három tyúkból egyet elvitt a róka…
Másnap azonban ismét sírhatott, mert a két tyúkból is eltűnt az egyik… Lehet, hogy azt is a róka vitte el, de nem biztos, mert vannak más tyúktolvaj állatok is… Bizony! Még tyúktolvaj emberek is!
Sírt, azután kapálta a kertet, még utána meglepődött, mert a tegnapi legény újra ott állt a kertkapunál, és odaszólt neki:
- Erre jártam, mert abban reménykedem, hogy kissé megbánta tegnapi hevességét… Ha adna nekem valami munkát a ház körül, elvégezném, és fizethetne egy mosollyal is!
Rózsalángos Katica elpirult:
- Hát nem voltam magával teljesen igazságos, elismerem, maga jóképű legény, de én szegény leány vagyok, és ha maga körülöttem legyeskedne munka címén, akkor lehet, hogy magába szeretnék, maga meg nem szeretne belém, nem venne el feleségül, és szerelmi bánatomban ugorhatnék, bele a kútba!
A legény elnevette magát:
- No és én nem mondhatnám el ugyanezt magamról? Én is beleszerethetnék Önbe, kisasszony, Ön viszont nem szeretne esetleg belém, hiába kérném meg a kezét, és akkor én ugorhatnék a kútba, de mivel nekem nincs kutam, kénytelen lennék a maga kútjába ugrani!
Katica elkezdett könnyezni erősen, és azt mondta:
- Menjen el az úr! Menjen el!
A legény elment. Ám Katicát most is elkezdte furdalni a lelkiismeret: miért bántotta meg ezt a legényt? Jó humorú a legény, türelmes, kedves, jóképű… Persze, persze, jobb megelőzni a rossz szerelmet, - de miből lehet tudni minden szerelemnél, hogy rossz lesz belőle, mikor nem is mindegyikből lesz rossz? Fancsali Jutka már kétszer is boldog házasságban élt, legalábbis a falubeli javasasszony így mondta, az elsőben is a férjével, azután, mikor a férje meghalt, a következővel is…
Másnap megint volt oka a sírásra, mert az utolsó tyúkja is eltűnt, és a tyúktalanság tojástalanságot is jelentett…
Sírt-sírt, utána sírt a kertben és kapált, majd pedig sírás nélkül kapált, de igen szomorúan…
Egyszer csak, ni-ni! Ott van a kapunál a legény!
A legény ezúttal egy nagy fehér kutyával jött, amelyiknek, mint kiderült, Bundás volt a neve, hát az elég egyszerű paraszti kutyanév, de igen kedves, barátságos kutya volt.
Azt mondta a legény a leánynak:
- Hozza, kisasszony, a sodrófát, vagy más legényfejre verőnek alkalmas szerszámát! Ki kell verni egy legény fejéből azt, hogy belebolondult egy furcsán viselkedő szép leányba! Úgy látom azonban, hogy az utolsó tyúkja is eltűnt, pedig elhoztam Bundást, kölcsönbe, hogy vigyázzon a házra!
Most már Katica is elmosolyodott:
- Hát az a leány is megérdemelne egy kis popsira ütögetést, de hagyjuk utóbit, meg a sodrófát is!
- Na, kisasszony, ez már értelmes beszéd, szólítson Pistának! Kigondoltam valamit! Itt hagyom, kölcsön, Bundást házőrzőnek, és holnap hozok három tyúkólat tele tyúkokkal! Nem, ne utasítsa el mindjárt! Nem kell értük fizetni, csak akkor, ha összegyűlik annyi tojás, amivel érdemes beszekerezni a városba. Eladjuk a tojásokat, azok árából kifizetjük a tyúkólakat, tyúkokat, és megy tovább minden, mint a karikacsapás! Ha pedig beérik a kertjében az öt fán az alma, akkor, mivel félszemmel is látni, hogy csodaalmák, azok is pénzt hoznak. Beleegyezik, Katica kisasszony?
- Makacs legény maga, Pista! Ám tudni szeretném, hogy maga mit kér mindezért? – mondta Katica.
- Hát semmi olyat, amit a kisasszonynak, vagy nekem szégyellnie kellene! Ha akar, rám mosolyog, ha nem, hát nem! Lehet, hogy a végén szerelem lesz belőle, összeveszünk, és együtt ugrunk boldogtalanságunkban a maga kútjába, Katica, merthogy nekem kutam nincsen!
Ezen már a leány is nevetett.
Összegyűlt a tyúkoktól ötszáz tojás, a legény meg szerzett egy kétlovas szekeret, bevitték a tojásokat egy távolabbi kisvárosba, Gombosgombócra, a vásárra. Hát alighogy kitették, és elkezdték árulni, megjelent egy úriasan öltözött ember a feleségével, meg két szolgálóleánnyal. Az ember barátságosan kérdezte, hogy mennyi darabja ezeknek a gyönyörű tojásoknak.
Mielőtt Katica megszólalt volna, Pista máris rávágta az árát, ami háromszorosa volt a Katicával megbeszéltnek.
A jól öltözött ember, akit a körülötte levők nagyon süvegeltek, azt mondta:
- Ilyen olcsók? Hiszen ezek olyan szépek, hogy egy aranytojást tojó tyúk is elvörösödne irigységében! Száz darabot mindjárt meg is veszünk!
Az ott álldogálók meghallották az úr szavait, és ők is venni akartak. A többi tojásáruló kofaasszony csak nézett!
Az úriasan öltözött ember, meg a felesége, el is beszélgettek Katicával tyúkokról, tojásokról, szép időről, rossz időről, erdőről, mezőről, a legényt, Pistát, is vállon veregette az úr, kissé leereszkedően, de barátságosan.
Jó vásár volt ez! Azt mondta Pista:
- A tyúkketrecek és a tyúkok árát még nem kell kifizetni, megegyeztem az eladókkal: ha majd az almák beérnek, és azok is elkelnek a piacon, akkor fizethet, Katica!
A leány csodálkozott. Ilyen ügyes ez a legény?
Sok alma termet a fákon, nagyok, szépen sárgák, bűvös ízűek voltak, mint máskor. Ez nem volt csoda Katicának.
Ám az már igen, hogy a gombosgombóci vásárban megint megjelent az úriasan öltözött ember a feleségével, meg két szolgálóleánnyal. Az ember barátságosan kérdezte, hogy mi az ára ezeknek a csodálatosan gyönyörű almáknak.
Mielőtt Katica megszólalt volna, Pista máris rávágta az árát, ami háromszorosa volt a Katicával megbeszéltnek. A jól öltözött ember, akit a körülötte levők nagyon süvegeltek, azt mondta:
- Ilyen olcsók? Hiszen ezek olyan szépek, hogy talán még az Édenkertben sem voltak ilyenek! Két kosárra valót most mindjárt meg is veszünk!
Az ott álldogálók meghallották az úr szavait, és ők is venni akartak. A többi almát áruló kofaasszony csak nézett!
Az úriasan öltözött ember, meg a felesége el is beszélgetett Katicával almákról, körtékről, szép időről, rossz időről, szálló fecskékről, csevegő patakról, a legényt, Pistát, is vállon veregette az úr, kissé leereszkedően, de barátságosan.
Azt mondta otthon Katica:
- No, most már számoljunk el, Pista, mert nem szeretek adósa maradni senkinek! Mennyit kell fizetni a tyúkketrecekért, meg a tyúkokért?
Pista elmosolyodott:
- Hát, azt majd a harmadik vásár után mondom meg! Hanem arra nem kell sokat várnod, Katica, és csak őszinte szóval fizethetsz! Én megkérem most a kezed, te odaadod, és minden rendben. Ha nem adod a kezed, akkor beleugrom a kútba!
A leány felkiáltott:
- Ne bolondozz, Pista! Nem adhatom neked a kezem, mert én szegény vagyok, igaz, most már, hála neked, nem annyira, mint amikor először láttalak, de azért…
Pista, elkezdett a kút felé szaladni.
Katica nagyon megijedt, felkiáltott:
- Jaj, Pista, ne! Szeretlek, majd meghalok érted, de nem adhatom neked a kezem, mert…
Erre Pista megállt, és boldogan mondta:
- Ha haldokolsz, az más! Ide a két lábad! Viszlek a paphoz, megesküszünk!
Felnyalábolta a leányt, és már vitte is. A leány tehetetlen volt az erős karokban, de szemlátomást nem is akart azokból olyan nagyon kiugrani.
Azt mondta Pista a papnak:
- Főtisztelendő Uram, ez végszükség! Ez a leány haldoklik, meg kell esketnie minket!
A pap nevetett:
- Jól van, fiam, sokféle szükség van, de a végszükség, - hát az előnyt élvez!
- Jaj, jaj, Főtisztelendő Úr, ez a legény még be sem mutatott a szüleinek! - mondta Katica rákvörösen.
- Hát akkor ez tényleg különös dolog, - hagyta rá a pap, - de mivel Hegyháti Pista szülei lesznek a házassági tanúk, ez nem lehet akadály. Különben sietnünk kell, mert az esküvőt mindjárt követi a lakodalom a hegyháti kastélyban, magam is hivatalos vagyok oda!
Ekkor megjelent Hegyháti Pista édesapja és édesanyja, és mindketten megölelték Katicát.
Pista apja azt mondta:
- Nem hazudott a fiú, ő tényleg csak egy szerény író, most jelent meg legújabb regénye, a KATICÁVAL A SZÉPSÉG ORSZÁGÁBAN címmel. Jó olvasmány lesz a mézeshetek után! A fiam valóban szegény, csak egy háromszobás házikója van a Kutyafüle dombon, meg azon egy kis ligetecske, kútja sincsen, valóban, de a forrásvizet bevezettettem a házba, és idős dadusa még nem olyan idős, hogy ne tudna ott sütni-főzni. A tyúkokkal, Katica, majd elvesződik a dadus férje, Károly bácsi, meg serdülő kislányuk… A faluvégi házacskához építtetek egy szobát, konyhát, hogy, ha ott akartok kicsit nyaralni…
A lakodalom után csók csókot követett, majd Pista megjegyezte:
- Itt már nem kerülhet sor boldogtalan szerelemre, e Kutyafüle dombon, Katica, mert, látod, itt nincs is kút, mibe ugorhatnánk bele? A forrás ilyesmire nem alkalmas!
Rózsalángos Katica elnevette magát:
- Úgy gondolom, Pista, hogy a boldogtalanságot nem is kell erőltetni… A kút pedig nem arra való, hogy emberek ugorjanak bele, mert nehéz onnan kiugrani…
(2020)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!