Erről a télről írok. Kicsit álmos,
látszat napfényes, felhős, hó hiányos,
de még ez is, az is lehet, - január
első fele. Az idő meg-megáll,

majd megy tovább. Nevezhetjük menésnek,
de inkább vánszorgás, melyben a lélek
akkor is fázik, mikor nincsen hideg, -
bár minden idő jó valakinek.

A világ olyan itt, akár egy újság.
mit kiolvastak az emberek, s unják:
új kiadásnál is hírek régiek,
csak időnként egy-egy láb felsziszeg,

ha rája lépnek, és bokán is rúgják,
s a hazugságot később fülbe súgják,
vagy hirdetik ott, hol hiányzik az ész, -
s virágot kap egy lovas tengerész,

fehér lovon, s a Don elfeledetten,
s az ország nyakig elmerült a szennyben,
s mindegynek tűnik, hogy Győr, vagy Mohács, -
s a Keresztfán de ottmaradt az ács!

Hódmező majd vásárhely lesz, az ének
híre felszáll, máris kenceficéznek,
s hogy bő zsebeknél milyen kérdőjelek,
azt nem tudják, csak a bennfentesek,

s én sem tudom, - de a lényeget értem:
nagy tolvajok lopnak, pimasz-merészen,
és önhasznáért oly becstelen a hit, -
s vágóhíd felé hajtja barmait!

Akad, nem ritkán, egy-egy szemtelenje,
ki sérteget, de az igazzal szembe
dehogy nézne, mert, vagy túl sokat lopott,
vagy felbérelték őt a tolvajok!

Erről a télről most, eddig, csak ennyit.
Veszteségekről hazugok jelentik,
hogy nem is azok, - várj isteni csodát,
mi eljön hozzád ígért hídon át!

Erről a télről most csak ennyit írok,
és nem hiszem, hogy csörtető tapírok
durvaságában volna több értelem:
- Lopok, komám, - és te is lopj nekem!

Ám most, belül már, akik lopnak, félnek,
s mennyi mindent össze-vissza beszélnek!
Ó, de megjárta, - és hányszor a magyar!
Himnusz szól erről, - és a Nemzeti dal!

Hiába szólnak? Kell egykori nagyság
még szép hitéből szépség és szabadság,
legalább annyi, mit adhat ez a kor, -

vagy lassan mindent elpusztít a kór!

(2020)

A képen:
A bevonuló fővezér (Horthy Miklós) fogadása a budapesti Gellért Szálló előtt, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b7/HorthyGell%C3%A9rt.jpg