A feleségből meg-megszólal emlék.
Véges dolgokat sodor Végtelenség.
Végtelenség épít és pusztít végest.
Az emlékek – kis fejfák – visszanéznek.
Ó, ez még él, az már meghalt, - mikor volt?
Élet-fejfák búcsúznak halottaktól.
Egymásra néz, gyakran, kétféle fejfa.
Emléksor sebét ki- és eltakarja.
Ez is meghalt, az is, s a volt miként volt?
Mit is árult az a falusi kis bolt?
Vonat ment volna, felszállás! S leszállás!
S az utóbbiért végül ki lett hálás?
Jött a püspök, s a lány karját nem fedte
az a szövet? Feddő szó szóvá tette.
Kart karba öltött álszentség szokással,
s imádkozni gyakran ördög sem átall,
s az álarc, - álarc, mögötte vigyor, s ennyi:
haszonért jó istennel jóba lenni!
Templom és cirkusz. Valahol mind egyek
hókuszpókuszok, s kirakat-keresztek.
Pökhendi Semmi Végtelenre rászól,
s a szem forog cigánykerék csodáktól.
Volt pedagógus: diákjait verte,
igaztalan, ily bolond volt a lelke! –
…és volt tanár, ki önmagát úgy adta:
jóság szépségét szíve tanította.
Szabolcskás falvak, kis népszínmű-költők,
papos beszéddel a Semmit köszöntők!
Ám különb volt-e lelkében a város,
s hűségesebb a Szépség Csillagához?
Falu, város mind elsüllyedhet sárban,
akár aszfaltos utak mámorában.
Mindkettőt láttam, mindkettőt megéltem.
Feleség ballag múlt-emlékezésben.
Felduzzadt patak. Kisgyermek halála.
S szerelmes halál szívet mélybe rántja,
egykori hírek, - de minden hír ott van
egy nagy világban, örök csillagosan,
s a hold fehérít, tovább, csendet, estét,
s színében ott van elvágyó melegség.
Múltból kiugrik kakashangos reggel,
s már itt a tél disznótor-ünnepekkel.
Egy üveg sörnek eljön furcsa útja,
s emlék-útját a palack járja, újra.

Egyként két világ a falu, s a város?
Alkonyat szívben mindegyiknek áldoz?

Erős szokás városban hamar gyengébb,
jobban érzi a változás szerelmét, -
de azért mégis elbukik az ember,
ha más szívekhez becsülettel ment el.
Ám van egy Lét, nem falu, s város léte:
a Közelség különös Messzesége,
feleség ehhez inkább közelebb van,
s az emberekhez is értőbb a bajban,
s az emlékeket gyakrabban idézi,
ki itt volt, ki ott, - a fényképeket nézi...

Az én szívem sem város, s falu léte:
egy Szépség-világ együtt-messzesége.
Ezt, lehet, most csak Feleségem érti,
míg mérlegén eddig-életét méri.
Kiben a Szépség együtt-messzesége,
az bátran nézhet elmúltak szemébe,
az bátran szólhat bármiről, mert benne
nem volt soha Csillag hamis szerelme,
nem volt soha hitek hamis imája, -
bárki szemébe visszanézhet álma!

Fel-fellobban kis emlék-fejfák lángja.
Igen! Dehogy kell tévút-hit imája!
Lángol a fejfa és elég az ember,
míg szembenéz csillagos végtelennel, -
de mégis Szépség nem adni el voltat,
s „Nem tudom!”-ot nem mondani „Tudom!”-nak,
nem hazudozni érdek-isteneknek,
de odavágni: „A hazugot vesd meg!”,
nem bólogatni, ha tolvajok lopnak
(látszat-ember könnyen elaljasodhat),
széttört jelenből nem úgy válogatni,
hogy felülre kerüljön érdek-talmi,

s ha kell, akár ország szemébe nézni,
amely a vesztét, készülőt, nem érzi,
s idézni magyar nagyok szavát, sorsát…

Szégyen-utadról térj le, Magyarország!

(2019)

A képen:
A Rózsadomb látképe a Budai Vár felől, Thaler Tamas felvétele, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/14/RozsadombFotoThalerTamas.JPG