Talán Ő volt, egy volt Karácsony,
ki átnézett a börtönrácson,
s meghallott egy távoli hangot,
egy dalfoszlányt, mely visszahangzott,

egy dalfoszlányt, mit elfelejtett
volt harcából Vörös Csepelnek,
dalfoszlányát egykor-világnak,
s már könnycsepp csillant: mai bánat,

talán Ő volt, de, lehet, mégsem,
csak hit-pillanat, félig ébren,
oly igazán sohasem látó,
ki csak a gazdagra vigyázó,

míg sorsok mentek, sorok mentek,
éhség láncai szeretetnek,
dalfoszlány, szétfoszlott karácsony,
seb, vérző, lelken, magyarságon,

talán Ő volt, mégis, ma senki,
ki mégis a Szebbet jelenti,
ki mégis küzdő, vérszín Csillag,
ki majd sötétnek hajnalpírt ad,

de, lehet, csak egy dalfoszlány volt,
lehet, a Szépség itt csak vágy volt,
lehet, szegények úgy szegények:
kihunytak bennük vágyó fények?

ez a látszat, - de másik isten
jön, ha késik is szívekben,
ki úgy isten, hogy másképp isten,
mert ott született – a szívekben,

Őt, mikor jön, már meg nem érem,
e jelen nem a messzeségem,
de börtönrácson át is látom
szívek színével egy világom,

van úgy: egy szó, látszatra semmi,
s a világot újjáteremti,
van úgy: egy szín szíveket nyithat
felzengő szépségpillanatnak

van úgy: megérzik mind-mind itt lenn,
ha fent az álszent játszik istent,
s ha lent éhezők meg sem értik:
összecseréltek földit, s égit

(2019)

A képen:
Hidas Antal levelének első oldala, Balintis felvétele, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f7/VorosCsepel1.jpg