A gügye nem dicsérő szó, mert annyit jelent: ügyefogyott, féleszű. Persze, van, amikor a féleszű többre viszi a világban, mint a nem felezett eszű, aki fél, - de annak is gyakran kárát látja: a világ.

Ám abban a világban, ahol ezt a gügyét használták, hozzátartozott írásban egy ipszilon: báró Gügyey Gáborról van szó, nagybirtokos, akit hét határban is megsüvegeltek. Három legényfia volt: Gügyey Gedeon, Gügyey Károly, valamint Gügyey János.

Jánossal kellett volna kezdenem, mert ő volt a legidősebb, de most már mindegy.

Azt mondta báró Gügye Gábor felesége, a kardos Kamilla asszony, a halálos ágyán:
- Fiaim! Egyet mindenképpen fogadjatok meg: ne vegyetek el olyan leányt feleségül, aki igen szép, de kérkedik a szépségével, akinek igen sok pénze van, de rátarti a gazdagságára, olyat, aki nagyon nyelves, és időnként nem tudja befogni a száját, olyat, aki kuka, és úgy kell kihúzni belőle a szót, olyat, aki leányságában szemet vet más férfiakra is, olyat, akire más férfiak is szemet vetnek, és azokat nem pofozza fel gyorsan és alaposan…

János volt a legidősebb, és egyúttal a legeszesebb a három fiú közül, bár a másik kettőnek is volt sütnivalója, és a konyhába kisült sülteket vitézül pusztította…

Azt mondta János az Édesanyjának:
- Jó Anyánk ezek szerint az javasolja, hogy soha ne házasodjunk meg? Hiszen olyan leány, aki ezeknek a feltételeknek megfelel, nem hogy e környéken, hanem az egész világon sincsen! Nem akarom megbántani jó anyánkat a halálos ágyán, de…

Édesanyjuk egy közmondással igazította helyre legidősebb fiát:
- Aki keres, talál!

Itt a beszélgetés félbeszakadt, mert futva jött a pap, hogy feladja az utolsó kenetet.

A halál be is következett a halálos ágyon, de csak az ágy pusztult el, mert bár méregdrága antik bútordarab volt, lábait már tönkretette a szú. Összerogyott.

Hát az életben vannak különös dolgok (hogy a halál után is, azt nem tudjuk biztosan, de azért sokan sokat képzelődnek róla). Mindenesetre szokatlan dolog, hogy ne a halálos ágyon fekvő haljon meg, hanem az ágy, de még ráadásul a halálos beteg úgy ugorjon fel, mint az, aki makkegészséges, és kiderüljön – az is!

No, minden rendben volt?

Ugyan! Minden még soha, sehol sem volt rendben, legfeljebb csak azt híresztelték a mindenről, valahol, valamiért…

Gügyey Gábor szerette a feleségét, meg a három fiát, nem italos ember, de volt egy gyengéje: imádott kártyázni.

Felesége, Kamilla, a sarkára állt, a kastélyból eltüntetett minden kártyapaklit, ha kellett, férjét is bezárta a szobába, és nem engedte sehová, de hát van olyan szenvedély, amin, ha elkapja a férjet, nehéz úrrá lennie, még a feleség segítségével is.

Érezte a felesége, hogy baj lesz ebből! Ő maga megtette, amit megtehetett, az öt év alatt, amíg élt még, az utolsó kenettől számítottan. Gondoskodott arról, hogy a legénnyé cseperedő fiaik jó nevelést kapjanak, műveltségben, de még a kétkezi dolgokban, ügyességekben is.

Kamilla asszony halála után sokasodtak a kártya hozta bajok.

A kártyára azt szokták mondani egyesek: az Ördög Bibliája. Főleg azok, akik sokszor és sokat veszítenek a kártyán.

Báró Gügyei Gábor sokszor és sokat veszített, eleinte volt miből, de később már odalett a sok szántóföld, mező, a malom, a nagy halastó, a büszke kastély. A hegy is elment volna kártyán, a rajta levő háromszobás vadászházzal, ezt talán az Ördög nem bánta volna, de a balszerencse megsokallotta a kártyaveszteséget.

Ám a balszerencse nem úgy segített Gügyey Gáboron, hogy átadta volna helyét a Szerencsének a kártyaasztalnál, de azért elintézte a további veszteségét a kártyán, mert elhaláloztatta.

A fiúk eltemették apjukat, édesanyjuk mellé.

Ez idő tájt a bíró azt kérdezte báró Gügyey Gábor ügyvédjétől:
- Tisztelt Nagyra becsült Ügyvéd Úr! Mint állnak Gügyey ügyei?

Az ügyvédet kötötte a titoktartás, és tartotta is a titkot, amennyire egy pénzéhes ember saját óljában tudja tartani az eladásra szánt disznót, de hát minden disznót utolérhet a disznótor. Csak odasúgta a bírónak, igaz, nem ingyen, hogy Gügyey ügyei rosszul állnak, és hamarosan már nem is állnak.

A bíró megtalálta a számítását, az ügyvéd is, de a Gügyey legények másik ügyvédet fogadtak, és Gügyey Gábor egykori mesebelien nagy birtokából sikerült megmenteniük egy nagy, erdős hegyet, amelynek tetején háromszobás vadászház volt, meg egy picike tavacska, kevés hallal, és sokat brekegő békákkal. Persze, télen a békák átmeneti időre abbahagyták a brekegést, és jégbe dermedten várták a tavaszt.

Gügyey János azt mondta két testvérének:
- Egy hegyen is boldogulhatunk, amíg meg nem boldogulunk, ha az a sajátunk. Ruhánk még van elég, ha nem járunk bálokba. Vadat még lőhetünk, amíg van töltényünk, de utána is állíthatunk csapdákat. Nyomokat olvasni jól tudunk. Sütni, főzni is tudunk. Szolgát nem tartunk, saját magunknak szolgálunk. No és félretettem egy kis aprópénzt, azon veszünk egy lovat a becsületes cigányoktól.

Gedeon és Károly is felkiáltott:
- Mi is félretettünk egy kis pénzt, mi is veszünk lovat magunknak. Igaz, a lovat etetni kell, de rászorulhatunk arra, hogy elmenjünk lisztért, fűszerekért, ezért-azért. Az erdő meg ad gombát, különféle gyümölcsöket…

Azon a vidéken sok becsületes cigány lókupec volt, mert kettő is. Cigánykodtak, persze, amikor a három ló áráról volt szó, hogy így, meg úgy, ezek nem is lovak, hanem táltos paripák, és hozzájuk becsületes úton jutottak, erre megesküsznek!

Igaz lehetett utóbbi is, mindenesetre a föld nem szakadt be alattuk eskü közben, a mennyezet nem is szakadhatott volna le, mert a szabadban voltak, a jóisten pedig erősen félrenézett, és így villám sem sújtotta a derék barna bőrűeket eskü közben. A kialkudott árhoz hozzákunyeráltak ugyan a vadászház padlásáról néhány apróságot, de hát az a szép, ha okos enged, és a közmondásbeli szamár sem szenved.

No, eléldegéltek a legények, gyalogoltak, lovagoltak, vadásztak, halásztak, füvet kaszáltak, egyelőre csak utóbbit, mivel pénzt nem.

Augusztusban viszont, mely hónapról azt írta egy költő, hogy akkor a dinnyére van a gusztus, furcsa nyomokat találtak. Itt is voltak egy darabig, utána pont, majd megint látszottak. Gedeon és Károly száznál is többféle nyomot ismert, de most csak néztek, majd így szóltak bátyjukhoz, Jánoshoz:
- Ha nálad oly nagy az ész, lássuk: vele mire mész? Mert mi ilyen fura nyomokat még sohasem láttunk! Bolond egy állat lehet, amelyik ilyen rejtélyeket csinál a két lábával!

Mindkettő hitte: e nyomok előtt János is úgy áll, mint szamár a hegyen!

Rosszul hitték!

János jól megnézte a nyomokat, majd kijelentette:
- Ez egy kézen járó gyermek nyoma lehetne, aki időnként fejre állt, úgy pihent, majd ment tovább, de túl kicsi ez a kéz, ami attól lehet: nem gyerek ez, hanem törpe gyereke! Nézzük csak, hogy hová vezetnek a nyomok!

Leesett két testvérének az álla, de azért egyik áll sem hagyta el az áll ízületet!

A nyomok egy bokorhoz vezettek. A bokor mögött lapos szikla volt. Elhúzták. Hát egy üreg jött, belebújtak, egyikük a másik után, és nem mind egyszerre, hanem sorjában. Ez a helyes, nem kell kapkodni!

Utána sorjában visszabújtak, mert annyi kiderült: az üreg egy barlang része, de utóbbiban sötét van. Lámpásokat kell hozniuk.

Hoztak, újra bebújtak, most már látták: ez tényleg egy barlang, lehet, hogy még messzebb is elbarangol, elbarlangol a föld alatt, de már itt is tart egy ménkű nagy ládát, amelynek nincs is fedele.

Mi volt a ménkű nagy ládában?

Hát egy nagy zsák arany helyett mindössze olyan kis zacskónyi arany, hogy az minden kincselrejtőnek szégyenére válna! Mindössze három arany!

Igaz, a három arany azért nagyobb volt, mint a szokásos aranypénzek, és mindegyiken egy nagyon gyönyörű hölgy képe volt (talán egy uralkodónő, királynő képmása?).

Átkutatták a barlangot, de abban több ládát nem találtak, se nagyot, se kicsit.

Azt mondta János testvéreinek, Gedeonnak és Károlynak:
- A barlang érhet valamit, mert, ha itt fent nagy meleg lesz, nyáron, akkor benne hűsölhetünk. Ám jobb volna fülön csípni a törpét, mert az olyat is tudhat az aranyakról, amit mi nem. Őrködjünk időnként, ha nem is vagyunk csak e hegy őrei!

A törpe három napig nem jött, de a negyedik napon, alkonyatkor, igen. Oly kicsike volt, hogy azt sem lehetett tudni: manó-e vagy törpe?

Fülön csípni nem sikerült, hiába voltak nagy fülei, de azért a két lábát elkapták, nagyot csíptek a fenekébe, és azt mondták neki:
- Ha nem akarod, hogy a kíváncsiság kínozzon bennünket oly kérdésekkel: honnan jöttél, ki fia borja vagy, törpe-e vagy manó, miért vitted és hogyan azt a nagy ládát a barlangba, és. ha már kincset tettél a nagy ládába miért nem nagy zsákkal, hanem ily picike zacskóval, akkor mindent mesélj el, mert mi nagyon jó emberek vagyunk, de ha bennünk felébred a kíváncsiság, az nagyon rossz, az kínoz, és mi nem védhetünk meg tőle!

Megértette ezt a manószerű törpe, muszáj volt neki, mert mindkét lábát fogták, de még a füleit is két oldalról.

Azt mondta:
- Előbb vacsorázzunk meg nálatok, utána mindent elmondok nektek, amit nem tudok, hát még azt is, mert én ilyen becsületes törpe vagyok, a becsületemre esküszöm, amelyik óriási!

Hát a becsületét nem tudták ilyen gyorsan lemérni, de becsületesen evett velük a vacsoraasztalnál, csak törpeségével fordított arányban, mert ő is egy sült vadkacsát, ám egymaga, meg a három legény is egyet, de ők közösen, ugyanolyan hápogóból. Nem kacsa, hogy ez történt!

Végül azt mondta törpe:
- A nevem igen egyszerű, úgy hívnak, hogy Csinoscsöcsétcsűrömcsavaromcsókolomenapon Kebelbeli Ede, az édesapám is ilyen névre hallgat, és édesanyám
Csinoscsöcsétcsűrömcsavaromcsókolomenapon Kebelbeli Edéné, született Kecsesfalvikedvesenkecsegtetőenkerepelő Ebszőlősi Borbála, akit az egykori bálban manószépségkirálynő volt, de azután leesett a fejéről a koronája, és törpe édesapám, Csinoscsöcsétcsűrömcsavaromcsókolomenapon Kebelbeli Ede felvette, feltette, elvette, testvéreim pedig…

Itt Gügyey János tapintatosan leállította a törpét, de azért nem kiáltott rá oly nagyot hogy megijedjen, a szomszéd hegyen a varjak már alig hallották, de azért, biztos, ami biztos, elrepültek.

Az Ede keresztnevű törpe kénytelen volt rövidre fogni további mondókáját, mert Gedeon és Károly erősen fogta a fülét, mindkét oldalról:
- Gazdám Boszorkány Barnabás, leányai Boszorkány Cenci, Boszorkány Manci, Boszorkány Cinci.

- Melyikük a legszebb? – tudakolta Gügyey Gedeon.

- Azt majd ti döntsétek el! – mondta a törpe. Nekem csak annyit parancsoltak a leányok, versben:

Három Gügyeyt! Mind ide!
Ügyesen! Itt az ideje!
Eddig lehettek legények,
most már e legénység – vétek!
Boszorkány szívünk bízzuk rád:
hadd lehessünk boldog arák!
János, Károly, meg Gedeon
neve úgy legyen ajkadon,
hogy őket egyből idehozd,
hol három leány csókot oszt!

- Hm! – mondta János. Nem az ő képük van azokra az aranyakra verve? Ám miért egyformák e leánygyönyörűségek?

Megörült a törpe a kérdésnek, egyből kivágta:

A három lány olyan iker,
amelyből csak egyforma kell!
Mind, mikor szól, az gyönyörű,
mint egy szép hangú hegedű,
mind, mikor néz, olyan édes,
mint mosolya lépes méznek,
mind oly tündéri boszorkány,
hogy a jóból, lehet, sok tán,
mind olyan kedvesen gonosz, -
ijedtében elfut a rossz,
mind játékosan szeszélyes,
s szeszélyek is csókot kérnek,
csókot kérnek, csókot érnek,
áldjátok a szerencsétek!

Igazat mondott a törpe?

Igazat, mert amikor a Gügyey legények lóra ugrottak, és, a törpe útmutatása alapján, megérkeztek a szívdobbantóhegyi kastélyba, amelyik nem volt hivalkodó, csak nem tudta letagadni a látszatot, amelyik a valóságról pletykálkodott, egyből megjelent Boszorkány Barnabás, a leányok apja, három leányával, Boszorkány Cencivel, Boszorkány Mancival, valamint Boszorkány Cincivel.

A leányok teljesen egyformák voltak, mert hármas ikrek, és igen elpirultak a legények láttán, de azért, a pirulás mellett, a fejüket sem veszítették el. Cenci elkapta János kezét, Manci Gedeon kezét, Cinci pedig Károly kezét, és mind azt kiáltotta:
- Kézfogó! Ugye, megkéred a kezem?!

Mindegyik legény boldogan bólintott, és még aznap megvolt mindhárom esküvő, meg a közös lakodalom is.

Közben azonban János gondolkozni kezdett, mert előfordul: az is gondolkozik néha, aki boldog. Ritkaság az ilyesmi, tudom, de előfordul. Persze, a boldogtalanság inkább elgondolkodtathat valakit, de vannak országok, amelyeknél még a boldogtalanság is nehezen juttathatja el a népet idáig. Most nem akarok ilyen országra mutogatni, ha nem hiszik el, ne higgyék.

János megkérdezte apósától:
- Jó, jó, ez az esküvő tényleg a boldogsághoz vezetett, és villámgyorsan, de honnan fogom megtudni, hogy a három egyforma szépség közül, melyik Cenci, az én feleségem?

Barnabás megölelte vejét és a fülére súgta:
- Ó, Te Szerencse Kegyeltje! A te feleséged egyik füle mögött sincsen jel, így egyből megismered, még számolnod sem kell! Ám két testvéred sem került túlzott számolási feladat elé, mert Manci mindkét füle mögött egy-egy picike, de azért jól látható szemölcs van, Cinci két fülecskéje mögött pedig kettő-kettő. Máshol szemölcstelenek!

Megörült Barnabás csudamód. Mindjárt úgy megcsókolta feleségét, hogy mindenki tapsolt. Valaki nyávogott is, de az egy macska volt, akinek véletlenült ráléptek a lábára. Az eb viszont, bár annak is ráléptek véletlenül egy kicsit a lábára, nem ugatott, mert észbe vette: akkor kiejtheti a szájából a lopott sült libát, de még esetleg el is vehetik tőle, büntetésből.

Vannak ám a világban ilyen okos kutyusok is! Ezekkel szoktak a buta gazdik oly fennhéjázóan dicsekedni…

(2019)

Illusztráció: Pixabay.