Cilike, Dóra Néni cicája, hivatalos nevén Dűlői Cecília, először találkozott a hóval.

Hát, nagyon is megérthető, ha csodálkozott. Először csodálkozott, utána gondosan megvizsgálta. A hóról kiderült, hogy fehér, hideg, és nedves lesz annak az orra, aki szagolgatja, valamint e fehér földtakaró alatt nem jó egereket keresgélni. Jobb volt a kert hó nélkül!

Sietett Cilike a gazdájához, Dóra Nénihez, és azt nyávogta:
- Miaó! Mire jó a hó?

Dóra Néni azt mondta a cicának:
- A hótakaró a tél bundája, időnként felveszi. Rajtad télen-nyáron bunda van, a tél is felveheti a sajátját.

Cilike bundája nagyon szép volt. Ha nem lett volna a farka fekete, valamint nem lett volna a fején fekete bundasapka, akkor ez a gyönyörű fehér cica akár ma született fehér báránynak is elmehetett volna. Persze, a bárány béget, a cica nyávog…

Cilike cica azt nyávogta:
- Hó alatt az egerek, nyá-nyá!, merre mehettek?

Ezt Dóra Néni tudta, de nem árulta el a cicának. Én tudtam, hogy a tél közeledtével az egerek egy része beköltözik a házakba, mert – joggal – fél a fagytól. No, okos egér inkább a pincében húzza meg magát, és éjjel jár ide-oda surranó útjára, ha a házban cica is lakik. Gyermekkoromban fogtam egereket. A virágcserepet feltámasztottam egy fél dióval. A fél dió ehető fele befelé nézett. Az egér a virágcserép alatt rágcsálta a finom diót. Hopp! A cserép ráborult az egérre, és fogoly lett a kis csinosan kerekfülű, kíváncsi orrú, büszkén bajszos, élénk gombszemével ide-oda tekintgető, nyugtalan farkincájú állatka.

Nem! Én nem bántottam a kisegeret, kicsit sem! Egy vastag kartonlapot csúsztattam a virágcserép alá és egy befőttesüvegbe ügyesen áttelepítettem a cincogót.

Ezt követően az egeret elajándékoztam. Önzetlenül, névtelen ajándékozóként. Ott volt szegény szomszéd bácsi, akinek nem volt se kutyája, se macskája… Átengedtem hozzá az egeret…

Ilyen jószívű voltam!

Dóra Néni is jószívű, mert amikor a gyermekek megkérték, hogy egy nagyon gyönyörű, hatalmas hóembert építhessenek a kertjében, megengedte.

Danika meg kitalált valamit, amikor elkészült a hóember: ne kalap vagy sapka legyen a hóember fején, hanem egy madáretető!

Így lett a dologból közös munka: a gyerekek elkészítették a nagy hóembert, fejére tették a madáretetőt, Dóra Néni pedig madáreleséget tett az etetőbe és le is rajzolta a különös hóembert, fején a kis madárkákkal.

Cilike, a cica, pedig mit csinált?

Egy darabig nyávogott, szeretett volna közelebbi barátságot kötni a kis tollasokkal.

Hát vannak madarak, amelyek egy idő után megbarátkoznak az emberekkel. Ez igaz.

Ám cicával barátkozó, szabadban élő madarat még nem láttam. Persze, a házban, mondjuk egy nagy arapapagáj, fegyverszünetet köthet egy házimacskával, ha az erős csőr és a cicakarom kiegyenlíti egymást, és közös gazdijuk is ezt a békét pártolja, de egyébként…

Aki szereti a madárkákat, és segít nekik áttelelni, annak itt küldök ajándékba egy mesét a Mikulás Bácsitól, elolvashatja (A Mikulás családja - https://www.facebook.com/photo.php?fbid=774194443077891&set=a.111397106024298&type=3&theater).

(2019)

Az illusztráció DORA WIESZT rajza.