A Karácsony? Túl fényes hit-sziget, -
ezt, Barátom, ne mondd el senkinek.
Mit úgyis tudsz: tömeg másképpen él,
s kukurikú kél a kakastaréj,
alatt, s más bóbiták a kotkotot
kotyogják, mit erőszak alkotott
valamikor, s a vakító világ
hit-szigeten befogad ostobát,
s okos tudóst is, akinél a hit
tán nincs is, csak a karrierje vitt
oda, hogy ő is láttassa magát:
mint tiszteli kufárok templomát!

A kufár rendben, ha oly kereskedő,
aki nem csal, s csak tisztes haszna nő,
s jó, ha ilyennek isten is segít…, -
de, ha lopja templomok fényeit,
magának, és utána újra lop,
s ívben leköp Tízparancsolatot,
s vakító fényt a szemekbe vetít,
ez a felhasznált fény elundorít!
Más sunyíthat, én kimondom: nekem
nem tetszik, ki tolvaj, nem kedvelem,
s jól tudom, hogy Te is így vagy vele,
s a Becsület nálad sem égmese.
Becsület nélkül? Burjánzik a gaz, -
Eszme Istennek mindig része az!

Hát bennem most már összetört világ, -
mely kintről jött benti csendembe át.
Üvegharangos volt karácsonyok,
kik törték össze egykor-álmotok?
Ijesztő fehérré lett kinti hold,
amelynek régen kedves tükre volt,
s e tükörben fenyő ringatta még
mézeskalács szemnek szánt énekét,
majd hirtelen… Az összetört világ
csontszekere szakadó hídon át
még eldöcög, a nagy hídon sötét
elvette az emberek örömét,
s a Jászolban a csecsemő halott,
s én hallgató versekkel hallgatok,
vakító ál-karácsonynál a tőr,
s hány szívre céloz, ó, hányat megöl!
Hallgató vers mondja ezt, már halott,
s csak látszat az, ha elér holnapot,
csak látszat az, és az vét ős hibát,
ki védi tolvajok karácsonyát…
Én nem védem, de alig szólhatok,
cenzúra lassan mindent közrefog,
készülődő fasiszta este ez,
rabló idő, egyre szemtelenebb,
kalandor múltból hány zászlót kibont, -
s az értelem? Igen, az neki gond!
A kormányzó jön fehér lóhajón,
vissza, s marad véres paripanyom
a kövezeten, most is, s ottmarad,
s ki hiszi azt, hogy Budapest szabad?
Ez hihető? Gyerekes csacskaság,
melyre csacsi vághat imás iát.
Vakító hit: hitványságok hona,
s „szent pecsétje”: az ördög vigyora.
Új Mohács ez, bármit is mond a nép,
mely magáról, hogy nép elhiszi még,
s már maga is butítja önmagát,
elbutított nép orráig se lát,
egyszerre szánandó és megvetett, -
s mindig kifosztják a tolvaj kezek.

Két őrző kopód? Az a Szeretet,
állatként is őszinte emberek,
örömük – öröm, bánat – bánatuk.
Sok állatnál embernek példa út:
bennük szívjóság, s értő értelem,
míg emberekből csőcselék terem.
S a csőcselék? Abban lélek halott.
A történelem sok utálatot
keltő időt hozott, de a magyar
(mint annyi nép) tanulni nem akar.
Széttört világban rossz karácsonyok
rémálom valósága körbefog,
s ördög istent túljátszó hatalom
megvetendő nemzeti színpadon,
rossz világban, hol ott a vér, s a könny,

s csak bámul rájuk a csillagközöny.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.