Öreg vagyok, beteg, s esik a hó,
de más is öreg, más is beteg, s való,
hogy tél van már, s ha ilyenkor esik
a hó, e jogát olykor elismerik, -

máskor meg nem. Voltak száraz telek,
meg majdnem azok, sőt, volt, hogy melegebb
tél jött, mint néha egy-egy hideg ősz,
melyben már fagyott csillagfény időz.

Előbb-utóbb elér más csillagot
az ember, - addigra, lehet, ez halott,
e vak csillag, tönkretetten: a Föld?
Itt korról korra vakságot örökölt

az ember, s máig sem tudja a nép,
ki tette tönkre látóidegét,
bár egy-egy költő elmondta neki…
Nép a vakságát miért is szereti?

A választ tudom, - s mit érek vele?
Tél, hegyoldal, álom hó, s bús mese
mind egyre megy, s tudják a házfalak
hány ablak rejtett el itt vért, s aranyat,

amelyekről egykor még Ady szólt,
persze, a szava máig hiába volt,
s míg pusztította ő is önmagát,
sok vért, sok aranyat kértek az imák.

Ady? Ő úr volt, elfajzottan az,
mert a szívében ott volt az ős paraszt,
sok mai paraszt nem paraszt, s nem úr, -
nem más, mint bunkó, de lopni megtanult!

Mint annyian: öreg vagyok, s beteg.
A tankautókban szélkakas emberek,
s a Várban fent mucsai háztetők
figyelgetnek egy szélkakasos időt,

de távolabb, - ám itt is körbejár
a hitzászlós szél, s ködös szavú király,
s vért, s aranyat ördög itt is szeret,
s a mind öregebb ország itt is beteg,

s mit tagadjuk? Leltár is azonos:
tél, hegyoldal, köd, értelem nem lakos,
s megoldások kulcsa kit érdekel?
A zár egyszerű: itt csupán lopni kell!

Öreg vagyok, beteg, s esik a hó, -
de mindenkire bajt hoz betyár való,
s Győrből Mohács lesz, s Mohács ottmarad…

Te tunya Ország, - nem látod önmagad?

(2019)

Illusztráció: Pixabay.