Már öregen és betegen
nem a múltamat keresem:
egy láthatatlan valamit, -
rejti fényeit, árnyait.

Azt, hogy fontos, már rég tudom,
és jól leplezett ál-úton
népeket rosszba áttaszít,
így éli ösztönálmait.

Láthatatlan, - és látható
csak az, mit tesz. Elbújt csaló.
Testetlen testén pengeél
sebző zenéje jajt zenél.

Nem isten. Ördög sem. Talán
mesék mérgezett lénye tán?
Képletbe formált gondolat,
mely úgy szabad, hogy rab maradt?

Már öregen és betegen
a választalant keresem.
Nem istent és nem ördögöt:
lélek szavát a csend mögött.

Már öregen és betegen
lélek rabságát keresem, -
az okát, mit szabó kiszab,
ha ott születés-pillanat.

Lehet, hogy csak én keresem,
s a pengeél zenél nekem,
titok pengéjén éles él,
s választ nem villant rá a vér.

Válasz nélkül csak azt tudom,
hogy menni jó a jó úton,
még akkor is, ha csillagát
nem mutatja fel jobb világ,

s csak hallgatást kap kérdező,
s bámul közöny-csillagmező,
s a tudást kivégzi a hit,
ha közli gondolatait,

mert bár isten, s ördög mesét
ad, - láthatatlan képletét
válasznak várja a világ,
hogy meggyógyítsa önmagát.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.