Csend-csigaház. Tűnődő csáp kinyúlt.
Levél színekben nyári tűz: a múlt.

Ősz égeti. Lángol a sárga és
piros száll át a szívemen, mesés, -

vagy el sem szállt, ez látszat? Ottmaradt,
míg könnycsepp-szikrát szórtak szét szavak?

Ha öröm szólt, ha bánat hallgatott…
Ó, minden erdő bonyolult halott!

Bátor tavasz kezd, tél dalt lefejez.
Megérthetetlen Egész része ez,

nyárral, ősszel. Álomban hull a makk, -
egy-egy pöttyhangú, barna pillanat

az avaron. Vagyok, - vagy nem vagyok?
Az álom itt, de oly furcsán halott!

Minden ingó. Sérült igen, s a nem.
Az ősz pirosat éget szívemen,

majd gyermekkorból vakít égi hó,
fehér szépséget felragyogtató…

A szél közel? Eljön verő vihar
tölgyfák légben dörgő ágaival?

Előbb-utóbb. Most ősz éget nyarat.
Csend-csigaház. Hull barna pillanat,

és fáj a nincs, és vele fáj a van,
és fáj az álom, mely álomtalan,

s piros szívemen piros szín, mesés, -
gyönyörű dal, gyönyörű szenvedés…

Ha verset ír győztes, égarcú lét, -
eljössz-e értem, Szépség, Messzeség?

(2019)

Illusztráció: Pixabay.