Azt hiszem, hogy rám fogják fogni: nincs szívem.

Ezen nem fogok meglepődni, mert életemben már sok mindent rám fogtak, ezek 99 százalékát az utóbbi három évtizedben, azóta fő fogás a ráfogás. Mellékfogásként, meg desszertként, azonban olykor előtte is szerepelt, még régebben pedig…

Még régebben pedig… Most azonban ne menjünk annyira vissza, mert akkor nehéz lesz visszaérkeznünk a mába, ahol megritkultak a kis füllentések, viszont mértéktelenül elszaporodtak a nagy hazugságok. Utóbbiakra mondták egykor: ha egy lónak beadják, az is megdöglik tőle.

Elárulom: van szívem. Szeretem a gyermekeket. A betegeket szánom. A még betegebbeket még inkább szánom, különösen, ha gyerekek. Persze, ki nem gyerek ebben a gyerekesen viselkedő világban? Valójában a felnőttek is azok. Aki sokat lop? Hát az is szánandó! Fárasztó tevékenység, és meg kell tanulni a lopás letagadását. Nem könnyű, és úgy látom: a nagy tolvajoknak sem sikerül, - hihetően. Kell hozzá az a tömeg, amelyik a hihetetlen dolgokat is egyből elhiszi. Aki meg egyből nem, az is úgy csinál, mint a többiek…

Ezúttal azonban valószínűleg nem a Nagy Hazugságok egyike ugrott rá az internet futószalagára (vagy ég felé tartó mozgólépcsőjére?), hanem csak egy kis félhomályos történet, olyan, amelyik megindítja a szíveket, és valahol egyesíti. Persze, időnyerés céljából, mert a mondás is úgy tartja: „aki időt nyer, életet nyer”. Hát ez is egy olyan mondás… Most viszont ezzel se foglalkozzunk, hiszen az internetes futószalagra ugrott egy könnyhomályosan szomorú, giccsesen érzelmes szívű történet, ami igaz is lehet valamennyire, hiszen a beteg gyereket a televízióban is bemutatták. Bár, ha arra gondolok, hogy mennyi mindent bemutattak már a televízióban, ami… A beteg gyerek majdnem olyan kedves kis gyerek, mint egykor az a választási Kovács Pistike volt, aki nem volt beteg, a szabad madarakkal játszott, és a fél ország kedvelte… Lehet, hogy a másik fele nem, de nekem tetszett. Talán már nem is emlékeznek, Olvasóim, erre a bájosan, puszilni valóan politizáló Pistikére, aki nem volt beteg, de nagyon bájos?! Ejnye-ejnye, már elfelejtették?

Ez a mostani kisgyerek beteg. Jó volna, ha meggyógyulna, és ő is szabadon játszhatna a szabad madarakkal, vagy a kutyával, macskával, amivel csak akar… Gyógyszer kellene neki, állítólag speciális, az ő gyógyszere iszonyúan drága.

Története azonban jókor ugrott, ha nem is a történelem, de közvetlenül a választások előtti időszak internetes futószalagára. Államhatalom Bácsi szívét most meg lehet hatni, máskor talán csak imádkozott volna e szegény kisgyermekért, de így most egyből rájött: a Hit mellé a Tudomány is kell. Ebben az esetben, mert máskor…

Államhatalom Bácsinak most nincs pénze gyógyszerre, ennél a kisgyereknél. Szegény, mint a templom egere. Mármint Államhatalom Bácsi. Utóbbit a templom kövér egerei is készségesen tanúsíthatják. Pontosabban Államhatalom Bácsi egyik percben szegény, de a másikban már azt vallja: gazdag, mert nagyon jól teljesít. Azt vallja, amit pillanatnyi érdeke kíván. Önhasznos vélekedés, viselkedés!

Persze, Államhatalom Bácsi koldulhatna is a nemzetközi piacon, a beteg gyermek érdekében, hiszen nála is koldultak más államhatalom bácsik, nénik, nagy sikerrel. Szégyen a futás, de hasznos, - tartja a közmondás, de mit tart a koldulásról? Azt tartja: „Szemérmes koldusnak üres a tarisznyája.”

A Nemzeti Államhatalom Bácsié üres?

Hát az attól függ! Ha államhatalmi propaganda kell, akkor teli. Ha nagyon drága gyógyszerre kell egy kis gyermekbetegnek, egy speciális esetben, akkor üres. Ám nem koldul a beteg gyereknek a Nemzetközi Gazdaságpiacon, ahol a nemzeti kereskedőházak tanulták a kereskedést, és a közpénz elgurítását. Ha pénz kell a „Száz stadiont a magyarnak, magyar csak ilyet akarhat!” kezdetű dalra, meg a száz stadionra, akkor teli a tarisznya.

Ilyen változó hangulatú ez az Államhatalom Bácsi! Dicsérgeti is szeszélyeit Terrorháztartásának Tudós Szívhölgye, - persze, nem ingyen. Arra mindig van pénz, amire nem kellene! Ilyen ez a különös ország, amelyikkel el szokott nyargalni a ló. Az a ló is kicsit furcsa, mert arra a nyerségre nyerít csak… Melyikre? OLAF Bácsi ezt jobban tudja… Mondja is, ha hiába is!

Ám mégis: nem szebb, jobb így, hogy nem az Államhatalom Bácsi ad pénzt a méregdrága gyógyszerre, hanem a civil népség? Van, aki csak hegedül, és hozzá – jogosan – a pénz egyre dűl. Hát, ha az ad, nem ad hiába. Egyes cégek is beszállnak a szív érzékeny tevékenységbe. Bejön a számításuk, mert a piárnak (PR, public relations, https://www.matebalazs.hu/pr-public-relations.html) bejön az ára. Mások nagylelkűen visszaadnak két garast a kétmarkosan felmarkolt – mennyiből is?

A kisemberek is adakoznak, mert adakozni még mindig könnyebb egy szív-ügyben, mint gondolkozni. Ahhoz csak szív kell, ész nem feltétlenül.

Homályban marad: hatékony-e az a speciális, méregdrága gyógyszer? Meggyógyul-e tőle a beteg gyermek?

No és meggyógyul-e ez a beteg ország?

Ez a beteg ország állítólag Isten gyermeke. Kölcsey legalábbis így látta, és annyi bizonyos: versében beszélgetést kezdeményezett Istennel. Eddig mérsékelt sikerrel, - én legalábbis így látom. Mások, egy másik istennel, sokkal sikeresebben tették ezt, - de az valóban isten volt? Nem lehet, hogy csak kalapot tett a fejére, mert azon…

Minden bejön valahol. A mamutcégek nyeresége is, bár a mamutok kihaltak már. A PR is bejön, sokszorosan! Az adakozó kis lelkek is megnyugszanak, elnyugvás előtt. Minden bejön valahol!

Persze, arra is figyelni kellene, hogy mi megy ki, és hová… Ez jelenleg még, úgy látom, nem megy. Nem csodálom. Ez olyan dolog, amihez nem csak szív kellene jó ügyekben, hanem ész is.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.