Ördögi kör ez, kis falu, akácos,
gyűrött testek, kakas rikoltozik,
tyúkpihék szállnak, markol ősi önzés,
aki itt van még, már az sincsen itt,

a múlt van itt, hazugság, mélybe húzó,
s csupán csak pillanat-szépség a rét,
s harangnyelv ver végpontot a halálra,
s minden út elveszejtő messzeség.

Eltűnődöm: a nagy történelemben
éppen így van, ha megszikkad a sár,
könnyesők újra elevenné gyúrják,
bolond kakas népeknek kiabál,

ördögi kör hajszol, forog, a kénkő
bűzölög, füstöl, sírba hányt halott
nem kér jövőt már, s jutalmat, azért, hogy
végső alázat-percig hallgatott,

s megveti bár a massza mindegy-népet
a bölcs, de vigasz néki mi marad?
Gúnyolódhat, míg ember szülte isten
küld a világba új gyilkosokat.

Álmodhat Istent is, persze, ha költő,
s nem bölcs csupán... de mit ér? Nincsen Ég,
mely megvédené Őt, az Álmok Álmát,
álmodó dalok Csillagistenét.

Ördögi kör ez, sziszegnek a szikrák,
minden elég, minden csak áldozat,
mindenen győz egy értelmetlen élet,
lélekbe marnak gőg-aranyfogak,

bolond kakas a népeknek kiáltoz,
szemétdombok, vásári cifraság,
forog a kör, a vak, kegyetlen pergés
építi fel, s pusztítja önmagát.

(1990-es évek)

Illusztráció: Pixabay.