ahol a felhők lelkesednek
s a felhőkirály
a súlytalanság trónusán ül

Felhőország

a vitorlákat bevárja a kékség
zöldpatinás rézfenyők
csikordul a szél a fennkölt lelkű tornyok bádogtetőin
s felmutatom
a címeres kapuk városarcú kulcsát
és lent is felhők: indulnak a bodzák
a kanyargós utak szélén integet a viráglobogás
AZT TUDOM, HOGY AZ UTAK SZERETNEK
az idő fénydrótjait kihúzzák a fák között a szorgos madarak
s a fák nagy tükörkeretében
árnyék-hinta és fényvalóság
itt élek én
mulatságos kis korsók hízelegnek
mitugrász szöcskék felszökkenő ívein átkukkantanak a kíváncsi füvek
cintányéros manók körbejárnak
a füstben elfáradt háztetőkön
kisimult arcú emberek
Felhőországgal szembenéznek
itt az utak nagyon szeretnek
s a hegyoldalak
ahol nagyokat lép előre
bő csizmában a Csizmáskandúr
a szívemből indul ki ez a város
és a szívembe tér meg újra
az árnyék-hinta nekilendül
az idő fénydrótjait kihúzzák a fák között a szorgos madarak
s felmutatom
a címeres kapuk városarcú kulcsát
s a réseken át a sétáló embereket
amíg a vitorlákat bevárja a kékség
s a zöldpatinás fenyők rézhangon sírnak a szélben
s a szomjúkat eloltják a lobogó virágok
a gerlebúgás mélyvizű kútjaiból

/1970/

Illusztráció: Pixabay.