Fényeskedvű Mátyás nem cirkuszigazgató volt, hanem színigazgató, bár e két foglalkozás alig különbözik egymástól, meg sok más, több-kevesebb szélhámoskodást megkövetelő foglalkozástól. Utóbbiakat most nem sorolom fel, mert hosszú a lista, nem kedvelné Pista, de félő, hogy a Mari sem bírja ki!

Mátyás azonban ennél több volt, mert nem csak a saját színházát igazgatta, vagy izgatta fel, hanem színdarabokat is írt, dalszövegeket is kitalált, de még azt is kitalálta, hogy mit mondjon színészeinek, amikor azok az igazgatói irodában színészkedtek előtte, a több pénz hiú reményében. Sőt! Színdarabokat is rendezett, mellesleg a felesége is rendezett, utóbbi azonban csak jeleneteket, és otthon, amiért férje azzal a kétségtelenül kétes hírű énekesnővel, Pimpinellával, a hírek szerint ezt-azt csinált.. Egyébként, igaz, ami igaz, a Mátyás felesége által rendezett jelenetek sokkal közelebb álltak a művészethez, mint férje színdarabjai..

Fényeskedvű Mátyásnak azonban volt egy igen értékes tulajdonsága: kifelé akkor is fényes kedvet mutatott, amikor belsejében sötét fellegek vették át az uralmat. Ez többet ér, mint az a híres angol hidegvér!

Egy nap azonban, - nem is értem, hogy miként történhetett! - ez a Mátyás olyan szamár dolgot vett a fejébe, hogy olyan talán még a csacsi buksijában sem fordult volna meg. Elhatározta: igazi, nagy művész, író lesz, akinek szobrot állít egy kor, olyat, amit, ha egy másik kor vagy kór szobortemetőbe viteti is, újabb kor visszahozat onnan! Lelke mélyén ugyanis érezte Mátyás: bármennyire eszi is a közönség azt, amit ő a színpadi tálcára tesz, azért nem igazi művészet az!

Itt még én is megdöbbenek, én, aki már semmin sem! Igazi művészet? Mi a csudáért kell az, és kinek? Pénzt nem adnak érte, rúgásokat igen, a műértő közönségnek talán az ilyen művek kellenének, de ilyen közönség nem létezik, az a közönséges viszont, amelyik létezik.. No, ezen nevetnem kellene, de nekem, ha erre gondolok, egyáltalán nem fényeskedik a kedvem!

No de mit is gondolt ki Fényeskedvű Mátyás?

Elárulom: azt, hogy elmegy Afrikába, összegyűjti az élményanyagot egy pompás vígjátékhoz, amin még nevetni is lehet, és nem az szokásos giccses vacak lesz, amit..

Már a címét is kigondolta: AFRIKAI SZÉPASSZONYOK.

Találkozott Mátyás báró felsődisznófalvai Kaparjkurta Károllyal, a biliárdos milliárdossal, aki ugyanabba az elegáns étterembe szokott betérni, ahová ő, vagyis az Édenkerti Életbe, csak nem ugyanazon célból. Károly ugyanis vacsorázni járt oda, Mátyás viszont pletykákat gyűjtött a pincérektől gazdag és előkelő hölgyekről és urakról. A pletykákat eladta a lapoknak, így A KÖRMÜKRE NÉZÜNK! című újságnak, amelyiknek nagy haszna volt ezekből, főleg, ha nem közölte azt, amit beszerzett, hanem másként hasznosította, de néha az is jól fizetett, ami a lapban megjelent.

Kaparjkurta Károly szeretett beszédbe elegyedni Mátyással, de Mátyásból nem tudott kihúzni semmit ingyen, igaz, Mátyás se a báróból. Most azonban, nem tudni miért, Mátyás mégis elmesélte Károlynak az afrikai utazás tervét, célját.

Mi derült ki?

Először az, hogy Károly, hiába báró, olykor, némi ital elfogyasztása után, hihetetlen dologra képes: őszinte, jó tanácsot adni. Azt mondta Mátyásnak:
- Mi a fenéért akarsz Afrikába menni? Ott még a szúnyog is nagyobb, hogy az elefántról ne is beszéljünk! No és a nagy szúnyog maláriát terjeszt, az meg olyasféle nyavalya, hogy bele is lehet halni. Ha meg elefánt a lábadra tapos, majd sántikálhatsz! Azt mondom: vegyél elő egy régi, elfelejtett vígjátékot, ami valahol a könyvtárak mélyén porosodik, kapard le róla a szerző nevét, - minek annak dicsőség, ha már úgyis halott? Írd rá a saját neved! A benne szereplő nők és férfiak bőrszínét írd át feketére, barnára, egyéb tekintetben hagyd helyén a szívdöglesztő hősszerelmest és hősnőt, - és kész!

Ez jó tanács volt, eddig, de másodszorra kiderült: még egy bárót is elérhet a dicsőségvágy kórja. Ilyen némely ember! Vesz magának báróságot, - rendben. Megforgatja a pénzét, - rendben, hiszen, mint egy császár mondta egykor: a pénznek nincs szaga! (Amit a pénz csinál, annak nagyon is van, de erről majd máskor írok, mert nem lehet mindent egy történetbe belezsúfolni.) Korrumpáltatja magát és, ha muszáj, korrumpál, - rendben! Vesz magának szép feleséget, még szebb szeretőket, gyönyörű palotát, hivalkodó autót, - rendben! Ám minek neki ezekhez még megérdemelt dicsőség is, amikor meg nem érdemeltet olyan könnyen vásárolhat? Mindennek van határa, még ha, valójában, nincs is!

Tény: báró felsődisznófalvai Kaparjkurta Károlynak is, miközben Mátyást hallgatta, kedve támadt, hogy egy afrikai vígjáték szerzője legyen, persze, anélkül, hogy Afrikába kelljen utaznia, mert amiket azokról a fekete bőrű emberekről gondolt! (Most nem foglalkozom azzal, hogy Károly mit gondolt Afrika fekete bőrszínű lakóiról, csak annyit jegyzek meg: e gondolatok nélkülözték a szép fehérséget.)

Azt mondta Károly Mátyásnak:
- Hozzásegítlek, hogy elutazhass Afrikába, ha beleegyezel: szerzőtársadnak fogadsz. Én ugyan nem megyek veled, mert fekete, akarom mondani háromszínűen szép dolgaim itthon tartanak, de te majd megírod az AFRIKAI SZÉPASSZONYOK című remekművet, hazahozod, én is írok bele, hiszen azért vagyok szerzőtárs, vagyis odaírom a nevem. A dicsőség fele az enyém lesz, viszont, mint szerzőtárs, pénzt is szerzek neked az útra, meg utazótársat, aki belevaló ember, csak vigyázni kell, hogy ne oda jusson, ahová, amibe való!

Szerzett Károly pénzt és utazótársat Mátyásnak az úthoz?

Igen. Ám előbb megalapította az AFRIKAI ARANYLELŐ HELYEKET KUTATÓ Zárt körű Részvénytársaságot, mert nem kívánta saját pénzét feláldozni Afrika fekete istenének oltárán.. Egy ilyen társaság nem állhat észlénytársaságból, ezt Károly jól tudta, hanem csak olyan madarakból, akiknek pénze kicsalogatható.

Odahullámzott a tenger, előállt a gőzhajó, és mire Károly és Mátyás búcsúzkodott, az utazótárs is megérkezett. Semmi jó nem nézett ki belőle az afrikai bennszülöttekre, de még az Afrikán kívül születettekre sem. Egy félresikerült óriás, meg egy féleszű törpe keverékének tűnt, de oroszlánosan bömbölő hangjától a hajó utasai közül egy hölgy, akit a szívbaj addig elkerült, tartós fejfájást kapott, pedig a megjelenő utastárs, Megadomnektek Ede, csak annyi kiáltott:
- Megkapjátok! Pofa be!

Ez még Ede tegnapi kártyaadósságára vonatkozott, és teljesen felesleges volt, mert a károsultak nem tartózkodtak a VÍDÁM DELFIN nevű úszó alkalmatosság fedélzetén.

Sikeres volt Mátyás és Ede afrikai útja?

Félig-meddig.

Edét, alighogy partra szálltak, még aznap elvitték. No, szerencsére, nem a rendőrök, mert elég jó hamisított papírjai voltak, hiszen nem akárhonnan jött, hanem három fekete bőrű óriás tette ezt vele. Azt kiáltották:
- Kara Buvó Kavó!

Mátyás nem tudta, hogy ez mit jelent, de volt annyi esze: nem ment vele. Később, kerülő úton, megtudta: ez a három szó nagy ivót és kártyázót jelent. Ede ivott és kártyázott, de itt is kártyaadósságot csinált. A bennszülöttek azonban megkapták a pénzüket, igaz, nem Edétől, hanem a szomszédos törzstől, ahol Edének semmi becsülete nem volt, de három felesége igen. A feleségek kiváltották Edét, aki így megmenekült, de később igen törte a fejét: mitől is valójában?

Ede így letűnt a történet láthatáráról. Mátyásnak viszont egyre inkább kezdett nem tetszeni saját egykori utazási ötlete és Afrika.

Mi okozta ezt?

Több minden.

Először is: irtó nagy volt a meleg, ami télen odahaza jó lett volna, de itt tél sem volt, akkor meg minek ez a verejtékeztető pazarlás?

Másodszor: a folyókban volt ugyan víz, de krokodilus is. Utóbbi utálatos, száját kitátó gyíkféle, de túl nagy ahhoz, hogy kedves kis gyíkocskának nevezzék.

Harmadszor: egy törzsfőnök rá akarta erőltetni kövér leányát feleségnek, de még egy tehenet is kért érte. Hiába mondta, hogy neki már van otthon felesége, a törzsfőnök rávágta: neki négy is van!

Negyedszer: az jó ugyan, ha az elefántfű elbújtatja az embert, az viszont nem, hogy olykor a kígyót is.

Ötödször: ha hazájában hangyák szaladgáltak rajta, Mátyás azt is utálta, de a termesznek nevezett hangya sokkal nagyobb, és nagyobbat is csíp, de még gőgösen várat is épít homokból, ami mellé az ember, amikor gyanútlanul leül..

Hatodszor: más, ha az ember mond csütörtököt, megint más, ha az ember puskája. Igaz, ilyenkor az oroszlán elől esetleg fel lehet menekülni a majomkenyérfára, de azt nem nézik jó szemmel a majmok, és még lökdösődnek is!

Hát, ami a majomkenyérfát és a majmokat illeti, kissé igazságtalan volt ez a Mátyás, mivel itt jutott eszébe megírandó vígjátékának egyik dalába pompásan beillő sor:

Harminc majom tűnődik a bajon..

No, gondolta Mátyás a majomkenyérfán: már a kezemben a vígjáték aranykulcsa! Lesz benne baj, majom..

Baj majdnem mindjárt lett is, mert az egyik majom meglökte, és kis híján a fa alatt majomhúsra váró oroszlán elé esett..

Amikor az oroszlán elment, a majmok lemerészkedtek a fáról, de a lemászásnál tovább merészkedtek, mert a fa alól ellopták Mátyás puskáját.

Eszébe jutott e megtévedt színigazgatónak a közmondás:
- Szégyen a futás, de hasznos. Hát, ha a futásról ezt tartja a mondás, ő miért ne módosíthatná még hasznosabbra? Szégyen a szökés, de hasznos, és, ha nem jönnek rá, akkor még dicsőség is lehet belőle!

Fogta magát Mátyás, felszökött egy visszafelé induló hajó fedélzetére, elbújt a raktérben. A raktérben talált ennivalót, innivalót, és alvóhelyet egy bála gyapoton.

Amikor a hajó kikötött, ő gondolta: titokban elpárolog, hazamegy.

Igen, de felismerték. Valaki így kiáltott:
- Ott van a hős Fényeskedvű Mátyás, aki Hazájáért és az Igazi Művészetért megjárta Afrikát! Éljen!

Hamarosan nagy tömeg verődött össze, a hajóhoz közel, az igazságtól távol. Éljeneztek, majd zászlókat hoztak, azokat lobogtatták. A tömegen három újságíró keresztül verekedte magát, egy negyedik pedig négykézláb mászott oda, utóbbi csak egy kövér hölgytől kapott nagy pofont, akinek hozzáért a bugyijához. Nem volt ez szép a hölgytől, mivel a laptudósító rögtön, még négy kéz lábas állapotában, bocsánatot kért:
- Ezer bocsánat, Hölgyem, Ön nem is az esetem..!

Mátyás örömmel látta, hogy báró felsődisznófalvai Kaparjkurta Károly számított az ő esetleges visszatérésére, és mindent elrendezett. Az újságírók kérdéseire így hát könnyedén válaszolt:
- Afrika? Csodálatos föld! Szép fekete bőrű leányokkal, bár az én szívemnek szebbek, kedvesebbek honleányaink, honasszonyaink! Oroszlánok bömbölnek ott, de elhallgatnak a nálunk gyártott puskák hangjára. Az elefánt nagyobb, mint a bika, - de az, akit a mi bikánk szarva megdöf! Javasolom: énekeljük együtt a dalt, amit Pimpinella kisasszony oly határtalan művészettel énekelt Kuruclantos Kelemen A LEGYŐZHETETLEN című darabjában, amit én rendeztem mostani visszatérésem előtt..

A tömeg rákezdte:

Egy szív, egy szó, közös ez a dal!
Háromszínű zászlót hozz, hamar!
Kézfogásunk piros vér felett
felragyog, mint fehér Szeretet!
Zöld mezőnkön a fű úgy lobog, -
miért lennénk boldogtalanok?!
Ha nincs semmink, ott van a hitünk:
nincs gyönyörűbb, mint az énekünk!
Egy szív, egy nép, közös ez a dal:
háromszínű zászlót hozz, hamar!

Később Mátyás az Édenkerti Élet étteremben találkozott báró felsődisznófalvai Kaparjkurta Károllyal.

Károly jó hangulatban volt, sokkal jobban, mint az AFRIKAI ARANYLELŐ HELYEKET KUTATÓ Zárt körű Részvénytársaság részvényesei, akik elkezdtek gondolkodni azon: a pénzt befizették, vissza nem kaptak belőle egy vasat sem. Károly azonban figyelmeztette őket Megadomnektek Ede aranykutatás szervező keserű afrikai sorsára, akit, miután megtalálta az aranyat, a bennszülöttek, gonoszul, a Három Feleség nevű kútba dobtak, és hogy milyen nagy hazafiatlanság és hazaleánytalanság panaszkodni ilyenkor, amikor a hősök..

A részvényesek végül belenyugodtak a dologba, mivel rájöttek: nyugtalanságuk nem érne nekik egy megveszekedett fillért.

Mátyás bevallotta: nem hozott haza igazi, művészi vígjátékot Afrikából.

Társszerzője, Károly, jót nevetett, majd előhúzott egy nagy, már erősen töredező papiros köteget, és a színigazgató vállára csapott:
- Látod ezt? Egy vidám színdarab. Kétszáz évvel ezelőtt írta Kecsesbecsey Huba
HONLEÁNYOS SZÍVSZERELEM címmel. Arról szól, hogy a hősnő, egy grófkisasszony, beleszeret egy búzát arató szegény legénybe, akinek szépen lobog a gatyája a szélben, Köcsögfalván. No, van még benne egy kis bonyodalom, mert a legény hét holdat birtokló szülei nem akarják elfogadni a hétezer holdas grófkisasszonyt menyüknek, de a grófkisasszony bebizonyítja honszerelmét hazájának, szívszerelmét a legénynek, sőt, még azt is, van ő olyan leány a talpán, mint a faluban az a Kerékkutas Marcsi, aki végül, szerencsére, átszeret egy másik legénybe.

Mindezt tedd át afrikásba! A grófnő helyett a leány legyen Kanga Kenge, fekete bőrrel, a legény maradjon fehér bőrű, a falu legyen Köcsögfalva helyett Korsófalva! Kanga Kenge mindent bizonyítson be szerelmének, de még a másik leány is szeressen bele másba. Kell még Afrikából hozott oroszlán, dörgő puska,
majmok..

- Igen! - kiáltott fel Mátyás, aki hirtelen visszanyerte Afrikában elvesztett ihletét. Harminc majom tűnődött a bajon.. A baj pedig az volt, hogy a legény szülei ellenezték házasságát a fekete bőrű afrikai leánnyal..

Megegyeztek. Kecsesbecsey Huba nevét kihúzták, a magukét beleírták. A mű címét megváltoztatták, legyen: KÉT HON LEÁNYA.

Sikert aratott a KÉT HON LEÁNYA?

Bombasikert, de ne ijedjen meg senki, a terrorizmus mai divatját akkor még nem is ismerték (már úgy értem: terror volt, nagyon is, - miért ne lett volna? - csak a terrorizmus mai divatja nem, mint ahogy a cipő, csizma divatja is változik).

Hát, szép is volt ám, amikor Pimpinella, a fekete bőrű szerelmes leány a színpadra lépett, és így énekelt:

Afrikám, Afrikám, Oroszlános Hazám!
Nézd, egy fehér legény a szívem bírja ám!
Övé már a szívem! Vágyam: övé legyek!
S ez a gyönyörű föld szintén hazám lehet?
Sütök palacsintát, ízeset, mint Kati,
aki, fehér bőrű, s oly gőgös valaki!
Bablevest is főzök, - s hű de szülnék babát,
gőgicsélőt, barnát, ha a jóisten ád!
Fekete a bőröm, - arról tán tehetek?
S arról, hogy e legény úgy belém szeretett?
Háromszínű zászló! Oroszlános csillag!
Ketten vezessétek révbe álmainkat!

A nagy siker titka több mindenben keresendő. Egyrészt Pimpinella híres színésznő volt, és értett a szerelemhez, bár még csak két férjétől vált el, a harmadikat, úgy döntött, megtartja egy darabig.

No és, ami ennél sokkal fontosabb, értett a közönséghez, tudta, hogy a tapsoló nép ízlése még mindig azon a szinten áll, ahol egykor megállott, - akár a földszinten van ez a szint, akár a páholyokban.

Azt, hogy a művészethez is értett volna Pimpinella, nem állítom, - de ezt nem róhatjuk fel neki, hiszen ahhoz még nem volt szerencséje! Igaz, van egy mondás, hogy az, aki a malomban jár, lisztes lesz, - de azért hadd tegyem hozzá: egy kis lisztesség még nem a malom, mint ahogy egy kis tisztesség sem elég a becsületességhez.

(2014)

Illusztráció: Pixabay.