A támadások megelőzése végett mondom el, hogy nem foglalok
állást sem a képemmel, sem a versemmel, csupán azt az általam fikciókba
torkolló állításomat próbáltam reprezentálni {vagy csak konstruálni}
mely a traumatikát jelentheti egy megerőszakolt nő esetében.
Mi csukott szemmel bólogatunk, hogy ez a jelenség a mi környezetünkben nincs jelen, holott csakúgy, mint az utcán; a családunkban is felütheti fejét ez a fajta túlfűtött szexuális vágy, mely az erőszakossága végett perverzió.
Freud szerint is szükségszerűen a szexuális fejlődés szadista fázisai az elfojtott
vágyak beteljesedései és kitörései. Ne csukjátok be a szemeteket, inkább nyitott szemmel éljetek, hogy lássátok azt, amit az éteri környezet nem akar megmutatni,
ugyanis minden embernek megvan a maga keresztje, csak nem mindegy ki veri bele a szögeket…

-----

Fontosnak tartom elmondani az ábrázolásmódot:

az arc azért deformált, mert a testtel és az arccal is csak a bármely nő képét próbálom ábrázolni, bárki lehet, anonim, de pont ezzel globál és átruházható; úgymond szabad karakter.
A végtagjai hiányoznak, Barbie babaszerűen csatlakoztathatóak, a testiség és a lelkiség elvesztését jelképezi, avagy testileg és lelkileg egyaránt elvesztenek vele valamit, a hiány érzékeltetésére szolgál tehát.
Az utca betonja, a környezetet, a tipikus-klasszikus nemi erőszakot (mint ahogy a filmekben is láthatjuk), hol az erőszakos aktus ott folyik le.
A vér a behatolás és a fájdalom jelei, de ugyanezt hívatott megjeleníteni a kifordult és tág pupillák.