szövi a hálót
füstként lebeg a könnyű mintázott szürkeség
és megtapad a gyermekkori játékszereken
a hintaló a bombatámadás után
kecses lábait elvesztette
a miénk szerencsére megmaradt
s néki is ujjat faragott apám
most itt fekszik lásd a tágas sarokban
és ráomolva
törött trombita
a zene régen kihullott belőle
a mozdony kereke is elgurult
de benne hallgasd ott száguld az emlék:
tehervonattal döngő messzeség
a légpuska csövén sikolt a sok madár halála
s az egykori babán
nem segítene már az ortopédia
képzeletemben most mind felsorakoztok
padlászugok pincék homályba veszők
ahol pókok fonják a múltra rá az időt
füstként lebeg a háló a könnyű mintázott szürkeség
s ha néha látjuk alatta volt játékainkat
azok is érzik a vágyat:
jó volna velünk játszani még!
de tartja őket a háló amelynek
tudja a szívünk az igazi súlyát
milyen nehéz

(1960-as évek)

Illusztráció: Pixabay.