A napokban egy vidéki településen egy nő, akinek elszökött kutyája után kellett mennie, ami, persze, bosszúság, büntetésből kötélen autója után kötötte megtalált kutyáját. Az ebnek kötélen kellett futnia az autó után. A dolog kiderült, az autót megállították. A állatmentőket és a rendőrséget hívták. A kutya közben sérüléseiben elpusztult. A már idősebb, de bosszúra még jó erőben levő, terebélyes nő, ezt az állatkínzást természetesnek találta, - sőt, még neki állt feljebb. Azt csinál a kutyájával, amit akar!

A nőről nem találtam valami sokat a hírekben, érthető, az ügy a rendőrségre, majd a bíróságra tartozik. Lehetnek mentő körülményei, talán elméje miatt nem teljesen beszámítható, esetleg őt is érték sérelmek, nem tudni.

A kutya elpusztult, de, ha nem pusztult volna el, akkor sem tudta volna a saját oldaláról elmesélni az előzményeket.

Az állatkínzás elítélendő, törvény szerint büntetendő, és bár a nő most fél, az ítélkezés ilyen ügyekben a bíróság dolga, nem azoké, akik erre nem illetékesek. A vélemények azonban fontosak, és nem csak ebben az ügyben!

Tette szadizmusra vall.

A facebookon (de lehet, hogy más fórumokon is) rengetegszer szerepelt ez az ügy, sok hozzászólással, a megosztások igen nagy számával. A hozzászólások jelentős része nem elégedett meg a nő tettének - erkölcsileg teljesen jogos - elítélésével, hanem ezen túlment, válogatott kínzási módot javasolt arra, hogy mit kellene ilyen nővel csinálni.

Ezekből a javaslatokból nem kevesebb szadizmus sugárzott, mint a nő tettéből. Ez már nem tetszett nekem, akkor sem, ha tudom: a hozzászólók egy része csak véresszájúságát mutogatta, igen, nem tetszett, bármennyire is az állatok védelme mellett vagyok. Meg is írtam hozzászólásban, de senki sem merte venni a bátorságot és válaszolni rá. Egyetlen véresszájú sem! Általában ez a szokás, ha valakit, valakiket kritika ér.

Átgondolandó azonban múltbeli és jelenbeli embertelenség és emberség egyaránt, és bár a világ sok országában, sok nemzetnél hasonló a helyzet, hadd profitáljon a magyarság is valamit a fentebb említett kegyetlenségből, embertelenségből, az elpusztult kutya halálából!

Tényleg ennyire jó, emberséges a magyarság, hogy egy megkínzott kutya halála megrendíti?

Ha igen, akkor ez jó, csoda jó! Ám valóban ez a helyzet? Ilyen szépen erkölcsös ez a nemzet, ez a magyarság? Ez volna az igazság, honfitársak?

Nem, hogy szó sincs róla, hanem éppen az ellenkezője áll közel az igazsághoz.

Magyarországon olyan sok az embertelenség a FIDESZ-KDNP uralom alatt, ráadásul a magyar egyházak támogatásával, hogy az megdöbbentő! Gyermekes családok kilakoltatása, hajléktalanság elsősorban büntetőjogi kezelése, rokkantak becsapása, az egész ország megtévesztése a migráns ügyben tartott „nemzeti kormánykonzultációkkal”, bűnügyek kivizsgálatlansága, és sorolhatnánk…

Ezek mind embertelenségek, szégyenletesek!

No és mennyi szégyenletes embertelenség történt a Horthy-korszakban, a fronton, a deportálásoknál… Bár könyvek, dokumentumok beszélnek, sőt, kiáltanak embertelenségeket felülmúló embertelenségekről, ezekről alig-alig esik szó, de még a FIDESZ-KDNP pátyolgatja, fényezgeti az embertelenség kultuszát ebből a korszakból, élesztgeti… A magyarság tömegei pedig hallgatnak, magyar keresztények, magyar másvallásúak, magyar zsidók is, hívők és nem hívők… Hazájukat sokan eladták, eladják! Meg kell nézni, hogy már 1993-ban hányan voltak ott Horthy Miklós újratemetésénél! (http://artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46699)

Az szép dolog, ha ilyen sokan felháborodnak egy megkínzott kutya halálakor, de véleményem szerint a mai Magyarországon sokkal több a megkínzott ember, mint a megkínzott kutya!

A magyarság tömegei között szégyenletesen nagy a gyávaság, a meglapulás, a felszínes gondolkodás és nem gondolkodás, az álszentség imádata, mindaz, ami erkölcsileg megvetendő, - ha nem csak egy kutya halála a tét, amikor látszat-erkölccsel egyesülhet egy pillanatra sok mindenki, aki egyébként gyakran alig jobb, mint a kutyáját megkínzó nő, vagy valójában egy úton jár vele.

Sok az olyan magyar ember …”Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete.” (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/nemdal.htm). Ezek egy része ráadásul arcátlanul, a hatalom birtokában, a „Hazáról” mer szavalni, „nemzetieskedik”, választáskor nagy falragaszokon hirdeti KÖLCSEY FERENC szavait: „A HAZA MINDEN ELŐTT”, miközben máig sem teljesen világos, hogy a közpénzek egy részét mire és hogyan költötte, más részéről ugyan az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) beszámolt, de az sem olyan dolgot említett, ami a magyarság díszére válna.

Nem kellene sajnálni az éles szavakat sem az ilyen embereknél, mert egy olyan nemzetnél, ahol „a haza becsülete” elvész, ott rossz jön rosszra.

Meg kellene becsülni az embereket is, nem csak a hűséges, okos kutyákat, kedvesen hízelgő cicusokat. Ha ez a tanulság közelebb jönne a magyarság egy részéhez, akkor a fentebb említett eb nem pusztult volna el hiába.

Közelebb jön-e?

(2019)

Illusztráció: Pixabay.