Feltöltve: 2019-08-10 16:35:47
Megtekintve: 5745
Sehonnai bitang ember.. ? Petőfi eltékozolt öröksége
Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét nem lehet kihagyni az iskolai tankönyvekből. Ez így van, mióta a verset Petőfi megírta, valószínűleg nem is hagyták ki, egyik társadalmi rendben sem, időlegesen sem.
Ha viszont arra gondolunk, hogy érti-e a magyarság a Költő versét, elfogadja-e Petőfi örökségét, akkor nagyon szomorú kép bontakozik ki. Vannak, akik értik, és spanyolfalnak használták, használják arra: lopjanak mögötte, a közjavakból. Spanyolfalnak a becstelenségek leplezésének elkerülésére. Utóbbiak magatartása teljesen érthető. Nem hazafiak ők, ezek a szennyes kezű magyarok, hanem az ország érdekeinek, a nagy többség érdekeinek elárulói.
Ám hová lettek azok a hazafiak, akik 1848. március 15-én, Pesten, még képesek voltak (igaz, a Népek Tavasza előzményei után) forradalmat csinálni?
Akkor sem lehettek ugyan olyan sokan, mint egy-egy lelkesítő visszaemlékezés később mutatta, de elegen a szükséges társadalmi reformok elfogadásához,a reformok ellenzőivel szemben (utóbbiak szintén nem voltak kevesen) és a szabadságharchoz. Az a nacionalizmus, akkor, nem volt azonos a későbbivel. Persze, nem szabad elfelejteni, a szükséges társadalmi reformok ügyében, egy ideig, amíg a "nép" megmozdulásait Európa-szerte le nem verte a reakció, ezeket a reformokat az európai események is segítették.
Petőfi úgy képviselte a "népet", hogy az akkori magyarság többségének az érdekeit képviselte. Ez - bár a szabadságharc eseményei elfedték - már Petőfi életében kudarcokat hozott a költőnek. A követválasztáson Petőfi kiállt a "nép" elé, és őszintén szólt arról is, hogy milyen ez a nép. Úgy beszélt hozzájuk, mint ahogy verseiben is. A"népet" azonban, mint addig is, 1848-ban is elbutították a hatalmon levők, ami természetes ugyan, hiszen a nemesség többségének érdekei nem estek egybe a jobbágyokéval, csak részben, és később a szabadságharc idején, az ország függetlenségéért folyó harcban volt egy átmeneti "közös érdek". 1848-ban, mint jelölt, a követválasztáson Petőfi megbukott. Valószínűleg ő volt az utolsó magyar képviselőjelölt, aki nem hízelgett a "népnek". Minden bizonnyal erre az eseményre utal vissza célzásként szerintem legérettebb művében, Az apostol című elbeszélő költeményében:
"Hiába. Ahol pap emelt szót,
Ott az igazság megfeszíttetik,
Az igazság szörnyethal ott." (Az apostol, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/tizenhar.htm).
Mi is - eszmeileg - Petőfi örökségének legértékesebb része, amit - mindmáig - nem értett meg a magyarság nagy többsége, részben saját hibájából is?
Az, hogy csak az tekinthető hazafinak, aki a lakosság többségének, az országnak az érdekeit is szem előtt tartja, és ezért tenni is kész.
A haza nem csak egy földrajzi terület, hanem mindaz, ami ezen a területen felépült, felépül, mindaz, ami a többség javát szolgáló érték, ami biztosítja az emberek többségének értelmes szabadságát, jogait. Többször írtam már erről, közöttük Haza című versemben is, mert úgy éreztem és érzem: az alapvető fogalmak megértésével is baj van Magyarországon (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Haza.html&Itemid=301).
Az 1867-es Kiegyezés valószínűleg történelmi szükségszerűség volt, és nyilván nem volna helyes kiszakítani az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttét (amelyben a magyar terület is jelentősen fejlődött) az akkori európai- és világviszonyokból. Ám más a történelmi kényszerhelyzet, és a benne született jó vagy rossz erkölcsre mutató példa. A hazafiság igényli a múltból a magyarok által is elkövetett jó és rossz példákat egyaránt. Nagy költőink, íróink rengeteg példát adtak ezekre, és - amennyire megtehették - rámutattak a haza érdekei ellen ható tettekre is. Nem sokat ér az a közoktatás, amelyik Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, József Attila és mások műveiből nem tárgyilagosan, becsületesen, az akkori viszonyokból a mának szólóan, Petőfi örökségének szellemében igyekszik felmutatni ezeket a példákat, átélhetővé tenni a mai ifjúság számára ezek hazafias üzenetét.
A jobboldali eszmeáramlat zászlói alatt a huszadik század két világháborújának előkészítésében, menetében, és végső tragédiájában a társadalom egy kisebb része ténylegesen elárulta Petőfi örökségét, miközben Petőfit díszletnek használta fel. Ezt egy-egy ponton néha még olyan, többnyire elefántcsont tornyába visszahúzódó, költő is megsokallta, mint Babits Mihály:
"Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!" (Petőfi Koszorúi, interneten: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00329/09944.htm)
Petőfi Nemzeti dal c. verse egy nap, 1848. március 15-e polgárainak lelkesítésére készült, de - helyes értelmezésben - a mának is nagyon fontosat dolgokat mond, többek között ilyen soraival is:
"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!" (Nemzeti dal, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/nemdal.htm)
Ami a mát illeti, most elsősorban nem az a bitang, aki halni nem mer a haza becsületéért, hanem az, aki - önhasznára - nagyon is mer: lopni a közvagyonból, akár joggal álcázottan, felhasználva hatalmi pozícióját. Honnan vannak, honnan jönnek ezek a "sehonnaiak"?
Szól azonban ez a néhány verssor azoknak is, akik ennyire nem mernek szólni a becstelenségek ellen. Igaz, jó néhányuknak felmentést adnak a kényszerítő körülmények, így esetleg egzisztenciájuk kockázata, de legtöbbjüknek, amennyiben hazafiaknak tartják magukat, szólniuk kellene a becstelenségek ellen, és - többek között - nem adni le szavazatukat a tolvajokra, főleg nem azokra, akik túlzásba viszik a lopást, és a"Hazáról" való szájalás számukra csak becstelen tevékenységeik leplezésére szolgáló, sokszor nevetségesen primitív nacionalizmus. Miként gondolja például egy keresztény hívő, ha igazán hisz a Biblia tanításaiban, hogy azokkal a jobboldali pártok tevékenysége, nem csak a huszadik században, de ma is, összeegyeztethető? Nem lehet, hogy szégyellnie kellene magát azért a hazafiatlanságért, amit hallgatásával, szavazatával honorál? Ha már Petőfi örökségére nem is gondol..
Petőfi örökségét minden becsületes magyarnak számba kellene vennie. Számomra megdöbbentő, hogy mennyire megfogyatkoztak ezek a becsületes magyarok, hazafiak. Az 1989-es rendszerváltás nem szabadságot hozott a magyarság többségének, hanem olyan országot, ahol nem csak "fent" lopnak, hanem a korrupció az egész ország életét áthatja. Azt írtam az egyik módosított közmondásnál: "Fejétől bűzlik a hal, - de egy idő után már nem csak a fejétől."
A jobboldali eszmék híveitől - általában - nem várható hazafiság, mert érdekeik nem, vagy nagyobbrészt nem esnek egybe a magyarság többségével.
Ám bajok vannak, ezt is ki kell jelenteni, tárgyilagosan, a polgári baloldallal is. Bár hatalomra kerülése - a jobboldali kormányzáshoz képest - az ország érdeke volna, ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, értelmesebb, átgondoltabb, őszintébb politikát kellene folytatnia, rá kellene mutatnia arra, hogy az adott helyzetben - a lehetőségek figyelembevételével - mi a hazafiasabb magatartás. Ez a polgári baloldal is tékozolja Petőfi örökségét. Írtam már erről, többször is. Nem akarásnak nyögés a vége, - tartja a közmondás.
Igen, de valójában nem a parlamenti pártok képviselői nyögnek, hanem a magyarság azon tömegei, amelyek az 1989-es rendszerváltás után nem egy jobb, hanem a Kádár-korszak Magyarországánál sokkal rosszabb életviszonyokat és erkölcsi helyzetet találtak. Utóbbiért, persze, valamelyest ők is felelősek, még akkor is, ha a kapitalista társadalmi rendből, utóbbinak gazdasági-társadalmi válságából, és a magyar múlt huszadik századbeli káros nacionalista örökségéből sok minden következik.
Magyarországon ma valójában - kicsit sarkítottan fogalmazva - nincs szólásszabadság. Nincs többek között szabad, szókimondó szépirodalom, valamint társadalomkritika sem. A pénzhatalom gépezete és az általa megfizetett trükkök következtében a szabad, bátor szavak közlési lehetősége néhány kis példányszámú lapra és alig látogatott internetes oldalra zsugorodott.
Abban az országban, amelyik egykor, a 19. században, Petőfi Sándort adta a világnak, ma középkori sötétség és megfélemlítés uralkodik. Magyarország, amelyik 1848-49-ben oly gyönyörű, bukásában is felmagasztosuló, hazafias példát adott a világnak, ma, sajnos, Európa szégyene.
Nem esküdözni kell, hogy másként lesz, az már nem elég, - hanem tenni!
(2016)
A képen:
Petőfi Sándor honvéd őrnagy uniformisban, ismeretlen szerző műve, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/25/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor_volt_honv%C3%A9d_%C5%91rnagy.jpg
Ha viszont arra gondolunk, hogy érti-e a magyarság a Költő versét, elfogadja-e Petőfi örökségét, akkor nagyon szomorú kép bontakozik ki. Vannak, akik értik, és spanyolfalnak használták, használják arra: lopjanak mögötte, a közjavakból. Spanyolfalnak a becstelenségek leplezésének elkerülésére. Utóbbiak magatartása teljesen érthető. Nem hazafiak ők, ezek a szennyes kezű magyarok, hanem az ország érdekeinek, a nagy többség érdekeinek elárulói.
Ám hová lettek azok a hazafiak, akik 1848. március 15-én, Pesten, még képesek voltak (igaz, a Népek Tavasza előzményei után) forradalmat csinálni?
Akkor sem lehettek ugyan olyan sokan, mint egy-egy lelkesítő visszaemlékezés később mutatta, de elegen a szükséges társadalmi reformok elfogadásához,a reformok ellenzőivel szemben (utóbbiak szintén nem voltak kevesen) és a szabadságharchoz. Az a nacionalizmus, akkor, nem volt azonos a későbbivel. Persze, nem szabad elfelejteni, a szükséges társadalmi reformok ügyében, egy ideig, amíg a "nép" megmozdulásait Európa-szerte le nem verte a reakció, ezeket a reformokat az európai események is segítették.
Petőfi úgy képviselte a "népet", hogy az akkori magyarság többségének az érdekeit képviselte. Ez - bár a szabadságharc eseményei elfedték - már Petőfi életében kudarcokat hozott a költőnek. A követválasztáson Petőfi kiállt a "nép" elé, és őszintén szólt arról is, hogy milyen ez a nép. Úgy beszélt hozzájuk, mint ahogy verseiben is. A"népet" azonban, mint addig is, 1848-ban is elbutították a hatalmon levők, ami természetes ugyan, hiszen a nemesség többségének érdekei nem estek egybe a jobbágyokéval, csak részben, és később a szabadságharc idején, az ország függetlenségéért folyó harcban volt egy átmeneti "közös érdek". 1848-ban, mint jelölt, a követválasztáson Petőfi megbukott. Valószínűleg ő volt az utolsó magyar képviselőjelölt, aki nem hízelgett a "népnek". Minden bizonnyal erre az eseményre utal vissza célzásként szerintem legérettebb művében, Az apostol című elbeszélő költeményében:
"Hiába. Ahol pap emelt szót,
Ott az igazság megfeszíttetik,
Az igazság szörnyethal ott." (Az apostol, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/tizenhar.htm).
Mi is - eszmeileg - Petőfi örökségének legértékesebb része, amit - mindmáig - nem értett meg a magyarság nagy többsége, részben saját hibájából is?
Az, hogy csak az tekinthető hazafinak, aki a lakosság többségének, az országnak az érdekeit is szem előtt tartja, és ezért tenni is kész.
A haza nem csak egy földrajzi terület, hanem mindaz, ami ezen a területen felépült, felépül, mindaz, ami a többség javát szolgáló érték, ami biztosítja az emberek többségének értelmes szabadságát, jogait. Többször írtam már erről, közöttük Haza című versemben is, mert úgy éreztem és érzem: az alapvető fogalmak megértésével is baj van Magyarországon (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Haza.html&Itemid=301).
Az 1867-es Kiegyezés valószínűleg történelmi szükségszerűség volt, és nyilván nem volna helyes kiszakítani az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttét (amelyben a magyar terület is jelentősen fejlődött) az akkori európai- és világviszonyokból. Ám más a történelmi kényszerhelyzet, és a benne született jó vagy rossz erkölcsre mutató példa. A hazafiság igényli a múltból a magyarok által is elkövetett jó és rossz példákat egyaránt. Nagy költőink, íróink rengeteg példát adtak ezekre, és - amennyire megtehették - rámutattak a haza érdekei ellen ható tettekre is. Nem sokat ér az a közoktatás, amelyik Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, József Attila és mások műveiből nem tárgyilagosan, becsületesen, az akkori viszonyokból a mának szólóan, Petőfi örökségének szellemében igyekszik felmutatni ezeket a példákat, átélhetővé tenni a mai ifjúság számára ezek hazafias üzenetét.
A jobboldali eszmeáramlat zászlói alatt a huszadik század két világháborújának előkészítésében, menetében, és végső tragédiájában a társadalom egy kisebb része ténylegesen elárulta Petőfi örökségét, miközben Petőfit díszletnek használta fel. Ezt egy-egy ponton néha még olyan, többnyire elefántcsont tornyába visszahúzódó, költő is megsokallta, mint Babits Mihály:
"Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!" (Petőfi Koszorúi, interneten: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00329/09944.htm)
Petőfi Nemzeti dal c. verse egy nap, 1848. március 15-e polgárainak lelkesítésére készült, de - helyes értelmezésben - a mának is nagyon fontosat dolgokat mond, többek között ilyen soraival is:
"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!" (Nemzeti dal, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/nemdal.htm)
Ami a mát illeti, most elsősorban nem az a bitang, aki halni nem mer a haza becsületéért, hanem az, aki - önhasznára - nagyon is mer: lopni a közvagyonból, akár joggal álcázottan, felhasználva hatalmi pozícióját. Honnan vannak, honnan jönnek ezek a "sehonnaiak"?
Szól azonban ez a néhány verssor azoknak is, akik ennyire nem mernek szólni a becstelenségek ellen. Igaz, jó néhányuknak felmentést adnak a kényszerítő körülmények, így esetleg egzisztenciájuk kockázata, de legtöbbjüknek, amennyiben hazafiaknak tartják magukat, szólniuk kellene a becstelenségek ellen, és - többek között - nem adni le szavazatukat a tolvajokra, főleg nem azokra, akik túlzásba viszik a lopást, és a"Hazáról" való szájalás számukra csak becstelen tevékenységeik leplezésére szolgáló, sokszor nevetségesen primitív nacionalizmus. Miként gondolja például egy keresztény hívő, ha igazán hisz a Biblia tanításaiban, hogy azokkal a jobboldali pártok tevékenysége, nem csak a huszadik században, de ma is, összeegyeztethető? Nem lehet, hogy szégyellnie kellene magát azért a hazafiatlanságért, amit hallgatásával, szavazatával honorál? Ha már Petőfi örökségére nem is gondol..
Petőfi örökségét minden becsületes magyarnak számba kellene vennie. Számomra megdöbbentő, hogy mennyire megfogyatkoztak ezek a becsületes magyarok, hazafiak. Az 1989-es rendszerváltás nem szabadságot hozott a magyarság többségének, hanem olyan országot, ahol nem csak "fent" lopnak, hanem a korrupció az egész ország életét áthatja. Azt írtam az egyik módosított közmondásnál: "Fejétől bűzlik a hal, - de egy idő után már nem csak a fejétől."
A jobboldali eszmék híveitől - általában - nem várható hazafiság, mert érdekeik nem, vagy nagyobbrészt nem esnek egybe a magyarság többségével.
Ám bajok vannak, ezt is ki kell jelenteni, tárgyilagosan, a polgári baloldallal is. Bár hatalomra kerülése - a jobboldali kormányzáshoz képest - az ország érdeke volna, ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, értelmesebb, átgondoltabb, őszintébb politikát kellene folytatnia, rá kellene mutatnia arra, hogy az adott helyzetben - a lehetőségek figyelembevételével - mi a hazafiasabb magatartás. Ez a polgári baloldal is tékozolja Petőfi örökségét. Írtam már erről, többször is. Nem akarásnak nyögés a vége, - tartja a közmondás.
Igen, de valójában nem a parlamenti pártok képviselői nyögnek, hanem a magyarság azon tömegei, amelyek az 1989-es rendszerváltás után nem egy jobb, hanem a Kádár-korszak Magyarországánál sokkal rosszabb életviszonyokat és erkölcsi helyzetet találtak. Utóbbiért, persze, valamelyest ők is felelősek, még akkor is, ha a kapitalista társadalmi rendből, utóbbinak gazdasági-társadalmi válságából, és a magyar múlt huszadik századbeli káros nacionalista örökségéből sok minden következik.
Magyarországon ma valójában - kicsit sarkítottan fogalmazva - nincs szólásszabadság. Nincs többek között szabad, szókimondó szépirodalom, valamint társadalomkritika sem. A pénzhatalom gépezete és az általa megfizetett trükkök következtében a szabad, bátor szavak közlési lehetősége néhány kis példányszámú lapra és alig látogatott internetes oldalra zsugorodott.
Abban az országban, amelyik egykor, a 19. században, Petőfi Sándort adta a világnak, ma középkori sötétség és megfélemlítés uralkodik. Magyarország, amelyik 1848-49-ben oly gyönyörű, bukásában is felmagasztosuló, hazafias példát adott a világnak, ma, sajnos, Európa szégyene.
Nem esküdözni kell, hogy másként lesz, az már nem elég, - hanem tenni!
(2016)
A képen:
Petőfi Sándor honvéd őrnagy uniformisban, ismeretlen szerző műve, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/25/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor_volt_honv%C3%A9d_%C5%91rnagy.jpg
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!