Feltöltve: 2019-07-11 17:22:35
Megtekintve: 1782
Az elégedettek
Esedékes Károly őse valamikor talán úgy kapta a nevét, hogy ük-ükapja családjához jött a végrehajtó, akit akkor még talán másképpen neveztek, de már akkor sem kedveltek, és azt mondta:
- Esedékes!
Mármint a végrehajtó ezt úgy értette: a kölcsönbe kapott pénz visszafizetése esedékes.
Esedékes Károlyhoz már nem jött a végrehajtó, mert az utolsó kölcsön után a kölcsönt adók rájöttek: annyira szegény lett ez a Károly, már semmi kihajtani való nála, akkor meg nincs mit behajtani!
Károly elégedett volt, hogy csőszkunyhójának kukoricaszárain nem kopogtat végrehajtó. Igaz, csőszként a faluja elbocsájtotta, de megmaradt inge, nadrágja, gatyája, csizmája, tarisznyája, kulacsa.
Mi kell több a világjáráshoz?
Délceg legény volt Esedékes Károly, mielőtt a nyakába vette volna a világot, gondolt egyet: felül a világ nyakára, vigye őt a világ! A világ nyakát egy szekér helyettesítette, amire felkéredzkedett, de hát az is megtette a magáét egy darabon. Később meg mások szekerét is igénybe vette, ingyen, azaz nem teljesen ingyen, mert a szekerek gazdáit olyan rémtörténetekkel szórakoztatta, hogy azok aznap éjjel eladni sem mertek. Amelyik mégis elaludt, azt álmában kiverte a hideg verejték. Az rosszabb, mint a meleg verejték, bár nem mindig.
Hát sok ideig járt ez a Károly a világban, alapos tapasztalatokat szerzett: nem jó farkasverembe esni, de olykor szakadékba még rosszabb, ostoba az a rabló, aki olyan szegény legényt akar kirabolni, mint ő, és ha egy ilyen nagy bunkóval kap egyet a fejére, még fájdalmat sem érez, csak összeesik, mint a tele zsák, ha kiürítik. Na meg hasonló észokosító eseményekben volt része. Egyszer akkora nagy erdőn ment keresztül, hogy még a végén sem tudta: keresztülment rajta, vagy még a közepén vánszorog?
Hát az a falu, ahová eljutott, mint kiderült, az erdőben volt, és három házból állt. Biztosan vannak ennél kisebb faluk is, de azért ez sem volt nagy.
Megkérdezte Károly azt az öregembert, aki a háza, pontosabban földből félig kigörbülő kunyhója előtt ült:
- Miként hívják ezt a szép falut, Öregapám?
Az öregember büszkén mondta:
- Úgy, mit engem!
Károly nem szerette ugyan másik oldalról fogni meg a kapát, mert egyik oldalról sem volt soha kapálási szenvedélye, de azért kiokosította az öregembert:
- Bácsikám, engem Esedékes Károlynak hívnak, ez a nevem, a bácsinak is, gondolom, van neve, hiszen az előbb sem tagadta. No, mármost, ha a bácsit úgy hívják, mint a falut, akkor másképpen kérdem: miként hívják a Bácsit, aki, mint látom, olyan okos, hogy a király nagyszarvú kosa sem tudna versenyezni vele?
A bácsika büszkén válaszolta:
- Engem is úgy hívnak, mint a falut!
Károly áttért a hízelgésre, bár utóbbi csak végszükségben volt szokása:
- Elégedett vagyok a válaszával, bácsikám, de…
Az öregember felkiáltott:
- Ördögöd van, fiam! Kitaláltad! A falunk neve Elégedett, és az én nevem is Elégedett. Elégedett Márton vagyok! No és egyébként is elégedett vagyok, mert ebben az Elégedett faluban én vagyok a leggazdagabb ember. Van három is, amivel rendelkezem: kutyám, macskám, kecském! A szomszédomnak csak macskája és kecskéje, a mellette levő ház gazdájának pedig csak kutyája és kecskéje van!
- Hát én is elégedett vagyok, öregapám, - mondta Károly, - mert nekem is három dolgom van: csizmám, tarisznyám, kulacsom. No és járnak errefelé időnként emberek, mások is?
Arra számított, hogy esetleg jön egy szekér, arra felkéri magát, mert unta a kutyagolást.
Az öregember megnyugtatta:
- Errefelé soha nem jár senki, ettől olyan csendes ez a falu. Itt még a kutya sem ugat, mert nincs idegen, akit megugasson, macska sem nyávog, mert nincs idegen, akire rányávogjon, ez a kecske pedig egész nap csak rág. A csendben lehet a legjobba tűnődni azon, hogy Isten teremtette-e a világot, vagy inkább a világ Istent? Én már kilencven éve tűnődöm rajta, - vagy lehet, hogy már százéves volnék? Erre nem jár senki, erre nem utazik senki, idáig még egy betyár sem betyárkodott el, itt úgy ellehetsz, mint az anyád kötényében, csecsszopós korodban, ebben az éltető, halálos csendben…
Addig elégedett embernek is leeshet ám az álla!
Elégedett Márton áradozását ugyanis egy folyamatos hang szakította félbe:
- Kopp- brr! – kopp brr- kopp brr! – kopp-brr!
- No! – mosolyodott el Esedékes Károly, - mit is bír a KOPP? Micsoda csudafán kopog és rezegtet fát ez a fura harkály?
Hát nem harkály volt az, és szerencsére nem is fán, hanem egy kissé régimódi automobil, de nem tudták róla régimódiságát, mert sem Esedékes Károly, sem a bizonytalan korú öregember, Elégedett Márton, nem látott még ilyen ló- vagy ökörvontatás nélküli négykerekes szekérfuraságot. Nem is volt az gyakori akkoriban, aki ilyet látott, eltátotta a száját!
Az autón igen szép leány ült a kormánynál, sárosan, iszaposan, hajáról hínár lógott le, ruhája testére tapadt. Egyébként nem csak a ruhája tapadt a testére, hanem Esedékes Károly, meg Elégedett Márton szeme is.
Megállította a leány az autót és megkérdezte:
- Na! Nem láttak még félig kitagadott grófkisasszonyt? Micsuda Manci vagyok én, félig kitagadottan is!
Esedékes Károly megemelte volna a kalapját, ha lett volna, de ilyen fejfedője, de nem volt:
- Esedékes Károly vagyok, és eddig még nem láttam félig kitagadott grófkisasszonyt, igaz, ki nem tagadottat sem. Ön olyan szépséges, hogy ebben a csupa sár öltözetében is kész vagyok szívembe fogadni, fura masinájával együtt! A mellettem levő paraszt úr Elégedett Márton, e falu leggazdagabb embere, mert kecskéje is van, a kutyája, meg a macskája mellett, és ha ő meg mindkettőnket örökbe fogad, akkor nem lesz gondunk kecsketejre. Az többet ér, mint a tehén teje, mert táplálóbb! Ön mitől félig kitagadott grófkisasszony?
Micsuda Manci elmosolyodott. Látszott, hogy tetszik neki Károly udvarias beszéde:
- Nos, azért vagyok félig kitagadott, mert szigorú apám kitagadott, amiért sokat autózom a hegyekben. Azt mondta nekem: ami nem illik, az nem illik!
Anyám azonban nem tagadott ki az autózásért, csak azt mondta:
- Manci! Benőhetne már a fejed lágya! Mi a fenét autózol a hegyekben, minek nekünk arany, amikor abból is van, de meg ezüst étkészletünk is hiába lopkodja az a kleptomániás Alamarimária hercegnő, mindig pótoljuk, és kész! Ám, tudod, szegény apád, akinek csak ezer holdja van, nem úgy, mint nekem, háromezer, nagyon nem szeretné, ha bajod esne. Igaz, eddig csak az erdei betyároknak esett bajuk miattad, el is költöztek, most betyártalan ez a végtelenül nagy erdő.. Hát, tudják, azért mégiscsak okos masina ez az autó, mert nem a szakadékba ugrott be velem, hanem abba az iszapos hegyi tavacskába…
Elégedett Márton a félig kitagadott grófkisasszony szigorú apjával értett egyet:
- Édesapja joggal tagadta ki a kisasszonyt, mert tényleg: minek kell az arany? Az ember arany nélkül is elégedett lehet, mint én, aki a falu leggazdagabb lakosa vagyok, kutyám is van, macskám is van, de főképpen itt van ez az igénytelen kecske, és milyen jól tejel!
Esedékes Károly azonban a félig kitagadott grófkisasszony anyjával értett egyet:
- Az anyaszív nem banyaszív! A jó szándék sem kutya! Ha a kisasszony talált aranyat a hegyekben, az jó, mert kicsúszhat kedves szülei talpa alól a föld, és akkor az arany mégsem réz! Persze, gondolom, nem talált errefelé aranyat, de azért az aranyat érő jó szándékot is meg kell becsülni…
Micsuda Manci nevetett:
- Találtam vagy sem, - azt nem kötöm egy legény orrára sem! Ám úgy döntöttem, hogy most már nem is keresem tovább az aranyat… Inkább egy aranyszívű legényt keresek, akinek helyén van a szíve… Az esze nem baj, ha nincs teljesen a helyén, mert én majd, a házasság után, a helyére teszem… Ön legény?
- Legénynek legény vagyok, nevem is megismétlem, Esedékes Károly vagyok, de utálom a szeszélyes grófkisasszonyokat, akár félig kitagadottak, akár félig sem! – közölte a leánnyal Károly. Itt van például Ön is… Mondjuk, a feleségem lesz. Mondjuk, a nászéjszakán rájön Önre az aranykeresési láz… Mondjuk, erre kiugrik a nászágyból, beugrik az autójába, és a hegyekbe el… Mondjuk, talál egy helyet a holdvilágnál, ahol aranyat lehetne bányászni… Nekem ilyen feleség nem kellene, még ha ingyen adná is nekem a kezét!
Elégedett Márton, bár öreg volt, látta, amit látott, és rászólt Károlyra:
- Ne legénykedj, te legény! Úgy nézel erre a szegény, félig kitagadott grófkisasszonyra, hogy az igen beszédes, még ha egészen mást mondasz is.
Én mást javasolok. Jöjjön ki a kisasszony hozzám, naponta. Te meg maradj nálam, kecsketejen. Udvaroljatok egymásnak, abból lesz a barátság. Barátságból a szerelem,. Szerelemből a házasság. Házasságból a ház. Mondjuk, félsz a kisasszony szeszélyétől, de jobb egy szeszélyes feleség, mit egy veszélyes felelőtlenség. Én megmutatom nektek, hogy e hegyekben hol nincsen arany. Lakodalmatok előtt azt is, hogy hol van. Így a feleségedre a nászéjszakán nem jön rá az aranykeresési láz. Ha nem jön rá, akkor nem is ugrik ki a nászágyból. Ha nem ugrik ki a nászágyból, akkor az autójába sem ugrik bele, és nem megy aranylelőhelyet keresni, hiszen tudja a lelőhelyet. Jó lesz-e így?
Hát erre Károly is, Manci is azt mondta: ez így jó lesz. Csak szüretig el kell rendezni a dolgokat, mert télen esetleg hó lesz. Lehetséges, hogy nem lesz hó, de mindenre lehet számítani! Amire nem lehet számítani, az nem érdekes, legalábbis addig, amíg nem jön meg!
Okos ember volt ez az öreg Elégedett Márton!
Károly beleszeretett a grófkisasszonyba. Az autó eleinte féltékeny volt a legényre, bánatában szakadékba ugrott, de olyan szerencsésen, hogy csak az egyik kereke pukkadt ki.
Elégedett Márton megmutatta nekik, hogy hol van az arany. Három ládában volt, kis szobrokban, jól elrejtetten, mert Márton is fél napig kereste velük együtt, és csoda volt, hogy megtalálták!
Azt mondta nekik Elégedett Márton:
- Adok nektek egy jó tanácsot. Nem szorultok rá e három láda aranyra, mert van elég birtokotok. Ám jöhet a végszükség. Akkor jól jöhet. Az arany, nem réz. Addig ne szóljatok erről senkinek. Ha szóltok, jöhet valaki, aki mind ellophatja, és nektek egy ládányit sem hagy, mert vannak ilyen telhetetlen emberek. Nekem adjatok e tanácsért fejedelmi ajándékot: egy jól tojó tyúkot! Kakas nem kell, mert az kakaskodik, meg korán felébreszti a falut…
Ezt a jó tanácsot megfogadták, és Márton megkapta a tyúkot. Így még elégedettebb lett, mint előtte volt.
A lakodalom előtt a gróf mindent megbocsájtott előzőleg nem elég illendően viselkedő leányának, egy gólya kedvéért, amelyik elutazott ugyan Afrikába, de megígérte: tavaszra visszajön, és kastély felett leejt egy szépen bőgő kisbabát, - de azután elkapják ám, mert, ha nem, a baba a feje lágyára is eshet!
No, mindnyájan elégedettek lehettek. Márton a tyúkkal, Manci a férjével, Károllyal, Károly Mancival, mint feleségével, Manci apja is, mert Manci, feleségként, férjével együtt autózott ki, ami nem vétség az illem ellen, Manci mamája is, mert a babát Undibundira, a dadára bízta, de még a dadus, Undibundi is, mert a baba nagyon okos volt, és amikor látta, hogy a dadus az ő bőgésére a füle botját sem mozgatja, mindig abbahagyta a bőgést, és Undibundi bevághatta a szundit.
No lám! Milyen könnyű elrendezni a dolgokat, - csak akarni kell!
(2019)
Illusztráció: Pixabay.
- Esedékes!
Mármint a végrehajtó ezt úgy értette: a kölcsönbe kapott pénz visszafizetése esedékes.
Esedékes Károlyhoz már nem jött a végrehajtó, mert az utolsó kölcsön után a kölcsönt adók rájöttek: annyira szegény lett ez a Károly, már semmi kihajtani való nála, akkor meg nincs mit behajtani!
Károly elégedett volt, hogy csőszkunyhójának kukoricaszárain nem kopogtat végrehajtó. Igaz, csőszként a faluja elbocsájtotta, de megmaradt inge, nadrágja, gatyája, csizmája, tarisznyája, kulacsa.
Mi kell több a világjáráshoz?
Délceg legény volt Esedékes Károly, mielőtt a nyakába vette volna a világot, gondolt egyet: felül a világ nyakára, vigye őt a világ! A világ nyakát egy szekér helyettesítette, amire felkéredzkedett, de hát az is megtette a magáét egy darabon. Később meg mások szekerét is igénybe vette, ingyen, azaz nem teljesen ingyen, mert a szekerek gazdáit olyan rémtörténetekkel szórakoztatta, hogy azok aznap éjjel eladni sem mertek. Amelyik mégis elaludt, azt álmában kiverte a hideg verejték. Az rosszabb, mint a meleg verejték, bár nem mindig.
Hát sok ideig járt ez a Károly a világban, alapos tapasztalatokat szerzett: nem jó farkasverembe esni, de olykor szakadékba még rosszabb, ostoba az a rabló, aki olyan szegény legényt akar kirabolni, mint ő, és ha egy ilyen nagy bunkóval kap egyet a fejére, még fájdalmat sem érez, csak összeesik, mint a tele zsák, ha kiürítik. Na meg hasonló észokosító eseményekben volt része. Egyszer akkora nagy erdőn ment keresztül, hogy még a végén sem tudta: keresztülment rajta, vagy még a közepén vánszorog?
Hát az a falu, ahová eljutott, mint kiderült, az erdőben volt, és három házból állt. Biztosan vannak ennél kisebb faluk is, de azért ez sem volt nagy.
Megkérdezte Károly azt az öregembert, aki a háza, pontosabban földből félig kigörbülő kunyhója előtt ült:
- Miként hívják ezt a szép falut, Öregapám?
Az öregember büszkén mondta:
- Úgy, mit engem!
Károly nem szerette ugyan másik oldalról fogni meg a kapát, mert egyik oldalról sem volt soha kapálási szenvedélye, de azért kiokosította az öregembert:
- Bácsikám, engem Esedékes Károlynak hívnak, ez a nevem, a bácsinak is, gondolom, van neve, hiszen az előbb sem tagadta. No, mármost, ha a bácsit úgy hívják, mint a falut, akkor másképpen kérdem: miként hívják a Bácsit, aki, mint látom, olyan okos, hogy a király nagyszarvú kosa sem tudna versenyezni vele?
A bácsika büszkén válaszolta:
- Engem is úgy hívnak, mint a falut!
Károly áttért a hízelgésre, bár utóbbi csak végszükségben volt szokása:
- Elégedett vagyok a válaszával, bácsikám, de…
Az öregember felkiáltott:
- Ördögöd van, fiam! Kitaláltad! A falunk neve Elégedett, és az én nevem is Elégedett. Elégedett Márton vagyok! No és egyébként is elégedett vagyok, mert ebben az Elégedett faluban én vagyok a leggazdagabb ember. Van három is, amivel rendelkezem: kutyám, macskám, kecském! A szomszédomnak csak macskája és kecskéje, a mellette levő ház gazdájának pedig csak kutyája és kecskéje van!
- Hát én is elégedett vagyok, öregapám, - mondta Károly, - mert nekem is három dolgom van: csizmám, tarisznyám, kulacsom. No és járnak errefelé időnként emberek, mások is?
Arra számított, hogy esetleg jön egy szekér, arra felkéri magát, mert unta a kutyagolást.
Az öregember megnyugtatta:
- Errefelé soha nem jár senki, ettől olyan csendes ez a falu. Itt még a kutya sem ugat, mert nincs idegen, akit megugasson, macska sem nyávog, mert nincs idegen, akire rányávogjon, ez a kecske pedig egész nap csak rág. A csendben lehet a legjobba tűnődni azon, hogy Isten teremtette-e a világot, vagy inkább a világ Istent? Én már kilencven éve tűnődöm rajta, - vagy lehet, hogy már százéves volnék? Erre nem jár senki, erre nem utazik senki, idáig még egy betyár sem betyárkodott el, itt úgy ellehetsz, mint az anyád kötényében, csecsszopós korodban, ebben az éltető, halálos csendben…
Addig elégedett embernek is leeshet ám az álla!
Elégedett Márton áradozását ugyanis egy folyamatos hang szakította félbe:
- Kopp- brr! – kopp brr- kopp brr! – kopp-brr!
- No! – mosolyodott el Esedékes Károly, - mit is bír a KOPP? Micsoda csudafán kopog és rezegtet fát ez a fura harkály?
Hát nem harkály volt az, és szerencsére nem is fán, hanem egy kissé régimódi automobil, de nem tudták róla régimódiságát, mert sem Esedékes Károly, sem a bizonytalan korú öregember, Elégedett Márton, nem látott még ilyen ló- vagy ökörvontatás nélküli négykerekes szekérfuraságot. Nem is volt az gyakori akkoriban, aki ilyet látott, eltátotta a száját!
Az autón igen szép leány ült a kormánynál, sárosan, iszaposan, hajáról hínár lógott le, ruhája testére tapadt. Egyébként nem csak a ruhája tapadt a testére, hanem Esedékes Károly, meg Elégedett Márton szeme is.
Megállította a leány az autót és megkérdezte:
- Na! Nem láttak még félig kitagadott grófkisasszonyt? Micsuda Manci vagyok én, félig kitagadottan is!
Esedékes Károly megemelte volna a kalapját, ha lett volna, de ilyen fejfedője, de nem volt:
- Esedékes Károly vagyok, és eddig még nem láttam félig kitagadott grófkisasszonyt, igaz, ki nem tagadottat sem. Ön olyan szépséges, hogy ebben a csupa sár öltözetében is kész vagyok szívembe fogadni, fura masinájával együtt! A mellettem levő paraszt úr Elégedett Márton, e falu leggazdagabb embere, mert kecskéje is van, a kutyája, meg a macskája mellett, és ha ő meg mindkettőnket örökbe fogad, akkor nem lesz gondunk kecsketejre. Az többet ér, mint a tehén teje, mert táplálóbb! Ön mitől félig kitagadott grófkisasszony?
Micsuda Manci elmosolyodott. Látszott, hogy tetszik neki Károly udvarias beszéde:
- Nos, azért vagyok félig kitagadott, mert szigorú apám kitagadott, amiért sokat autózom a hegyekben. Azt mondta nekem: ami nem illik, az nem illik!
Anyám azonban nem tagadott ki az autózásért, csak azt mondta:
- Manci! Benőhetne már a fejed lágya! Mi a fenét autózol a hegyekben, minek nekünk arany, amikor abból is van, de meg ezüst étkészletünk is hiába lopkodja az a kleptomániás Alamarimária hercegnő, mindig pótoljuk, és kész! Ám, tudod, szegény apád, akinek csak ezer holdja van, nem úgy, mint nekem, háromezer, nagyon nem szeretné, ha bajod esne. Igaz, eddig csak az erdei betyároknak esett bajuk miattad, el is költöztek, most betyártalan ez a végtelenül nagy erdő.. Hát, tudják, azért mégiscsak okos masina ez az autó, mert nem a szakadékba ugrott be velem, hanem abba az iszapos hegyi tavacskába…
Elégedett Márton a félig kitagadott grófkisasszony szigorú apjával értett egyet:
- Édesapja joggal tagadta ki a kisasszonyt, mert tényleg: minek kell az arany? Az ember arany nélkül is elégedett lehet, mint én, aki a falu leggazdagabb lakosa vagyok, kutyám is van, macskám is van, de főképpen itt van ez az igénytelen kecske, és milyen jól tejel!
Esedékes Károly azonban a félig kitagadott grófkisasszony anyjával értett egyet:
- Az anyaszív nem banyaszív! A jó szándék sem kutya! Ha a kisasszony talált aranyat a hegyekben, az jó, mert kicsúszhat kedves szülei talpa alól a föld, és akkor az arany mégsem réz! Persze, gondolom, nem talált errefelé aranyat, de azért az aranyat érő jó szándékot is meg kell becsülni…
Micsuda Manci nevetett:
- Találtam vagy sem, - azt nem kötöm egy legény orrára sem! Ám úgy döntöttem, hogy most már nem is keresem tovább az aranyat… Inkább egy aranyszívű legényt keresek, akinek helyén van a szíve… Az esze nem baj, ha nincs teljesen a helyén, mert én majd, a házasság után, a helyére teszem… Ön legény?
- Legénynek legény vagyok, nevem is megismétlem, Esedékes Károly vagyok, de utálom a szeszélyes grófkisasszonyokat, akár félig kitagadottak, akár félig sem! – közölte a leánnyal Károly. Itt van például Ön is… Mondjuk, a feleségem lesz. Mondjuk, a nászéjszakán rájön Önre az aranykeresési láz… Mondjuk, erre kiugrik a nászágyból, beugrik az autójába, és a hegyekbe el… Mondjuk, talál egy helyet a holdvilágnál, ahol aranyat lehetne bányászni… Nekem ilyen feleség nem kellene, még ha ingyen adná is nekem a kezét!
Elégedett Márton, bár öreg volt, látta, amit látott, és rászólt Károlyra:
- Ne legénykedj, te legény! Úgy nézel erre a szegény, félig kitagadott grófkisasszonyra, hogy az igen beszédes, még ha egészen mást mondasz is.
Én mást javasolok. Jöjjön ki a kisasszony hozzám, naponta. Te meg maradj nálam, kecsketejen. Udvaroljatok egymásnak, abból lesz a barátság. Barátságból a szerelem,. Szerelemből a házasság. Házasságból a ház. Mondjuk, félsz a kisasszony szeszélyétől, de jobb egy szeszélyes feleség, mit egy veszélyes felelőtlenség. Én megmutatom nektek, hogy e hegyekben hol nincsen arany. Lakodalmatok előtt azt is, hogy hol van. Így a feleségedre a nászéjszakán nem jön rá az aranykeresési láz. Ha nem jön rá, akkor nem is ugrik ki a nászágyból. Ha nem ugrik ki a nászágyból, akkor az autójába sem ugrik bele, és nem megy aranylelőhelyet keresni, hiszen tudja a lelőhelyet. Jó lesz-e így?
Hát erre Károly is, Manci is azt mondta: ez így jó lesz. Csak szüretig el kell rendezni a dolgokat, mert télen esetleg hó lesz. Lehetséges, hogy nem lesz hó, de mindenre lehet számítani! Amire nem lehet számítani, az nem érdekes, legalábbis addig, amíg nem jön meg!
Okos ember volt ez az öreg Elégedett Márton!
Károly beleszeretett a grófkisasszonyba. Az autó eleinte féltékeny volt a legényre, bánatában szakadékba ugrott, de olyan szerencsésen, hogy csak az egyik kereke pukkadt ki.
Elégedett Márton megmutatta nekik, hogy hol van az arany. Három ládában volt, kis szobrokban, jól elrejtetten, mert Márton is fél napig kereste velük együtt, és csoda volt, hogy megtalálták!
Azt mondta nekik Elégedett Márton:
- Adok nektek egy jó tanácsot. Nem szorultok rá e három láda aranyra, mert van elég birtokotok. Ám jöhet a végszükség. Akkor jól jöhet. Az arany, nem réz. Addig ne szóljatok erről senkinek. Ha szóltok, jöhet valaki, aki mind ellophatja, és nektek egy ládányit sem hagy, mert vannak ilyen telhetetlen emberek. Nekem adjatok e tanácsért fejedelmi ajándékot: egy jól tojó tyúkot! Kakas nem kell, mert az kakaskodik, meg korán felébreszti a falut…
Ezt a jó tanácsot megfogadták, és Márton megkapta a tyúkot. Így még elégedettebb lett, mint előtte volt.
A lakodalom előtt a gróf mindent megbocsájtott előzőleg nem elég illendően viselkedő leányának, egy gólya kedvéért, amelyik elutazott ugyan Afrikába, de megígérte: tavaszra visszajön, és kastély felett leejt egy szépen bőgő kisbabát, - de azután elkapják ám, mert, ha nem, a baba a feje lágyára is eshet!
No, mindnyájan elégedettek lehettek. Márton a tyúkkal, Manci a férjével, Károllyal, Károly Mancival, mint feleségével, Manci apja is, mert Manci, feleségként, férjével együtt autózott ki, ami nem vétség az illem ellen, Manci mamája is, mert a babát Undibundira, a dadára bízta, de még a dadus, Undibundi is, mert a baba nagyon okos volt, és amikor látta, hogy a dadus az ő bőgésére a füle botját sem mozgatja, mindig abbahagyta a bőgést, és Undibundi bevághatta a szundit.
No lám! Milyen könnyű elrendezni a dolgokat, - csak akarni kell!
(2019)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!