Kimondomén Pista árva volt, de árvaként, a tejbe aprítani való tekintetében, se nem szegény, se nem gazdag. Mérsékelten jómódú. Ügyesen termelt ezt-azt, zöldséget, gyümölcsöt, bevitte a városka piacára, jól kiválasztott időben, és eladta.

Már iskoláskorban elismerték: nem verekedős, pedig erős. Utóbbi elismeréshez ugyan előbb a fél iskolát el kellett vernie, - de utána bejött.

A nevéhez illett szókimondó magatartása: ami a szívén, az volt a száján, csak nem fecsegett összevissza, hanem, mielőtt beszélt, gondolkodott. Nem vett mindent rögtön a szívére, utána meg a szájára. Ez sokszor beválik, még többször nem, de Héthegyfalván azért vált be, mert a gróf, Kegyeskecskey Aurél, szerette, ha van a faluban egy karakán ember, aki kimondja a véleményét.

Volt ilyen ember?

Igen, egy: Kimondomén Pista. Ezt a gróf szerette. Ha már kettő vagy három ilyen lett volna ebből az egyenes szavúból, azt is szerette volna?

Hát, utóbbit nem tudni. Ám Pistát becsülte a gróf őszinte szaváért. Mondta is a bírónak, bár kicsit raccsoltan:
- Köhzeledik az új bhíróválasztás ideje! Khöménymag Uram ugyan jól tud bhorsot thörögetni mások orra alá, de, thalán már unhja! Ha új bhíró khellene, akkor itt van ez a kahrakán Kimondomén Phista!

A bíró, Köménymag János, még nem unta meg a borstörögetést mások orra alá, de tudta: nem szabad ajtóstul rohanni se házba, se kastélyba. Óvatosan válaszolt:
- Hát Pista az Pista, Méltóságos Uram, de azért kicsúszik a száján az is, ami nem kéne! A múltkor azt mondta a Méltóságos Úr két lányáról, hogy kövérek, és neki egyik sem kellene feleségnek, még ha a gróf úr ötszáz holdat is adna valamelyikkel hozományként!

A gróf, látszólag, elkomorult:
- Azt mondta, hogy nahgyon khövérek?

A bíró nem mert hazudni, mert a gróf néha elkapta az igazság kígyójának farkát:
- Azt nem mondta ugyan, hogy nagyon…

A gróf elnevette magát:
- Akhor ighaza volt, mert kicsit köhvérek! No meg az ehzeröthszáz holdamból nem is adhatok, kéhrem, ötszáz holdat senkinek hozományul, még a sajáth lhányomnak sem…

A bíró magának szerette volna megtartani, vagy, legrosszabb esetben, fiának átadni a bírói széket. Aggodalmasan pislantott körül, mint a kissé értelmesebb hízott disznó, ha meglátja a túl nagy konyhakést…

Ez az aggodalma felesleges volt, mert Pista úgy döntött: világjárásba kezd. Még mielőtt megházasodna, mert szép feleséget nem jó otthon hagyni egyedül, ha meg házasság után akar világjárásba fogni, hátha sodrófával ellenezheti azt a feleség. Tizenkét holdas birtokát rábízta egy szegény, de igen becsületes és talpraesett emberre, Felejtő Feri Bácsira. Arról biztosan tudta: szegény is, becsületes is, talpraesett is! Igaz, a szénapadlásról is talpraesett egyszer, de az mellékes!

A világjárásra jól felkészült Pista, mert vett, olcsón, egy igen használt, de azért még továbbra is használható nagy hátizsákot, és abba csak a legszükségesebb dolgokat tette bele, mert a világjárás nagy hátránya, hogy a világjárónak kell cipelnie mindent, ha nem tud felkéredzkedni mások szekerére. Persze, mehetett volna lovon, de az sok bajjal jár: a lovat ellophatják, de meg, ha el nem is lopják, akkor sem mászik fel minden hegyre oly könnyen, mint a kőszáli kecske, többek között azért sem, mert nem kőszáli kecske. Márpedig a világban, tudta, hegyek is vannak!

Jól tudta! Voltak szép hegyek, erdőkoronával a fejükön, de csúnya kopasz hegyek is, csupasz sziklákkal a fejükön, más természeti csúnyaságokról, mint az embert elnyelni kész mocsár, láp, ingovány, nem is szólok… Persze, vannak nagy síkságok is, ahol az ember messzire elláthat, és még ott, a messzeségben sem lát semmit… Hát az is érdekes érzés, költők is megírták. Már csak ilyen a világ!

Egyszer igen mértéktartó hegyre baktatott fel vándorútján ez a Pista. Nem volt túl alacsony, nem volt túl magas, nem volt túl meredek, de még erdő is volt rajta, nem túl sűrű, és egy ösvény, amelynek mentén piros szamócák is színesebbé tették a zöldet, barnát…

Pista szamócázott, utána leült, szalonnázott.

Megszólalt egy hang, olyan hangon, amivel a varjút szokták elriasztani a szőlődombon, meg a seregélyek csapatát:

NEM VAGYOK FELETTED,
NEM VAGYOK ELŐTTED,
A HÁTAD MÖGÖTT SEM, -
ÍGY A REJTÉLY NŐHET!
AZ OLDALADNÁL SEM,
SEM JOBBNÁL, SEM BALNÁL…
AKKOR HÁT HOL VAGYOK?!
NE NÉZZÉL RÁM BALGÁN!
REMEGJ MÁR, IJEDEZZ,
SZALONNÁZÓ EMBER!
SZELLEM SZALONNÁDBÓL
EGY RÉSZT MINDJÁRT ELNYEL!

Pista továbbra is csak ült, nem volt hajlandó ijedezni.

Azt mondta:
- Én szalonnázás közben nem szoktam ijedezni. Utána szó lehet róla, de bizonyítanod kell pár dolgot. Először azt, hogy Szellem vagy. Van erről bizonyítványod? Azután azt, hogy bizonyítványod felhatalmaz mások ijesztgetésére, rémítgetésére. Az, hogy honnan jön a hangod, kitaláltam: a fenekem alól, mert rajtad ülök. Lehet, hogy földalatti ördög vagy, és szalonnafaló, de nekem nemcsak szalonnám van, hanem nagy bicskám is. Nem akkora, mint egy huszár kardja, de azért, akibe ez a bicska beledöf, az nem fakad dalra!

Megszólalt az ösvény Pista feneke alatt:
- Ja, ha te ilyen bátor és okos szalonnázó vagy, az egészen más tészta, azaz szalonna! Eddig még mindenki megijedt tőlem és elfutott. Szerettem nézni, ahogy szaladnak. Én vagyok a Beszélő Ösvény! Ha a csizmatalpad alá teszel egy kis szalonnát, akkor mondok Neked egy nagyon-nagyon okos mondást, amit továbbmondhatsz majd feleségednek, a fiadnak, a lányodnak, a menyednek, a vejednek, az unokáidnak…

Kíváncsi lett Kimondomén Pista a mondásra, a csizmatalpa alá tett egy kis szalonnát. A Beszélő Ösvény pedig büszkén kivágta:
- MINDEN ÚT VALAHOVÁ VEZET! Ugye, ez aranyat érő mondás?!

Kimondomén Pista megrándította a vállát:
- Hát, ahogy vesszük! Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem… Be kell bizonyítanod, különben meg kell fizetned az útadót, még akkor is, ha csak ösvény vagy. Aranyat érő? Itt melyik út vezet egy aranybányához? Ha nem mondod meg, akkor mindjárt hívom az Útfeltartóztató útletartóztatót, és az Utak Börtönében fogod végezni!

Megijedt a Beszélő Ösvény és azt mondta:
- Ne hívd! Ne vedd az aranyat érőt szó szerint, mert nem csak aranyat lehet markolni! Ott, ahol én elfordulok, félrefordulok, van egy szakadék. Ne ess bele, hanem mássz le az oldalán. Találsz egy földutat, tudod, olyat, nem kőből van, hanem földből. Azon indulj el. Van rajta, bár egymástól egynapi gyalogtávolságra, három házikó.

Ez elsőben lakik Boszorkány Kata. Annak egy szavát se hidd! Az utána következő Boszorkány Bözsié, egynapi járásra, de ha futsz, előbb is odaérhetsz. Boszorkány Bözsinek csak minden második mondata igaz. Még egy napig koptatod a lábad, és ott van Boszorkány Évike háza. Hát az mindig igazat mond, de kedvesen teszi!

Gondolta Pista: három ház, három leány, még ha boszorkánynevű is, három próba, és ha egyik sem szerencsés, akkor még mindig ott van a ráadás: szerencse nélkül bár, de továbbmehet. Az is egyfajta szerencseféleség!

Hát Boszorkány Kata házikója kicsit eltért a mesebelitől, felfelé, mivel emeletes volt, sőt, a tornyocskája azt sejtette: talán két padlásszobája is van legfelül. A homlokzatán ez állt: MEGRÉMÍTLEK!

Szép volt Boszorkány Kata?

Szép boszorkányok is vannak, azok a legveszélyesebbek. Ám Kata első ránézésre olyan csúnya arcú volt, hogy azt a fizimiskát legfeljebb egy varangyos béka vállalt volna örömmel. Bibircsók csókolt rajta bibircsókot, orrán ragya rostokolt, bogáncsok kértek a ruháján bocsánatot a szépség feltűnő hiányáért.

Kimondomén Pista udvariasan bemutatkozott, elmondta kiféle-miféle, mi járatban van. Utána megkérdezte, kaphatna-e szállást a toronyszobában?

Boszorkány Kata elővette legreszelősebb varjúhangját, úgy károgta:
- Kárr ide tolnod magad, kárr! Itt ilyen nem várr! Ki itt észt köszörül, kárán, kárr, szakadékba kerül! Kár kerül, kergül!

Pista azonban tudta, amit tudott, megköszönte a visszautasítást, és felment a toronyszobába. Erre Boszorkány Kata semmit sem szólt, azt is csendesen mondta.

Kata semmibe vette a legény kérését, hogy valami harapnivalót kapjon, sőt, vércsevijjogással ígért neki fityiszt az orrára, de amikor a sütőből kivett sült liba ott volt az asztalon, mégis két tányér került az asztalra, és a liba mellének fele, meg az egyik combja a legényben tűnhetett el.

A továbbiakban sok volt a rémisztgetés, de a legény, a tilalmak és ijesztgetések ellenére segített Katának.

Végül Kata a közmondást mondta, érdekes módon most már szépen csengő hangon:
- Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég!

Pista megjegyezte:
- Értem Kata, hogy nekem most már fel is, út le is út, de én a megkezdett úton megyek tovább. Búcsúzóul adok neked egy jó tanácsot, szívből. Legközelebb ne csak az arcod tedd csúffá, te világszép rózsaszál, hanem a lábad is, mert rájöhet valaki a turpisságra!

Boszorkány Kata felnevetett:
- Téged kioktatott az a kópé Beszélő Ösvény! No, rendben, egyezzünk meg ebben! Meg az ebben, mert búcsúzóul adok neked ebet, egy kiskutyát a háromból. Az olyan kiskutya, hogy négy lába van, és ugatni is tud!

Már hozta is a kiskutyát, félig barna volt, félig fehér. Bájos volt, de, úgy látszik, hasznos is, meg okos is. Ugyanis már jó messzire jutottak, amikor Pista észrevette: a kutyus egy pár papucsot visz a szájában.

Kicsit rápirított:
- Elhoztad Boszorkány Kata papucsát? Okos vagy, hogy mindkettőt, nem csak egy fél papucsot, hanem nem szép ám a lipi-lopi, ha sokan csinálják is!

Itt derült ki, hogy a kicsi kutya nem akármilyen kutya, mert így szólt, Pista nagy megdöbbenésére embernyelven, miután letette a papucspárt a földre:
- Ezek nem Kata papucsai, hanem az enyémek. Ha ezeket rágom, nem rágódom máson! Te is rághatod időnként! Engem úgy hívnak: Rágicsa. No és, ha most Boszorkány Bözsihez megyünk, mert úgy sejtem, hogy oda, akkor ott azért is hasznos leszek, mert, amikor Bözsi igazat mond, csóválom a farkam. Amikor pedig nem csóválom, akkor nem mond igazat. Meg tudtad jegyezni?

Pista nevetett:
- Igen! Farok csóválás – igazság, farok nem csóválás – kis gazság!

Boszorkány Bözsi háza hasonló volt Katáéhoz, de kéttornyos. Homlokán ez állt: FÉLREVEZETLEK!

Boszorkány Bözsi úgy látszik nem volt túlságosan hiú, mert nem sokat adott a boszorkánynak kötelező csúnyaságra. Igaz, felvett egy piszkos, tüsketépett szoknyát, de a két denevér szárnyú fül mögül kik-kikukucskált az odabújt csini fülecske, az orrára tett veres orrhosszabbító pedig inkább humoros volt, mint elriasztó.

Bözsinek minden második mondata volt csak igaz, de nehéz mindig számon tartani, hogy melyik a második. Ám Rágicsa segített, a farok csóválással.

Végül Boszorkány Bözsi azt mondta:
- Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég, főleg, ha nem is fél tőlem, mint boszorkánytól, hanem kedvesen segít! Téged felvilágosíthatott az betyár Beszélő Ösvény, de meg ez a kutya is gyanúsan működteti a farkát! Ajkadra nincs búcsúcsók, nem is kéred a kacsót, - igaz, nem is kapnád meg, - melyik boszorkánynak kellene ilyen bátor legény? Ám itt van ajándékba Mancsika, ez a barna és fehér foltokkal telt cica. Ez nem akármilyen macska, mert négy lába van és nyávog! No és a bundája hasonló a kutyusodéhoz!

Elbúcsúztak. Később kiderült, hogy Mancsika, Pista nagy meglepetésére, embernyelven is tud, de ez semmi azon a tulajdonságához képest: ha elkezd hangosan dorombolni, akkor csak jó falatokért hajlandó dorombolását abbahagyni.

Hát mi történt majdnem a végén?

Boszorkány Évike háza tóparton volt, háromtornyos, és homlokzatán ez állt: SZÍVUGRÁLTATÓ SZERELEM.

Szép volt Évike?

Olyan gyönyörű, hogy még a tó tükre sem tudta levenni róla tükörszemeit.

Pista egyből úgy beleszeretett, igaz nem első látásra, hanem félórás bámulás után, ami már legalább ezer pillantást rejtett, hogy így szólt, méghozzá igen költőien, pedig nem is volt költő, hanem gazdaember:

ÁLLOK, MINT SZAMÁR A HEGYEN!
LEÁNY VAGY, S ILY SZÉPSÉGESEN?
SZÍVEM ESZÉT VESZTETT KOLOMP,
S VELE OTT KOLOMPOL A GOND:
- FELESÉGKÉNT LEHET ENYÉM,
ILY SZÉP HÖLGY? VAN ERRE REMÉNY?
MIT MOND ERRE? IGENT? IÁT?
VAGY „NEM!” HOZZA SZÍV BÁNATÁT?

Boszorkány Évike elnevette magát:

PISTA LEGÉNY! NE LÉGY CSACSI!
SZÍVEM IGENT FOG HALLATNI!
ÁM JÖN ELŐBB HÁROM PRÓBA.
ELSŐ: - HOL LEHET A RÓKA?
MÁSODIK IS ITT HALLATIK:
- A SZÍVEMBEN KI IS LAKIK?
HARMADIK IS UGRIK ELŐ:
- KÉZKÉRÉS KIKERÜLHETŐ?

Éles esze volt Kimondomén Pistának, mint a frissen köszörült konyhakés! Egyből letérdelt Boszorkány Évike előtt, megkérte a kezét, de még „Szívem Gyönyörű, Aranyos Kis Rókájának” is nevezte!

Tetszett ez Boszorkány Évikének, megmutatta a kis kastélyféle házikóban álarcgyűjteményét, és biztosította leendő férjét: hűséges, szerető asszonya lesz, és, ha úgy látja, hogy férje unatkozik mellette, akkor felveszi majd az egyik boszorkányálarcát, és eljátssza a boszorkányt, persze, tréfásan, csak félig igazából.

Nagy volt a lakodalom, nagy volt az öröm, nagy volt a boldogság, - és a gólya is elkezdte a gyerekszállítást.

Héthegyfalván sem ütött be a szomorúság. Felejtő Feri bácsi becsületes maradt, talpraesett is, és csak a szegénység hagyta el, mert a házassága után Pista nem jött vissza családjával a faluba, és egész gazdaságát Feri bácsinak ajándékozta. Erre a hírre Feri Bácsi fél lábon ugrált örömében. Igaz, egy kőben megbotlott, ám egy csinos özvegyasszony elkapta, még idejében…

A gróf, Kegyeskecskey Aurél, két lánya is férjhez ment, és ha a gróf nem is adott az újdonsült férjeknek leányával egyenként ötszáz holdat hozományként, hanem csak kétszázat-kétszázat, azért, Köménymag János bíró segítségével megszerzett egy vízimalmot, aminek igen csinos volt a lapátkereke…

(2019)

Illusztráció: Pixabay.