Feltöltve: 2019-06-14 16:41:32
Megtekintve: 6078
Fekete kutya, fekete macska, meg egy kisváros, nagy folyóval
Volt egy nagyon rendes kisváros.
Mitől volt rendes?
Attól, hogy ott minden és mindenki becsületesen tette a dolgát. A fekete kutya nem hirdette magát fehérnek, akár ugatott, akár nem. A fekete macska is így tett, akár nyávogott, akár nem. A folyó folyt, folyamatosan. A kis patak illedelmesen a folyóba folyt bele, és nem mellé.
Szép dolog az ilyen viselkedés. Meg a fekete kutya gazdája is szép volt, Ezüstholdas Karolina. A kutya a Fifike nevet kapta, mert gazdája szerint kissé fifikás, ravasz volt.
A fekete macska három névre hallgatott: Kalóz, Betyár, Kópé.
Miért kell egy fekete macskának három név?
Általában nem kell, de a fekete cicának három néne volt a gazdája, úgy, hogy mindegyik azt hitte: a cica csak az övé. Vannak ilyen tévhitek, és ezek a fekete cicának nagyon hasznosak voltak, mert egyik gazdája Kalóz néven, a másik Betyár néven, a harmadik Kópé néven tartotta őt a saját háziállatának, valamint, mint a sajátját, etette. Hűséges volt ez a rendes fekete cica, mert mindhárom házba bejárt enni, igaz, néha ahhoz húzott kissé jobban, ahol jobb falatokra lelt.
Meg is érdemelte ez a cica ezt a jó bánásmódot! Az egyik nénit, tapintatosan, egy kanárimadár sárgaságától szabadította, mint Betyár, a másik nénit egy haltól, nehogy a néni beleszeressen a halszagba, és magának süsse ki a kopoltyúst, a harmadik nénit pedig agytornáztatta: mi tűnt el a konyhából és miért?
No, és ebben a nagyon rendes kis városban időnként megjelent a Rajzoló. Az is rendes volt, mert mindent és mindenkit lerajzolt, szép piros, barna,
vörös, és más színekkel, aki az útjába került. Szép volt ez Tőle, - nem kivételezett! A Rajzoló egyébként nem ebben a kisvárosban lakott, hanem másutt, saját kertjében dolgozgatott, de ide is eljárogatott. Amikor megjelent, a templomtorony már tartotta is oda az oldalát, hogy a Rajzoló lerajzolhassa… A kis utcák sem néztek rá görbén, csak nem egyenesítették ki az útgerincüket.
Fifikét, a fekete kutyust, valamint gazdáját, Ezüstholdas Karolinát, és a fekete cicát, a háromnevűt, szintén a Rajzoló barátkoztatta össze, amikor lerajzolta őket. Ebből nem lett a szokásos kutya-macska barátság! Ha összefutottak később a kisváros valamelyik görbe útján, Fifike csak úgy tessék-lássék ugatta meg a cicát, és a fekete cica is csak gyengéden fújt a kutyusra, és mutogatta a körmeivel, hogy mit kap majd Fifike az orrára, ha… Ezt nem kellett komolyan venni, mert nem estek egyből egymásnak, mint bizonyos népek, népségek… Ezt Fifike gazdája, Ezüstholdas Karolina is tudta, nem is kötötte pórázra a kutyust ilyen finom, szinte virágnyelven kifejezett nézetkülönbségekért…
Miért volt most Fifike mégis pórázon?
Ó, nem a cicus miatt! Hanem egy múltkori félreértés miatt!
Fifike ugyanis akkor, pár hete, odaszaladt egy délcegen szandálos fiatalemberhez, és megnyalta annak a szandálból kíváncsiskodó egyik nagylábujját.
A fiatalembertől, Ünnepes Jánostól, Ezüstholdas Karolina rögtön elnézést kért, de az elnézés helyett ránézést kapott, mert a fiatalember mindkét szeme megakadt a leány gömbölyű idomain. Ez érthetetlen dolog volt, mert gömbölyű idomokról inkább legurulnak dolgok…
Ünnepes János legény volt még, de nem a legénykedő fajtából, hanem olyanból, aki a leánykodó szép leányokat szeretné, de még kissé elpirulós korban van. A leány is abban volt, elvörösödött, mint a főtt rák, pedig még sohasem evett főtt rákot.
Homályban maradt: miért nyalta meg Fifike Ünnepes János szandálból kikíváncsiskodó nagylábujját? A homályt eloszlathatta volna, ha a legény, vagy a leány megsejti: Ünnepes János sült kolbászt evett előzőleg, abból egy darabot leejtett a szandáljára, és az a szandálban levő lábfejére esett.
Mindketten, leány és legény, zavarba jöttek. A legény arra gondolt: még aszfaltbetyárnak tarthatja őt a leány, nem jó tolakodónak lenni! A leány meg arra, hogy szívesen meginna egy kávét ezzel a rokonszenves fiatalemberrel, de nem kezdeményezhet, mert, akkor, az mit gondolhat róla?
Turisták érkeztek, nagy tömegben, zajosan, kurjongatósan. A legény és a leány elvesztette egymást.
Igaz, a következő két héten mindketten gyakran jártak ki ebbe a rendes városkába, amelyik turistákkal is elviselhető, de turisták nélkül még gyönyörűségesebb!
Kijárni kijártak, utcákat bejártak, s a csodára vártak, hogy újra megpillantják egymást. Fifikét gazdája, Ezüstholdas Karolina, büntetésből pórázra kötötte: ne szagolgasson, nyaljon meg délceg férfilábakat! Ha meg már így tesz, akkor legyen következetesebb!
Fifike nem tudta, hogy ő most a pórázon bűnbak, de azért méltánytalannak gondolta a dolgot. Hiába! Kutyából nem lesz szalonna, - tartja a közmondás, de olyan értelmes ember még kevésbé, aki nem jön rá: bűnbakok nélkül mit ér a világ? Nem akarok másokra mutogatni, csak megjegyzem: én is, valahányszor úgy javítok meg a háztartásban egy nem megfelelően működő szerkezetet, hogy az a működést örökre felmondja, akkor…
Mégis vannak csodák! Mármint legalábbis rendes kisvárosokban, ahol a fekete kutya nem fehér, és ezt beismeri, meg a fekete macska is követi ezt a példát…
Ünnepes János ezúttal hurkát evett. Májasat, de nem rosszmájúan, hiszen a disznónak már mindegy volt. Megengedhet magának ilyet egyszer-egyszer egy legény, még egy olyan kisvárosban is, ahol a város rendes, és az árusok is rendesen szeretnének még több keresni, nem rendszertelenül…
No, és ez a János háttal állt Karolinának, akit nem vett észre, igaz Karolina sem őt, azután János megfordult, és akkor Karolina felvisított… Azért visított, mert egy darab hurka oda esett nála, ahol valami más tartózkodott, utóbbi jogosan, a ruhájában, de a hurka jogtalanul…
János ijedtében, kissé ügyefogyottan, de erős karokkal átölelte a leányt.
Hamarosan sok minden kiderült. A fához kikötött Fifi kapott egy darab májas hurkát. Később egy véres hurka darabbal is vérszerződést köthetett. Bűnbakságát megszűntették, pórázától megszabadították.
Még később a Rajzolóval is találkoztak, véletlenül, de szükségszerűen, akkor már Ezüstholdas Karolina már Ünnepes Jánosné volt. A Rajzoló lerajzolta őket.
A fekete macska ekkor nem volt ott, hanem néhány utcával lejjebb halászott. Nem, nem a Dunában halászott, hanem egy ablakban.
Az ablakból eltűnt ugyan az oda nagy tálban hűlni kitett pörköltből egy adag, de azért maradt belőle. A pörkölt gazdája, egy közismert boszorkány, már nem látott elég jól, meg nem is volt eléggé figyelmes. Annyit vett észre: az utcán egy fekete macska nyalja a száját.
Az is valami, persze, hogy ennyit észrevett. Vannak olyanok, - még egy rendes kisvárosban is!, - akik ennyit sem vesznek észre. A boszorkány egyébként a pörkölthöz valót egy nagy húsosfazékból szerezte. Boszorkányos gyorsasággal, és másutt.
Megkondult a templomtorony harangja. A boszorkány, - merő jószívűségből, mert egy rendes boszorkány gonosz: nem csapja be saját városát azzal, hogy jó tetteket követ el, - a cica után hajított egy követ az e célra szolgáló gyűjteményéből. Utána aludni ment, azzal a gondolattal: holnap is lesz nap.
Igaza volt. Lett is!
(2019)
Az illusztráció DORA WIESZT munkája.
Mitől volt rendes?
Attól, hogy ott minden és mindenki becsületesen tette a dolgát. A fekete kutya nem hirdette magát fehérnek, akár ugatott, akár nem. A fekete macska is így tett, akár nyávogott, akár nem. A folyó folyt, folyamatosan. A kis patak illedelmesen a folyóba folyt bele, és nem mellé.
Szép dolog az ilyen viselkedés. Meg a fekete kutya gazdája is szép volt, Ezüstholdas Karolina. A kutya a Fifike nevet kapta, mert gazdája szerint kissé fifikás, ravasz volt.
A fekete macska három névre hallgatott: Kalóz, Betyár, Kópé.
Miért kell egy fekete macskának három név?
Általában nem kell, de a fekete cicának három néne volt a gazdája, úgy, hogy mindegyik azt hitte: a cica csak az övé. Vannak ilyen tévhitek, és ezek a fekete cicának nagyon hasznosak voltak, mert egyik gazdája Kalóz néven, a másik Betyár néven, a harmadik Kópé néven tartotta őt a saját háziállatának, valamint, mint a sajátját, etette. Hűséges volt ez a rendes fekete cica, mert mindhárom házba bejárt enni, igaz, néha ahhoz húzott kissé jobban, ahol jobb falatokra lelt.
Meg is érdemelte ez a cica ezt a jó bánásmódot! Az egyik nénit, tapintatosan, egy kanárimadár sárgaságától szabadította, mint Betyár, a másik nénit egy haltól, nehogy a néni beleszeressen a halszagba, és magának süsse ki a kopoltyúst, a harmadik nénit pedig agytornáztatta: mi tűnt el a konyhából és miért?
No, és ebben a nagyon rendes kis városban időnként megjelent a Rajzoló. Az is rendes volt, mert mindent és mindenkit lerajzolt, szép piros, barna,
vörös, és más színekkel, aki az útjába került. Szép volt ez Tőle, - nem kivételezett! A Rajzoló egyébként nem ebben a kisvárosban lakott, hanem másutt, saját kertjében dolgozgatott, de ide is eljárogatott. Amikor megjelent, a templomtorony már tartotta is oda az oldalát, hogy a Rajzoló lerajzolhassa… A kis utcák sem néztek rá görbén, csak nem egyenesítették ki az útgerincüket.
Fifikét, a fekete kutyust, valamint gazdáját, Ezüstholdas Karolinát, és a fekete cicát, a háromnevűt, szintén a Rajzoló barátkoztatta össze, amikor lerajzolta őket. Ebből nem lett a szokásos kutya-macska barátság! Ha összefutottak később a kisváros valamelyik görbe útján, Fifike csak úgy tessék-lássék ugatta meg a cicát, és a fekete cica is csak gyengéden fújt a kutyusra, és mutogatta a körmeivel, hogy mit kap majd Fifike az orrára, ha… Ezt nem kellett komolyan venni, mert nem estek egyből egymásnak, mint bizonyos népek, népségek… Ezt Fifike gazdája, Ezüstholdas Karolina is tudta, nem is kötötte pórázra a kutyust ilyen finom, szinte virágnyelven kifejezett nézetkülönbségekért…
Miért volt most Fifike mégis pórázon?
Ó, nem a cicus miatt! Hanem egy múltkori félreértés miatt!
Fifike ugyanis akkor, pár hete, odaszaladt egy délcegen szandálos fiatalemberhez, és megnyalta annak a szandálból kíváncsiskodó egyik nagylábujját.
A fiatalembertől, Ünnepes Jánostól, Ezüstholdas Karolina rögtön elnézést kért, de az elnézés helyett ránézést kapott, mert a fiatalember mindkét szeme megakadt a leány gömbölyű idomain. Ez érthetetlen dolog volt, mert gömbölyű idomokról inkább legurulnak dolgok…
Ünnepes János legény volt még, de nem a legénykedő fajtából, hanem olyanból, aki a leánykodó szép leányokat szeretné, de még kissé elpirulós korban van. A leány is abban volt, elvörösödött, mint a főtt rák, pedig még sohasem evett főtt rákot.
Homályban maradt: miért nyalta meg Fifike Ünnepes János szandálból kikíváncsiskodó nagylábujját? A homályt eloszlathatta volna, ha a legény, vagy a leány megsejti: Ünnepes János sült kolbászt evett előzőleg, abból egy darabot leejtett a szandáljára, és az a szandálban levő lábfejére esett.
Mindketten, leány és legény, zavarba jöttek. A legény arra gondolt: még aszfaltbetyárnak tarthatja őt a leány, nem jó tolakodónak lenni! A leány meg arra, hogy szívesen meginna egy kávét ezzel a rokonszenves fiatalemberrel, de nem kezdeményezhet, mert, akkor, az mit gondolhat róla?
Turisták érkeztek, nagy tömegben, zajosan, kurjongatósan. A legény és a leány elvesztette egymást.
Igaz, a következő két héten mindketten gyakran jártak ki ebbe a rendes városkába, amelyik turistákkal is elviselhető, de turisták nélkül még gyönyörűségesebb!
Kijárni kijártak, utcákat bejártak, s a csodára vártak, hogy újra megpillantják egymást. Fifikét gazdája, Ezüstholdas Karolina, büntetésből pórázra kötötte: ne szagolgasson, nyaljon meg délceg férfilábakat! Ha meg már így tesz, akkor legyen következetesebb!
Fifike nem tudta, hogy ő most a pórázon bűnbak, de azért méltánytalannak gondolta a dolgot. Hiába! Kutyából nem lesz szalonna, - tartja a közmondás, de olyan értelmes ember még kevésbé, aki nem jön rá: bűnbakok nélkül mit ér a világ? Nem akarok másokra mutogatni, csak megjegyzem: én is, valahányszor úgy javítok meg a háztartásban egy nem megfelelően működő szerkezetet, hogy az a működést örökre felmondja, akkor…
Mégis vannak csodák! Mármint legalábbis rendes kisvárosokban, ahol a fekete kutya nem fehér, és ezt beismeri, meg a fekete macska is követi ezt a példát…
Ünnepes János ezúttal hurkát evett. Májasat, de nem rosszmájúan, hiszen a disznónak már mindegy volt. Megengedhet magának ilyet egyszer-egyszer egy legény, még egy olyan kisvárosban is, ahol a város rendes, és az árusok is rendesen szeretnének még több keresni, nem rendszertelenül…
No, és ez a János háttal állt Karolinának, akit nem vett észre, igaz Karolina sem őt, azután János megfordult, és akkor Karolina felvisított… Azért visított, mert egy darab hurka oda esett nála, ahol valami más tartózkodott, utóbbi jogosan, a ruhájában, de a hurka jogtalanul…
János ijedtében, kissé ügyefogyottan, de erős karokkal átölelte a leányt.
Hamarosan sok minden kiderült. A fához kikötött Fifi kapott egy darab májas hurkát. Később egy véres hurka darabbal is vérszerződést köthetett. Bűnbakságát megszűntették, pórázától megszabadították.
Még később a Rajzolóval is találkoztak, véletlenül, de szükségszerűen, akkor már Ezüstholdas Karolina már Ünnepes Jánosné volt. A Rajzoló lerajzolta őket.
A fekete macska ekkor nem volt ott, hanem néhány utcával lejjebb halászott. Nem, nem a Dunában halászott, hanem egy ablakban.
Az ablakból eltűnt ugyan az oda nagy tálban hűlni kitett pörköltből egy adag, de azért maradt belőle. A pörkölt gazdája, egy közismert boszorkány, már nem látott elég jól, meg nem is volt eléggé figyelmes. Annyit vett észre: az utcán egy fekete macska nyalja a száját.
Az is valami, persze, hogy ennyit észrevett. Vannak olyanok, - még egy rendes kisvárosban is!, - akik ennyit sem vesznek észre. A boszorkány egyébként a pörkölthöz valót egy nagy húsosfazékból szerezte. Boszorkányos gyorsasággal, és másutt.
Megkondult a templomtorony harangja. A boszorkány, - merő jószívűségből, mert egy rendes boszorkány gonosz: nem csapja be saját városát azzal, hogy jó tetteket követ el, - a cica után hajított egy követ az e célra szolgáló gyűjteményéből. Utána aludni ment, azzal a gondolattal: holnap is lesz nap.
Igaza volt. Lett is!
(2019)
Az illusztráció DORA WIESZT munkája.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!