A Világ? Széthull időnként, majd újra
összeáll. Jobbul, ám mégis elmarad
a gyógyulás. A guillotine bár éles,
de önmagában elég egy pillanat
gyógyuláshoz? Egy korszak-pillanat nem, -
mert a Történelem másként mér Időt,
s ez baj most is, Nálad éppúgy, mint nálam:
korán lettünk e Mába megérkezők,
s későn derült ki, akkor, amikor már
egy jobb időt hiába keres az agy,
és bár a szív ritmust ver gondolatnak,
az ember mégis csak magára marad…
Hát ezen már nem segíthetünk, látjuk
miként gyűlik meg, és kavarog a szenny
e világban, rossz korszak-pillanatban,
és mily tőr-időt villant történelem…

A két kopó, mindkettő, mint a gyermek,
sok mindent megért, és az érzelme ép,
elnézi ezt a széthulló világot,
mely pazarolja, oly gyorsan, mindenét.
Feleségem is majdnem meghalt múltkor,
a ház előtt, s habár felelős a cég,
becstelenség szeretné eltakarni,
hogy mi okozta akkor balesetét.
Ilyen idő ez! Széthulló világunk.
Ha nem leszünk majd, tudjuk, hogy összeáll, -
de Tolvajok rongyzászlós tavaszából,
mondd, hozhat-e Szépség-gyümölcsöt a nyár,
majd meg az ősz? A telünk oly közel már!
A pitypang felhők lágy szürkéje alatt
még olykor elénk sodródik a múltból
egy- egy kép, mit a volt álom visszaad…

Szomorú ez: széthulló népet látni,
züllött erkölcsöt, egy tönkretett hazát…
Mindenütt szenny, piszok, mászkál a patkány, -
magánkezekben az ál-köztársaság!
Ó, látni, látni: hamis itt már minden,
hamis az út, és csak színlelés a hit,
s ha tényleg élne ott fent igaz isten
az önfejére szórná az átkait, -
a Teremtésért! Kikért és miért is
küldte Keresztre az egyetlen Fiát?

A Világ hull újra, embertelenbe,
és körben közöny, kőarcú némaság…

(2019)

Illusztráció: Pixabay.