Hát írni szép volt,
míg élt az égbolt,
s szél vitte kék volt,
mesélt színe…

Hát írni jó volt,
míg nép, - az nép volt,
s fent volt a Csillag
piros szíve.

Hát írni rossz már,
igazra rossz vár,
s tavasz virágban
is tél telel,

és sunyi tolvaj
a holnapoddal
becstelen módon
mint üzletel!

Ellopott mindent
mi termett kint, bent,
Krisztust, Keresztfát, -
és Sziklasírt,

s felházi papja
int fel, magasba:
- Kálváriádnak
örülj, ne sírj!

Enyém az Isten,
rabszolgám itt lenn.
lehet parancsom
bár becstelen, -

enyém az ország,
az Isten sorsát,
akár Sorosét,
én rendezem!

A Sziklasírban,
azt hiszed: ír van
halálos sebre?
Ezt elhiszed?

S nincs látomásod?
Feltámadások
hányszor keltettek
hamis hitet?

Bűnt meg nem válthat
vakhit, mit áthat
Krisztus, Keresztfa,
kíntelt haza,

épp úgy, mint embert
jóra meg nem nyert
bármilyen vallás,
s Allah, maga!

S Húsvét, nem Húsvét,
ballag a bús hét,
s vele a Bűn is,
büntetlenül,

s a pénze éhes
bibliás ének
kérkedő útján
nincs egyedül!

Hihetsz bolondban,
abban is gond van, -
s Tolvaj Vezérnek
adott hited?

Teremthet új kor,
akár mint akkor,
bár kicsit másképp,
Hitlereket!

Szól ez magyarnak,
nemzeti dalnak, -
ferde utakban
közös való:

zsidó, keresztény,
pénzéhes erszény
szégyen-tettekkel
alávaló!

(2019)

A képen:
Andrea Mantegna (1431 – 1506) - Feltámadás (1457-1459), forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Felt%C3%A1mad%C3%A1s#/media/File:Mantegna,_Andrea_-_La_R%C3%A9surrection_-_1457-1459.jpg