Emlékek Fala? Épül, amíg élünk,
és beleépül minden, ami volt:
elképzelt Krisztus elképzelt Kereszten,
s gaztetteken is röhögő bolond.
A nép is, mely volt, s gyorsan másmilyen lett:
álszent, tudatlant játszó csőcselék
(s majd ismét nép lesz, - én már meg nem érem, -
ha fegyvert elhoz Szépség, Messzeség).
Feleségem ráeső vaslemeztől
majdnem meghalt, szívem most is remeg,
baleset volt, - de hazugok hatalma
arra is piszkot ken, mi baleset.
Az Emlékek Fala egyre sötétebb,
s Magyarország már fényben is sötét, -
de múltból hallom szavak tisztaságát,
és érzem volt Csillagok örömét.
A Notre-Dame ég, és bár nem vagyok hívő,
s csak képen láttam, - miért fáj, mi fáj,
ha Végtelen pusztít gyönyörű Végest,
s Idő ítél, mint kegyetlen király?
Az Emlékek Fala egyre sötétebb,
s az erős szív is gyengeként remeg,
a haldoklás a Falba beleépül,
s álom őriz elszökő életet…
A Fal, igen, ez oly rejtély előttünk:
csak szégyelljük magunk és hallgatunk,
pedig, tudom, hogy másként is lehetne,
ha kérdezőként lennénk – önmagunk,
s akkor, lehet, egy másik isten jönne
válaszokból, jó szándékkal merész,
s talán, akkor, nem volna ellensége
észnek a szív, - és a szívnek az ész…
A Notre-Dame ég, és már lesik a hasznot,
mily kézre fogják: - Az gyújtotta fel!
Ó, emberkék! Lángokkal ez a templom
nem értitek, hogy miről énekel?

(2019)

A képen:
Notre-Dame-székesegyház. Tom s. felvétele, forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:NotreDameI.jpg.