Úszó jég, nyikorog, csikorog
akár valami beteg torok,
néha roppan, talán most jajgat,
nekiütődött fagyos partnak,
riadnak récék, kormoránok,
öreg varjú rekedten károg,
fehér az ártér, deres, dermedt,
fagyosan szorít Tisza medret.

Falu felől füstillat terjed,
csendesen alszanak a kertek,
állat az ólban, most a macskát
egeret fogni nem zavarják,
melegedhet a sparhelt mellett,
serpenyőben szalonna serceg,
itt bent élet, mennyei illat,
a kertben jégvirágok nyílnak.

Szigorú, hatalmas mindenség,
eleve keménynek rendelték,
szebbik arca csak néha villan,
enyhül kicsit jégcsap ha csurran.
Aztán hirtelen összeroppan,
időzik még a hajlatokban,
megreked itt-ott mint a bánat,
a Tisza meg nő, majd’ kiárad.