A folyóirat (http://www.kalaka.com/) múlt évi decemberi számával megszűnt ugyan, de úgy láttam: 2008-tól, előző számaival együtt, most még megtalálható az interneten. A Kaláka könyvesbolt is könyveivel, köztük a 2018-ban megjelent (http://www.kalakakonyvesbolt.com/index.html) Kaláka Antológia 2018-al is, amelyikben 74 szerző művei szerepelnek.

A KALÁKA c. folyóiratot 2002-ben alapította Kanadában Kaskötő István író, költő, aki 2018 decemberéig a folyóirat tulajdonosa és főszerkesztője volt. Kamarás Klára író, költő a versrovat szerkesztőjeként tevékenykedett, igen sikeresen, én legalábbis rossz verset nem is olvastam a havonta megjelenő internetes folyóiratban.

Elszorul a szívem, ha látom egy nagy kulturális érték akár időleges „halálát” (2018. augusztus 16-ig a folyóirat megjelent számai állítólag fent lesznek még az interneten, de ki tudja, hogy mi minden történik addig, jobb volna már most gondolni egy és másra).

Nem akármilyen teljesítményről van szó és ráadásul havonkénti megjelenéssel: híres festők gyönyörű képei, versek, prózai történetek, „humoros irodalmi csemegék” a magyar irodalomtörténetből, az „Elfeledettek” rovatban egykori költők művei, amelyek szintén „időszerűek” tartalmuk és/vagy szépségük miatt.

Nagy kulturális teljesítményről van szó, amit, hazájukat, annak igazi értékeit tisztelőknek, meg kellene becsülniük!

Nem gondolom, hogy eddig megbecsülték.

Többek között olyan művekről van szó, amelyek egy részéből sugárzik a Haza iránti aggódás, majd az utóbbi időben egyre többször ott van a csüggedés is. A Szerzők egy része, persze, inkább szerelemről, személyes gondjairól írt, olykor csodaszépen, nagy költők műveivel egyenértékűen.

A Szerzők különfélék voltak műveik tartalmával, de mégis volt az internetes folyóiratnak egy határozott iránya: a haladást, humanizmust, hazaszeretet szolgálta, és szerkesztésében nyoma sem volt annak a „politikamentes költészet” iránti csábításnak, ami a mindenáron nyerészkedni akaró „kalmárok” egyik jellemzője. Utóbbiak sokszor saját hazájukat (benne saját Édesanyjukkal, Apjukkal) is készek eladni.

Nagyon tetszett a folyóirat fő iránya, az viszont nem, hogy a magyar irodalom más fórumai szerintem keveset tettek a KALÁKA megismertetéséért (nyilván valamit tettek, de szerintem nem túl sokat). Ezen a magatartáson változtatni kellene, mert hiába csörömpölnek (éppen a folyóirat megszűnése után) a Nyugat és Kelet kirakatai, több kell ahhoz, hogy e kis ország tisztességesebb, érdekegyeztetőbb, a szakértelemre többet adó, értelmesebb kormányzású legyen a polgári demokratikus társadalmi rend keretei között (én legalábbis így látom, a vágyakat és a reális lehetőségeket össze kellene egyeztetni, de erről az utóbbi hetekben többször írtam nyilvánosan, részletesebben, most nem térek ki rá).

Magyarország is (bár nincs ezzel egyedül a világban) különösen mélyre süllyedt erkölcsileg is, gazdaságilag is, sőt, sokan még tovább jutottak, a tragikomikus nevetségességig, akarnokságig, zsarnokságig. Micsoda lelki vakság ezt nem látni, - vagy látni és becstelenül semmit sem tenni a változásért!

Ezen a helyzeten tovább kellene gondolkozni, a tetteket illetően, és tovább jutni azon az úton, amelyen a folyóirat egykor elindult!

(2019)