Feltöltve: 2019-01-05 11:52:51
Megtekintve: 5679
A rendszerváltástól (1989) a
Az 1989-es magyarországi rendszerváltás folyamata, szocialista társadalmi rendszerről polgári demokratikusra (tőkésre, kapitalistára), bár nem nevezik így, de sokan tudják: egy nemzetközi méretű ellenforradalom része volt, amely Magyarországon vér nélkül jött létre.
E nemzetközi ellenforradalom győzelmének fő oka az volt, hogy a „szocialista tábor” erkölcsileg sokkal magasabb szintű volt ugyan, de nem tudta alacsonyabb termelékenységével felvenni a versenyt a polgári (kapitalista) táborral (ami éppúgy vonatkozik a fogyasztási cikkek termelésére, mint a modern fegyverek előállítására). E fő ok mellett más tényezők is közrejátszottak, szerintem az is, hogy az emberiség szellemi szintjében a magán szerzés ösztöne („az enyém”) még sokkal inkább érvényesül a közösségi érzésnél („a miénk”), bár, a szocialista társadalmi rend, ahol létrejött, ott helyileg javított ezen, így volt ez Magyarországon is, sokan tapasztalhatták (Nem volt nehéz, https://www.poet.hu/vers/126622).
Ezt az ellenforradalmat a polgári világ urai (elsősorban a nagyhatalmak, így az USA, vezető rétege) „vezényelték le”, magyarországi végrehajtói utóbbiak „bábjai” voltak. Nem célom első miniszterelnökével, Antall Józseffel foglalkozni, tapasztalt politikus volt, a szocialista társadalmi rendszerben meglapult, de, lehetősége volt már akkori „kártyakeverésre”. Erős nosztalgiái voltak a Horthy-korszak iránt, jellemére rámutat az anekdota: amikor hívei követelték az erélyesebb kezet, akkor cinikusan ezt válaszolta (a fennmaradt anekdota szerint), hogy „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” (értsd alatta: ellenforradalmat, amelyben vér folyik, vagy legalábbis nyílt erőszak). Persze, nyilván tudta, hogy ő és hívei csak azt csinálhatják, amit a világkapitalizmus erői parancsoltak, és az nem a Horthy-korszak visszaállítása volt (de e korszak iránti nosztalgiából sok minden ott van a mai jobboldali hatalomnál is, sőt, Antall lelki gyermekénél is, sok minden máig megmaradt, és többek között szobrokban is testet öltött, de nem a szobrok a valóban lényegesek, hanem azok a jellemvonások, nemzetellenes eszmék, amelyek a Horthy-korszakot, ezt a sokak számára rémuralmat, másoknak Édent teremtő időt jellemezték). Horthy c. versemben is írtam erről (http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=44314).
Az 1989 után alakult pártok csak akkor maradhattak a felszínen, ha polgári (kapitalista) pártokként működnek. A Magyar Szocialista Munkáspártból, amelynek többszázezer becsületes tagja volt, kivált egy kis csoport, amelyik részben talán addig sem volt kommunista, csak megjátszotta azt, ám a csoport másik része csak „reálpolitikai árulást” követett el, mivel polgári párttá kellett lennie ahhoz, hogy az új körülmények között sikeres legyen, szavazatokat szerezzen. Ám e „reálpolitikai árulás” fokozatosan (de igen gyors fokozatokkal) nagyobbrészt valódi árulássá lett, ez egy ideig segítette a Magyar Szocialista Pártot, sőt, a sok tekintetben becsületesebb és ezért a tömegek előtt rokonszenves Horn Gyula miniszterelnöksége alatt a párt jelképe, a „rózsaszín szegfű” átmenetileg győzelmet ért el, összefogott a „liberális baloldallal”, ami logikus volt, hiszen valójában „liberális polgári pártok” fogtak össze, a Magyar Szocialista Pártnak nem volt köze a szocializmushoz, még a szociáldemokrácia értelmében sem, amelyik azért a szocializmust is emlegette, távoli célként.
A „baloldali pártok” kormányzása az ország és a magyarság számára kedvezőbb volt ugyan, mint a jobboldali lett volna (annak ellenére, hogy mindkettő polgári lehetett csak), már csak azért is, mert a „baloldal” nem törekedhetett a jogállam erős csorbítására, vagy gyakorlatilag felszámolására, de hamarosan a „múltból örökölt” és már a 19. század végén, a Kiegyezés után, Tisza István „úri Magyarországában”, majd a Horthy-korszakban nemzetellenesen, haladás ellenesen tevékenykedő politikai erők (történelmi egyházak, keresztény kurzus, hangosan nemzetieskedő, de valójában nemzetellenes nacionalizmus hívei) biztosabbnak látták saját önző érdekeik kiszolgálását a jobboldalon. A maguk nem szép érdekei szempontjából ez így is volt, - hazájuk, nemzetük érdekeivel pedig mikor törődtek a múltban?
Ebben az időszakban a parlamenti polgári pártok, a lényeget tekintve, magatartásukban nem nagyon különböztek „baloldalon” és „jobboldalon”: mindegyik valamilyen mértékben benne volt (ahogy a hírekből ki lehetett venni) a „privatizációs” botrányokban, de a többiben is (bankbotrányok, olajszőkítési és mások), e botrányok eltussolásában (amennyire lehetett), az igazságtalan és ostoba „bolsevikozásban”, a polgári liberális „baloldal” is részt vett a népbutításban, egyik jellegzetes figurája (P., nevét nem írom ki) azzal is dicsekedett, hogy micsoda áruló aknamunkát fejtett ki a múlt rendszerben a nép megtévesztésére, persze, az ellenforradalom végül aprópénzzel fizette ki, a polgári „baloldal” is alig tett valamit az alapvető társadalmi fogalmak megértetésére, vétkes a szakszervezetek meggyengítésében (miközben a polgári Nyugaton erős szakszervezetek voltak!). Mindez kevésbé lett volna tragikus, ha nem következik be a polgári társadalmi rend (kapitalizmus) nemzetközi gazdasági-társadalmi válsága (addig ugyanis volt miből lopni, a Nyugat „kirakata” állt). Tudtam ugyan, hogy a kapitalizmus válságára számítani lehet (az e társadalmi rendben időnként bekövetkezik, a Horthy-korszak idején is volt nemzetközi gazdasági válság), de azt nem tudhattam, hogy ilyen hamar, már a kétezres évek közepére bekövetkezik (miközben 2004-ben csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz). A válság ily gyors bekövetkezése engem is meglepett (http://szempontom.blogspot.com/2012/05/lelkes-miklos-valsag-nemeth-dezsonek.html).
A polgári rend (kapitalizmus) nemzetközi gazdasági-társadalmi válsága Kelet- és Közép Európát súlyosabban érintette, mint a földrész nyugati felét. Ez természetes, hiszen Nyugat-Európa polgári gazdaságai magasabb szinten álltak, nagyobb tartalékokkal, lehetőségekkel rendelkeztek, így a Magyarországon megfelelő munkalehetőséget nem találó fiatalok növekvő számban Nyugat-Európában kerestek maguknak munkát. Ezt az is ösztönözte, hogy - és ez várható volt - Magyarország antidemokratikus hagyományai feléledtek (nacionalizmus, keresztény kurzus, „gazdagok” és „szegények” helyzete közötti különbségek rohamos növelése, történelmi egyházak növekvő népbutítása „Isten nevében”). A Horthy-korszakot, persze, nem lehetett visszaállítani, de a „jobboldal”, amelyik mindig „haladásellenes” volt (ehhez elég kinyitni egy tárgyilagosabb történelemkönyvet) fokozatosan kisajátított minden pozíciót, nem csak a felsőbb, de a középső társadalmi szinteken is. („Ide nekem az oroszlánt is!”). A Horthy-korszak bűvöletében a jobboldal (várható volt!) még Nagy Imrét sem kímélte (Nagy Imre (1896 – 1958) sorsa, https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=432042797293059&id=100014620267716).
Magyarország és a magyarság szempontjából a választások idején a „baloldali polgári pártokra”, a „balliberálisokra” való szavazás a dolgozóknál kedvezőbb, mint a szabadságjogok felszámolására kész, elsősorban a „gazdagok” érdekeit védő jobboldalra. Erre rámutattam a 2014-es magyarországi parlamenti választás időszakában, megfelelő címmel: „Melyik ördögöt válasszuk?” (http://polusonline.blogspot.com/2014/04/lelkes-miklos-melyik-ordogot-valasszuk.html). Megindokoltam, hogy a két rossz közül (két ördög közül) miért kell annak, aki valóban szereti hazáját, a kisebbik rosszat választani, ha nincs más választási lehetősége. (Utóbbihoz most még az a fontos érv is fokozottan hozzájött, hogy az Európai Unió sokkal inkább védi Magyarország és a magyarság érdekeit, mint a mostani jobboldali kormány, sőt, ez a kormány kifejezetten nemzetellenes). A 2018-as magyarországi parlamenti választás időszakában rá is mutattam, nyilvánosan, e nemzetellenességre (ami nacionalista köntösben jelentkezett és jelentkezik, a 2018-as parlamenti választás után pedig a választás tisztességtelen voltára, a népbutításra (mert egy választás nem csak a választás napjából áll, hanem a választási időszakot is nézni kell) (http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46420, utóbbit a facebookra is feltettem).
Jelenleg a polgári világ több országában vannak tüntetések, népfelháborodások, de ezeket nem szabad összetéveszteni „lázadásokkal”, még kevésbé „forradalmakkal”. Sőt, veszélyes is, mert minden tömegben ott van, vagy ott lehet, elbújtan a provokátor is. Utóbbinak is nagy hagyománya van a Horthy-korszakból!
Magyarországon jelenleg azért folyik a küzdelem, hogy a polgári demokratikus (kapitalista) társadalmi rend egy némileg tisztább, becsületesebb, a szabadságjogokat jobban tisztelő, érdekegyeztetőbb, a civil szervezeteket segítőbb, értelmesebb, sikeresebb változata jöhessen létre, amely tiszteli az Európai Unió polgári értékeit.
Kevés ez? Egy gyökeres társadalmi átalakuláshoz kevés, de az most, szerintem, nem lehet a cél. Ám a fentebbi változás is nagyon jó volna. Meg lehet mindezt „népfelháborodással”, „tüntetésekkel” oldani?
Utóbbiak kellenek, nagyon is, de önmagukban aligha hozhatják meg ezt a változást.
Bár ilyen tiltakozásokra szükség van, de értelmesen, a tüntetésekkel együtt, csak részét képezhetik egy ÁTFOGÓBB STRATÉGIÁNAK, amely a polgári demokratikus társadalmi rend keretein belül egy tisztességesebb országhoz vezethet.
Ennek főbb részei:
1.) a polgári ellenzék közös programja,
2.) az ellenzéki pártok összefogása (az eddigi kudarcok egyik legfontosabb oka ennek hiánya volt),
3.) a tömegekre való hatásnak, a felvilágosításnak a magyar társadalom valódi szerkezetén kell alapulnia a jelent illetően,
4.) számításba kell venni az ország kedvezőtlen múltbeli örökségeit is (így a nacionalizmust, elmagyarázni nemzetellenességét, és hogy mit kíván a hazafiság),
5.) számba kellene venni és a jelenhez igazítani azokat a múltbeli örökségeket, amelyek a polgári rendben (a Horthy-korszakban is) ott vannak (szakszervezetekben folyó érdekképviseleti és tanító munka, múltbeli sztrájkok, a szociáldemokrata tapasztalatok és mások),
6.) a jobboldali kormány és pártjainak (FIDESZ-KDNP) kritikája legyen bátrabb, tárgyilagos, de sokkal élesebb, és érthetőbben megfogalmazott,
7.) a tisztességesebb Magyarországért folyó küzdelemben sokkal jobban fel kellene használni a művészeteket, a tömeghatás érdekében (pl. új dalok és ezek terjesztése),
8.) ahol mód van rá, erősíteni kellene a kapcsolatokat nem csak az Európai Unióval, hanem minden olyan erővel a világban, amelyik megnyerhető a becsületesebb, emberségesebb Magyarországért és magyarságért megindult küzdelemnek,
9.) a polgári ellenzék pártjainak az összefogás keretében közösen is kellene szervező munkát folytatniuk,
10.) a polgári ellenzék parlamenti pártjainak saját hibáikból is tanulnia kellene, hiszen mind a mai napig ők sem vették eléggé figyelembe az emberek véleményét (már az összefogás hiánya vagy hiányosságai is erre mutatnak), jóllehet ezt most nem kellene kihangsúlyozni (a kiömlött tejbe kár belesírni, tartja a mondás, de azért nem mindegy, hogy miért ömlött ki a tej). Meg kell szüntetni azt is, hogy, ha valaki konkrét javaslatokat tesz, mint tettem én is például az ellenzék budapesti főpolgármester jelölti előválasztási tervére), akkor az ne kapjon visszhangot visszajelzést. Megjegyzem: én 1989 óta semmilyen pártnak vagy mozgalomnak tagja nem vagyok, nem is leszek, a polgári ellenzék hibáira kívülről hívtam fel a figyelmet, nyilvános volt az interneten például a "Melyik ördögöt válasszuk? c. írásom is 2014-ben, ez sem keltett érdeklődést az ellenzék részéről sem.
11.) Nem utolsósorban: az emberek felvilágosításának, meggyőzésének alapja a magyar társadalom (és a magyar nemzet) szerkezetének, rétegezettségének tudata kellene, hogy legyen, mert nem igaz az, hogy a visszásságok, bűnök elkövetése néhány emberre, vagy egy csoportra korlátozódik! Arról van szó: a magyar lakosság mintegy négyötöde látja kárát a mai jobboldali kormányzásnak, egyötöde pedig (a négyötöd kárára) erkölcstelen előnyökben részesül, ez az egyötöd sem kevés, a családtagokkal együtt becslésem szerint 1.5 – 2 millió ember körüli, ráadásul képzettebb, jól szervezett, furfangos trükkökre, csalásokra képes, és a népbutítás hagyományos módszereit alkalmazza, így tényleges hatása számánál sokkal nagyobb, - a társadalom elesettebb, szegényebb, tudatlanabb rétegei felé nem ugyanaz a propaganda kell, „az emberekre” való hivatkozás túlzott, megtévesztő leegyszerűsítése a bonyolultabbnak.
12.) Lehet, hogy túlbecsülöm azt a lehetőséget, hogy több hívőt (keresztényt) lehetne megfelelő érveléssel megnyerni annak a gondolatnak: a keresztényeknek, ha igazán azok, szintén érdekük egy tisztességesebb ország, becsületesebb magyarság (https://www.poet.hu/vers/106739), de az biztos: a Biblia erkölcsi tanításai, a Tízparancsolat szintén nem egyeztethetőek össze azzal a súlyos erkölcsi állapottal, amely Magyarországon, és a magyarság körében kialakult.
Ha a történelmi múltra gondolunk: egy Tisza István, akinek szobrot emelt a jobboldali hatalom, miért volna a becsület példaképe, hiszen az ország egyik legcsalafintább diktátora volt, akit még magyar „úri ellenzéke” sem kedvelt (interneten életéről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tisza_Istv%C3%A1n)? Még letagadni sem lehet, legfeljebb hazudni az ellenkezőjét!
Megjegyzem, hogy „A kormányellenzék tervezett főpolgármester „előválasztása” Budapesten, - és amire vigyáznia kellene az ellenzéknek” címmel is írtam az általam szükségesnek tartottakról (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=538118876685450&set=a.111397106024298&type=3&theater).
Ha valódi változást akar az ellenzék, igazi kormányváltást, akkor ahhoz még a mostani időszakban is, amikor itt-ott csörömpöl (főleg a nemzetközi gazdasági válság hatására) a "Nyugat kirakata", sok olyan feladat van, amire, a magyar önkormányzati választások és az EP választások miatt is, időben fel kellene készülni. Egy erős Európa sokat segíthetne az erkölcsi mélységbe került Magyarországnak, magyarságnak!
(2019)
Illusztráció: Pixabay.
E nemzetközi ellenforradalom győzelmének fő oka az volt, hogy a „szocialista tábor” erkölcsileg sokkal magasabb szintű volt ugyan, de nem tudta alacsonyabb termelékenységével felvenni a versenyt a polgári (kapitalista) táborral (ami éppúgy vonatkozik a fogyasztási cikkek termelésére, mint a modern fegyverek előállítására). E fő ok mellett más tényezők is közrejátszottak, szerintem az is, hogy az emberiség szellemi szintjében a magán szerzés ösztöne („az enyém”) még sokkal inkább érvényesül a közösségi érzésnél („a miénk”), bár, a szocialista társadalmi rend, ahol létrejött, ott helyileg javított ezen, így volt ez Magyarországon is, sokan tapasztalhatták (Nem volt nehéz, https://www.poet.hu/vers/126622).
Ezt az ellenforradalmat a polgári világ urai (elsősorban a nagyhatalmak, így az USA, vezető rétege) „vezényelték le”, magyarországi végrehajtói utóbbiak „bábjai” voltak. Nem célom első miniszterelnökével, Antall Józseffel foglalkozni, tapasztalt politikus volt, a szocialista társadalmi rendszerben meglapult, de, lehetősége volt már akkori „kártyakeverésre”. Erős nosztalgiái voltak a Horthy-korszak iránt, jellemére rámutat az anekdota: amikor hívei követelték az erélyesebb kezet, akkor cinikusan ezt válaszolta (a fennmaradt anekdota szerint), hogy „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” (értsd alatta: ellenforradalmat, amelyben vér folyik, vagy legalábbis nyílt erőszak). Persze, nyilván tudta, hogy ő és hívei csak azt csinálhatják, amit a világkapitalizmus erői parancsoltak, és az nem a Horthy-korszak visszaállítása volt (de e korszak iránti nosztalgiából sok minden ott van a mai jobboldali hatalomnál is, sőt, Antall lelki gyermekénél is, sok minden máig megmaradt, és többek között szobrokban is testet öltött, de nem a szobrok a valóban lényegesek, hanem azok a jellemvonások, nemzetellenes eszmék, amelyek a Horthy-korszakot, ezt a sokak számára rémuralmat, másoknak Édent teremtő időt jellemezték). Horthy c. versemben is írtam erről (http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=44314).
Az 1989 után alakult pártok csak akkor maradhattak a felszínen, ha polgári (kapitalista) pártokként működnek. A Magyar Szocialista Munkáspártból, amelynek többszázezer becsületes tagja volt, kivált egy kis csoport, amelyik részben talán addig sem volt kommunista, csak megjátszotta azt, ám a csoport másik része csak „reálpolitikai árulást” követett el, mivel polgári párttá kellett lennie ahhoz, hogy az új körülmények között sikeres legyen, szavazatokat szerezzen. Ám e „reálpolitikai árulás” fokozatosan (de igen gyors fokozatokkal) nagyobbrészt valódi árulássá lett, ez egy ideig segítette a Magyar Szocialista Pártot, sőt, a sok tekintetben becsületesebb és ezért a tömegek előtt rokonszenves Horn Gyula miniszterelnöksége alatt a párt jelképe, a „rózsaszín szegfű” átmenetileg győzelmet ért el, összefogott a „liberális baloldallal”, ami logikus volt, hiszen valójában „liberális polgári pártok” fogtak össze, a Magyar Szocialista Pártnak nem volt köze a szocializmushoz, még a szociáldemokrácia értelmében sem, amelyik azért a szocializmust is emlegette, távoli célként.
A „baloldali pártok” kormányzása az ország és a magyarság számára kedvezőbb volt ugyan, mint a jobboldali lett volna (annak ellenére, hogy mindkettő polgári lehetett csak), már csak azért is, mert a „baloldal” nem törekedhetett a jogállam erős csorbítására, vagy gyakorlatilag felszámolására, de hamarosan a „múltból örökölt” és már a 19. század végén, a Kiegyezés után, Tisza István „úri Magyarországában”, majd a Horthy-korszakban nemzetellenesen, haladás ellenesen tevékenykedő politikai erők (történelmi egyházak, keresztény kurzus, hangosan nemzetieskedő, de valójában nemzetellenes nacionalizmus hívei) biztosabbnak látták saját önző érdekeik kiszolgálását a jobboldalon. A maguk nem szép érdekei szempontjából ez így is volt, - hazájuk, nemzetük érdekeivel pedig mikor törődtek a múltban?
Ebben az időszakban a parlamenti polgári pártok, a lényeget tekintve, magatartásukban nem nagyon különböztek „baloldalon” és „jobboldalon”: mindegyik valamilyen mértékben benne volt (ahogy a hírekből ki lehetett venni) a „privatizációs” botrányokban, de a többiben is (bankbotrányok, olajszőkítési és mások), e botrányok eltussolásában (amennyire lehetett), az igazságtalan és ostoba „bolsevikozásban”, a polgári liberális „baloldal” is részt vett a népbutításban, egyik jellegzetes figurája (P., nevét nem írom ki) azzal is dicsekedett, hogy micsoda áruló aknamunkát fejtett ki a múlt rendszerben a nép megtévesztésére, persze, az ellenforradalom végül aprópénzzel fizette ki, a polgári „baloldal” is alig tett valamit az alapvető társadalmi fogalmak megértetésére, vétkes a szakszervezetek meggyengítésében (miközben a polgári Nyugaton erős szakszervezetek voltak!). Mindez kevésbé lett volna tragikus, ha nem következik be a polgári társadalmi rend (kapitalizmus) nemzetközi gazdasági-társadalmi válsága (addig ugyanis volt miből lopni, a Nyugat „kirakata” állt). Tudtam ugyan, hogy a kapitalizmus válságára számítani lehet (az e társadalmi rendben időnként bekövetkezik, a Horthy-korszak idején is volt nemzetközi gazdasági válság), de azt nem tudhattam, hogy ilyen hamar, már a kétezres évek közepére bekövetkezik (miközben 2004-ben csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz). A válság ily gyors bekövetkezése engem is meglepett (http://szempontom.blogspot.com/2012/05/lelkes-miklos-valsag-nemeth-dezsonek.html).
A polgári rend (kapitalizmus) nemzetközi gazdasági-társadalmi válsága Kelet- és Közép Európát súlyosabban érintette, mint a földrész nyugati felét. Ez természetes, hiszen Nyugat-Európa polgári gazdaságai magasabb szinten álltak, nagyobb tartalékokkal, lehetőségekkel rendelkeztek, így a Magyarországon megfelelő munkalehetőséget nem találó fiatalok növekvő számban Nyugat-Európában kerestek maguknak munkát. Ezt az is ösztönözte, hogy - és ez várható volt - Magyarország antidemokratikus hagyományai feléledtek (nacionalizmus, keresztény kurzus, „gazdagok” és „szegények” helyzete közötti különbségek rohamos növelése, történelmi egyházak növekvő népbutítása „Isten nevében”). A Horthy-korszakot, persze, nem lehetett visszaállítani, de a „jobboldal”, amelyik mindig „haladásellenes” volt (ehhez elég kinyitni egy tárgyilagosabb történelemkönyvet) fokozatosan kisajátított minden pozíciót, nem csak a felsőbb, de a középső társadalmi szinteken is. („Ide nekem az oroszlánt is!”). A Horthy-korszak bűvöletében a jobboldal (várható volt!) még Nagy Imrét sem kímélte (Nagy Imre (1896 – 1958) sorsa, https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=432042797293059&id=100014620267716).
Magyarország és a magyarság szempontjából a választások idején a „baloldali polgári pártokra”, a „balliberálisokra” való szavazás a dolgozóknál kedvezőbb, mint a szabadságjogok felszámolására kész, elsősorban a „gazdagok” érdekeit védő jobboldalra. Erre rámutattam a 2014-es magyarországi parlamenti választás időszakában, megfelelő címmel: „Melyik ördögöt válasszuk?” (http://polusonline.blogspot.com/2014/04/lelkes-miklos-melyik-ordogot-valasszuk.html). Megindokoltam, hogy a két rossz közül (két ördög közül) miért kell annak, aki valóban szereti hazáját, a kisebbik rosszat választani, ha nincs más választási lehetősége. (Utóbbihoz most még az a fontos érv is fokozottan hozzájött, hogy az Európai Unió sokkal inkább védi Magyarország és a magyarság érdekeit, mint a mostani jobboldali kormány, sőt, ez a kormány kifejezetten nemzetellenes). A 2018-as magyarországi parlamenti választás időszakában rá is mutattam, nyilvánosan, e nemzetellenességre (ami nacionalista köntösben jelentkezett és jelentkezik, a 2018-as parlamenti választás után pedig a választás tisztességtelen voltára, a népbutításra (mert egy választás nem csak a választás napjából áll, hanem a választási időszakot is nézni kell) (http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46420, utóbbit a facebookra is feltettem).
Jelenleg a polgári világ több országában vannak tüntetések, népfelháborodások, de ezeket nem szabad összetéveszteni „lázadásokkal”, még kevésbé „forradalmakkal”. Sőt, veszélyes is, mert minden tömegben ott van, vagy ott lehet, elbújtan a provokátor is. Utóbbinak is nagy hagyománya van a Horthy-korszakból!
Magyarországon jelenleg azért folyik a küzdelem, hogy a polgári demokratikus (kapitalista) társadalmi rend egy némileg tisztább, becsületesebb, a szabadságjogokat jobban tisztelő, érdekegyeztetőbb, a civil szervezeteket segítőbb, értelmesebb, sikeresebb változata jöhessen létre, amely tiszteli az Európai Unió polgári értékeit.
Kevés ez? Egy gyökeres társadalmi átalakuláshoz kevés, de az most, szerintem, nem lehet a cél. Ám a fentebbi változás is nagyon jó volna. Meg lehet mindezt „népfelháborodással”, „tüntetésekkel” oldani?
Utóbbiak kellenek, nagyon is, de önmagukban aligha hozhatják meg ezt a változást.
Bár ilyen tiltakozásokra szükség van, de értelmesen, a tüntetésekkel együtt, csak részét képezhetik egy ÁTFOGÓBB STRATÉGIÁNAK, amely a polgári demokratikus társadalmi rend keretein belül egy tisztességesebb országhoz vezethet.
Ennek főbb részei:
1.) a polgári ellenzék közös programja,
2.) az ellenzéki pártok összefogása (az eddigi kudarcok egyik legfontosabb oka ennek hiánya volt),
3.) a tömegekre való hatásnak, a felvilágosításnak a magyar társadalom valódi szerkezetén kell alapulnia a jelent illetően,
4.) számításba kell venni az ország kedvezőtlen múltbeli örökségeit is (így a nacionalizmust, elmagyarázni nemzetellenességét, és hogy mit kíván a hazafiság),
5.) számba kellene venni és a jelenhez igazítani azokat a múltbeli örökségeket, amelyek a polgári rendben (a Horthy-korszakban is) ott vannak (szakszervezetekben folyó érdekképviseleti és tanító munka, múltbeli sztrájkok, a szociáldemokrata tapasztalatok és mások),
6.) a jobboldali kormány és pártjainak (FIDESZ-KDNP) kritikája legyen bátrabb, tárgyilagos, de sokkal élesebb, és érthetőbben megfogalmazott,
7.) a tisztességesebb Magyarországért folyó küzdelemben sokkal jobban fel kellene használni a művészeteket, a tömeghatás érdekében (pl. új dalok és ezek terjesztése),
8.) ahol mód van rá, erősíteni kellene a kapcsolatokat nem csak az Európai Unióval, hanem minden olyan erővel a világban, amelyik megnyerhető a becsületesebb, emberségesebb Magyarországért és magyarságért megindult küzdelemnek,
9.) a polgári ellenzék pártjainak az összefogás keretében közösen is kellene szervező munkát folytatniuk,
10.) a polgári ellenzék parlamenti pártjainak saját hibáikból is tanulnia kellene, hiszen mind a mai napig ők sem vették eléggé figyelembe az emberek véleményét (már az összefogás hiánya vagy hiányosságai is erre mutatnak), jóllehet ezt most nem kellene kihangsúlyozni (a kiömlött tejbe kár belesírni, tartja a mondás, de azért nem mindegy, hogy miért ömlött ki a tej). Meg kell szüntetni azt is, hogy, ha valaki konkrét javaslatokat tesz, mint tettem én is például az ellenzék budapesti főpolgármester jelölti előválasztási tervére), akkor az ne kapjon visszhangot visszajelzést. Megjegyzem: én 1989 óta semmilyen pártnak vagy mozgalomnak tagja nem vagyok, nem is leszek, a polgári ellenzék hibáira kívülről hívtam fel a figyelmet, nyilvános volt az interneten például a "Melyik ördögöt válasszuk? c. írásom is 2014-ben, ez sem keltett érdeklődést az ellenzék részéről sem.
11.) Nem utolsósorban: az emberek felvilágosításának, meggyőzésének alapja a magyar társadalom (és a magyar nemzet) szerkezetének, rétegezettségének tudata kellene, hogy legyen, mert nem igaz az, hogy a visszásságok, bűnök elkövetése néhány emberre, vagy egy csoportra korlátozódik! Arról van szó: a magyar lakosság mintegy négyötöde látja kárát a mai jobboldali kormányzásnak, egyötöde pedig (a négyötöd kárára) erkölcstelen előnyökben részesül, ez az egyötöd sem kevés, a családtagokkal együtt becslésem szerint 1.5 – 2 millió ember körüli, ráadásul képzettebb, jól szervezett, furfangos trükkökre, csalásokra képes, és a népbutítás hagyományos módszereit alkalmazza, így tényleges hatása számánál sokkal nagyobb, - a társadalom elesettebb, szegényebb, tudatlanabb rétegei felé nem ugyanaz a propaganda kell, „az emberekre” való hivatkozás túlzott, megtévesztő leegyszerűsítése a bonyolultabbnak.
12.) Lehet, hogy túlbecsülöm azt a lehetőséget, hogy több hívőt (keresztényt) lehetne megfelelő érveléssel megnyerni annak a gondolatnak: a keresztényeknek, ha igazán azok, szintén érdekük egy tisztességesebb ország, becsületesebb magyarság (https://www.poet.hu/vers/106739), de az biztos: a Biblia erkölcsi tanításai, a Tízparancsolat szintén nem egyeztethetőek össze azzal a súlyos erkölcsi állapottal, amely Magyarországon, és a magyarság körében kialakult.
Ha a történelmi múltra gondolunk: egy Tisza István, akinek szobrot emelt a jobboldali hatalom, miért volna a becsület példaképe, hiszen az ország egyik legcsalafintább diktátora volt, akit még magyar „úri ellenzéke” sem kedvelt (interneten életéről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tisza_Istv%C3%A1n)? Még letagadni sem lehet, legfeljebb hazudni az ellenkezőjét!
Megjegyzem, hogy „A kormányellenzék tervezett főpolgármester „előválasztása” Budapesten, - és amire vigyáznia kellene az ellenzéknek” címmel is írtam az általam szükségesnek tartottakról (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=538118876685450&set=a.111397106024298&type=3&theater).
Ha valódi változást akar az ellenzék, igazi kormányváltást, akkor ahhoz még a mostani időszakban is, amikor itt-ott csörömpöl (főleg a nemzetközi gazdasági válság hatására) a "Nyugat kirakata", sok olyan feladat van, amire, a magyar önkormányzati választások és az EP választások miatt is, időben fel kellene készülni. Egy erős Európa sokat segíthetne az erkölcsi mélységbe került Magyarországnak, magyarságnak!
(2019)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!